Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-17 / 297. szám
1992. december 17., csütörtök HÍREK ipfe MEGYEI HÍRLAP Csütörtök Hónapok óta nem láttam az öreget. Korábban a lakótelep jellegzetes figurája volt, kutyájával naponta háromszor, négyszer is megjelent a téren, mígnem a derék négylábú el nem költözött az örök vadászmezőkre. „Tizenkét évet volt nálam” —mondta szomorúan akkortájt, s még megtoldotta: „Nekem nem kell több kutya, mert egyik sem lesz olyan hűséges, mint ővolt.” A napokban ismét megjelent egy tacskó formájú, keverék ebbel. Szakasztott olyan volt mint elődje, talán egy kicsit csámpásabb. „Valaki megunta s kitette a szűrét, én meg befogadtam. Elég volt a magányból. Nálam otthonra lelt” — mondta csendesen, s megsimogatta a jószág fejét. Csak úgy félhangosan, inkább a kutyának szólva: „Ez lesz az első közös karácsonyunk, igaz komám." —sz— Kalendárium Napkelte: 7.27 — Napnyugta: 15.54 órakor Holdkelte: 24.00 — Holdnyugta: 11.37 órakor Névnapok: Adél, Belizár, Lázár, Olimpia. A katolikus naptárban Szent Lázár hitvalió emlékezete. A János-evangé- liumból megismert Mária és Márta testvére. Jézus nagyon szerette, halálát megkönnyezte. Rajta hajtotta végre legnagyobb csodáját: a négy napja halott Lázárt feltámasztotta. Egy középkori legenda szerint Marseille püspökeként halt meg. A református és az evangélikus naptárban Lázár napja. Az ortodox egyházban Szent Dániel próféta és a három babiloni ifjú napja. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Terített asztal körül, ünnepléssel telik a napja. Ma sikere teljében van. Ossza meg jó hangulatát mindenekelőtt a családjával, szeretteivel. Rájuk fér már egy kis kedvesség. BAK (XII. 22—1. 20.). Ma nagyon elővigyázatosnak kell lennie, főleg ha utazik. Elismerésben részesül az elmúlt időszak teljesítményéért. Szerelmi életében nehéz lesz egyensúlyt tartani. Ma ünnepli születésnapját özv. Kondorosi Mihályné Csesznak Zsuzsanna kondorosi olvasónk. Szeretettel köszöntjük! VÍZÖNTŐ (I. 21— 1 II. 20.). Beleolvad környezetébe. Kompromisszumra képes. Most azonban saját érdekeire nagyobb hangsúlyt kell fektetnie. Egyéni elképzelései jók, azokat oldja meg. Szexuális vonzereje megnő. HALAK (II. 21—III. 20.). Fontos embe- ^ v/ rekkel tárgyal, akik karrierjében segíthetik Önt. Egészségét csupán a depressziós hangulata veszélyezteti. Vessen el minden negatív gondolatot. Relaxáljon, jógázzon. KOS (III. 21—IV. 20. ). Utazás várható ■r™ / ä mai nap során. Ingatlanügyek foglalják le gondolatait. Erősen vonzódik szerelméhez. BIKA (IV. 21—V. fennrjnc§ 20.). Kihívásokkal PaCÖn teli nap áll Ön előtt. ^XJy Szeretne elutazni valahová. Az idő ideális erre. Még nem késő az út megtervezése. Romantikus hajlama ellenére egyenes és nehézkes. IKREK (V. 21—VI. 21. ). Döntő változást hozhat a mai nap életében. Tevékeny kedvében van, minden jól alakul. Nyugodtan kezdhet új feladatba. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). Döntő lépésre szánja el magát. Szakít régi partnerével. A kockázat most óriási. Hagyjon egy kis ösvényt a visszavonulásra. Nem fogja megbánni. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Már azt hitte, hogy az idei tél is elmarad. Szerencsére mégis lehet szánkózni és korcsolyázni. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Terhesnek érzi az ünnepek előtti hajszát. Sok tennivalója maradt még a felkészülés érdekében. MÉRLEG (IX. 24— X. 23.). A közelgő ünnepek miatt most —'' zaklatott. Szeretne mindenki kedvére való ajándékot adni, de nem teheti. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Kedvese fél- tékenységi jeleneteit nehezen tudja elviselni. A meghitt órákban mégis megbocsát neki. Keresse a lehetőségét. hogyan tudná őszintén meggyőzni őt hűségéről. Ev végi nyomtatványok, irodaszerek és karácsonyi ajándékok egy helyen megvásárolhatók. UmmIIá I nanír-. ír papír-, nyomtatványüzlet 5600 Békéscsaba, Bartók Béla út 14. (háztartási bolt mellett.) Telefon: (66) 324-747. Játszani jó Megjelent a Házi Jogtanácsadó decemberi száma A Házi Jogtanácsadó legújabb, decemberi száma főként a közoktatási intézményekben dolgozó közalkalmazottakat érintő jogszabályokkal foglalkozik. A kiadvány részletesen tartalmazza a közalkalmazotti jogviszonyt, a munkavégzésre vonatkozó és az illetmény-előmenetellel összefüggő szabályokat. A Házi Jogtanácsadó közli még a tartási, életjáradéki és öröklési szerződésekre, a lakásbérlet felmondására és a lakáskiürítésre, valamint a fizetővendéglátás adózási szabályaira vonatkozó főbb jogi előírásokat. Balesetek tfï Délelőtti pillanatkép a békéscsabai Kölcsey utcai óvoda udvaráról FOTO: FAZEKAS FERENC Nyílt napok után bemutatók Év vé&'ülés A Békéscsabai 611-es Ipari Szakmunkásképző Iskola október és november hónapokban három héten keresztül nyílt napokat tartott. Ezekre a megye minden általános iskoláját meghívták és sokan éltek is az ismerkedési lehetőséggel. A nyílt napok után kezdték el az egyes szakmák bemutatását az iskolákba kivinni. A Békéscsaba minden általános iskoláját érintő decemberi körutat a napokban fejezték be a belvárosi iskolában. Már reggel 8 órára Csiaki András szakoktató vezetésével a tanulók kipakolták és elrendezték a számjegyvezérlésű esztergályos oktatógépet és a hozzá tartozó számítógépet. Majd a beállított program szerint működtetni kezdték az érdeklődő 8. osztályosoknak. Egy ilyen oktatógép 1,5 millió forintba kerül és öt van belőle az iskolának. A legbonyolultabb alakú munkadarabot is el lehet vele készíteni századmilliméter pontossággal. Számítógéppel bánni már a diákok fele tud, és folyamatosan a többi is ismerkedik vele. A bemutatóra a bádogos, géplakatos és esztergályos szakma késztermékeiből is hoztak, például szélkakast, templomtoronydíszt, esőcsatornát és más egyebet. V.M. Várható időjárás Folytatódik a borult, párás, többfelé tartósan ködös idő szitálással, ónos esővel. A légmozgás gyenge marad. A hőmérséklet hajnalban - 3, +2, délután 0, +5 fok között alakul. Legközelebb december 28-án 17 órakor, a községházán a jövő évi munkatervről és a költségvetésről tárgyalnak a kétegyházi képviselők. Most olcsóbb! Az Országos Rendőr-főkapitányságtól szerdán reggel kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 64 személyt ért baleset, négyen meghaltak, 27-en súlyos és 33-an könnyű sérülést szenvedtek. Lottonyeremeny Ez itt az ingyenreklám helye! Békéscsabán, a Skála Körös Raktáráruházban (Békéscsaba, Orosházi út 32/A.) a Silan textilöblítő (0,51-es) 75 Ft, a Minna textilöblítő (1 1-es) 125 Ft, a Quanto textilöblítő koncent- rátum (11-es) 294 Ft. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a decemberi tele- lottó nyereményei a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt öttalálatos nettó nyeremény- összeg: 58 914 751 forint. 4 találatos 46 darab volt, nyereményük egyenként 177 131 forint. A hármasokra egyenként 1888 forintot, a kettesekre pedig egyenként 85 forintot fizetnek. Anyakönyvi hírek OROSHÁZA Házasságkötés: Körösi Tímea és Darabos Attila Kálmán. Születések: Vigyikán György és Lup Éva Julianna fia Péter, Szatmári Ferenc és Hudacsek Csilla leánya Csilla, Vidákovics Zoltán és Bikádi Katalin fia Máté, Jónás Attila és Csizmadia Mária leánya Anna, Molnár László és Virág Ágnes Judit leánya Barbara, Lukács István és Köpösdi Erzsébet fia Viktor (Békés- sámson), Csáki Imre és Reinchardt Erika fia Imre Tamás (Kardoskút), Me- gyik Mihály és Petró Klára leánya Klára (Kaszaper), Nagy Balázs László és Márta Anikó fia László (Nagyszénás), Sztovcsok Pál és Magyar Erzsébet Margit leánya Mónika (Csorvás), Szkaliczki András Lajos és Kiss Éva Piroska fia Péter (Gerendás), Zsigri Pál és Verbőczi Ildikó Mária leánya Zsanett Mónika (Csabacsűd), Fodor Zoltán és Téglás Mária leánya Mária (Tótkomlós), Darabos Ferenc József és Megyeri Rozália Éva fia Ferenc (Bé- késszentandrás), Nagy Sándor és Molnár Magdolna fia Sándor (Nagyszénás), Posztós Mihály és Papp Erzsébet fia Ádám (Mezőhegyes), Juhos János és Andrékó Mónika leánya Mónika Regina (Nagyszénás), Furák János és Mészáros Julianna fia Róbert (Kaszaper). Halálesetek: Pataki Ferencné Verasztó Ilona (1923), Lőrincz Istvánné Bánki-Hor- váth Ilona (1923), Lajos Gábor (1935), Tmyik János (1927, Szarvas), Horváth Sándomé Nagy Mária (1911, Puszta- szentetomya), Makó Istvánné Laza- nyecz Mária (1918, Gádoros), Kozák György (1919, Békésszentandrás), Juhász Pálné Bauer Veronika (1920, Tótkomlós), Durajda Menyhért (1914, Csanádapáca), Makai Béláné Pécsi Julianna (1906, Szarvas), Liszkai Sándor (1913, Gádoros), Kovács Bálint (1915, Szarvas), Varga Ferencné dr. Kászonyi Katalin (1927, Mezőko- vácsháza), Tuska Mihály (1935, Tótkomlós), Ghécs Erzsébet (1921, Csanádapáca). A Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ bérleti lehetőséget kínál kereskedelmi tevékenység, szolgáltatás céljára a Békéscsaba, Andrássy út 6. sz. alatt, földszinten lévő—jelenleg tüzép mintaboltként üzemelő — területre. Lehetőleg egyben, de amennyiben ilyen ajánlat nem lesz, úgy több kisebb egységként, pl. galéria butiksor is felosztásra kerülhet. Ajánlattétel határideje: 1992. december 23. Bővebb felvilágosítást a (66) 324-644-es telefonon. Kvasz Mátyás áruforgalmi vezető ad. ^VIDEOTON Elektronika Kft. Videoton tévék reklámáron! CSEREAKCIÓ! OTP! Kárpótlási jegyet is elfogadunk! CD-lemezek féláron! (550 Ft-ért.) Aranyvasárnap is nyitva tartunk, 9—12 óráig! / ^ Minden kedves vásárlónknak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk. J Videoton Márkabolt, Békéscsaba, Andrássy út (A szökőkúttal szemben.)