Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24-27 / 303. szám
Ajh lTwJc JF KARÁCSONY 1992. december 24-27., csütörtök-vasárnap / \ © Szép, szőke asszony az elmaradhatatlan orvosi táskával, sietősen a havon, az őszi esőben, a tűző melegben, éjszaka, rosszul megvilágított, földes utcában. Szegényszagú tisztaszobában gyümölcsöt tuszkol a beteg öregasszonyoknak, lázas gyerekeknek, hozómra gyógyítja a télvíz idején gabonamagtárba zsuppolt kulákasszonyt. Suttogó félszavak idején látleletet mer kiállítani veréssel „agitált” bátor férfiak, nemet mondani képes parasztemberek sebeiről. Elegáns bálteremben vacsorázik, messzi tájakat látogat, háza nyitva a vidám társaság előtt. Szereti a jót, szereti a szépet. Bár némelyek irigylik, haraggal szólnak, alakját általános tisztelet övezi és ugyanakkor valami titok lengi körül. Pedig nincs titka — vagy ha van, hát csak annyi, hogy őszinte, teljes életre vágyott mindig, vállalva fájdalmat, küzdelmet, szerelmet, kudarcot, életet-halált. A szép vonásait ma is őrző szőke asszony, akinek a neve a városban ma már fogalom, s akit az orosháziak öregebbje még ma is „Bertáné”-nak hív: dr. Bodicsi Zsuzsanna. — Anyai ágon, nagyanyám ezer holdja után „selyemparaszt” a származásom, az apai ágon pedig mind ácsok és szélmolnárok az őseim, ráadásul az apai dédanyám Mozart-leszár- mazott. A Bodicsi név olasz eredetű, onnan származik a család. Kiskunhalason nőttem fel, ott érettségiztem a református gimnáziumban, aztán Szegeden, a Ferenc Józsefből időközben Horthy Miklóssá keresztelt tudományegyetemen szereztem orvosi diplomát 1941 őszén, Szentgyörgyi Albert és Rusznyák István tanítványaként, életre szóló munícióval felvértezve. 1941 karácsonya már ifjú asszonyként Orosházán, egy nádfedeles házban találja Zsuzsannát Dr. Berta József oldalán. 1942 tavaszán kezd gyógyítani, Orosháza nagyközség első női or1 Életútja vosaként. Maradhatott volna a szegedi klinikán, vagy a halasi kórházban, de a fejébe veszi, hogy a szegényeket akarja gyógyítani. Végigjár majd’ minden lépcsőt, uradalmi orvos, községi orvos, OTI-s, körzetis, iskolaorvos. 1952-ben — akkor már két kisgyermekével, a férjétől különváltan — el akarják üldözni, nyílt titok, hogy valaki már kinézte magának azt az állást, azt a házat. Életében akkor egyszer veszekszik, kiabál úgy istenigazából — harcol az igazáért, a két kislányáért. 1958- ban hivatalosan is elválik, egyedül neveli lányait — ma mindkettő orvos—,majd 1964- ben köt házasságot Kazár Józseffel, akit 1972-ben elveszít. Tíz éve nyugdíjas — miután több mint tíz évet „rádolgozott” — de ma is naponta fogadja a betegeket magánredelőjében. Nyolc-éves kora óta ír verseket, számos kötete jelent meg. Szolgálta önkéntes munkával is évtizedeken át az egészszégneve- lést. Hat szegény sorú fiatal szerzett az ő anyagi és erkölcsi támogatásával diplomát. Alapítványokat tett. Az utóbbi évtizedekben szenvedélye az utazás — 86 országban járt eddig. Jövőre Ausztráliába készül. / ß "Fá.lel mei fi arcai — Életem legnagyobb harcát akkor vívtam, amikor a polgári iskola után az anyai nagyszülők, és anyám nem akarták engedni, hogy gimnáziumba iratkozzak, hogy orvosnak tanuljak. Ehhez tudni kell, hogy egy gyerekbetegségemnek szívizom-elfajulás lett a következménye, háromszor hoztak vissza az életbe. Csenevész, vézna gyereklány voltam, később emiatt az egyetemre is alig akartak felvenni. Egy ízben a közvetlen közelemben sújtott le a villám, én métereket röpültem, félholKud — Amit célul tűztem, azt én keresztülvittem. Kudarc? Apróbbak jutnak most eszembe, legalábbis másoknak jelentéktelenek, de engem megsebeztek. Életem kudarca, hogy bíztam az első férjemben, bíztam tombol élesztettek újra. Rettenetesen féltem hát a villámlástól, mégis: egy vihar idején kiültem az orgonabokor alá, hogy Istenem, csapjon belém a villám, ha nem leszek orvos! Ekkor tört meg otthon ajég. A másik nagy harcot magammal vívtam, amikor el kellett dönteni, mi legyen az egyetem után. A kezembe került egy újságcikk, miszerint a férfi orvosokat a frontra viszik, így az emberek, a szegények a falvakban orvos nélkül maradnak. Döntöttem, és soha meg nem bántam. a^cai abban, hogy — bár nem szerelmi házasságot kötöttünk — azért megbecsül, a társam lesz. Méltatlan harcra kény- szerített, hihetetlen mélységeket jártam meg, iszonyú sebeket kaptam ebben a házasságban. A doktornő még most is naponta rendel mmmm es m elet — Az emberek nagy félelme a halál. Nekem soha nem volt az, talán, mert anyám temetkezési vállalkozó lévén, kisgyermek koromtól az élethez tartozónak tudtam-láttam a halált. Másfelől pedig engem is többször megcsapott a halál szele, nem félek hát tőle. Református hitben nőttem, a túlvilági életbe vetett erős hitben nevelkedtem, ezt tanultam otthon, az iskolában. A hitemet ma is tartom, világ életemben vallásos voltam, naponta kézbeveszem a Bibliát. Nem félek a haláltól. Igaz amit beszéltek, megvolt a koporsóm. Még anyámtól kaptam a bútoraimmal együtt egy fekete érckoporsót, sokáig abban tartottam a verseimet. ’56-ban, amikor házkutatást tartottak nálam, a puskával megrongálták egy kicsit, persze rémüldöztek is tőle a padláson. Az első férjem egyik rokona, egy nagyszerű parasztember sokszor megjegyezte: szeretné, ha őt is ilyenben temetnék. Hát abban temették. O, igen, a félelmeim. A hazám, a lányaim jövőjét féltem. Az egzisztenciájukat, a biztonságukat. A legnagyobb félelmem a háború. Átéltem egyet, tudom, mi a rettenet, az oroszok géppisztolyoztak, holott a karomon volt a vöröskeresztes szalag, És láttam Tokióban, egy múzeumban Hirosimát. Isten óvjon minket! Versei — A lelki nyugalmat jelenti nekem a versírás. Nem érzem én költőnek magam, csak írogatok magamnak. Rabja vagyok a költészetnek, de nincs ahhoz türelmem, amire Illyés biztatott: csiszolni, újra meg újra kézbe venni és igazítani. Amikor valami eszembe jut, vagy felgyülemlik, kiírom magamból. Ez a mindenkori menedék, a megnyugvás. Adósságai — A sorssal megbékültem, adósa senkinek nem vagyok. A számláimat mindig kiegyenlítettem, az adósaimat pedig nem tartom számon. Az ódon íróasztal szülői örökség Szerel relmei Most mindent megköszönök Most mindent megköszönök bársonyos kezed mely annyiszor felemelt ha a lengő szemfedők halálos félelmet nyomtak arcomra szögesdrót verést adtak combomra. Mindig ott voltál velem fájdalmak hajnalán fogtad a kezem drága Édesanyám. — Tizenöt éves koromban éltem. meg az első nagy plátói szerelmet. Ötven év múltán találkoztunk, és a szememre vetette, hogy férjhez mentem! Egyetlen homlokcsók pecsételte meg ezt a nagy szerelmet, máig őrzöm az emlékét. Kérőm hat-hét is akadt, és volt persze sok szép flört, jó táncpartnerek. Aztán egy mérnökember képében jött a nagy szerelem, három évig tartó testilelki boldogság. Nagyszerű szellemi partner is volt, ő ismertetett meg közelebbről a zenével, a művészetekkel. Hirtelen ért véget. Nem bírtam itthagyni érte a várost, a betegeimet, megváltoztatni a gyermekeim életét. A szakítás után kezdtem utazni. Egy szép és plátói szerelem következett, leveleztünk, de soha nem találkozhattunk. A második férjem volt az őszi nagy szerelem. Egyet gondoltunk, egyről álmodtunk. Szívinfarktus vitte el. Köszönöm Istennek, hogy mosolyogva aludt el, Wagner- muzsika szólt mellette. Húsz éve halott, húsz éve hiányzik. Helyette is Az idő habos örvényeit sohase kerültem. Gyáva, ki sorsával úszni fél fölbuktam, elmerültem ahogy az idő-folyam dobált. Partra se menekültem. Megértettem az örök folyót. S a lüktető Napot. Ha elfelejtett volna az isten, helyette is mondj bocsánatot. Niagara A vízesés előtti parkban virágára jár. Nem ketyeg, némán iramlik, rugója fénysugár. A föld is belepusztul, ha egyszer majd megáll. Tá — A legkisebb, a legértéktelenebb tárgyakhoz is ragaszkodom. Életem egy-egy darabkája mindegyik, azért. Párat megtartottam a szüleim bútoraiból. Van egy darabka nagyanyám selyemkendőjéből. Minden képhez fűződik valami, valaki, mind ajándék. Csáki-Maronyák, aki akkor még csak Maronyák volt, azzal a festményével, a kutyás kisfiúval jutott be a főiskolára. Amott az Varjas Gyula, első diákköri szerelmem — ma Rómában élő világhírű festőművész. A könyvek közül Illyés kötetei a legkedvesebbek. Neki köszönhetem, hogy nem hagytam abba a versírást. Azt a két réz gyertya- tartót két idős betegem adta. rgyai Magány Udvarunkban ál! egy magányos körtefa mi ölelkeztünk alatta itt születtek a közös álmok most egyedül állok VÁROK! o roméi É\y o^elmei — Életem legnagyobb örömeit a gyermekeim, most már az unokám, és a munkám, a betegeim gyógyulása, az emberek szeretete, hálája jelenti. A munka, az ad erőt és biztos talajt, ahol az ember megvetheti a lábát. Semmihez nem hasonlítható öröm, gyönyörű érzés, amikor például az ember a világra segít és fölemel egy újszülöttet, egy új életet! — A betegek, az emberek az első perctől ragaszkodtak hozzám, mint nő, meg tudtam kapaszkodni. Zelenka Lajos doktor úr biztatott, amikor idekerültem: maradjon, itt a szögény nép pártolni fogja! Ahogy idekerültem, fogtam Orosháza térképét, végigjártam az utcákat, hogy megismerjem. Amint kitettem az orvosi táblát, másnap jött az első betegem, épp egy súlyos szívbeteg, a Herczeg néni. Tíz évig élt még utána. Egy férfi felakasztotta magát, kihívtak hozzá, levették, mentőért rohantak. Halottnak találtam, de soha nem adom fel könnyen, elkezdtem éleszteni, szájon keresztül lélegeztettem. Vissza tudtam hozni az életbe! Egyszer később elmesélte a halálélményét: „karonfogtak, valami meleg fény húzott, jó volt, már messze távolodtam, és közben láttam, hogy a doktornő küzd értem, és sajnáltam nagyon!” Az oldalt írta és szerkesztette Tóth Ibolya. Fotók és repró: Fazekas Ferenc. A versek szerzője Bodicsi Zsuzsanna.