Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-06 / 236. szám
jt 1992. október 6., kedd- ■ír' "r> § Cgj 9--------------------------------------------------------------ARADI KÖZÉLETI HETILAP | BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Mi Nevem Aulich Lajos, Pozsonyban, Magyarországon születtem, ötvenhét éves vagyok. katolikus vallásit, nőtlen, 181 2-ben léptem be hadapródként a Sándor gyalogezredbe. * Nevem Poelt von Poelten- berg Ernő lovag, Bécsben, Ausztriában születtem, harmincöt éves vagyok, katolikus vallású, három gyermek apja, 1829-ben léptem be hadapródként a Heinrich Hardegg vértesekhez. * Nevem Lahner György, Besztercebányán, Zólyom megyében születtem, ötvenhárom éves vagyok, katolikus vallású, nős, egy gyerek apja. * Nevem Török Ignác, Gödöllőn, Pest megyében születtem, ötvennégy éves vagyok, katolikus vallású, nőtlen, Bécsben a hadmérnöki akadémián tanultam. * Nevem Nagy-Sándor József, Nagyváradon, Bihar megyében születtem, negyvenhárom éves vagyok, katolikus vallású, nőtlen, 1819- ben fogadtak szolgálatba hadapródként az 5. tábori tüzérezredbe. * Nevem Lenkey János, Egerben, Heves megyében születtem, negyvenkét éves vagyok, katolikus vallású, nőtlen, 1822. július 22-én avattak fel hadapródnak a 33. gyalogezredbe. * Nevem Schweidel József, Zom borban, Bács megyében születtem, ötvenhárom éves vagyok, kától ikus vallású, nős, öt gyermek apja. * Nevem Knézich Károly, Veliki Grdevacon, a varasd- szentgyöigyi határőrezred területén születtem, negyvenegy éves vagyok, katolikus vallású, nős, két gyermek apja * Nevem gróf Leiningen- Westerburg Károly, Ilbens- tadtban, Hessenben születtem, harminc éves vagyok, luteránus vallású, nős, 1835- ben léptem be hadapródként a Langenau gyalogsághoz. * Nevem Dessewfly Arisztid, Csákányban, Abaújvár megyében születtem, negyvenhét éves vagyok, evangélikus vallású, nős, 1818-ban léptem be hadapródéként a Radetzky huszárezredbe. * Nevem Lázár Vilmos, Nagybecskereken, a Bánságban születtem, harmincnégy éves vagyok, katolikus vallású, nős, három gyermek apja, 1843-ig a 34. Porosz gyalogezredben szolgáltam, utoljára második fizetési fokozatú hadnagyként * Nevem Damjanich János, Stazán, a 2. báni határ- őrezred területén születtem, negyvenöt éves vagyok, görög nem egyesült vallású, nős, gyermektelen. * Nevem Vécsey Károly, aki Pesten születtem, negyvenkét éves vagyok, katolikus vallású, nős, gyermektelen, 1820-ban léptem be hadapródként a Toscana drago- nyosokhoz, cs. kir. kamarás, és a hadicikkekre felesküdött. (Vallomásrészletek) „Meg kell halnom, de mint keresztény halok meg” Baló Béni református lelkész visszaemlékezése Kacziány Géza lejegyzésében „Mert az a hitünk, hogy a megvalósult 1848 megőrzése és a meg nem valósult 1848 teljes végrehajtása marad továbbra is a magyar jövendő" legfőbb lehetősége.” Spectator Kufstein vára Egy hadbíró a várból átment a városba, s a minorita rendfőnököt kereste föl, tőle tíz felszentelt lelkész kirendelését követelvén a várba, halálra ítéltek előkészítésére. Azonban a főnök csak négyet adhatott, mert rendtagjai közül többen betegen feküdtek, mások pedig a kolerajárvány áldozatai körül forgolódtak. E négy pap Bardócz Sándor, Pléva Balázs, Sujánszky Euszták és Vinkler Brúnó volt, kikhez még a szintén kirendelt Baló Béni református lelkész és Szombati Balázs görögkeleti lelkész s a várkáplán, Marchot Eduard járultak. Sietve öltöztek föl, s mentek a várba, hol őket a tizenhárom elítélt szobáiba vezették. Most tudták csak meg, mily szörnyű dolog készül, s mélyen megrendülve alig bírták hivatásukat elvégezni a megindultságtól és honfiúi haragtól. A tábornokok mély megil- letődéssel fogadták vigasztalóikat, kik miután a rájuk bízottakkal egyelőre végeztek, mind átmentek a hősök virága, Damjanich meglátogatására. Legtöbben a foglyok közül Kossuth felől tudakozódtak, miután a külvilágtól el lévén zárva, a fegyverletétel óta biztos híreket nem hallhattak felőle. Még nem tudták, hogy Komárom föladta magát, s hogy nincs többé magyar sereg... Délután öt óráig voltak a papok a halálra szánt áldozatoknál, ekkor azon ígérettel távoztak, hogy még az éjjel visszatérnek. Howiger várparancsnokhoz mentek írásbeli engedélyért, hogy szabadon bejöhessenek. — Na, hogy vannak pácienseink? — kérdezte az ostoba tábornok durva gőggel, s annyira tetszett neki az otromba vicc, hogy kétszer is megismételte, hozzátevén, hogy még csak egyszer kell velük bajlódniuk. A papok szíve görcsösen szorult össze a gondolatra, hogy a legnagyobb hősök ily véget érnek, de elfojták haragúkat és távoztak. Az áldozatok asztalaira a profosz berakott két-két gyertyát és egy feszületet: tizenhárom siralomház volt az október 6-ára virradó éjjel a várban és hány siralomház a váron kívül, a be nem bocsátott hitvesek, gyermekek, testvérek elsötétült lelkében! Damja- nichné, Lahnemé és Vécseyné kivételképp meglátogathatta férjét, s most tudta meg a három asszony a szörnyű valót. Széttépett szívvel váltak meg soha viszont nem látandó férjeiktől, s az erős lelkű nők összetörtek a szörnyű csapás alatt. Az éj az utolsó intézkedésekben telt el, mindegyik áldozat hátramaradottjai felől rendelkezett, búcsúleveleket írt, melyeket csak a vadak olvashatnak el könnyek nélkül. Damjanich ezen kívül gyönyörű imát írt felesége vigasztalására, mely a nemzet özvegyének ma is mindennapi imádsága. Ez iratok ma már ezernyi másolatban forognak közkézen, s az olvasó a biztos, szilárd sorokból a rettenthetetlen lelkekre következtethet, kik előtt a haláltól való félelem ismeretlen érzés volt. Lázár Vilmos levele az ő angyali nejéhez báró Reviczky Máriához, Leiningené imádott Eli- zéhez, Vécseyé az ő Linájá- hoz, s Damjanich imája mind méltó volna arra, hogy az iskolás gyermekek tankönyvébe helyeztetvén, a forró hazaszeretetei és nagy jellemet abból tanulják meg a gyermekek, s valamikor bizonyára eljön az idő, midőn a mostani óvatos nemzedék helyére bátrabb lépvén, az iskolákban a magar történelmi és irodalmi oktatás központjává a magyar szabadságharcokat teszik. (...) Sándor József Képek az emigrációból ÍT.Z 1848—49. évi szabadság- harc, illetve a világosi fegyverletétel után atyám is kénytelen volt a Kossuth-féle emigrációval kezébe venni a vándorbotot. Oka volt ennek az is, mert ősi földünk, Háromszék, az egyetlen megye volt az országban, mely a szabadság- harcban közigazgatási határozattal mondta ki az általános felfegyverkezést a honvéd hősöknek és harcosoknak, tehát nem volt utólagos menedékük a következmények terhe elől. így például anyai ágon egyik közvetlen vérrokonom, Vida Dániel őrnagy is a fogarasi csatában mindvégig ellenállva és harminc sebtől vérezve összeesvén, de mégsem halva meg, miután így felakasztani nem lehetett, az ellenség által fegyógyíttatva, évekig sorvadt a nagyszebeni vártömlöc kazamatáiban, amíg onnan fél kezén bénán, kiszabadult. Atyám fiatal nejével egy parasztfuvaron menekült dél felé. Anyám az egyik délvidéki községben, ahol a magyarokat a plébánoson kívül már mind legyilkolták, a szekér szalmáján a felkelő rácok és románok kaszalándzsái, vasvillái és fejszéi közt szülte le első gyermekét, egy leányt, akit a még élő pap a Szentháromság közös dogmája nevében római katolikusnak keresztelt, bár mindkét szülő ősrégi református családból származott. De örömmel fogadták a keresztséget a készülő halál előtt. Szerencsésen mégis megmenekülve, mert a kérészt varázserővel hatott a tömegre, szüleim egyelőre az akkori Havasalföld, a mai Románia fővárosában, Bukarestben álltak meg, ahol már sok emigrált és menekült honvéd tartózkodott, mert más volt akkor ott is a közszellem, semmint az ma jelentkezik. Az isteni gondviselés akaratából itt születtem 1853. november 12-én, keresztelő papom az a Dimény József református lelkész lévén, aki templomi istentisztelet végén református szokás szerint másokkal együtt az emigráltakat és menekülteket is a perselyes adakozók figyelmébe ajánlotta. Ezért, mivel őt két híve titokban feljelentve, az osztrák konzulátus Gyula- fehérvárra internálta, és az ottani vártömlöcben halt meg anélkül, hogy valaki máig is tudná, mikor és hogyan. A két feladóval ellentétben áll az az áldott lelkű magyar baka, aki egy napon megjelenve az új református pap, Koós Ferenc, különben szintén volt 48—49-es honvédhuszár előtt, a papi lakon minden szó nélkül levette a csákóját, és abból kiszedve egy levelet, annak átnyújtása után bokáit összeütve szintén némán távozott. Diménytől volt az, a vár- tömlöcből, hol a magyar baka silbakot állott, az iratban figyelmeztetve az utódot, hogy óvakodjék attól a két álnok hívétől, akiknek nevüket is közölte. A baka életével játszott, s csak isten fizeti meg a névtelenül maradt hősnek azt, amit cselekedett. Abban az időben Kossuth és az emigránsok Románián keresztül szerveztek Magyarországba egy betörést. A titokban Bukarestben járt Türr István tábornok a felfedeztetés veszélye miatt, megjelent egy Hajdú József nevű csángó magyar kovácsmestemél, és több kisebb zsák aranyat átadva neki, fölkérte, hogy rejtse el, amíg most az országból kimenekülve, később megint visszatér. Hosszú idő telt el, amíg a tábornok más országból, talán Angliából megint megjelent. Kérte a kötelezvény és becsületszó nélkül átadott több ezer aranyra menő letétet, és Hajdú, aki ezzel szintén az életét kockáztatta, egy rejtett fiókból érintetlenül átadta az egész vagyont. Mosolyogva utasítá vissza, hogy ezért még csak köszönetre is volna érdemes. Egyik — András nevű — fia. kedves tanulótársam volt a bukaresti református iskolában, később pedig hosszú éveken át munkás főgondnoka a bukaresti református egyházközségnek. Volt egy Nagy József nevű derék, becsületes és jómódú, szintén menekült úri szabó, miután az emigráltak és menekültek legtöbbnyire természetesen iparhoz és kereskedelemhez fogtak, mint a názáreti ács. Egy napon lihegve beszaladt hozzá egy bujdosó, állítólag a híres Berzenczey László, aki az 1848. évi agyagfalvi Székely nagy nemzetgyűlésen jelként, hogy isten velünk van, az igen magas szószékről vagy toronyablakból leugrott, s nem lett semmi baja. Eljárást kért, s hevenyében a még ki nem aludt tüzű, széles szájú kandalló kéményébe bújt. Sikerült is fulladás és megégés nélkül megmenekülnie, mert az égő kemencébe nem néztek bele. De gyanú folytán a jó házigazdát nemsokára elfogatta az konzulátus, és szintén Gyula- fehérvárra vitték, évekig ott tartották, és mire a súlyos vár- tömlöcből hazajött, vagyona tönkrement, fiatal neje elhalt, s szép kis fiacskáját a legnagyobb elhagyatottságban találta. A fiú a bukaresti református népiskolában szintén tanulótársam volt, és tőle hallgattam sokszor a legszebb hazafias költemények előadását, amikre a mártír apa betanította, s amiket a kisfiú lelkesen és gyönyörűen szavalt. Az a Koós Ferenc református lelkész, akit elöl említettem, valódi hős lelkű apostola volt az emigrációnak is. O gyűjtötte és tartotta össze nemcsak az egyházi élet terén, hanem a máig is meglévő Magyar Társulatban, felekezeti különbség nélkül, az összes bukaresti magyart. Ellenállt a román csábításnak, bár püspökké való kinevezéssel kínálták meg, hogy a romániai református magyarság elszakadjon az erdélyi egyházkerülettől. O hozta össze a szükséges pénzt, és építette a bukaresti királyi palota mögött máig is meglévő, de kisajátításra ítélt szép református templomot is. Tanulság, hogy vannak istennek áldott, jó, igaz és önfeláldozó, de az ördögnek is egyszersmind rossz, gyáva és szerinte beteg emberei, mely utóbbiaktól kivált a közéleti tevékenység terén, figyelmesen óvakodni, és velük szemben elszántan harcolni kell.
