Békés Megyei Hírlap, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-02 / 258. szám

1992. november 2., hétfő NAGYVILÁG ■Q .RÉKÉS MEGYEI Hfül.AP HÍÜÍPHJSX Vajdasági koszorúk Újvidéken vasárnap most első ízben tartottak közös magyar—osztrák koszo­rúzást a Futaki-úti hősi te­metőben. Simics Sándor, a belgrádi magyar nagy- követség ügyvivője és Máthé Szabolcs ezredes, katonai attasé, valamint Markus Wuketich osztrák ügyvivő és Josef Klam- minger dandártábornok, katonai attasé helyezett el koszorút a katonasíroknál és a világháborús emlék­mű maradványánál, vala­mint az 1944-es megtorlás áldozatainak emlékére idén ismét felállított fake­resztnél. ■ A halottak napja önma­gában is szomorúságot, visszahozhatatlan érzé­seket áraszt. Szeren­csénk, hogy mi többnyi­re békében elhunyt ha- lottainktól búcsúztunk. De ott, ahol dörögnek a fegyverek, ahol naponta kikézbesítik a behívó­kat, ott az élők nem a múlt, hanem a jövő vár­ható fájdalmaitól retteg­nek. Akik most a Vajdaság- ban együtt koszorúztak, bizonyára gondoltak er­re. A háború sosem lehet győztes. De az aljasul el­követett népirtás gyalá­zatos is. Majd minden népnek van erről emlé­ke. Éppen ezért nem ér­tem, még mindig nem ér­tem: miért hagyják a XX. század végén Euró­pában az ordas indulato­kat szabadon tombolni. B.S.E. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek. Világháborús emlékmű Biharkeresztesen Biharkeresztes százhatvan I. és II. világháborús hősére, il­letve polgári áldozatára emlé­keztek vasárnap a határmenti városban. A református temp­lomban tartott istentiszteleten Tőkés László, Királyhágó- melléki és Kocsis Elemér, a Tiszántúli Református Egy­házkerület püspöke hirdetett igét, a helyi katolikus temp­lomban pedig Tempfli József, nagyváradi római katolikus megyéspüspök celebrált mi­sét. Az istentisztelet, illetve a mise után a város főterén fel­avatták az áldozatok és hősök nevét felsoroló emlékművet, Bihari Barnabás iparművész alkotását. Az elhunyt katonák­ra Kozma Sándor polgármes­ter, a holocaust biharkereszte- si áldozataira Gervai Tamás, az Izraelita Hitközség Hajdú­Bihar megyei alelnöke emlé­kezett. Tőkés László beszédében utalt rá: sok, egymás szom­szédságában élő nép képes ar­ra, hogy egymásnak fájdalmat okozzon. „Éljen bennünk in­kább a szeretet és a megbo­csátás” —- hívott fel a püspök, majd kérte Istent: „óvja meg kisebbségben élő népünket, a sok kisebbségben élő népet, amely mássága miatt veszély­ben érzi magát”. Tempfli Jó­zsef továbbszőtte e gondola­tot: „azon túl, hogy a vallás, vagy a nemzetiség elválaszt minket, lássuk a másikban a segítőt is, mert ez szent köte­lességünk”. A jelen levő egy­házi vezetők megáldották, il­letve felszentelték a világhá­borúk áldozatainak biharke- resztesi emlékművét. / Harcok Eszak-Boszniában Bosznia északi területeire he­lyeződött át szombaton virra­dóra a köztársaságban folyó polgárháború súlypontja. A boszniai rádió közölte, hogy a szerb egységek újabb össz­pontosított támadást indítot­tak a Száva völgyének elfog­lalására. A dpa szerint a szer- bek a völgyet a megszállt Nyugat-Boszniát és a „szerb anyaköztársaságot” összekö­tő folyosóként szeretnék fel­használni. Szombat hajnalban Brcko és Gradacac térségében elke­seredett harcok folytak — szerb állásokból tüzérségi ne­hézfegyverekkel lövik a két várost. A szarajevói rádió sú­lyos veszteségekről számolt be, de részleteket nem közölt. Környezeti katasztrófa fenyeget Le kell állítani Bőst! A lehető legnyomatékosabban kérem kormányukat, hogy vizsgálja felül a Duna elterelé­sére irányuló tervet — írta Al­fonse d’Amato befolyásos re­publikánus szenátor a wa­shingtoni csehszlovák nagy­követhez intézett levelében. A szenátor rámutatott, hogy a bősi erőmű energiát adna ugyan Szlovákiának, de az ál­tala okozott környezeti ka­tasztrófa következményei sokkal súlyosabban nyomná­nak a latban. — Ha energiára van szükségük, azt más módon is meg tudják szerezni; a víz­lépcső megépítésével az em­bereknek és a környezetnek okozott kár elfogadhatatlan — írta az MTI rendelkezésére bo­csátott levelében a szenátor. MINDEN MÉRHETŐ! — ................. A Food Service Kft., mint a Bizerba cég alföldi képviselete elektronikus ipari és kereskedelmi mérlegbemutatót rendez 1992. november 5—6-án. 9—18 óráig. A bemutatón megtekinthetők a legújabb típusú elektronikus mérlegek és integrált árugazdálkodási rendszerek teljes skálája. Bizerba: pontosság, megbízhatóság... Győződjön meg róla! A bemutató alatti akció: PRO 6200 típusú (6—15 kg-os) kereskedelmi mérleg vásárlása esetén minden típusú működő mechanikus mérleget, valamint nem működő elektronikus mérleget 8000 Ft összegben beszámítunk a vételárba! A bemutató helye: FOOD Service Kft., Békéscsaba, Erkel u. 2. Szeretettel várjuk érdeklődőinket! Bizerba alföldi képviselete: FOOD Service Kft., Békéscsaba, Erkel u. 2. T + F: (66) 325-798. Pénzt vagy AIDS A bűnözők fegyvertára Né­metországban új eszközzel gyarapodott az utóbbi időben. Injekciós tűvel a kezükben az­zal fenyegetik meg áldozatu­kat, hogy AIDS-szel oltják be, ha nem teljesíti követelésüket. Németországban már száz olyan eset vált ismertté, ami­kor a rablást állítólag fertőzött vérrel töltött fecskendővel fel­szerelkezve követtek el. Különösen megdöbbentő egy hannoveri áruházi detek­tív esete: CD-lemezek lopásán kapott rajta egy huszonéves fiatalembert, aki 195 márkát érő szerzeményével menekül­ni próbált. A detektív üldöző­be vette és szerencsétlenségé­re utói is érte a tolvajt, aki vérrel töltött injekciós tűt ka­pott elő és ráüvöltött a detek- tívre: „Kopj le, vagy AIDS-t nyomok beléd” — és már szúrt is. Az áruházi nyomozó azóta szörnyű bizonytalanságban él: Tényleg AIDS-es lett? A la­borvizsgálat eredménye nega­tív, de az orvosok szerint a teljes bizonyosságig hónapok is elmúlhatnak. Az új veszedelmes fegyver ellen nincs hatásos védelem. A tanács az, hogy a fenyegetett, ha lehet, meneküljön el. Jelcint meg kell buktatni! Borisz Jelcin és az orosz kor­mány megbuktatására szólított fel a Der Spiegel legújabb szá­mában Sztanyiszlav Tyerehov, az orosz tisztek szövetségének az elnöke. Kijelentette: — Meg­tagadjuk a Jelcinre adott eskün­ket, mivel nem egyeseknek, ha­nem a népnek és az államnak vagyunk elkötelezve! Tyerehov, aki állítása szerint tízezer tiszt nevében beszél, az orosz elnök leváltását a Népi Küldöttek kongresszusának De­cemberi tanácskozásától várja. — Magától értetődik, hogy a kívánt váltás nem megy majd végbe erő alkalmazása vagy rendkívüli állapot nélkül, de nem fogják olyan külsőségek sem kísérni, mint a tavaly au­gusztusi puccskísérlet alkalmá­val. Ezúttal rendet fognak te­remteni, stabilizálják a helyze­tet, úgy, mint Pinochet csinálta Chilében —- vélekedett. Tyerehov az előzetes hír­anyagban „teljes képtelenség­nek” nevezte Gracsov orosz vé­delmi miniszternek azt az állítá­sát, hogy a hadsereg Borisz Jel­cin mögött áll. A szövetség el­nöke szerint a tisztek középgár­dájának legalább kilencven szá­zaléka Oroszország nagyságá­ban hisz. Atomhulladék Borisz Jelcin orosz elnök utasí­tást adott egy olyan kormánybi­zottság felállítására, amelynek feladata annak kiderítése, hogy mennyi atomhulladékot süllyesztettek a szovjethatalom idején a tengerbe. Szombati moszkvai lapjelentés szerint az elmúlt évtizedekben elhaszná­lódott atomreaktorok és radio­aktív hulladékot tartalmazó hor­dók kerültek a tengerbe az észa­ki Novaja Zemlja szigetek térsé­gében. Benzináremelés Cseh és Szlovákiában vasár­naptól (november elsejétől) megdrágult a gépkocsi-üze­manyag. A 91 oktános, eddig literen­ként 16 koronába kerülő „spe- ciál” benzin ára 17,30 koroná­ra, a 96 oktános „super” ára 18-ról 19,30 koronára emelke­dett. A 95 oktános, ólommen­tes „natural” 18 korona helyett 19,10-be kerül ezentúl. A Die­sel-olaj literenkénti 14 koro­nás ára, valamint a csak szór­ványosan kapható, 98 oktános „super plus” motorbenzin 21 koronás ára változatlan ma­rad. A Columbia japán utasa Mukai Csjaki japán orvosnő nem véletlenül tartja kezében a Nasa űrhajó makettjét. O az első japán nő, aki részt vesz az amerikai űrkutatás munkájában a Columbia fedélzetén. A13 napos expedícióra 1993. júliusában kerül sor //# VIDEOTON in színesben és jó minőségben látni ü külföldi és a magyar TV készüléket (erezffieHÍmely képei' fogadni

Next

/
Oldalképek
Tartalom