Békés Megyei Hírlap, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-11 / 266. szám
1992. november 11., szerda HAZAI TÜKÖR iRÉKÉS megyei hírlap Tériké búcsúzik a bölcsődétől „Csak szeretni kellett okét” Nem tudott parancsolni, csak kérni fotó: fazekas ferenc Szuperbuli a Kakaó bárban Szeghalmon a Ladányi cukrászdában vasárnap délelőtt mintegy 30 kisgyerek „felavatta” a Kakaó bárt. Két vállalkozó kedvű pedagógus, Pardi Aliz és Szöllősi Zsuzsanna, valamint a gitáros, dalos Molnár Gábor másfél órán keresztül nagyszerű hangulatot teremtett, amit csak fokozott az elfogyasztott kakaó és a finom sütemények. A Szellemi Kaszinó a rendezvényt ezentúl kéthetente megismétli. Feketemunka Szabolcsban A becslések szerint a munka- nélküli ellátásban részesülők 20-30 százaléka végez úgynevezett feketemunkát Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a nyilvántartásba vett állástalanok száma már meghaladja az 57 ezret. Mindez a térség munkaügyi tanácsának nyíregyházi ülésén hangzott el, ahol az ellenőrzések tapasztalatairól esett szó. A feketemunkát végzőkről többnyire állampolgári bejelentések, valamint a társadalombiztosítási igazgatóság, a munkavédelmi felügyelőség és a rendőrség jelzése alapján szerez tudomást a munkaügyi központ. A munkaügyi központ ellenőrei legutóbb 15 munkáltatónál kilencven engedély nélkül alkalmazott román és ukrán állampolgárt találtak. A munkaadókat több, mint 1 millió 600 ezer forintra büntették. Csődbe jutottak Legutóbbi közlésünk óta újabb Békés megyei cégről — Prevenció Kártevőmentesítő Gmk — tudtuk meg, hogy csődeljárás, felszámolási vagy végelszámolási eljárás folyik ellene. Nagyon sok kisgyerek tette meg az első, csetlő-botló lépéseit hosszú évek sora alatt Perlaki Pálné Tériké néni figyelő szemeitől követve, Békéscsabán a 8-as számú bölcsődében. Tériké 35 évet dolgozott köz- alkalmazottként — először védőnőként, majd 1974-től bölcsődevezetőként —, de a minap eljött a búcsúzás ideje. Nyugdíjba vonulása alkalmából sokan köszöntötték, mi pedig emellett egy kis emlékezésre kértük. — Felkérésre cseréltem fel a védőnői munkát a bölcsődeire és kezdetben féltem is, hogy alkalmas leszek-e a vezetésre, mert parancsolni nem tudok csak kérni — kezdte. — Olyan jó munkatársaim voltak azonban, akiknél ez nem jelentett problémát. 1978-ban épült meg ez az új bölcsőde és az első években 60 férőhelyen 120 gyermeket gondoztunk. Bár adódtak gondjaink, a gyermekek között mindent elfelejtettünk. Megpróbáltunk az öthónapos kortól három évesig második otthont biztosítani a gyerekeknek és mivel ebben a korban még nincsenek követelmények, így csak szeretni kellett őket és játszani velük. A bölcsődébe lépést követő egy-két heti sírást általában a nevetés váltotta fel, és a játékba belemerülve sokszor haza se akartak menni. —Milyen érzésekkel adja át a stafétát? — Demoklész kardja ott lebeg a bölcsődék felett, és aggaszt, hogy tudják-e majd működtetni, illetve milyen formában az intézményeket. Igaz, hogy a gyermeknek az édesanyja mellett jobb helye van, az anyukáknak viszont rendszerint dolgozni kell. Mindezek ellenére sok sikert, örömet kívánok a helyemre lépő kolléganőmnek, Győri An- talnénak. (NYEMCSOK) Csili-csali mókuskerék Ugyan ki ne szeretne jól élni? Minden korban, mindenki! Hát akkor, hogyne kívánná a jólétet az, akinek alig van pénze, vagy talán még munkája sincs. Ezért dőltek be annyian azoknak a hirdetéseknek, amelyek otthon ülve, napi 4-5 ezer forinttal kecsegtették a jónépet. Kezdetben 8-9oo forintot kértek a titkok titkáért. És kaptak érte mókuskereket. Ma már nem látni az ilyen hirdetések tömegét, de azért él, létezik ez az „üzletág”, amely a hiszékenységre épít. S mivel eddig csak hallomásból ismertem ezt a palifogó módszert, ideje volt már személyes tapasztalatot szerezni. íme: A mostani módi szerint tehát elment a névreszóló és felbélyegzett boríték és nem túl soká egy gépelt oldalnyi szöveg jött. Ez hírül adta, hogy 560 forintos utánvétért a mezőberényi hölgy küld még részletesebb leírást a munkáról, továbbá az első információs anyagot. Annyit azonban már ez a levél is elárul, hogy: „Ezt a tevékenységet információ-közvetítő bedolgozásnak hívjuk, s a munka lényege, hogy információt kell továbbítani, terjeszteni. Folyamatos kapcsolat útján én és munkatársaim küldjük Önnek az aktuális információs anyagot, melyet a későbbiekben részletezendő módon Ön levélben közvetít tovább.” A későbbi részletezés az 560 forintos borítékban érkezett. Ez már két oldal, némi kézírással. A hatásos kezdés: „Szeretne Ön naponta 5000 forintot keresni?” Ha szeretne, most „megadatik ez a lehetőség.,, Igenám, de a bizonytalan boldogsághoz még mindig pénzt kell befektetni, mert: „A túloldalon talál 4 riportajánlatot, mindegyike 500 forintba kerül. Ennyi az Ön öszes költsége, meg fogja látni, megtérül.” Csupán hasonló hirdetést kell feladni, aztán ha kérik, utánvéttel feladni e második tájékoztatót, amely tartlmazza azt a négy nevet, akiktől a riportokat kell megrendelni. Csak ezekre már „a saját nevét és címét írja a negyedik helyre. Az első név így kimarad, a többi előbbre kerül.” Vagyis a körforgásba már az új ember is részt vesz. A riportok témái: a kedvezményes vásárlás, a legnagyobb banki kamat, a legolcsóbb új és használt autó, végül pedig: hogyan utazhat féláron bárhová, például New-Yorkba 45 ezer forintért. Fontos! Ne szakítsa meg a munkát. Mindent tegyen úgy, ahogy írva van.” Kell ehhez kommentár? Legfeljebb annyi: ámen. Vass Márta Visszhang Lapunk október 26-ai számában jelent meg egy volt relégyári dolgozó, Száva Gyula levele ugyanezen az oldalon, mégpedig Gellén Vencel főmérnök részére. Erre reagál az alábbiakban a megszólított. Kedves Gyula barátom! Bár nem kedvelem, ha két ember személyeskedő hangvételű leveleket vált az újság hasábjain, azért engedd meg, hogy a hozzám intézett nyílt leveledben tett azon állításaidra reagáljak, amelyek korrekcióra szorulnak. Korrekcióra szorulnak, mert a valóság egy kicsit más. A gyulai relégyár tervezett privatizációja ellen a vezetés határozottan tiltakozott. Én magam is számos vezető társammal együtt komoly agitációt folytattam a dolgozók körében, különösen a független szakszervezetbe tömörült dolgozókat próbáltam meggyőzni a tervezett privatizáció veszélyéről, sajnos eredménytelenül. A relégyár—akkor még leányvállalat— vezetése az anyavállalat vezérigazgatójánál határozottan tiltakozott a hátrányos privatizáció ellen, a vezérigazgató a kedélyek megnyugtatására utazott le Gyulára és tartott munkásgyűlést, ahol ecsetelte azokat a nagyszerű lehetőségeket, amelyeknek a gyulai kollektíva is részese lehet, amennyiben az olasz—magyar vegyes vállalat gyáregységeként működik majd a jövőben. Miután a vezérigazgató meggyőződött arról, hogy a gyulai dolgozói kollektíva bízik a privatizációban, a leányvállalat vezetését hatalmi szóval könnyedén leszerelte. Tette ezt akkor, amikor a relégyár sorsát Budapesten már elöntötték anélkül, hogy a gyulaiak közül bárkinek is kikérték volna a véleményét. Ezért nem állja meg a helyét azon állításod, hogy a gyulai vezetés az olaszok kezére játszotta a relégyárat. Az átalakulást követő második hónapban, 1991 .februárjában már éppen e lap hasábjain megkongattam a vészharangot, előrevetítettem a gyárra váró tragikus jövőt. E cikkem megjelenése óta végképp nem tartoztam az olasz vezetés kegyeltjei közé. Ennyit a saját pozíciók és „hatalmak" féltéséről és azok megtartására való törekvésekről. Az is bizonyos, hogy amennyiben a relé gyár igazgatója megtagadja az együttműködést az olaszokkal, a relégyárat nem most, hanem egy évvel hamarabb számolták volna fel. Sajnos a mi kis gyárunkat már nem lehet megmenteni, de az eset tanulságul szolgálhat a még privatizáció előtt álló vállalatok számára. Gellén Vencel, Gyula Olvasóink írják Nosztalgiázunk... ...mert igény van rá. Megállni a rohanásban csak egy pillanatra. S andalító, szép dalokat hallva elmerengeni a múlton... Jó dolog!... Mindehhez a szép környezet adott volt. A Fiume éttermében rendeztek október 30-án, péteken este nosztalgia estet. Az „olcsóbb" szórakozás lehetősége becsalta a vendégeket, 200forintért háromféléből lehetett választani. Azért volt egy-két „bibi”. A hús túl vékonynak és könnyűnek találtatott. S az alkalmilag leértékelt borokból csak háromfélét kóstolhatott a betérő. A sörözőben volt választék, de áthozni nem lehetett. Kóla 1/411 -tői már nem volt kapható. A művész urat, Komár Lászlót 8-ra ígérték, ám csak 9-re, futott be”. S mivel minden kezdet nehéz, a harmadik magnó már megfelelő háttérzenét szolgáltatott. Végül is nem kell sajnálni a 200forintot (belépő ára), mert a hangulat emelkedett, még ha nem is volt minden ,,number one” (I. osztályú). Aranyi Erzsébet Keresztény ipari iskola A címben jelzett megnevezés csak mostanában furcsaság, hiszen Szarvason az Európai Mesterségekért Alapítvány létrehozta keresztény szellemű ipari szakmunkásképzőjét. Az alapítványt tevő Roszik János vállalkozó, az iskola igazgatója Csete György, s az egyház részéről Deme Zoltán országgyűlési képviselő, evangélikus lelkész. Ők hárman foglalják össze lapunk számára az új oktatási intézmény jelentőségét. — Korábban, három évvel ezelőtt próbálkoztunk azzal, hogy az állami iskolákból gyakorlatra elhoztuk hozzánk az asztalosnak tanuló fiatalokat. Én 1981 óta vagyok vállalkozó, azóta bejártam Európa több országát. Németországban és Franciaországban azt tapasztaltam, hogy a fiatalság képzése kötődik egy-egy nagyobb gazdálkodó egységhez, alapjaiban pedig a nemzet kézműves iparának hagyományára épül. Úgy gondoltam, Szarvas városban is megélne egy ilyen intézet, hiszen a környékbeli kismesterségek művelői komoly eredményeket értek el. Lassan megöregszünk és nincs utánpótlás, nincs akiknek ezek a mesteremberek átadják a szakmát. Ez indított arra, hogy iskolát alapítsak — idézi fel a múltat Roszik János. Az iskola alapításának gondolata bár fogadtatásra talált, de a kormányzattól sem anyagi, sem erkölcsi támogatást nem kapott. így a vállalkozó áttért az oktatási intézmény alapítványi formában történő működtetésére. Mint egyedüli alapítványtevő továbbra is saját üzemében adott helyet a tanulóknak, akik három osztályban, összesen 25-en sajátítják el a kézművesség alapjait. A fiatalok mindegyike járt már külföldön, tanul németül és angolul, de van, aki a francia nyelvet választotta és Franciaországban ismerkedett meg az ottani iparosok munkáival. Egyházkö- évszá- zados hagyományait kívánjuk ápolni azzal, hogy csatlakozunk az Európai Mesterségekért Alapítványhoz. Az ifjúság vallásos nevelésével az általános és középiskolai szinten egyaránt egyetértünk és tevőlegesen be is kívánunk ebbe kapcsolódni. Az újtemplomi evangélikus egyházközösség az alapítvány kuratóriumának felkérésére vállalja, hogy a város szülöttének, Tessedik Sámuel szellemének megfelelően erkölcsi nevelő tevékenységet szervez meg az új ipari iskolában. Megszervezzük a tanulók hitoktatását és valláserkölcsi nevelését — egészítette ki az előzőeket Deme Zoltán lelkész. —Nem kell félni attól, hogy ráerőltetjük a fiatalokra a vallásos nevelést. A keresztény oktatás nem kötelező, bár meg kell mondjam, hogy az ide jelentkezők ezt felvállalják, de mi csak szakmai és tanulmányi követelményeket támasztunk. Komoly közösség alakult ki az iskolánkban, egy- egy osztályban 10-10 fiatal tanul, a kimenő harmadikban öt, de már tíz 8. osztályos tanuló jár hozzánk gyakorlatra, hogy szeptemberben ne legyenek beilleszkedési gondjaik. Teljesen nyitottak vagyunk, de szigorú követelményeket támasztva irányítunk, hogy ezek a fiatalemberek megismerjék a hazai kismesterségek tartalmát, elsajátítsák gyakorlatát. Külföldi tapasztalatokat szerezve ezt a kultúrát kivigyék az ország határain túlra, és kint szerzett szakmai tapasztalatokkal térhessenek vissza Szarvasra — mondta Csete György, az új iskola igazgatója, az alapítvány kuratóruiu- mának elnöke. A kuratórium legutóbb úgy döntött, hogy az Agrocoop Gmk iskoláját átkereszteli Tessedik Sámuel Szakmunkásképző Iskolára. A kuratóriumnak és az újtemplomi egyházközösségnek a megállapodása szerint az itt működő keresztény szellemű képzés később kiteljesedik szakközépiskolai, esetleg gimnáziumi ok* tatással is. A keresztény szellemű nevelés ilyen módon történő kiteljesítése ebben a pillanatban egyedülálló az országban, az itt gyakorlatot szerzett fiatalok alkotásaik révén öregbítették az intézmény jó hírnevét. PappJÁNOS Másodikos tanulók már „élesben”, exportra dolgoznak
