Békés Megyei Hírlap, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-14-15 / 269. szám
^Sbékés megyei hírlap MŰVÉSZETEK - TÁRSADALOM 1992. november 14-15., szombat-vasárnap Harkányi János színművész ötvenéves Az egyéves szerződtetések világában és különösen ezekben a szűk esztendőikben bizony nem jellemző, hogy a színész tíz éve tartozzon ugyanazon társulathoz. Kifejezetten feltűnő ez budapesti ember esetében, aki ráadásul az évtizedek óta csak „színésztemetőnek” minősített Békés Megyei Jókai Színház tagja folyamatosan. Az ötvenéves Harkányi János ilyen hűséges típus. A 28 színpadon töltött évadból az itteni 10 alatt kimagasló alakításokkal hódította meg a csabai közönséget, és méltán zártuk örökre szívünkbe. Niedzielsky Katalin Sztár Nr. 1. Büntetésben? méletlen hajsza lehet egyszerre három előadásban játszani és a negyediket próbálni — ha a művész arra törekszik, hogy mesteri fokon élje a szerepét, önmagát nem kímélve. A túlzott terhelés és a minimális szabadidő után furcsán fog hangzani, pedig igaz: a korábban Budapest, jelenleg Dunakeszi és Békéscsaba között ingázó (nyilván csak szabadnapjain lehetséges), ötvenéves Harkányi János 5 (igen, öt!) gyermek boldog édesapja. Ez megint csak olyan dolog, ami nem jellemző a (vándorjszíné- szek világában, és enyhén szólva kevéssé családbarát korunkra végképp nem. Vagy mégsem? Elvégre a tavalyi O'Neill és a G. B. Shaw főszerep még a Harkányié.volt. S utána? Mi változott? „A demokrácia bekö- szöntével Harkányi alkalmatlan lett a főszerepekre?” Nem hűtlen a Jókai Színházhoz, jelenleg is itt játszik, túlságosan elfoglalt, de — csupa kis szereppel. Erre mondta röviden, tágyilagosan, nem sértődötten, inkább elegánsan, nagyvonalúan: „A kisszerep korszakomat élem. Büntetésben vagyok.” Dehát miféle büntetés jár annyi szép estéért, amiért inkább kitüntetést szokás osztogatni? Tény, hogy az elmúlt évadban sokat betegeskedett; egy influenzából sokáig nem tudott kilábalni, a következményei súlyosak voltak, hónapoGeorge és Lennie a lövés előtti pillanatokban (Steinbeck: Egerek és emberek) Felejthetetlen volt tavaly Anderson lelkészként Az ördög cimborájában és George szerepében az Egerek és emberek 1988-as előadásában, '91-ben az Utazás az éjszakába James Tyrone-ja, 1990-ben a Kakukkfészek indiánja, ’89- ben a Doctor Herzben Alfred Mezzabotta, Az esőcsinálóban a seriff 1986-ban, Molière Dandin Györgye ’87-ben és Gárdonyi Baracs Imréje ’85- ben. Csodálatos szerepek, gyöngyszemek; és mindegyikben van valami közös: „a kimondatlan és kimondott szeretet a darab lényege. S a sze- retetről nagyon nehéz beszélni. Ugyanakkor egyre inkább olyan világban élünk, hogy minden ember borzasztóan áhítozik a szeretet után, meg azután is, hogy egyáltalán halljon a szeretetről. Amíg hallani lehet róla, az azt jelenti, hogy még létezik valahol, nem veszett ki teljesen. S akkor még reménykedhetnek az emberek, hogy egyszer csak beköltözik, akár ebbe a városba is, s minden kis tanyán, kis otthonban fellelhető lesz” — mondta Harkányi néhány évvel ezelőtt, amikor az Egerek és emberek sikeréről beszélgettünk. De még valami közös található az említett alakításaiban, azontúl, hogy természetesen valamennyi egyértelműen főszerep. Közös az a művészi színvonal is, az érzelmi-idegi átélés magas foka, az átsütő egyéniség, s mindez csak együttesen nyújthatja a legszebb játékot, a legmélyebbre ható és legmaradandóbb sugárzást a színpadról. Aztán valami megszakadt. Anderson lelkész (G. B. Shaw: Az ördög cimborája) Abszolút főszerepben: otthon, öt gyermekével kát szenvedett, harcolt a fogaiért. Ennek következtében később a jogaiért, amelyek mint szerződésben álló művészt és mint beteget megillették volna. A Jókai Színház élére kinevezett új igazgató-főrendező viszont másképp gondolta. Végül szerencsére minden jóra fordult: Harkányi meggyógyult és hosszas távoliét után visszatért. A Légy jó mindhalálig előadásában megbetegedett kollégájától vette át az igazgató szerepét, A szuzai menyegző Besszosza, az Antigonéban thébai férfi, karvezető, A vágy villamosában Stewet próbálja. „Hála Istennek, azok közé a színészek közé tartozom, akik pályájuk eleje óta nemcsak a főszerepeket tartották valamire, nekem nagyon fontos minden kisszerep is. Én a legapróbb feladatnak is nagyon tudok örülni. Besszosszal kifejezett szerencsém van, mert Sütő András darabjában ez egy nagyon fontos drámai szituáció, alig 9—10 mondat, de roppant feszes drámai jelenlétre ad lehetőséget. Ha gondolatokat, érzéseket, a világhoz való hozzáállást lehet sűrűn tömöríteni egy jelenlétbe, akkor azt nagyon ki kell találni, tőmondatokban kell megfogalmazni és a színésznek önmagába szug- gerálni úgy, hogy ezek a gondolatok mint egy vezérmottó ott égjenek a szemében, ott feszüljenek az idegrendszerében. Akkor ez áthatja a megszólalásokat is, a megszólalásoknak is lesz valami furcsa izgalma és feszültsége, és valami pluszt megsejt a néző ebből a feszült jelenlétből.” Fizikailag és lelkileg egyaránt embert próbáló, sőt kíBaracs Imre Eszter özvegyasszonnyal (Gárdonyi Géza: A bor) egyetlen különbség volt kettőjük között: Edit (csak!) négy gyermeket akart, János ötöt. Neki lett igaza. Dávid 1983- ban született, Jankó ’85- ben, Bence ’88-ban, 1990 karácsonyára megérkezett a kislány is, Edit, Gergő pedig az idén júliusban. A ritka merész vállalkozás magyarázatához a családi indíttatáson túl még valami hozzátartozik: mindketten katolikusok, istenhívők, a gyermeket áldásként fogadják. Harkányiéknál valóban mozgalmasak a hétköznapok, zajlik az élet, ami ilyen családi létszámmal nem egyszerű. De az öt gyermek mosolya meggyőz arról, hogy érdemes volt belevágniuk, az ő életük így szép. Ez az a hely, ez az egyetlen, ahol anya pótolhatatlan, és ahol apu szerepét senki más nem játszhatja el. Mindig is a nagy család volt az álma. Azért, mert ő maga is négy testvérével nőtt fel, a vidéki színházakhoz városról városra szerződő színész édesapját húsz éven át követte édesanyja két fiával és három leányával. A boldogság azonban nem tartott örökké, apjuk elhagyta őket, új házasságot kötött, a gyermekek anyjukkal maradtak. Talán akkor gondolt rá először, hogy bebizonyítja: a családnak együtt a helye, a válás elkerülhető lett volna, majd ő bebizonyítja, nem lesz olyan, mint az apja! A nagy tervhez persze társ kellett, és már-már úgy tűnt, ilyet nem talál... Aztán mégis: angolul akart tanulni, el is kezdte, tanárnőjében ismerte meg mostani feleségét, Editet. Hamar kiderült, hasonlóképpen vélekednek a világról, a szeretetről, a gyermekekről. Csak
