Békés Megyei Hírlap, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-24 / 277. szám
EXKLUZÍV 1992. november 24., kedd tette ezt a vidékkel. A rendszerváltás után nem volt véletlen, hogy Szentes újra visszakövetelte „történelmi jussát”, és logikus érvekkel, indítékokkal kérte megyeszékhelyi státuszának visszaállítását. A megyei közgyűlés elé is került ez a téma, és szavazáskor Szentes húzta a rövidebbet, vagyis maradt megyeszékhelynek Szeged. Az ellenérvek között szerepeltek az óriási költségek, amelyek például a hivatalok átköltöztetésével merültek volna fel, és más köz- igazgatási és szervezési hátrányokat is említettek. Ettől függetlenül több állami, megyei és regionális vállalat, valamint intézmény van Szentesen, és a földrajzi helyzete is sokkal jobb Csongrád megyében, mint Szegedé, a megközelítés szempontjából. A megyei közgyűlés döntése valószínűleg hosszú időre stabilizálja a mostani helyzetet, de a szentesieket ismerve, nem adták és nem adják fel reményeiket a megyeszékhely visszaszerzésére. Szabó Róbert Makót Békásból támogatták Makó 220 évig, 1730-tól 1950-ig volt megyeszékhely, Csanád megye központja. Természetesen a hagyma „fővárosának” lokálpatriótáiban is fölmerül a gondolat: jó lenne visszaszerezni a régi címet. Csakhogy a kérdés nem ilyen egyszerű. A történeti Csanád megye összezsugorodott. Visszaállítása azt jelentené, hogy át kellene rajzolni a megyehatárokat, elcsippenteni Békésből és Csongrádból is. A polgármester, egy képviselő és a múzeum nyugalmazott igazgatója közvélemény-kutatást végzett a környező községekben. Mi lenne, ha...? Érdekes módon a Békés megye perifériáján lévő — egyben perifériára szorult — települések mutattak nagyobb hajlandóságot, míg a volt makói járás falvaiban inkább rázták a fejüket a polgár- mesterek. Battonya, Mezőko- vácsháza, Tótkomlós támogatta Csanád megye visszaállításának ötletét; Kiszombor, Földeák, Pitvaros már kevésbé lelkesedett. El kell gondolkodni azon is, hogy Makón adottak-e az intézményi feltételek a megyeszékhely szerepének betöltésére. Ami a kórházat, a bíróságot, a tűzoltóságot illeti talán igen, azonban az oktatási intézményeket, a város szellemi életét tekintve nem biztos, hogy minden elvárásnak megfelel. A közvélemény-kutatás egyelőre abbamaradt. Úgyis mondhatnánk: Makó megye- székhelyi törekvéseinek ügye elaludt. V. Fekete Sándor Makó — kicsi az esély arra, hogy újra megyeháza legyen az épületben fotó: révész Róbert Vásárhely nem... Hódmezővásárhely Csongrád megye második legnagyobb lélekszámú települése, 1950-től 1961-ig volt megyeszékhely. A város mai életének, fejlődésének irányításáért felelős képvi- selő-testüíet 1990-ben úgy határozott, hogy benyújtja igényét a megyei jogú városi cím elnyerésére. A parlament a kérelmet el is fogadta, és a város azóta küzd azon intézményeiért, közüzemi vállalataiért, amelyek véleményük szerint most már nem a megyét, hanem a megyei jogú rangot elnyert Hódmezővásárhelyt illetnék. Arról, hogy gondolnak-e még ennél is többre, azaz szeretnék- e majd egyszer visszaszerezni a megyeszékhelyi rangot is, dr. Rapcsák András polgármestert kérdeztük. — Sem a város lakossága, sem pedig az önkormányzat nem törekszik arra, hogy Vásárhely ismét megyeszékhely legyen. Számunkra egyértelmű, hogy Csongrád megyében ezt a szerepet, figyelembe véve a meglévő adottságait, csak Szeged töltheti be. Hódmezővásárhely ugyan a maga környezetében, sajátos kisugárzásával természetesen fontos szerepet játszik, de nem akkorát, hogy megyeszékhely lehessen. Régiónkba ugyanis az ehhez szükségesnél jóval kisebb, csupán hatvanezer körüli polgárt lehet sorolni. Ezt tudva, mi csak a megyeijogú városi rangot tartottuk indokoltnak, mivel az ezzel együttjáró kötelezettségeknek városunk maximálisan eleget tud tenni. Hiszen nem okoz gondot az egészségügyi, a közüzemi, az oktatási és a kulturális feladatok ellátása, ám ezek, mint említettem, csak egy régiócentrum és nem egy megyeszékhely igényének kielégítését jelentik. N. Rácz Judit Abaúj megye és Szikszó Az I. világháborút lezáró trianoni békével Abaúj-Toma vármegye székhelye, Kassa a határon túlra került. Az amúgy is Kassa-centrikus megyének nem voltak jelentős kisvárosai, így állt elő az a helyzet, hogy a megmaradt abaúji rész legnagyobb községe, Szikszó lett a megyeszékhely. A megyei adminisztráció a járási és községi hivatalokkal együtt az 1904-ben épített városházán kapott helyet. 1938-ban újabb változás állt be: a bécsi döntés értelmében Abaúj megnagyobbodott területén ismét Kassa lett a megye székhelye. A tisztviselők ismét költöztek, Szikszó pedig járási székhelyként funkcionált tovább. AII. világháború befejezésével új helyzet állt elő, ismét megyeszékhely lett Szikszó, Abaúj megyében. Amikor azonban 1950-ben megtörtént az ország nagy területi átrendezése, az összevont Borsod- Abaúj-Zemplén megyében Szikszó számára egyelőre maradt a járási székhely funkció, de ez is csak 1962-ig, mert az újonnan kialakított nagy encsi járás a megmaradt egész abaúji részt magába foglalta. Évekkel ezelőtt határozottabban, mostanában csendesebben, de újra felbukkan a megyei részek különválásának gondolata. Abaújnak ma két városa van: Encs és Szikszó. Encset várossá felülről jelölték annak idején. Nekik semmiféle követelménynek nem kellett megfelelni a városi rang elnyeréséhez. Abaúj és Zemplén kiválása esetében újra felvetődne a megyeszékhely kérdése. Zemplénben egyértelmű Sátoraljaújhely esélye, de Abaújban bonyolultabb a dolog a két város közötti versenyben. Egyik és másik mellett is az érvek és ellenérvek sokasága sorakoztatható fel. Nehéz volna megnyugtatóan dönteni ebben a kérdésben, ha csak nem a mostanában szokásos népszavazással próbálnánk meg igazságosan dűlőre vinni a kérdés eldöntését. Magam elsősorban történelmi múltunkra tudnék hivatkozni, de egyelőre nincs napirenden a kérdés. Marad tehát továbbra is: Borsod-Aba- új-Zemplén megye. Panyik József POLGÁRMESTER Gyula is visszakéri Gyula — a mai városháza kapuján egykor megyei hivatalnokok jártak be a vármegye ügyeit intézni fotó: lehoczky péter Gyulán csaknem mindenki tudja, hogy a várost politikai erőszakkal fosztották meg 1950-ben a megyeszékhelyi rangtól. A negyven évvel ezelőtti döntés máig ható nagy sérelme a helyieknek, hiszen Gyula 1732-től volt Békés vármegye adminisztrációs központja. A gyulai önkormányzat már több Ízben foglalkozott a megyeszékhely visszaszerzésének gondolatával. Először 1990 decemberében. Akkor Pocsay Gábor, a város polgár- mestere a következőket nyilatkozta az elképzelésükről: „Békéscsaba'ipari nagyváros, közlekedési csomópont maradna, s megőrizné az elmúlt évtizedekben szerzett értékeit. Gyula adminisztrációs és szellemi centrumként egészítené ki a megyét és Békéscsabát. Gyulát olyan kisvárosnak képzeljük, ahol a megyei önkormányzat ülésezik, s itt működne egy viszonylag kis megyei hivatal.” Legutóbb 1991 szeptemberében foglalkozott a gyulai képviselő-testület a kérdéssel. Az önkormányzat úgy ítélte meg, hogy miután Békéscsaba megyei jogú város lett, reális esély van arra, hogy visszakerüljön Gyulára a megye- székhely. Ezért egy emberként úgy döntöttek, kérelmezik az I95O előtti állapot visszaállítását. A gyulaiak kérésével eddig sem a megyei közgyűlés, sem az országgyűlés hivatalosan nem foglalkozott. Nem nehéz azonban megjósolni, hogy az esztergomiak lépése a gyulaiakat is újabb lépésre készteti. Mátészalka kétszer Mátészalka eddigi története során kétszer volt Szatmár és Bereg megyeszékhelye. Először 1921 és 1940 között a trianoni békeszerződés következményeként, majd a II. világháború után 1950-ig. Akkor egyesítették a térséget Szabolccsal, és hozták létre a Szabolcs-Szatmár megye köz- igazgatási alakulatot. A település mindkét időszakban — mezőváros rangú nagyközségként — maradéktalanul eleget tett a megnövekedett szereppel járó követelményeknek, ami fejlődésében is megmutatkozott, különösen az első tíz esztendőben. Lélekszáma 40 százalékkal nőtt, továbbá épületek, objektumok, intézmények sora jelezte, hogy Mátészalka komolyan veszi feladatát. Érthető tehát, hogy ez a lendület megtört a megyeszékhely-szerepkör elvesztésével és fejlődése csak később, a hetvenes évektől, lényegében a várossá nyilvánítástól vált egyenletessé. Mátészalkának ma 22 ezer lakosa van. A város Szatmár magyarországi területének és a beregi résznek földrajzi, közlekedési csomópontja, ennél fogva a környék egészségügyi, kulturális, oktatási, sport- és kereskedelmi centruma. Tárgyi és személyi feltételei egyaránt megvannak ahhoz, hogy újból a természetes vonzáskörzet köz- igazgatási székhelye legyen. Ez a gondolat mostanában ismét felvetődött különböző fórumokon és a térség jövőjével foglalkozó politikusok sem tartják elképzelhetetlennek megvalósulását. A kérdés demokratikus módon való eldöntésére megítélésük szerint akár népszavazást is kiírhatnának Szatmár- Bereg lakossága részére. Mátészalka — a mai művelődési központ épülete eddig kétszer volt megyeháza; egy népszavazás harmadszorra is igazgatási központtá tehetné? fotó: elek emil Megyeszékhely népszavazással? A volt megyeszékhelyek történelmi rehabilitációjával kapcsolatban megkerestük dr. Kara Pált, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkárát. Arról kérdeztük: van-e lehetőség az esztergomihoz hasonló elképzelések megtárgyalására. —Érkezett már Önökhöz hivatalos kérelem ez ügyben? — Még nem, de a sajtóból és magánbeszélgetésekből tudomást szereztem magam is arról, hogy néhány város honatyái ilyen szándékot forgatnak a fejükben. Információim szerint az a legnyomósabb érvük, hogy városuknak a történelem során kiérdemelt jogait az elmúlt rendszerben a hatalom politikai döntéssel vette el tőlük, s ennek a politikai döntésnek ma már nincs talaja. Talán egyedül Sopron helyzete más. Éz a városunk egyes elképzelések szerint akár egy új megye székhelye is lehetne. — Lát-e törvényes akadályt az előtt, hogy ilyen kérdéseket komolyan megvitassanak? — Egyet sem. De egy ilyen szintű közigazgatási változás igen gondos előkészítést igényel, hiszen egy egész megye lakosságát érinti. Feltehetően az ilyen döntést megyei népszavazásnak kell megelőznie, hiszen az önkormányzati törvényben is van ilyen rendelkezés. Ám a megyei népszavazás pontos és részletes szabályai meghatározásához, beleértve azt is, hogy kiírásához a helyi lakosság milyen arányú támogatása szükséges, külön rendeletet kell alkotni. —Elvi akadálya tehát nincs a megyeszékhelyek megváltoztatásának. Milyennek ítéli meg a gyakorlati megvalósítás lehetőségeit? — Cseppet sem találom egyszerűnek egy ilyen elgondolás végrehajtását. És nemcsak a vonatkozó rendeletek pillanatnyi hiánya miatt, hanem azért sem, mert az egész megyerendszer kérdése évtizedek óta kényes. Idáig elmaradt a kérdés tudományos alapokon nyugvó vizsgálata, s nyugodtan hozzátehetem azt is, hogy ezzel nem lehet már sokáig várni. Ami pedig a szóba került új megyeszékhelyek (önjjelöltjeinek igényeit illeti: azokban tényleg sok a megfontolásra érdemes érv és gondolat, mert esetükben nem vitatható, hogy a múltban méltánytalanul kerültek hátrányba a mai székhely városokkal szemben. Egy ilyen döntés konzekvenciáit azonban előzetesen kell felmérni. És jó, ha a kérelmezők arra is gondolnak, hogy megyeszékhelynek lenni nemcsak (főleg rangbéli) előnyökkel jár, hanem súlyos kötelezettségekkel is. —SCH—
