Békés Megyei Hírlap, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-23 / 276. szám

1992. november 23., hétfő ÜBÍÉMGVEI HÍM­Gyulai siker a megyei rangadón Őszi első a Békési SE Az NB III Alföld csoportjában a Gyulán lejátszott megyei rangadón az egykor szebb napokat látott hazaiak nagy küzdelemben szerezték meg a két pontot a gyomaendrődi- ek ellen. A múlt heti kisiklást a sereghajtók egyike, a Kiskundorozsma elleni idegenbeli győzelemmel feledtette az Orosházi MTK. Jó iramú, küzdelmes mérkó'zésen minimális különbséggel 3—2-re kapott ki a Mezőkovács- háza a korábbi II. osztályú Hódmezővásárhely otthoná­ban. A nagyszénásiak, úgy tűnik, lélekben is feladták: hazai pályán kaptak egy hetest a Makótól. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság záró fordulójá­ban négy döntetlen, két hazai győzelem és két vendégsiker született, 26 gól esett, ez 3,25-ös gólátlagnak felel meg. A békésiek 5—0-ás győzelmet arattak Mezőberényben. Meglepetés a Békéscsabai Előre-Jamina tótkomlósi pont­szerzése. A battonyaiak biztosan nyertek a vendég Bé- késszentandrás ellen. Az őszi idényt három pont előnnyel a békésiek nyerték a Battonya előtt. NB III Alföld cs. Kiskundorozsma— OMTK 1-2 (0-1) Kiskundorozsma, 150 néző. V.: Sza­bó. Kiskundorozsma: Csehó — Gál, Szabó, Tóth, Kothencz — Nagy, Róka, Farkas, Katona — Sárközi, Mihálffy. Edző: Kozma Zoltán. Orosháza: Such — Gyura, Popol, Kálmán, Pásztor — Papp, Brakszatórisz, Diószegi, Kvasz- novszky — Dézsi, Képíró. Edző: Papp Imre. 8. perc: Képíró hat méterről a kapu jobb oldalába lőtt. 0—1. 51. perc: Gyura lövése kipattant a kapusról és a jókor érkező Kvasz- novszky közelről a hálóba lőtt, 0—2. 69. perc: MihálfTy a kiinduló kapus mellett a kapu közepébe lőtt, 1—2. A mérkőzés havas esővel kezdő­dött, amelyet kevésbé melegített fel a mérkőzés színvonala. A második fél­időben kitámadott a hazai csapat, azonban a vendégek jól védekeztek. Jó: Katona, Mihálffy, ill. Képíró, Kvasznovszky. (D. S.) Ifjúságiak: Kiskundorozsma— OMTK 2—0. Gyulai FC­Gyomaendrődi FC 1-0 (1-0) Gyula, 400 néző. V.: Pördi. Gyula: Leel-Osy — Boruzs, Resctár (Bíró K.), Pápa, Tamási — Kiss, Mező (Oláh), Steigerwald, Bíró R. (Papp) — Burai, Botyánszki. Edző: Cserháti István. Gyomaendrőd: Szakács — Kéki, Má­zán, Plástyik, Gonda — Varjú (Tímár), Janis, Stef, Tóth — Durucskó, Drágán. Edző: Koltai Lajos. 7. perc: Pápa labdájára Tamási jól érkezett és a hosszú sarokba lőtt, 1—0. Végig hideg, esős időben, sportsze­rű mérkőzésen a több gólhelyzetet ki­dolgozó hazai csapat megérdemelten nyerte a megyei rangadót. Jó: Tamási, Pápa, Burai, Steigerwald, ill. Szakács, Durucskó, Mázán. (Szabó András) Ifjúságiak: Gyula—Gyomaendrőd 1—0. Hódmezővásárhely— Mezőkovácsháza 3-2 (1-1) Hódmezővásárhely, 500 néző. V.: Franciskovics. Hódmezővásárhely: Kopschitz — Hurguly, Földvári (Bu­cholcz), Talmácsi, Lévai (Maczkó) — Bottlik, Kcmenes, Szécsényi (Tóth Gy.), Bress — Kiss Cs., Kéri. Edző: Protics Sándor. Mezőkovácsháza: Tóth I. — Bakai, Dumitriu, Kovács, Radu — Mocsári (Szekeres), Schmidt, Papp, Kovalcsik — Kolozsi, Török. Edző: Sári Ferenc. 17. perc: Bress lekezelte a labdát, majd a hosszú sarokba lőtt, 1—0. 32. perc: Radu 25 méterről lövésre szánta el magát, a labda a vásárhelyi kapus kezei között a jobb alsó sarokba vágódott, 1—1. 78. perc: Kemenes a felhők közül a jobb kapufa belső lapjára fejelt, ahon­nan a labda a hálóba pattant, 2—1. 82. perc: Kolozsi 28 méteres, bom­baerős szabadrúgása a középen tö­mörülőkön megpattant és a hosszú sa­rokba csörgött, 2—2. 85. perc: Bottlik fejelt Maczkó elé, aki hét méterről a léc alá bombázott, 3—2. A végig szakadó hó rányomta bé­lyegét a rangadóra. A hazaiak sok hú­zásból, a vendégek gyors támadások­ból szerezték góljaikat. Mindkét csa­patjátékosai sokat hibáztak, s a szeren­csésebb vásárhelyiek egy kitűnően el­talált lövéssel otthon tartották a két bajnoki pontot. A döntetlen reálisabb lett volna. A játékvezető közepesen, segítői harmatgyengén látták el felada­tukat. Jó: Kemenes, Földvári, Bress, ill. Radu, Kovács, Kolozsi. Ifjúságiak: Hódmezővásárhely— Mezőkovácsháza 5—2. Nagyszénás—Makó 2-7 (2—4) Nagyszénás, 200 néző. V.: Födi. Nagyszénás: Molnár — Kugyela, Sarkadi (Lakatos), Gyimesi, Hóbei — Nagy A. (Nagy T.), Florescu, Ba- siu, Deák — Fekete, Csáki. Edző: Boér Ernő. Makó: Ménesi — Varga- Tóth, Anda, Leindler, Csák — Vágó, Márki, Bárány, Bódi (Tanasi) — Frank (Dégi), Karsai. Edző: Kolozs­vári János. 4. perc: Márki közeli lövéssel szerzett vezetést, 0—1. 10. perc: Bárány növelte a vendé­gek előnyét, 0—2. 12. perc: a Deák fel vágásáért meg­ítélt büntetőt Fekete értékesítette, 1—2. 21. perc: Florescu nagy bombája akadt meg a makói kapuban, 2—2. 30. perc: ezúttal is Bárány volt eredményes, 2—3. 40. perc: Csák lövése a síkos füvön jutott a hálóba, 2—4. 71. perc: Márki szerzett újabb gólt, 2—5. 80. perc: ismét Márki iratkozott föl a góllövőlistára, 2—6. 88. perc: a csereember Dégi is be­talált, 2—7. Az első félidőben még egyenrangú felek küzdelmét láthatták a szurko­lók, szünet után az enerváltan, több újonccal kiálló hazai védelem sok hi­bát vétett, amit jól használtak ki a vendégek. Jó: a hazaiak közül senkit sem lehet kiemelni, ill. Anda, Márki, Bárány. (Benkő László) Ifjúságiak: Nagyszénás—Makó 0—1. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Ti­szakécske—Kecskeméti TE 2—0 (2—0), Cegléd—Dabas 3—1 (1—1), Szegedi Dózsa—Miske 3—1 (0—0), Kecskeméti SC—SZVSE 1—0 (1— 0). Hétközben játszották: Tiszakécs- ke—SZVSE 3—1 (1—0). Megyei I. osztály Békéscsabai MÁV—Kamut 1-1 (1-0) Békéscsaba, 150 néző. V.: Majoros. MÁV: Szobek — Fábián, Braun Á., Frankó, Litauszki, Galovicz Z., Lipták, Galovicz P., Gajdács, Marik, Lonovics (Márta, Lipcsei). Edző: Braun Attila. Kamut: Pribojszki — Nyári, Bognár, Kukely, Szakái, Pittner, Tárnok, Ant- mann, Ramos, Sziráczki, Szász. Edző: Borgula János. Az első játékrészben a MÁV, a másodikban a kamutiak ját­szottak fölényben. így a sportszerű mérkőzés igazságos döntetlent hozott. Kitűnő játékvezetés. G.: Galovicz Z. a 30., ill. Szász a 82. percben. Jó: Galo­vicz Z., Lonovics, Fábián, ill. Nyári, Szász, Pittner. (G. Gy.) Szeghalom—Elek-Dualflex 2—2 (1—0) Szeghalom, 300 néző. V.: Szarvas. Szeghalom: Dávid — Macskin, Tar, Lakatos, Szabó, Macsári (Zsadányi), Bondár, Kovács, Hajdú (Schulcz), Ko­zák, Zsombok. Edző: Zolnai Pál. Elek: Botás — Sarkadi, Kohut, Görög, Dá­vid, Séllei, Elekes, Radulescu, Gál, dr. Nagy, Zuzac. Edző: Csorba János. Szarvas László korrekt búcsú játékve­zetése mellett közepes színvonalú mérkőzésen a hazaiak már a 10. perc­ben Zsombok góljával megszerezték a vezetést. Ezt a vendégek lelkes játé­kukkal, és az idegenlégiós Zuzac talá­latával az 50. percben kiegyenlítették, sőt a 84. percben — ugyancsak Zuzac góljával — a vezetést is megszerezték. Egy perccel később Bondár fejesből beállította a végeredményt, ami igaz­ságosnak mondható. Jó: Kovács, Tar, Zsombok, Bondár, ill. Dávid, Elekes, Zuzac. Kétegyháza—Mezőhegyes 1-2 (0-2) Kétegyháza, 150 néző. V.: Fejes. Két­egyháza: Szelezsán — Korcsok, Isztin 1., Sípos I., dr. Szurovecz, Isztin II. (Zámbó a 75. p.), Popa, Ónodi, Petri- sor, Sípos II., Szekeres (Papp a 45. p.). Edző: Papp József. Mezóliegyes: Szántó — Szemerédi, Molnár (Boros a 30. p.), Lovász, Csordás (Zsóri a 60. p.), Kindel, Belicza, Sümegi, Harango­zó (Adler a 75. p.), Hanga, Pálhidai. Edző: Pepó Gábor. Gyenge őszi sze­replést nyújtó hazai csapat, megérde­melt vendéggyőzelem, jó játékveze­tés. G.: Sípos II. a 80., ill. Sümegi a 15., Csordás a 22. p. Jó.: Ónodi, Papp, Isztin I., ill. Pálhidai, Sümegi, Hanga. (Bencze László) Battonya—Békésszentandrás 4-1 (1-1) Battonya, 300 néző V.: Hajdú. Batto­nya: Kunos — Fekete, Turbucz, Tal­pai, Simon T., Kovács Zs., Számfira, Hideg (Daróczi), Mákos A., Mákos Á., Simon A. (Engelhardt). Edző: Juhász Zoltán. Békésszentandrás: Petrás — Bencsik, Medveczki (Makai), Szabó, Bordács, Truczka (Varga), Raj, Sztan- csik, Kovács, Székely, Pusztai. Edző: Paulik János. Kitűnő iramú mérkőzé­sen a hazai csapat megérdemelten győ­zött. A battonyaiak cáfolják azokat a nyilatkozatokat, hogy ebben a bajnok­ságban már csak a 2. helyért folyik a küzdelem. G.: Simon A., Kovács Zs., Számfira, Simon T., ill. Kovács. Jó: az egész hazai csapat, ill. Bencsik, Trucz­ka, Raj. (Lukács István) Medgyesegyháza— Füzesgyarmat 2—1 (2—1) Medgyesegyháza, 150 néző. V.: Var­ga. Medgyesegyháza: Horváth -— He­gyi, Balázs, Juhász J., Holecz, Kovács, Jakab (Plástyik), Juhász T., Mocsári, Zsurzsucz, Oláh T. Edző: Kovács Zol­tán. Füzesgyarmat: Nagy — Tóth, Oláh, Lázár, Huszár, Vad, Barta, Saja, Vámos, Tőkés, Zsombok. Edző: Tőkés Miklós. A tartalékos hazaiak megőriz­ték 12 hete tartó veretlenségi sorozatu­kat és szerencsés győzelmet arattak a többet támadó gyarmatiak ellen. Kiál­lítva: Kovács a 85. percben. G.: Mo­csári a4., a 34., ill., Barta a 14. percben. Jó: Balázs, Juhász T., Mocsári, ill. Oláh, Huszár, Barta. (Oravecz Ta­más) Sarkad—Gyulavári 1-1 (1—0) Sarkad, 200 néző. V.: Kokavecz. Sar­kad: Veres — Germán, Boldog, Vass, Szabó F., Polcsek, Balogh, Papp (Ko­csis), Gurzó, Kesztyűs, Petruzsán. Edző: Balogh István. Gyulavári: Sző­ke — Makra (Cziczeri), Kiss, Szénási, Gortka, Laurencsik, Fábián, Tapasztó, Szilágyi, Szekulity, Boros. Edző: Jó­nás Ferenc. Alacsony színvonalú mér­kőzésen a vendégek megérdemelten vitték el az egyik pontot. A játék alap­ján bármelyik együttes megszerezhet­te volna a győzelmet. G.: Polcsek a 35., ill. Gortka az 59. percben. Jó: Veres, Boldog, Polcsek, Szabó F., ill. Szénási, Gortka, Fábián, Szilágyi. (Kiss Gá­bor) Mezőberény—Békési SE 0-5 (0-1) Mezőberény, 500 néző. V.: Zábrák. Mezőberény: Karács — Ilyés, Burai M., Jakab (Tímár), Maléth, Gézárt, Tö­rő, Balogh (Burai L.), Magosi, Hege­dűs, Adamik. Edző: Kajlik Péter. Bé­kés: Gazsó — Nagy (Szarvas), Lenke- fi, Lipták, Kondacs, Fehér, Ravasz, Czinanó, Horváth, Farkas, Somvári (Kátai). Edző: Zsíros György. Sport­szerű, iramos mérkőzésen az első já­tékrészben egyenlő ellenfélnek bizo­nyultak a hazaiak, de csak a kapufát sikerült eltalálniuk. A második félidő a vendégeké volt. G.: Fehér a 38., az 52., Horváth a 85., Adamik* a 75. (öngól), Maléth a 83. (öngól) percben. Jó: Ka­rács, Magosi, Hegedűs, ill. Gazsó, Lenkefi, Fehér. (Kiss István) T ótkomlós—Békéscsabai Előre-Jamina SE 1—1 (1—0) Tótkomlós, 100 néző. V.: Makai. Tót­komlós: Bordás — Pásztor, Krecsmé- ri, Imre, Szpisjak J., Szpisjak I. (Pol- jak), Kölcze, Tótabonyi, Szatmári (Csikai), Ugró, Elek. Edző: Matajsz Pál. Jamina: Liker— Bócsik, Magya- ri, Hankó, Gellért, Schneider, Sajben, Tóth, Rau, Litauszki, Mihály. Edző: Ogrincs Pál. A hazai csapat a mérkőzés elején megszerezte a vezetést, a végére azonban nem jött össze semmi. G.: Elek a 19., ill. Magyari a 88. percben. Jó: Pásztor, Szpisjak J., Elek, ill. Tóth, Litauszki. (Hovorka György) IFJÚSÁGIAK: Békéscsabai MÁV— Kamut 3—1, Szeghalom—Elek 6—2, Kétegyháza—Mezőhegyes 0—1, Bat­tonya—Békésszentandrás A—0, Med­gyesegyháza—Füzesgyarmat 1—0, Sarkad—Gyulavári 2—0, Mezőbe­rény—Békés 1—0, Tótkomlós— Békéscsabai Előre Jamina 2—2. Az előtérben a gyulaiak csapatkapitánya, Steigerwald, mö­götte Durucskó csatázik a labdáért. Az NB Ill-ban a gyulaiak bizonyultak jobbnak a gyomaendrődiekkel szemben FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Jócskán akadt dolga mindkét kapusnak a Békéscsabai MÁV—Kamut találkozón. Felvételünkön Pribojszki hárítja a hazaiak egyik fejesét fotó: lehoczky péter Az Alföld csoport őszi végeredménye l.Tiszakécske 15 12 1 2 32—12 25 2. Hódmezővásárhelyi LC 15 9 2 4 22—12 20 3. Mezőkovácsházi TE 15 9 2 4 27—20 20 4. Orosházi MTK 15 8 3 4 23—16 19 5. Kecskeméti SC 15 8 2 5 21—12 18 6. Miske 15 6 5 4 21—16 17 7. Kecskeméti TE 15 7 3 5 22—19 17 8. Makói FC 15 5 6 4 29—24 16 9. Szegedi Dózsa 15 6 4 5 19—16 16 10. Szegedi VSE 15 7­8 25—21 14 11.Gyulai FC 15 5 3 7 11—20 13 12. Dabas 15 4 3 8 19—15 11 13. Gyomaendrőd 15 2 7 6 16—21 11 14. Ceglédi Honvéd 15 3 4 8 17—27 10 15. Kiskundorozsma 15 2 3 10 12—40 7 16. Nagyszénás 15 1 4 10 12—38 6 A Totó 47. heti eredményei 1. Csepel SC—Kispest-Honvéd FC ........1—2 2 2 . Videoton-Waltham—Ferencváros................3—2 I 3 . BVSC-Novép—Győri Rába ETO.......0—1 2 4 . Diósgyőri FC—Veszprémi LC.............1—1 x 5. Nyíregyházi VSC—Békéscsabai Előre FC .. 0—1 2 6. MTK—Siófoki Bányász..................................3—0 1 7. Karlsruhe—1. FC Köln...................................3—1 1 8 . Leverkusen—Bayern München.................. 2—4 2 9 . Schalke 04—Frankfurt....................................0—0 x 10. Uerdingen—Kaiserslautern........................0—5 2 1 1. VfB Stuttgart—Dortmund............................1—0 1 12. Torino—Juventus..........................................1—2 2 13. Milan—Internazionale..................................1—1 x +1. mérkőzés: 14. Vasas—Pécsi MSC........................................3—1 1 A megyei I. osztály őszi végeredménye 1. Békési SE 15 12 2 1 57—20 26 2. Battonya 15 10 3 2 28—13 23 3. Békéscsabai MÁV 15 7 5 3 29—24 19 4. Kamut 15 7 5 3 24—19 19 5. Szeghalom 15 7 4 4 37—30 18 6. Medgyesegyháza 15 6 6 3 30—28 18 7.Tótkomlós 15 5 7 3 21—12 17 8.Elek-Dulaflex 15 5 6 4 15—17 16 9. Gyulavári 15 6 3 6 30—26 15 10. Füzesgyarmat 15 5 3 7 25—28 13 11. Békésszentandrás 15 5 3 7 22—28 13 12. Mezőhegyes 15 6­9 27—34 12 13.Sarkad 15 3 4 8 23—32 10 14. Mezőberény 15 3 2 10 14—35 8 15.Bcs. Előre-Jamina 15 1 5 9 9—30 7 16. Kétegyháza 15 1 4 10 15—30 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom