Békés Megyei Hírlap, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-05 / 261. szám

HÍREK 1992. november 5., csütörtök Amit a kárpótlásról (még) tudni kell Az eljárás folytatódik? A kárpótlási hivatalra néhány évig még biztosan szükség lesz, hiszen előreláthatólag számos ügyet nem sikerül ko­rábban lezárni. Dr. Szabady Attila, az Országos Kárrende­zési és Kárpótlási Hivatal munkatársa elmondta, hogy varrnak még olyan nyitott kér­dések, amelyekről az Ország- gyűlésnek a jövőben kell dön­tenie. Egyik ilyen például a volt Jugoszlávia területére át­telepített felvidéki és bácskai magyarok vagyoni kárpótlása. Erről annak idején egy nem­zetközi egyezmény született, amely azonban nem tekinthető az ügy megnyugtató lezárásá­nak. Amennyiben az ország anyagilag megerősödik, sor kerülhet ama is, hogy a parla­ment felülbírálja egyik koráb­bi döntését: a kárpótlásra jogo­sultakat a jelenleginél maga­sabb összegű juttatásban ré­szesíti. így elképzelhető, hogy ha az államkasszában lesz rá anyagi fedezet, esetleg pótló­lagosan újabb kártérítést kap­hatnak a jogosultak. Termé­szetesen akkor sem lehet szó reprivatizációról, csupán ar­ról, hogy az állam további kár­pótlásijeggyel vagy készpénz­zel megpróbálja enyhíteni a sérelmet szenvedettek anyagi, erkölcsi kárát. S végül még egy feladat vár a kormányra: az Országgyűlés elé kell terjesztenie azoknak a hozzátartozóknak a kárpótlá­sára vonatkozó törvényjavas­latot, akik olyan bűncselekmé­nyeknek estek áldozatul, ame­lyekkel kapcsolatosan az ál­lam annak idején elmulasztot­ta érvényesíteni büntetőjogi igényét, akadályozva ezzel a hozzátartozók polgári jogi igényének érvényesítését is. Ez a kissé bonyolultnak tűnő jogi megfogalmazás azokra vonatkozik, akiket például az AVO börtöneiben agyonver­tek, családjukat kisemmizték vagyonukból, kiköltöztették lakásukból vagy a házkutatás során elvették értéktárgyaikat, de a tettesek ellen nem indítot­tak büntetőeljárást és polgári peres úton sem szerezhettek maguknak igazságot. (újvári) Abszolút órarekord A borongós novemberi idő és a hasonlóképpen cseppet sem derűs konjunkturális helyzet ellenére Nicolas G. Hayek úr azzal az örvendetes adventi üzenettel fordult a svájciak­hoz, hogy elérték az abszolút órarekordot. A hagyományok­ban oly gazdag svájci óragyár­tás ugyanis több mint száz mil­lió darab órát és óraművet gyártott ebben a szupereszten­dőben, többet, mint eddig bár­mikor. A libanoni anyától és ameri­kai fogorovos apától Bejrut­ban született Hayek, a legna­gyobb svájci óragyártó kon­szern nagyhatalmú főnöke — aki különben matematikus és természettudós —, a Matter­horn lábánál ünnepelte meg a százmilliomodik „Swatch”- óra megszületését. „... Jaj, régen volt, igaz se volt tán, / Arany egek tüzes fala, / Az édes ifjúság hajolt rám, / Illatos, forró kupola...” (Tóth Árpád: Egynémely emlék, régi kincs) FOTÓ: FAZEKAS FERENC Azt írja az álmoskönyv... Az éjjeli látásoknak, jelentéseknek, álmoknak magyarázata és értelme: Almát másnak adni nagy szerencse 44; Almát látni, szeretőknek jó 70; Almát édest enni, tartózkodás 61 ; Angyallá lenni, valamelyik atyádfia rövid idő alatt meghal 10; Anyád ha megholt, öröm 23,80; Angyalt megszólítani, gonosz 19; Anyjával csókolódzni, bátorság 35; (Az „Egyptomi Álmoskönyv” az 1231. kiadás szerént mellyben az álmok jelentését kívül számok is találtatnak, hogy azokkal a’ Lotteriában kiki szerentsét próbálhasson.) Allan G. Hobby A hűtlen asszony 8. Második fejezet Ha az ember két napig egy falatot sem eszik, utána pedig hirtelen megrakja a gyomrát, akkor rendszerint nem érzi jól magát. Henry pillanatnyilag mégis meg volt elégedve az élettel, hogy a gyomra fájt, nem volt lényeges. Elment az 52. utcába, abba a Milk-bárba, ahol Bullockkal találkozott. Tudta, hogy hiába megy oda, ilyenkor nem talál­hatja ott, mégis elment. Újsá­got fogott a kezébe, nézte, bá­multa, de nem tudta, hogy mit néz. A gondolatai kóvályog­tak, elhomályosították a sze­mét. Kereset után kellene jár­ni, gondolta, de mikor erre gondolt, eszébe jutott, hogy mit mondtak az ügynökök. — Ne hozzánk jöjjön — ki­áltották —, menjen az elnök­höz, az talán majd eligazítja a dolgát, minket már elinté­zett... Másnap eladta a szekrényt, az utolsót. Nem volt gondja rá, hogy hova tegye azt, ami ben­ne volt. Kevés fehérneműjét és két ruháját. Egy szürke közna­pi ruha és fekete szmoking, a munkaruha. Ezt őrizte, mint a kincset, a reményei még nem hervadtak el. Még szükség le­het a fekete ruhára. Bízott ab­ban, hogy jönnek majd még jobb napok. Ha pénz csörgött a zsebé­ben, jól érezte magát, nem gondolt arra, hogy eladta az utolsó bútorát, mindegy volt számára. Pénz volt a zsebében, nem volt fontos, hogy honnan származik. Evett, járt-kelt, meglátogatta a kollégákat, akik mulatókban játszottak, ezek még ellen tudtak állni a krízisnek. Csak a szünetben tudott beszélni velük, addig várt, fogyasztania kellett. Nem törődött vele, fontosnak tartotta, hogy mutatkozzék a kollégák előtt, hogy beszéljen velük. Hallani akart valami hí­reket, mit mondanak, meddig tart még a borzalom, amely elvette a kenyerét. Mindenfelé eljárt, ahol még üzem volt, Jimmy Bullockot is kereste, de sehol sem látta. Az egyik he­lyen találkozott egy pincérrel, aki abban a bárban dolgozott, ahol azelőtt játszott. — Mit csinál, mester? — kérdezte a pincér — Játszik, van dolga... — Semmi — mondta Henry szomorúan —, semmi, mond­ja, nem tudja, hogy mi lett a többiekkel, nem tudom, hogy a karmester hova lett... — Elutazott Csikágóba, azt hiszem, oda kapott szerződést. — Ismerte Jimmy Bulloc­kot, azt sem látom sehol... — Erről hallottam, elkapta a rendőrség, valami betörőhis­tóriába keveredett, az újság­ban volt, de nem emlékszem már, hogy miről volt szó... — Hát becsukták —- gon­dolta Henry —, kár... A kollégák sem kecsegtet­ték semmiféle reménnyel, bú­san beszéltek, mindegyik a sa­ját bőrét féltette. — Sohasem tudjuk -— mondták —, hogy mikor ját­szunk utoljára, a konkurencia is óriási, a munkabérek napról napra olcsóbbak. Senki sem pótolhatatlan, egy ember he­lyett százat lehet kapni. Ilyen hírek nem élesztették Henry bizalmát, még kábultab­ban j árt az utcákon, nem látott és nem hallott semmit, csak a gon­dolatai vágtattak tétova kőrútju­kon. Egy pont körül kóvályog­tak, az éhenhalás veszedelme körül. Henry lakásában már nem állottak bútorok, a puszta földön hált. Amit a bútorokért kapott, megette, elcigarettázta. Közben egyre kóborolt az utcá­kon. Gondolt arra, hogy időle­gesen más munkát keres, de két­ségbeesetten állapította meg, hogy a zenén kívül semmihez sem értett. Borzalmas verseny- futás volt ez az elzülléssel, az éhenhalással. Henry irtózott a lezülléstől, mégis az utolsó fil­léreit italra adta. Megvásárolta a mámort. Felvánszorgott a lépcsőn. Már nem liften járt a lakásában, szégyelte magát a liftes előtt. Alomtalan álomba merült, a csengő berregése ébresztette. Feltápászkodott a földről, ki­nyitotta az ajtót. Egy egyenruhás fiatalem­ber papirost tartott az orra alá. A villanyszámlát hozta. Henry dühösen csapta be az ajtót. Morgott valamit, amint visszament a szobába. A keze a nadrágzsebébe tévedt, még talált néhány dollárt. Vissza­szaladt az előszobába, kinyito- ta az ajtót, kereste, ott van-e még az egyenruhás. Sajnálta, hogy elkergette, de a fiú már elment. Este nem égett a villany. Forgatta a kapcsolót, de a lám­pa nem gyulladt meg. — Nem baj — gondolta. Leheveredett a padlóra és nyomban elaludt. A pálinka nem hagyta cserben. Álomba ringatta a tisztelőjét. Két nappal később eladta a fehérneműjét, további két nap múlva rákerült a sor a fekete ruhára. Nagy vívódás előzte meg az eladást, de meg kellett történnie. A legkérlelhetetle­nebb hitelezőt kellett kielégí­teni, a gyomrot. Éhes volt. Amíg volt valamije, amit pénzzé lehetett tenni, nem kel­lett éhezni, nem lehetett. A lélek erős, de a hús gyen­ge, ezt mondja az írás. Henry nem akart megválni a fekete ruhától, mégis oda kellett adni. Utána rohant a büfébe, evett és meg volt elégedve. (Folytatjuk) Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli krónika 8.20: Mindennapi tudomány 8.30: Hangszemle 9.05: Napközben 11.05: Cigányfélóra 11.35: Szegény Sudár Anna. XV/ 3. 12.00: Déli krónika 12.30: Vendég a háznál 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism.) 13.30: A katolikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Versek 15.05: Riportműsor (ism.) 16.00: Délutáni krónika 16.15: Mindennapi gazdaság 16.30: Zenefórum 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Illyés Gyuláról. V/4. 20.05: Hagyományápolók 20.30: Határok nélkül 21.05: Kossuth-klub 22.00: Késő esti krónika 22.30: Fórum 23.05: A Rádió lemezalbuma PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító 8.05: Sportreggel 8.20: Rivaldafényben 8.50: Helykereső 9.00: Hírek, időjárás 9.05: Zene-szó 10.55: A Petőfi válaszol 11.00: Hírek, időjárás 11.05: Napóra 12.00: Nótaparádé 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés 13.00: Hírek 13.05: A Szabó család (ism.) 13.30: Fúvósmuzsika 14.00—17.00: Kabarécsütörtök közben: 15.00: Hírek, időjárás 17.00: Hírek, időjárás 17.05: Napóra 17.50: Samsung-játék 18.00: ^ckhullám 18.30: lielykereső 19.00: Hírek, időjárás 19.05: Észkerék 19.35: Népdalok 20.00: A francia sanzon ismert és ismeretlen arcai: Alain Souchon és Enrice Macias 21.00: Hírek, időjárás 21.05: Daráló (ism.) 21.35: Heavy metal híradó 22.00: Infrahang 22.30: Jazzlista 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10—4.20: Napforduló közben: 2.06—3.00: Mélyrepülés 4.03—4.2Ö: Operaénekesek nótafelvételeiből BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Pódium 10.00: Hírek, időjárás 10.05: Az odú 10.51: Magyar szerzők vokális műveiből 11.36: Mendelssohn kamarazenéjéből 12.00: Hírek, időjárás 12.05: Hangverseny délidőben 14.00: Hírek, időjárás 14.05: Kertész Imre: Gályanapló. V/4. 15.06: Barokk zene 15.44: Concertino Praga ‘92 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Éneklő ifjúság 16.17: Magyar művészek operafelvételeiből 17.00: Gordiusz 17.50: Népzenekutatók műhelyében 18.00: Hírek, időjárás 18.05: A Győri Klarinétegyütes hangversenye 19.05: Rádióhangversenyekről 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét közben: 20.25: Hírek, időjárás 20.30—20.45: Verseit elmondja: Várady Szabolcs 21.40: A világtalan szemtanú. XII/11. 22.00: Hírek, időjárás 22.05: A zene üzenete 22.20: Napjaink zenéje 23.47: A Monteverdi Kamarakórus Monteverdi- műveket énekel 24.00: Hírek, időjárás 0.05—2.00: Éjszakai jazz,klub TV1 5.40: Falutévé—biotippel és kert-ész 6.00: A Reggel 8.05: ZOOM 8.35—12.05: Napközi Benne: 9.00: Nyeregben vagyunk. Német filmsorozat 10.00: Hannay. Angol tévéfilmsorozat (ism.) 11.00: Játék 11.15: Évgyűrűk 12.00: Hírek 12.05: Képújság 17.00: Délutáni egyenleg 17.10: Megveszem ezt a nőt 17.40: Képújság 17.45: Telis-tele video ‘92 17.50: Pénzvilág 18.00: Menedzser Magazin 18.45: Napközi 19.05: XXL—könnyűzenei híradó 19.35: Esti mese 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: Hét este Illyés Gyulával 20.50: A kettős jubileum 22.25: AKTuális 22.50: Telesport » 23.20: Debreceni Jazzfesztivál ‘91 23.50: Híradó TV2 15.40: Műsorismertetés 15.45: Hírek, időjárás 15.50: A chateauvalloni polgárok. Francia tévéfilmsorozat — XXVI/10. 16.50: Tipplista 17.00: Magyarországi néptáncok 17.25: Torpedó 17.45: Regionális híradó 18.00: Híradó 18.12: Időjárás 18.20: A találékony unoka. Lengyel rajzfilmsorozat 18.40: Telesport • 19.04: Sajtócézár. Ausztrál tévéfilmsorozat. VI/1. 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora 21.00: Össztűz 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Századunk nagy napjai. 1917. november 7. Falutévé Holnap reggel 5.40-kor ismét kukorékol a kakas a Tv 1 -en. A műsorból: népi csíziók, időjá­rás, úthelyzet, lapszemle, falu­hírek, agrárújdonságok, vál­lalkozó gazdáknak, iparosok­nak, kereskedőknek, orvosok­nak, pedagógusoknak — a vi­déki Magyarország polgárai­nak. A tervezett témák: Pénz­profit: benne a vidék bankja; Nagypiaci árak — tőzsdei hí­rek; Vállalkozó haltermelő; Vállalkozásfejlesztési konfe­rencia; Tokajhegyaljai befek­tetők; Műtárgytipp: tanácsok műgyűjtőknek; À bróker ta­nácsai. Szerkesztő: Orbán András, műsorvezető: Forgács Tibor. Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA 4 és 6-kor: Tini démon (m. b., sz., fr.); 8-kor: Túl az óprenci- án (sz., am.). BÉKÉSCSA­BA, PHAEDRA KAMARA­TEREM 7-kor: Goldberg va­riációk (sz., m.). FÜZES­GYARMAT, FŐNIX 7-kor: A tolvajok fejedelme (sz., am ). GYULA, PETŐFI 6 és 8-kor: Kóbor szellem palackot keres (m. b., sz., am.). KÖ­RÖS-TÁJ MOZGÓ HÁLÓ­ZAT. KÉTEGYHÁZA 7 kor: Tökéletes katona (m. b., szv am.). OROSHÁZA, SZI­VÁRVÁNY 5-kor: Kipurcant a bébicsősz (m. b., sz.„ am.); 7-kor: Dermesztő szenvedé­lyek (sz., am.)**. Színház 1992. november 5-én, csütörtökön 15.00 órakor LÉGY JÓ MINDHALÁLIG Bérletszünet 1992. november 5-én, csütörtökön 19.00 órakor LÉGY JÓ MINDHALÁLIG Bérletszünet

Next

/
Oldalképek
Tartalom