Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-18 / 298. szám
a 1992. december 18., péntek HAZAI TŰKOR Ajándék Kik azok a közösségfejlesztők? Német és magyar karácsonyi szokások Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Ház ifjúsági klubjának lesz a vendége pénteken este 18 órától Angelika Rüger, aki „Német ünnepkultúrák” címmel tart előadást az érdeklődőknek. Másnap, szombaton a magyar karácsonyi szokásokkal ismerkedhetnek a közösségi házban a gyerekek és a Tini Klub tagjai. Délelőtt 9—12 óráig karácsonyi játszóház lesz, ahol a legifjabb korosztály készítheti el a karácsonyi asztalt szépítő díszeket, délután három órától pedig a Tini Klub tagjai beszélgethetnek — karácsonyfa díszítés közben — a szeretet ünnepéről. Önkormányzati támogatás A végegyházi önkormányzat népjóléti bizottsága december elején úgy döntött, hogy minden 7000 forint alatti nyugdíjas, munkanélküli segélyezett és a gyesen, gyeden levő végegyházi lakost 500 forint egyszeri anyagi támogatásban részesítenek. A kimutatások szerint 187 nyugdíjas, 55 munkanélküli, 27 gyeses és 13 rendszeres szociális segélyezettösszesen 141 ezer forintot kap. Az összeget a támogatásra jogosultak a polgármesteri hivatalban vehetik át. A semmilyen ellátásban nem részesülők támogatásáról a következő ülésen dönt a bizottság. 1992. október 17-én a magyar- bánhegyesi gyógyszertárban 10 taggal megalakult a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete. Mit rejt a szó: közösségfejlesztők? A kérdésre Szabó Mihály elnök, a mező- hegyesi József Attila Általános Művelődési Központ népművelője válaszol: — A közösségfejlesztés gondolata Amerikából származik. Magyarországon a 70- es években kísérletezett a megvalósításával Varga A. Tamás és Vereség Hona. Ok ketten tekintendők e módszer hazai meghonosítóinak. Mára már napnál világosabb mindenki előtt, hogy a hagyományos értelemben vett népművelésnek befellegzett, módszereivel nem lehet a közművelődést továbbfejleszteni. Hát akkor hogyan? Hadd idézzek az alapszabályunkból: az egyesület „segíti, támogatja mindazokat a törekvéseket, amelyek egy-egy település átfogó, hosszabb távú közéleti, kulturális fejlesztésére irányulnak. Közreműködik a tényfeltárásban, a fejlesztés koncepciójának kidolgozásában és megvalósításában. Kiemelten kezeli az olyan tevékenységeket, amellyel a helyi identitás erősítését, a helyi nyilvánosság kiépülését, a települések adottságaiból származó lehetőségek hasznosítását segíti elő. Bátorítja és információkkal látja el mindazokat, akik a helyi közösségek kiépítésén, fejlesztésén dolgoznak.” —Szép, szép, de úgy vélem, nem sokan tudnak önökről. — Éppen ezért szeretnénk útjára bocsátani a közeljövőben egy negyedévenként megjelenő közösségfejlesztő lapot. Egyelőre kevesen vagyunk, a közösségfejlesztők képzése sincs megoldva Magyarországon. Békés Megyében Pocsajiné Fábián Magdolna vezetésével két évvel ezelőtt alakult meg az a csoport, melyből mára az egyesületünk megszerveződött. Magyarországon várhatóan 1993-ban a közösségfejlesztők mesterképzésének befejezése után nyílik arra lehetőség, hogy mi is megszerezzük a végzettségünknek, képzettségünknek megfelelő bizonyítványt. Ménesi György Micsoda divat!... Újra divat a tetoválás! — mondják a fővárosi tetováló szalonban: nap mint nap nő a vendégek száma, közöttük mind több a vállalkozó szellemű hölgy. A tetoválandó rajzot indigóval viszik fel a kívánt helyre MTI-FOTO: MÓNOSGÁBOR Olvasóink írják Nyugdíjasévzáró Gyulán A Gyulai Belvárosi Nyugdíjas Klub vezetősége december 1-jén hangulatos Mikulás-nappal egybekötött évzáró ünnepséget rendezett a Komló étteremben. A klubvezető 120 fő jelenlétében tájékoztatást adott a végzett munkáról és a közeljövőben végzendő feladatokról. Megállapította, hogy a klub a nyugdíjasok számára igen vonzó és jó találkozási forma, ahol kötetlen formában kicserélhetik gondolataikat, örülnek egymásnak és kellemes környezetben jól érzik magukat. Ez évben hat alkalommal 100— 120-an vettek részt a rendezvényeken . A vezetőség minden fontosabb kérdést megtárgyal és közösen határozzák meg a feladatokat is. Szívügyüknek tekintik az idős emberekkel való foglalkozást, gondjaik, bajaik orvoslását. A felvetődő problémákat jelzik az illetékes szerveknek. A városi nyugdíjasegyesület segíti a klub munkáját. Nemcsak a személyi és tárgyi feltételek biztosítását, hanem a Nyugdíjasok Lapját is díjmentesen eljuttatja az idős emberekhez. Közreműködött a nyári kirándulások megszervezésében. Így a nyugdíjasok is eljuthattak Egerbe, Pécsre, Miskolctapolcára, Hortobágyra, amely sok örömöt jelentett számukra. A városi közérdekű események, rendeletek és egyéb nyugdíjasokat érintő kérdések ismertetésre kerülnek. A jogügyi tanácsadást szakemberek biztosítják. Rövidesen kidolgozzák az 1993. évi munkaprogramot, de előtte kikérik a tagok véleményét, javaslatát, ötleteit, hogy még színesebbé tehessék az összejöveteleiket. A jövőben is együtt kívánnak működni a városi nyugdíjasegyesülettel, a népjóléti osztállyal és a többi klubbal, mert az összefogás a nyugdíjasok javát szolgálja. Ezen a szép estén sor került a Mikulás-napi megemlékezésre, amely visszavarázsolta a boldog gyermekéveket. Minden klubtagnak jutott egy szerény kis ajándékcsomag. Miután megígérték, hogy a jövőben is jók lesznek, rendszeresen eljönnek a rendezvényekre, így virgácsot senki sem kapott. Az ízletes vacsora elfogyasztása után tombolasorsolás következett. A főnyereményt, egy szép nagy tortát az étterem vezetője díjmentesen biztosította, s amelyet Őré Mihályné nyert meg és osztott szét a résztvevők között. Ezután a sarkadi pávakör szép magyar nótákkal szórakoztatta a vendégeket. Ez a szép este felejthetetlen marad mindazok számára, akik részt vettek rajta. A nyugdíjasoknak és családjuknak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a Gyulai Belvárosi Nyugdíjas Klub vezetősége. Szeredi Etelka, Gyula------------------------fi&RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP C sorváson a képviselő- testület döntése alapján minden 14 éven aluli gyermek 400 forint értékű ajándékutalványt kap karácsonyra. Az ön- kormányzat így szeretne a szülők anyagi gondjain is segíteni. Csődbe jutottak Legutóbbi közlésünk óta újabb Békés megyei cégekről tudtuk meg, hogy csődeljárás, felszámolási vagy végelszámolási eljárás folyik ellenük. Csődegyeztetési tárgyalások Mu-Lat-Milkway Kft., Örménykút; Póló Textilipari Kft., Gyomaendrőd; Yielding Harisnyagyár Rt., Szeghalom. Csődeljárás Házépítők Boltja Kereskedelmi Kft., Orosháza; Körösmenti Skála Szövetkezeti, Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. Felszámolási eljárás Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Gyomaendrőd; Sarkadinveszt Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Sarkad. Fülöp herceg Békéscsabán? A Magyar-Brit Baráti Társaság közgyűlése Hétfőn este tartotta éves közgyűlését a Békéscsabai Magyar-Brit Baráti Társaság a megyei könyvtárban. Először Bokor József főiskolai tanár, a társaság elnöke számolt be éves munkájukról és vázolta terveiket is. Elmondta, hogy az idén az angol nagykövetség és a Brit Kulturális Intézet több munkatársát is vendégül látták Békéscsabán, ellátogattak velük egy-egy rendezvényre, vállalathoz, intézményhez, igyekeztek minél sokoldalúbban megismertetni velük Békés megye székhelyét. A látogatások eredményeként a nagykövetségen úgy könyvelték el Békéscsabát, mint egy britbarát várost, és a jövőben is szívesen ellátogatnak hozzánk, segítik a társaság munkáját. Az elvégzett feladatok közül az elnök tájékoztatta a tagságot a létrehozott angol nyelvű szakmai társalgási klub munkájáról, a TIT Városi Egyesületével kialakult — a nyelvoktatást segítő — kapcsolatról. Terveikről szólva elmondta, hogy az 1993-as év legfontosabb feladatának egy testvérvárosi kapcsolat felvételét tartják, Békéscsaba fennállásának 275. évfordulójának rendezvényeire hívnak vendégeket, s Erzsébet királynő jövő májusi magyarországi látogatásakor Fülöp herceget szeretnék megyénkben vendégül látni. A hercegről köztudott, hogy nagyon szereti a lovakat, már négyszer járt hazánkban, s mindig felkeresett egy-egy olyan tájegységet, mely lótenyésztéséről nevezetes. Mezőhegyesen még nem volt, éppen ezért várhatóan elfogad egy Békés megyei meghívást. A beszámoló meghallgatása és a tervek megbeszélése után a társaság egyik tagja levetítette angliai utazásáról készült videofelvételét, s hasznos utazási tanácsokkal látta el az érdeklődőket. Bokor Józseftől megtudtuk, hogy baráti társaságuknak tagja lehet bárki, aki betöltötte 14. életévét és érdekli a brit történelem, gazdaság, kultúra vagy az angol nyelv. A társaság székhelye Békéscsabán a Bajza u. 33. szám alatt található. Lenthár Márta A Volkswagen és az Audi megérkezett Békéscsabára is! 1992. december 18-án, pénteken 15 órakor megnyitjuk Volkswagen—Audi képviseletünket! Bízunk benne, hogy szolgáltatásaink méltóak a két márkához. Az autók készletből kiválaszthatók vagy katalógusból megrendelhetők. Munkatársaink felkészültsége biztosítja partnereinknek a minőségi kapcsolatot. December 19-én, szombaton és 20-án, az aranyvasárnapon is várunk minden érdeklődőt 9—13 óráig. Ön is győződjön meg róla! SMA Kft. 5600 Békéscsaba, Gyóni Géza u. 14—16. Telefon: (66) 328-588. Fax: (66) 328-632.