Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-02 / 284. szám
BŰNBE(L)ESÉS 1992. december 2., szerda Január 1-jétől: új rendelet a járművezetők képzéséről / Uj tesztlapok, szigorúbb számonkérés Oktatót és leendő' tanulót is érint, hogy január 1-jétől új rendelet rögzíti majd a közúti járművezetők képzésére, vizsgáztatására és szakképesítésére vonatkozó szabályokat. A változtatás elkerülhetetlen volt, hiszen korábban megyénként mindössze 3—4 intézmény foglalkozott a képzéssel, napjainkban viszont — az egyéni vállalkozások létrejöttével — számuk megtöbbszörözó'dött. Szakmai oldalról pedig megjelent az az igény, hogy a járművezetőit szélesebb körű ismeretanyagot sajátítsanak el, olyat, amely felöleli a friss jogosítvánnyal rendelkező kezdők számára fontos közlekedési szituációkat. Melyek a legfontosabb tudnivalók az új jogszabállyal kapcsolatban? Mindenekelőtt: a képzés továbbra is csak engedéllyel történhet. Engedélyt kaphat, aki a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel rendelkezik, s azokat folyamatosan biztosítja. Munkáját az engedély kiadója rendszeresen ellenőrzi. Aki a szükséges feltételeket, előírásokat megszegi, attól az engedélyt visszavonják. A képzésre vonatkozó engedély birtokában is csak az dolgozhat szakoktatóként, aki a szakoktatói névjegyzékben szerepel. A járművezetésre jelentkező tanulók számára garancia, hogy mindazokat törlik a szakoktatói névjegyzékből, akiknek tevékenységével szemben súlyos szakmai vagy etikai kifogások merülnek fel. A képzést változatlanul a tanfolyamon kapják a jelentkezők. Az eddigiekhez képest változás, hogy a teljes képzést átfogó írásos tájékoztatót kell kapniuk a vállalkozás feltételeiről. Az új jogszabály tehát kiemelten törekszik arra, hogy a képzést igénybe vevők ismerjék a jogaikat, a képzésre vállalkozók számára pedig az eddigieknél szigorúbb kötöttségeket tartalmaz. Ami a tartalmi változásokat illeti, az elméleti vizsgáztatásban új tesztlapokat vezetnek be, több kérdés lesz, lehetővé téve az ismeretek szélesebb körű felmérését. A motorkerékpár- és a személygépkocsi-vezetők vizsgáján megszűnik a szerkezettan — népszerű nevén a műszaki—elméleti vizsga, helyette gyakorlati tárgyként biztonsági ellenőrzésből és üzemeltetési ismeretekből kell számot adni. A vizsgázók ezzel bizonyságot tesznek arról, tudják-e, milyen tényezők befolyásolják alapvetően a közlekedés biztonságát, illetve milyen hiányosságok okozhatnak jelentős kárt a járműben (például a motorolajszint, a szélvédő mosófolyadékszintjének, a gumik állapotának, a világítás ellenőrzése). Ezt a vizsgatárgyat a segédmotorkerékpárok kivételével minden járműkategóriánál bevezetik. Újdonság lesz a gyakorlati képzés során, hogy minden járműkategóriában a vezetési vizsga két részből áll, a járműkezelési részvizsgából és a forgalmi vizsgából. A gyakorlati vezetési ismeretek alaposabb elsajátítását szolgálja az éjszakai, a lakott területen kívüli, illetve — jellemzően a hivatásos vezetők körében—a hegyvidéki vezetés kötelező bevezetése. A hegyvidéki vezetés látszólag hátrányosan érinti a megyénkben élőket, azonban egy leendő hivatásos vezetőnél elengedhetetlen, hogy ezekre a speciális ismeretekre is szert tegyen. (Szervezetileg sincs akadálya annak, hogy péládul egy Békés megyei autósiskola együttműködési szerződést kössön egy Heves megyeivel.) Az új jogszabályra átállás zökkenőmentessége érdekében a ‘ közlekedéshatósági területen dolgozók számára a Közlekedési Főfelügyelet, a képzésben résztvevőknek pedig a munkáltatók szerveznek kötelező továbbképzést, felkészítéseket. A változtatás szándékának megfelelően remélhetőleg jelentős javulás tapasztalható majd a képzés színvonalában, a jelentkezők korunk igényeihez jobban illeszkedő, szélesebb szakmai ismeretek elsajátítása után jutnak jogosítványhoz, amely megkönnyíti zavartalan beilleszkedésüket a közlekedők társadalmába, s várhatóan a közlekedésbiztonság területén is mérhető eredményeket hoz. A jogszabályváltozással kapcsolatos további felvilágosítást a Békés Megyei Közlekedési Felügyelet Képzésfelügyeleti, vizsgáztatási és után- képzési osztálya nyújt (Békéscsaba, Kétegyházi út 2., telefon: 322—984.). Univerzális rendőrőrs Gyomaendrődön Emelkedett a rendőrség munkájának színvonala Gyomaendrődön, hiszen tavaly május 1-jétől a korábbi tiszti körzeti megbízotti csoport helyett rendőrőrs látja el a közrendvédelmi és igazgatási feladatokat. Az őrs személyi állományban is gyarapodott. Működési területük is bővült, mert Gyomaendrődön kívül Dévaványa, Ecsegfalva és Hu- nya is idetartozik. — Az őrs úgynevezett újtípusú, univerzális, mert nemcsak közrendvédelmi feladatokat lát el, hanem bűnügyi, közrendvédelmi és igazgatás- rendészeti funkciókat is a Szarvasi Rendőrkapitányság irányításával. A kisegítő személyzettel együtt 1992-ben már 32-en szolgáljuk a város lakóit — mondja Katona Mihály százados, a közrendvédelmi csoport vezetője. — Indokolt volt-e létrehozni az őrsöt? — Igen, mert a közrend és a közbiztonság itt sem jobb, mint máshol. Összehasonlításként néhány számot a korábbi évek adataiból. 1990-ben 318 bűn- cselekmény volt, ’91-ben már 397. Az emelkedés 24 százalékos. A személy elleni bűncselekmények száma 13-ról 21-re nőtt. Közlekedési vétség korábban átlagosan 38 volt, rá egy évre 43. Erőszakos bűncselekmény, garázdaság 7-ről 18-ra emelkedett. A köztulajdon elleni lopások száma 79-ről 103-ra nőtt. Hogy ne csak bűncselekményeket említsek, 1020 személyi igazolványt adtunk ki és 402-t érvényesítettünk. — Milyen a kapcsolatuk a lakossággal? — Komoly segítséget kapunk a lakosságtól is. Elmondhatom, hogy szeretik a rendőreinket. Sajnos térségünkben polgárőrség még nem alakult, bár Gyomaendrődön már megkezdődött a szervezése. Úgy gondolom, ha a rendőrőrs működési területéhez tartozó települések mindegyikén megalakul, akkor szervezettebb formában még hatékonyabbá válik a lakosság és a rendőrség együttműködése. — Hogyan értékeli az eltelt kétéves időszakot? — Az állomány a két év alatt a rá hámló feladatokat elvégezte. Személyi állományunk átlagéletkora 30 év, ami rendkívül kedvező és a továbblépés, fejlődés záloga is egyben. Ha a technikai fejlődés és a rendőri fizetés területén lesz előrelépés, akkor valószínű a munkánk még hatékonyabbá válik, p-j Hol mér a traffipax? Az adott napon első helyen jelzett mérési helyen 5.30—14.00 óráig, a második helyszínen 14.30—22.00 óráig végeznek méréseket. A helyszínek és az időpontok szolgálatszervezési okokból kivételesen változhatnak. December 2.: Szarvas, Szeghalom (44-es, 47- es út); Békéscsaba, Gyula (44-es út). December 3.: Mezőkovácsháza (4434-es út) ; Orosháza, Gyula (47-es, 44-es út). December 4.: Békéscsaba (44-es út); Orosháza belterülete (47-es út). December 5.: Békéscsaba (44-es út); Békéscsaba (44-es út). December 6.: Szarvas (44-es út); Békéscsaba (44-es út). December 7.: Orosháza (47-es út); Gyomaend- íőd, Gyula (46-os, 44-es út). December 8.: Mezőkovácsháza, Szeghalom (4434-es, 47-es út);Gyula, Békéscsaba (44-es út). A kocsmából most kijutni volt nehéz Kamionjáró „pillangó” Rendőrök feszítették fel az egyik békéscsabai kocsma bejárati ajtaját a hét végén. Mielőtt még bárki is bűntettre gondolna, az egyenruhásokat felkérték e cselekedetre. Történt ugyanis, hogy egy nem éppen pehelysúlyú részeg férfiú kegyetlen dühbe gumit a jaminai csehóban, amiért nem szolgálták ki. Sértődötten távozva úgy bevágta a rácsos kocsmaajtót, hogy az beszorult, és ki sem nyílt többé. így megtörtént az a csoda, hogy a vendégek azért könyörögtek: távozhassanak az ivóból. A rendőröket hívták telefonon, hogy kiszabadítsák őket. Feszítővassal sikerült is a további nyitva tartást biztosítani. A Veszély Csárda melletti bekötőúton álldogáló, Romániába bejutni szándékozó ka- mionosok még rosszabb hét végének néztek elébe. Egy hosszú combú, miniszoknyás menyecske azonban legalább egy kis színt vitt a várakozás nehéz óráiba. Kamionból kamionba szállt a „pillangó”, miután egy-egy látogatás után sminkjét és frizuráját rendbe hozta. Ó aztán valóban elmondhatta az éjszakát követően, hogy törököt fogott. A csabai. vasútállomáson Jimmy, a rangidős csöves panaszkodott a razziázó egyenruhásoknak, miközben cigarettával „levette” őket. A régi szép időket emlegette, amikor még fejenként két pad (franciaágy) jutott a kintalvóknak, Számítógép „nyomoz” a rendőrautóban Baden-Württemberg tartomány belügyminiszterének vendégeként 14 tagú magyar delegáció utazott Stuttgartba a közelmúltban. A Belügyminisztérium Rendészeti Hivatalának elnöke, dr. Körinek László helyettes államtitkár vezette a küldöttséget, amelynek tagja volt — kilenc kollégája társaságában — Békés megye rendőr- főkapitánya, dr. Gál László. Tapasztalatait eképp összegezte lapunk számára: — Vendégeskedésünk öt napján igyekeztünk minél jobban megismerni a németországi tartományt, amely nagyjából hasonló népességű, mint hazánk. Rendőrségük szervezeti felépítése, működése, képzési rendszere is sok azonosságot mutat a mienkkel. Jól érzékelhető viszont a különbség a technikai, műszaki színvonalban, akár a gépjárműveket, vagy a számítógépes ellátottságot tekintjük. Igaz, ez utóbbi nálunk is sokat fejlődött az utóbbi időben. A német rendőrök gépkocsijait is ellátták számítógépekkel, amelyek révén azonnal kapcsolatba kerülhetnek a tartományi, illetve a szövetségi adatbázissal. Ily módon egy-egy esetnél pillanatok alatt döntő fontosságú információkat szerezhetnek a gyanúsítottakról. A főkapitány végül elmondta, a magyar és a baden-würt- tembergi belügyminisztérium tavaly kötött együttműködési megállapodást. Erre nyilvánvalóan alapot szolgál — amelyet a mostani látogatáson Regős Sándor stuttgarti főkonzul is kiemelt—a kint élő, dolgozó százezernyi magyar, akiknek biztonsága, védelme egyik nemzet számára sem közömbös. L: E. míg most, ha este hat óra után érnek ki az „öregek”, legfeljebb a pénztárablakban kuporoghatnak, ha bezár a kassza, hiszen annyi a rivális. Mezőberényben egy rendőrök által régóta figyelt gépkocsi tűnt fel. A helyszínre érkező egyenruhások nem is csalatkoztak szimatukban, mert Százszázalékos alibi A Békés Megyei Közlekedési Felügyelet — az ország többi közlekedési hatóságával együtt—január 1-jétől bevezeti a járművek műszaki felülvizsgálatának számítógépes adatfeldolgozását. A „próbaüzem” november 23-án indult, s a rendszer fokozatos bevezetésével remélhetőleg kiszűrik a technikai, szervezési problémákat. A műszaki vizsgálatban résztvevők leterheltsége januártól jelentősen nő — különösen a kezdeti időszakban —, mert a régi nyilvántartás mellett párhuzamosan kell működtetni az újat. A műszaki vizsgára bevitt járművek gazdái ezért több változást is észlelhetnek. Fontos tudni, hogy a vizsgára jelentkezéskor a kocsi forgalmi rendszáma mellett a forgalmi engedélyben szereplő egyéb adatokra is szükség van. Aki tehát személyesen kíván bejelentkezni, vigye magával a forgalmi engedélyét. Ha ugyanezt telefonon vagy írásban teszi meg, a legszükségesebb adatokat — a tulajdonos nevét, címét, a jármű gyártmányát, típusát, forgalmi rendszámát vagy alvázszámát — közölnie kell. A vizsgálaton — a jelenleg díjköteles adatlap kitöltése helyett — számítógépen rögzítik az adatokat, díjmentesen. Az adatlap megfelelő részét a forgalmi engedély alapján az ügyfél tölti ki. A vizsgálat folyamata, érdemi része változatlan marad. Fontos azonban a pontos megjelenés a torlódás elkerülése érdekében, így mindenki a bejegyzett nap megadott óráján köteles megjelenni. az ismert kocsiban ülők most sem városnézésre, hanem „boltlátogatásra” érkeztek. Egy helyi ABC-be törtek be, de jól működött a rendőrök rejtett figyelőszolgálata, és a banda tagjai az összepakolt áru helyett a bilincset cipelhették. (nyemcsok) Januártól jelentősen szűkül a soron kívüli járműfogadás lehetősége. Az első forgalomba helyezés és az egyéb speciális műszaki felülvizsgálatok kötöttebbek lesznek, csoportosítva szervezhetők, így ezekre csak meghatározott napokon kerülhet sor. Az autószerelő és a járműveket műszaki vizsgálatra hozó vállalatok, vállalkozók jelenlegi lehetőségeit nem korlátozzák, viszont az úgynevezett fenntartott helyek biztosítását új alapokra helyezik. A vizsgálati díjat az átállással együtt helyben, készpénzzel fizethetik majd az ügyfelek. A pótbefizetéseket már jelenleg is megtehetik ezen a módon. December második felében, illetve január első napjaiban — az átállás feltételeinek biztosítása idején — néhány napig szüneteltetik a műszaki vizsgálatokat. Attól kezdődően pedig a vizsgálatra bejelentkezőknek nem kell jármű nélkül távozniuk. A vizsgálat befejezése után megkapják — az eredménytől függően elkészített — iratokat (szükség esetén új forgalmi rendszámot és engedélyt) a vizsgadíj befizetése ellenében. Az új rendszer bevezetésének időszakában tehát nagyobb türelemre lesz szükség, hiszen a megszokott vizsgálati idő megnövekedhet, a bejelentkezők hosszabb várakozásra számíthatnak. Később azonban jelentősen gyorsul majd az információszolgáltatás, Egyszerűsödik és csökken az ügyfelekre háruló feladat, a műszaki vizsgálattal kapcsolatos adminisztrációs tevékenység. Az átállás türelmet kíván az ügyfelektől Műszaki vizsga új feltételekkel