Békés Megyei Hírlap, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-05 / 261. szám
TEMPLOMÉPÍTÉS 1992. november 5., csütörtök £ © Közel másfél millió forint az olvasóktól Az erzsébethelyi templomépítés támogatói III. Római katolikus templom épül Békéscsaba Erzsébethely városrészében — adtuk hírül több alkalommal is. A történethez hozzátartozik, hogy Erzsébethelynek volt már katolikus temploma, 1930-ban szentelték fel, de 1944-ben a várost ért angolszász bombatámadás romba döntötte. A legelső, Békéscsabára hullt bomba pusztította el Bayer Cirill atyával együtt. A hívők 1945 után ugyan kísérletet tettek a templom újjáépítésére, de a történelmi körülmények akkor nem kedveztek nekik. Most ismét „nekirugaszkodtak”. Tervek készültek, költségvetést állítottak össze és adakozásra szólítottak fel. A gyűjtéshez a megyei napilapok is csatlakoztak. Július 18—19-ei lapszámunkba csekket helyeztünk el, arra kérve olvasóinkat, küldjenek 20 forintot a templomépítés javára. A kezdeményezés nagy sikert hozott: eddig közel másfél millió forint gyűlt össze a PRO ECCLESIA Templomépítő Alapítvány kuratóriumának számláján. ígéretet tettünk arra, hogy megjelentetjük lapunkban az adományozók névsorát. A listát a befizetett összeg megjelölése nélkül tesszük közzé, mert tudjuk, hogy olvasóink anyagi helyzete és lehetősége különböző. A legcsekélyebb összeg befizetéséért is éppolyan köszönet jár, mint a nagyobb támogatásért. íme tehát a harmadik lista azok nevével, akik befizetéseikkel támogatták a templomépítést. Előre is elnézést kérünk az esetleges névelírásokért, de a nevek lemásolása a csekkekről az esetek egy részében nem volt könnyű feladat. Egy több mint ötven évvel ezelőtti felvétel: 1930 novemberében felszentelték — a később bombatalálatot szenvedett — erzsébethelyi templomot Battonya Elek Kamut Bajkán Istvánné, Szántainé Boldog Piroska, Markus Béla. Juhász Istvánné, Strifler Andrásné, Varga János. Füzesgyarmat Mata Zoltán, Nagy Lajosné, Weigert Mihály. Gádoros Kosztola Sándor, Nagrand József és Zvolenszki József. Gerendás Botyánszki Pálné, Kiss család, Gellény Antalné, ifj. Kun Károly, Rosenzweig Mihály, Zatykó András, ifj. Zatykó Andrásné, Zsiros Györgyné. Gyomaendrod Benge József, Gál Lajos, Hu- nya Györgyné és Hanyecz N., Farkas Antal,. Modronyi Mária, Pintér Imréné, Oláh Imre, Sági Sándomé, Soczó Lajos, dr. Valacz Béla. Gyula Bora Imre. Kardoskút Szakái István, ifj. Farkas István. Kaszaper Dr. Lehoczky Györgyné. Kétegyháza Farkas Jánosné, Szelezsán Pétemé, Geszteri János, Magyar Flóra, Farkasné Szabó Mária. Kétsoprony Laurinyecz János, Berkes Lajos, Krizsán Jánosné, Závogyán János, Priskin Mihály, Viczián Pál, Szász György, Morva Rudolf, Priskin Ilona, Morva Bélá- né, Szász Attila, Sutyinszki György, Laurinyecz István, Kovács Mátyás, Morva László, Vozár János, Krizsán László, Csicsely János. ■8»i Petrovszki István- -.£• né, özv. Ágoston Istvánné, gm Bánfi József és neje. Boros Gábor és neje, B. László- né, Csete Pálné, Cseke Lajosné, Fábián Jánosné, Friedrich Jánosné és Bogár Jánosné, Gór Juhász János, Gyepes Györgyné, Illichné és Mátyásiné, özv. Hack Józsefné, Ködmön nővérek, Krajcsovics Pál, Kőfaragó János, Kovács Sándor, Leel-Őssy István, Mészáros Dávid- né, Molnár Lajos, Nemes Mária, Opauszki Mihályné, Papp Sándomé, Papp Ferenc, id. Perei Andrásné, Pauló Lajos, Petri Erzsébet, özv. Prohászka Nándomé, Sütő Józsefné, Szabó Sándor, Szeredi Éva, Végváry Józsefné. Keyermes Pál Mihályné, Barna Géza, Kovács János, Csik Lajosné, Zámbai Lajos! Kondoros Hudák Dóra, Hursán Norbert, Hursán Jánosné, Győré János, Petrovszki János, Szirony Mihályné, Petrovszki Antalné, Jancsó Pálné, Korim János, Tokár János. Körösladány Szentpéteri Imre, Tóth Elemémé, Henkel— Metakémia Vegyipari Kft. Köröstarcsa Báli Károlyné, Válmos Gábomé. Adamcsák József, Alexa Jánosné, Harcsár Józsefné, Hegedűs Gábomé, Nagy Sándor, Szubin Zoltán, Tóth Mihály, Vid Györgyné. Bánkút Almási János, Lukácsik L. Gábomé. Békés Dr. Balanyi Lászlóné, Balázs Julianna, Batiz Gyula, Bőhm József, Durkó László, Fakker István, Gonda Istvánné, gyógynövény szaküzlet, Hegedűsné Gottsehick Ilona, Kor- csák István, Nosza József, Pap László, Rigler Miklósné, Sárhegyi Károly, Sebestyén Sándomé, Szabó László, dr. Szász Gábor, Tóth Antal. Békésszentandrás Szurovecz Vince, Gombár Jánosné, Bonto- vics Imre és neje, Virág Imréné, Fabó György, Hipuki János, Medvegy Pál. Bélmegyer Szász Mihály. Biharugra Kiss Emőné. Csabacsűd Sipos Mihály. Csabaszabadi Id. Kispál Antal. Csanádapáca Mergl Edit és Rácz József, Pappné Botta Katalin, Kovács Pétemé, Lenti Lajos, Rédai László, Márton Károlyné, Bohus Ferenc. Csorvás Kecskés Gyula, özv. Pekovics Jánosné, Ur- bancsok Zsuzsanna, Dévaványa Tóth Sándor. Doboz Domokos Zsigmondné, Erdei Mihály, Deb- reczeni Lászlóné, Rábai Sándor. Dombegyház Özv. Nagy Andrásné, Zsóri Mária. Gyulavári Kábái János, Petneházi Józsefné, Nagy R. Hunya Hanyecz Vince, Salamon Tibomé. Kötegyán Id. Bujdosó Imre. Kunágota Peták Ferencné, Deák Zoltán, Nagy Bálint, Lökösháza Kotroczó Lajos, Tóth András. Magyarbánhegyes Lenti Pétemé, Málik András, Zana Pálné. Medgyesbodzás Urbán János, Molnár Attiláné, Kovács Jánosné. Medgyesegyháza Máté György, Sajben Mihályné, Csóti Lajos, Potocska János, Bucsai Tibor, Petrovszki László, M. J., özv. Horváth Gyuláné, Gazsó Ágota, Petrovszki László. Mezoberény Berecki Sándomé, Schöffer Miklósné, Mészáros Gáborné, Srey Mihályné, Kokavecz Mihályné, Plavecz Györgyné, Halász József. Mezőhegyes Balogh Istvánné, Borsos Mátyásné, Hanczik Mátyás, Szabó Barnabás, Balogh Lászlóné, Csabai János. Mezókovácsháza Szekeres Lajosné, dr. Búvár István, Hungária Biztosító, Szabó Ferenc, Szívós Zoltán, N. Gyula, Bányik Józsefné. Nagykamarás Fodor Istvánné, Szakái Antal, Blahó János. Nagyszénás Balogh József, Berta János. Okány Mikó Gábomé, Fazekas Sándomé, Oláh Ferenc. A PRO ECCLESIA Templomépítő Alapítvány kuratóriuma továbbra is várja adományaikat a megyei napilapokban elhelyezett zöld csekkeken vagy közvetlenül a kuratóriumnak a békéscsabai kereskedelmi banknál vezetett számlájára: KERESKEDELMI BANK Rt, BÉKÉSCSABA,260-88880/2609-2113