Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-03-04 / 234. szám
MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1992. október 3-4., szombat-vasárnap Erőt kell meríteni a kitartáshoz, a ragaszkodáshoz ,Szó szerint: véres küzdelem zajlik ma Romániában. „Én hiszem, hogy az irodalom hatással lehet az emberekre...” FOTÓ: FAZEKAS FERENC „Itt állok, másként nem tehetek” Premier előtti találkozás Sütő Andrással Békéscsabán A szuzai menyegző békéscsabai premierjére ellátogatott a szerző, Sütő András. Amerikai útjáról hazatérőben, Budapestről érkezett a Jókai Színház előadására, amelyet Ruszt József rendezett. A Marosvásárhelyen élő Kossuth-díjas író az ünnepi estén, az előcsarnok-avató fogadás után és az évadnyitó bemutató előtt interjút adott lapunknak. Az Idő markában , A magam részéről úgy észlelem : az Idő keze dolgozik rajiunk. Hol szelídebben, hol szigorúbban—néha fájófogással is—odafordítja a fejünk, ahol a szívünket hagytuk volt, a közösség felé, amelyből vétettünk; amelynek létét irodalmon kívüli erők határozzák meg. Annál inkább ragaszkodik tehát ennek a közösségnek az irodalmához is; a hajdani meghívotthoz, aki ezen az ünnepen: küzdőtárs. Kötésig merült en a kornak dolgaiba..." ,Az írás valójában önismereti kutatás is. Az önismeret kínjaival együtt járó keresés. Önmagunk megtartó erőinek a kutatása és megtalálása. Tehát annyiban vigasz, hogy önmagunkra tud döbbenteni, és az eszméletünknek lehet a jele...” ,,Modern körülmények között is kérdés marad, hogy mi az emberségünk. Milyen emberséggel tudjuk megtölteni a modern, korszerű kereteinket, blokklakásainkat és az autóinkat? Az emberi eszmélet és az emberi önkifejezés, a legmélyebb humánum változatlanul kapcsolatban maradt az irodalom dolgával és hivatásával. Sőt, egyre inkább kapcsolatban kell lennie vele, mert hiszen a modern társadalom az újfajta tanügyi reformjaival mind kevesebb gondot fordít a humán tárgyakra. Ilyenformán az otthonteremtésben ezután az irodalomnak nagyobb a szerepe, mint eddig volt. A szellemi, a lelki otthonteremtésre gondolok természetesen...” — Az Alomkommandóban Julius, az auschwitzi haláltábort megjárt író, rendező azt mondja: ,,minden múltidézés kegyelmi kérvény a jelenhez”. A szuzai menyegző történelmi dráma, a múltban játszódik. Újabb kegyelmi kérvény a mához? — Ebben a metaforikus értelemben kegyelmi kérvény, de egyúttal vádirat is. Vádirat olyan törekvések ellen, amelyek az embert emberi mivoltában becstelenítik, alázzák és gyalázzák meg a mai napig is. —1987, az Alomkommandó gyulai várszínházi premierje óta történt egy s más a nagyvilágban: a romániai forradalom! ?), a marosvásárhelyi véres események, a háború a volt Jugoszlávia területén, a pozsonyi incidens, a magyarországi szélsőséges hangok felerősödése. Mind-mind olyan borzalom, amely előtt értetlenül áll az ember: a huszadik század végén hogyan történhetett) meg?(!) — Igen, 1987 óta olyan események zajlottak le Romániában is, amelyek egy kis álmot és reményt loptak a reményeink közé, de azok hamar szertefoszlottak, s kiderült, hogy valójában még csak a küzdelem kezdetén találjuk magunkat. Sőt: olyan küzdelemben, amely a régiekkel szemben, régi próbálkozásaink és tiltakozásaink után valóságos véres, szó szerint vett véres küzdelmet jelent. Ez zajlik ma Romániában. S nem csupán azért, hogy Románia egészében demokratizálódjék és a jelenlegi paranoid, nacionalista állapotából a demokrácia útjára lépjen. Különös tekintettel kell említenünk a romániai magyarság jogvédelmi küzdelmét is, amely nagyon keserves, nagyon veszedelmes fordulatokkal telített, és még nagyon messze van attól, hogy lényeges dolgokban valami eredményt felmutathasson. — Nem csak drámáiból, esszéiből ismerhetjük, menynyire szívügye a „tűzfelelős” dolga. Köztudott, hogy tevékenyen kiveszi részét az erdélyi magyarság küzdelméből, vállalva a kisebbségi sors gondjait, bajait, még az életveszélyt is. Miből merít erőt és hitet, hogy reménykedni tudjon és kitartson? S mit tehet az irodalom ebben a harcban? Van-e egyáltalán hatása, befolyása az élet, a társadalom alakítására? — Erről többféle felfogás létezik. S azt hiszem, hogy ahány felfogás van, mindahány valami igazságot hordoz abból, hogy az irodalomnak van is hatalma, meg nincs is. Egy őrmesternek adott esetben sokkal nagyobb hatalma lehet, mint egy shakespeare-i talentumnak. Viszont arról is beszélhetnénk, hogy van olyan irodalom, vannak olyan szövegek, drámák, esszék, olyan irodalmi műfajban is megszólaló tehetségek, amelyek és akik hatással lehetnek egy nép egyéni és kollektív magatartására. A romániai magyarságnak e pillanatban is egyik legfőbb gondja az, hogy erkölcsi, szellemi erőt merítsen megmaradott tartalékaiból a kitartáshoz, a ragaszkodáshoz, ahhoz az ősi szülőföldhöz, amelyet igen sokan hagynak el most, kivándorlók, menekülők. Az erdélyi magyar irodalom igen sokat tett és tehet még ezután is azért, hogy az emberek tudatában ezt a ragaszkodást, az otthonukhoz való ragaszkodást erősítse, hogy tudatosítsa bennük a küzdelem értelmét, eszmei, szellemi tartalmait. Ilyen tekintetben az irodalom nem vonhatja ki magát abból, amit emberi létnek nevezhetünk; ami az emberi lét esetében egy adott közösségnek a fájdalma, a reménytelensége vagy a reménye, a közösségi magatartása önnön sorsának a dolgában. Én hiszek abban, hogy az irodalom közvetett módon hatással van az emberek magatartására, következésképpen a cselekvéseikre is. —A Marosvásárhelyen kéthetente megjelenő Új Elet fő- szerkesztője volt hosszú ideig, azután megvált a laptól. — Még a fordulat előtt olyan konfliktusok miatt, amelyek már meghaladták az idegrendszerem tűrőképességét, fölmondtám ebben a szerkesztőségben, kivonultam tiltakozásként olyan törekvések ellen, amelyek már meghaladtak minden cinizmust. Ma megváltozott címmel, Erdélyi Figyelőként próbál átalakulni, egy csődállapotból kimászva, nagyrészt új munkaközösséggel, új lapként szólni az erdélyi olvasókhoz. —Irodalom és sajtó kapcsolódási pontjairól, illeh'e arról, ami elválasztja a két területet, mi a véleménye? — Azt hiszem, hogy erről általános érvényű szabályt nem lehet megfogalmazni. Alkat dolga, hogy ki, miként tudja összeegyeztetni a sajtó követelményeit az irodalmi munkásságával. Van példa rá, hogy nagy tehetségek össze tudták ezt egyeztetni, gondoljunk Adyra vagy Krúdy Gyulára, de magára Kosztolányira, a Nyugatosokra általában, akiknek az esetében a lapszerkesztői munka vagy a publicisztika nemhogy zavarta volna, hanem inkább kiegészítette a művészi alkotást. Mások esetében viszont gátat, visszahúzó erőt, elnyomorodást jelent. Én megpróbáltam minden esetben különválasztani a kettőt, és lehetséges, hogy ez .némelykor sikerült is. Ezt majd a jövő fogja eldönteni. —Az Amerikai Egyesült Államokból érkezett Békéscsabára. Amennyiben nem kifejezetten magánúton járt ott, megtudhatnánk az utazás célját? — Nem volt magánút, csak részben. Ugyanis 1990-ben engem Bostonba szállítottak, ahol sürgősen megműtötték. Sajnos, sikertelen volt az a műtét, viszont a terveink között szerepelt az, hogy egy idő után, ugyancsak szemészeti vizsgálatok végett visszamegyek még az Egyesült Államokba, erre most került sor. így tehát kettős célja volt az utazásnak, részint egészségügyi, a vizsgálat, másrészt pedig ez alkalommal ottani barátaim felkérésére Amerika több városában találkoztam magyar közösségekkel és velük elbeszélgettem, egyúttal rövid kis előadásokat is tartottam a romániai, az erdélyi magyarság jelenlegi állapotáról és küzdelméről. Igen hasznos, tanulságos volt ez a körút, és vigasztaló olyan értelemben, hogy többek közt, ami az erdélyi magyarság sorsát illeti, az iránt az egymással nem egy ízben szembefeszülő, másmás politikai eszményeket valló közösségek, magyar szervezetek, csoportok, egyesületek, a közös empátia, sőt, az együttes segíteniakarás és összefogás jegyében hallgatták azt, amit én nekik magunkról mondottam. — Köszönöm szépen a beszélgetést! Mára kellemes estét, a későbbiekre pedig jó egészséget, nyugalmat, békességet kívánok! Niedzielsky Katalin Éden kristályfái Sütő András 1927. június 17-én született a Kolozs megyei Pusztakamaráson, abban a mezőségi faluban, ahol Kemény Zsigmond utolsó éveit élte. Középiskolai tanulmányait a nagyenyedi Bethlen kollégiumban, majd a Kolozsvári Református Kollégiumban folytatta. Balogh Edgár ajánlására lett a kolozsvári Világosság munkatársa, később a Falvak Népe, majd a marosvásárhelyi Igaz Szó szerkesztőségében dolgozott. írói pályafutását az Utunk című folyóiratban megjelent elbeszéléseivel, novelláival kezdte 1948-ban. Már korai prózája, drámái jelezték: ez a fiatal tehetség a magyar irodalom meghatározó egyéniségévé válhat. Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye önéletrajzi ihletésű, és nem csak családjának, hanem a mezőségi magyar parasztság sorsának is hű krónikája. Itt állok, másként nem tehetek és Engedjétek hozzám jönni a szavakat, Nagyenyedi fügevirág, valamint Évek — hazajáró lelkek című műveit egyrészt a gyönyörűszép nyelv, másrészt a romániai magyarság sorsáért vállalt felelősség, küldetés súlya emel művészi rangra. Csillag a máglyán, Káin és Ábel, Egy lócsiszár virágvasárnapja, A szuzai menyegző, Advent a Hargitán drámái nagy sikert arattak hazájában és külföldön egyaránt. Sütő András írásaiban, vallomásaiban népének múltja, jelene tükröződik, keserűség és boldogság ötvöződik. Minden szavát áthatja a szeretet, a ragaszkodás sorstársaihoz, az erdélyi magyarsághoz, a szülőföldhöz. Hősei — Kolhaas Mihály, Káin vagy Parmenion — mind-mind az Édenről álmodnak, azért küzdenek, hogy oda eljussanak. Az Éden a törvényesség, a méltányosság, az igazság földje a szemükben, ahol nem érheti sérelem a törvény- tisztelő, szorgalmas, erkölcsös embert. Káin szerint az Éden ott van, ahol nincs vérontás, füstáldozat, földreborulás, szégyen, parancs, megaláztatás, képmutatás, ahol nincs „alázatból és rettegésből font erőmagasztalás, dicsőítés”. Minden sorsban az egyén nemes szándéka ütközik a társadalmi szükségszerűséggel, az emberi méltóság a hatalmi önkénnyel. Jól tudják Sütő hősei, hogy az Éden csak álmaikban, céljaikban létezhet, mégis hisznek benne, küzdenek érte, mert méltóságuk drágább minden idegen jutalomnál. Drámái ezért az „Éden kristályfái”.
