Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-31-11-01 / 257. szám
1992. október 31.-november 1., szombat-vasárnap 0 ijfeMES MEGYEI HÍRLAP hétvégi magazinja Számolva az óramondó időt... Számolva az óramondó időt s látva, szép nap rút éjbe hogy merül, hogy kókkad az ibolya nyár előtt, s ezüst zúzt hogy kap a fekete fürt; s hogy ejti lombját a sok büszke fa, mely alatt nemrég tikkadt nyáj hüsölt, s hogy hág kévék ravatalaira a borzas-ősz szakállú nyári zöld, — sorsodat nézem, a szépségedét: útja a romboló időn visz át, hisz mind búcsúzik az édes, a szép, s hal, oly gyorsan, ahogy mást nőni lát; S csak gyermeked véd a kaszás Kor ellen, hogy dacolj vele, mikor elvisz innen. Shakespeare 12. szonettje Halló, beszélgessünk! Mondták... Mind a mai napig szeretek metrón utazni, s ezt igen fontosnak tartom. Úgy értem: kiléphetek az utcára, s az esetek többségében úgy ismernek fel, hogy azt nem kell kudarcként értékelnem. A séta a nyílt utcán, lehet hogy ez paradoxon, biztonságérzettel tölt el. Ebben biztos nem szeretnék a mostani kormány normáihoz alkalmazkodni. Volt olyan miniszter, már a rendszerváltás után, aki a Parlamenttel átel- lenből is autóval érkezett a Ház ülésére. (Pető Iván SZDSZ-politikus) A levelet átható felfokozott indulat mindazonáltal hitelesebb lenne, ha hasonló felháborodással tiltakozott volna az ellen, hogy az Ön pártjához közel álló Magyar Fórum közölte többek közt az Apák és fiúk című iratot, amelyről bíróság állapította meg, hogy hazugságot tartalmaz; ha elítélte volna az MDF-frakcióból csalása miatt (önszántából) távozó, ám az Önök kormánya szolgálatában magas köztisztviselői beosztást nyert Szokolay Zoltán leplezetlenül antiszemita megnyilvánulását és azt, hogy ő, az írószövetség volt KISZ-titkára rágalmakat szór az egykori demokratikus ellenzékre; ha nem szerepelne együtt Csurka Istvánnal, akinek nézeteit az Ön miniszterelnöke legalább külföldi politikusok előtt visszautasította. (Kőszeg Ferenc, a Beszélő fő- szerkesztője Kónya Imrének, az MDF frakcióvezetőjének) Szabad sajtóra van szükség, természetesen tisztességesen szabad sajtóra. Hazug, rágalmazó, csúsztató, ferdítő, mocskolódó, intrikáló szabad sajtóra nincs szükség. Mindegy, hogy a rádiónak, televíziónak ki az elnöke, de az nem mindegy, milyen a műsora. Aki nem tud vagy nem akar jó és becsületes műsort adni, azt át kell cserélni odavaló emberre. (Benedek István orvos, író) Békési tallózó Gyulához elsősorban a Várszínház köt. De van még valami, ami miatt szívesen időzöm a Fehér-Körös ága melett fekvő kis városkában. Ez pedig a Ko- hán Múzeum. A több mint évtizede álló, a hajdani népkerti csarnokból átalakított képtár olyan életművet őriz, melyet nem egy, a miénknél művészetekben gazdagabb ország is megirigyelhetne. (Szakolczay Lajos művészeti szakíró) Fürkésző Már a múlt században szigorú megállapodások szabályozták az aratók munkáját. Ha hibáztak, megbüntették őket. 1891- ből származó dombegyházi feljegyzés szerint például, ha a battonyaiak nem elég erősen kötötték be a kévéket, akkor szétvágták a kévéiket. A munkaidőt és a jelenlétet is komolyan vették. Az aratás idején á pusztából senki nem mehetett ki, még akkor sem, ha esett az eső. Ha valaki mégis megtette, 1 forinttal megbüntették. —Halló! Mezőhegyes 403? — Nem, 103. — Kérem, ne tegye le! Jó napot kívánok. Ménesi György vagyok a Békés Megyei Hírlaptól. Hadd használjam ki a téves kapcsolást! Van nekünk egy sorozatunk, a Halló, beszélgessünk!-— Rendben, beszélgessünk. S miről? — Lefogadom, hogy ön erdélyi. Az „s" kötőszót mifelénk ilyen helyzetben soha sem használják. — Valóban erdélyi vagyok. Nagy Péter a nevem, itt tanítok az általános művelődési központban. Az egyetemet Kolozsvárott kezdtem a Bolyain, s a Babes—Bolyain fejeztem be 1960-ban, egy évvel az erőszakos összevonás után. Magyarszakos vagyok, katedrám volt többek között Csíkszeredán, Gyergyószentmiklóson és Csíkszentdomokoson. Ösz- szesen harminc szolgálati évet szereztem Erdélyben. —Miért települt át? — Öt évvel ezelőtt megözvegyültein, a lányom itt van férjnél. És — mit tagadjam — mindig is élt bennem a vágy, hogy az anyaországban élhessek. —Az oktatást illetően önnek van összehasonlítási alapja. — Tartalmi, szemléleti, módszertani dolgokban nem látok különbséget. A követelményszintek is hasonlóak. Viszont itt sokkal jobbak az oktatás anyagi feltételei, mint odaát. —Gondolom, itt az eredmények is jobbak. — Azt nem mondhatnám. Erdélyben szülőt, gyermeket egyaránt motivál az, hogy az iskola és a magyarsághoz való tartozás tudata szervesen ösz- szekapcsolódik. Itt ezt nem tapasztalom. Továbbá szomorúan kell megállapítanom — bár ez szubjektív vélemény —, hogy a diákok tudásszintje itt sem magasabb, mint odaát. —Akkor hát megbánta? —Nem, dehogy ! Az előbb a feladatomat, a feladatunkat is megfogalmaztam. —Köszönöm, hogy megosztotta gondolatait d Békés Megyei Hírlap olvasóival. Ménesi György ,.Bokrok előtt alázkodok, / Csillagokhoz fohászkodok, / Hé csillagok, jó csillagok, / Patakra már hol akadok?” (József Attila) E bejegyzés írója: Szén-Varga Géza szobrászművész, akinek legújabb alkotását; a II. világháború áldozatainak emlékére állított szobrot ma avatják Békéscsabán KíNáLó „A Békés megyeiek részvétele ezúttal szerényebb, mint az előző években; a festészeti anyagban azonban Kosz- tá Rozália kisméretű portréi, Lóránt János egyszerre áttetsző (szerkezetű) és (színben) zománcszerűen világító kompozíciói, Szereday Ilona Körös-partja, Székelyhídi Attila két — hiperrealizmusában is bensőséges — „óriás”- akvarellje, Tóth Ernő egyre feszítőbb groteszkjei és Vágréti János sokértelmű Királyok tánca most is kellő súlyt adott a szomszédvár modernebb alföldiségének.” írja Banner Zoltán, aki a 6 oldalon égy rangos őszi tárlatról ír. Ha kíváncsi az Olvasó, hol nyílt a szóban forgó kiállítás, és milyen az anyaga, lapozzon egyet! „...Az óvatos kopogtatást követő határozott invitálás után beléptünk a házba. Tévedtünk, amikor azt hittük, hogy az idős festő, a Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művész csendes magányban él. Etelka asszony beljebb kísért, s egy jókedvű, hangos társaság közepén találtuk magunkat.” Ki a házigazda, az idős festő, akinél Bede László járt? Olvassák el a 7. oldalt! Keressük a Hírlap nyári párját! Lehet szavazni, a döntést olvasóinkra bízzuk. íme, egy pár a hat közül, akiknek a fotója ebben a számban jelenik meg, a 8. oldalon. Ott a nevüket is megtalálják. Tudja-e a Kedves Olvasó, hogyan illik tálalni a húslevest, a libamájat, a forró virslit, tudja-e, milyen tálcáról illik kínálni a sajtot; mikor tehetjük az asztalra a sört, és milyen bor illik a halhoz, milyen a vadakhoz? Ha érdekli mindez, lapozzon a 9. oldalra! Milyen magas a zsiráf, mennyit eszik az elefánt? Megtudhatja a 11. oldalon. fehéren Szombatonként jóllakni Nem tudom, lehet-e még „lekopasztani” bármit is az október 23-ai, Parlament előtti cirkuszról, hiszen a lapokban, a rádióban és a televízióban mindenki elmondta már a magáét pro és kontra. Nem sok eredménnyel, mert — mint hagyományosan — minden maradt a régiben. Az ellenzék ellenzék maradt, a kormánykoalíció kormánykoalíció maradt (legfeljebb egy oláhsándomyi repedés lett rajta), a skinheadek skinheadek maradtak, s közben Magyarország is maradt Magyarország a népiével együtt, amelynek — az istenadtának — tele van már a hócipője a politikai botrányokkal. Végre élni szeretne, dolgozni (nem munka- nélküliként otthon ülni), kilábalni, felemelkedni, családot alapítani, gyerekeinek jólétet biztosítani, szombatonként és vasárnaponként jóllakni. Szlovák pofon Bősnél, magyar vereség a Duna mentén, állóháború a média körül Budapesten, a demokrácia tép- desése a Kossuth téren — túl sok ez egyetlen hétre. Különösen, ha sok a csúsztatás, a nevetséges nagyotmon- dás; „papírtigris áll Dunacsúnnál”, „elfogy a paksi atomerőmű hűtővize”, „fő napirend lesz Londonban a bősi vita”, „nemcsak a skinheadek fütyültek Göncz ellen”, „a náci és nyilas jelvények viselése nem tiltott”, „a határőröket nem kivezényelték, hanem felkérték a rendezvény segítésére” (ez ám a demokrácia; a seregben nem parancsolnak, hanem felkérnek), „a miniszter csak úgy tudott volna kiállni a sorból a tömeget lecsitítani, ha az előtte fekvő ötvenhatos zászlóra lép, ezt pedig nem akarta” (igaza van, nem akarta a demokráciát meggyalázni — gyalázták mögötte úgy is elegen). Hát így nézünk ki. Kezd komikus lenni a dolog, operett-Magyarországgá válni ez a tenyérnyi haza. A közönségnek, ennek a tízmilliónyi fizető nézőnek pedig már elege van az operettből (persze a drámából is). Népszínművet szeremé végre látni. És tapsolni a jó előadáshoz! Árpási Zoltán
