Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-19 / 247. szám
1992. október 19., hétfő' SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Tizenöt éves korukra bundáinak „Ha Bérezik nem vesz Klampárral.J” össze A nemrégiben Békéscsabán lezajlott dr. Bandi Andor asztalitenisz-emlékversenyt és országos veteránbajnokságot megtisztelte jelenlétével több szövetségi vezető, köztük Sidó Ferenc, a Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség alelnöke, a Swaythling Club soros elnöke, kilencszeres világbajnok, Juhos József, aMO- ATSZ technikai igazgatója, Szarvas Miklós, a veteránbizottság elnöke, akik egykor kiváló művelői voltak ennek a játéknak. No és Faházi János profi asztaliteniszező, akit bizonyára nem kell bemutatni. Bőven volt mondanivalójuk, s önkritikus hangnemben szóltak a magyar asztalitenisz sport mélypontját előidéző okokról. Valamennyiük véleményében egy a közös: ezután csak a következetes utánpótlásnevelés az út- Sidó Ferenc mutató. FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Sidó Ferenccel a sportcsarnok lelátójáról figyeltük az eseményeket, miközben az alábbiakat mondta: — Huszonöt esztendőn át edzősködtem a Bp. Spartacusnál, ahol Jónyer, Klampár, Molnár, Kriston és még jónéhányan ütöttpk a labdát, s ugye nem vagyok szerénytelen, ha azt mondom, hogy óriási csapat volt! Már három éve felhagytam az edzői tevékenységgel (szívműtét miatt — a szerk.), s azóta a szövetségben látok el feladatot, miután megválasztottak alelnökké. Ugyan már nem nevelek játékosokat, de természetesen nyitott szemmel járok továbbra is, hiszen szeretnénk hasonló versenyzőket kinevelni, amilyenek korábban voltak. Persze jól tudom, hogy ez nem megy máról holnapra és nem könnyű dolog! Sajnos, az utóbbi időben elfelejtkeztünk a fiatalokról és olyanokat favorizáltunk, akik a sportágat nem hozták jobb helyzetbe, arra a szintre, amit reméltünk. Most már az a nagy kérdés, hogy az utánpótlás mikorra fog beérni? A szövetség megvált Bercziktó'l, más emberrel, más koncepcióval dolgozunk, keretedzések sincsenek. Ma is azt mondom: ha Bérezik nem vesz össze Klampárral és Kristonnal — akik még nem voltak öregek, hiszen Ausztriában jelenleg ők a legjobb játékosok —, előrébb járnánk! Ma már viszont csak a fiatalokban bízhatunk, velük kell foglalkoznunk erőteljesen, mert jó lenne visszatérni a világ élvonalába vagy legalábbis a közelébe. A nimbuszunk egyelőre még megmaradhat egy pár évig, mert a világ még emlékszik a nagy csapatainkra — s nem csak Jónyerékra, hiszen hetvennyolc világbajnoki címet nyertünk, amivel nem büszkélkedhet senki más —, tehát ebben a tekintetben mi vagyunk a világelsők! Abban is biztosak a világban, hogy változni fog nálunk a helyzet, s ebben bízunk mi is! — Befolyásolja-e a magyar sportot a békéscsabai konzer- vesek kiesése és az orosháziak labilis helyzete? — Feltétlen érinti és jobb volna, ha még több jobb csapat lenne, mert elmaradnak a csapatküzdelmek, ami nagyon hiányzik, s hasznos volt korábban is! Budapesten él egy Postás, van egy BVSC, vidéken Kiskunfélegyháza és kész! Ez klubszinten nagyon kevés! Sajnos nincs átmenet, ezért is sajnálatos, hogy megszűnt a békéscsabai fellegvár, ahol több tehetség nevelkedett fel. A vidéki klubokra mindig is szükség volt, s ez méginkább érvényes a jövőben. Nyilvánvaló persze, hogy ma már pénz, szponzori támogatás nélkül nehezen képzelhető el mindez! — Milyen benyomást tett önre a békéscsabai verseny? — Nem udvariasságból mondom, de ebben a teremben akár Európa-bajnokságot is rendezhettünk volna most, mert olyan jól volt szervezve és berendezve. Meg vagyunk elégedve, s ez jó propaganda nekünk, mert előbb-utóbb szeretnénk a szenior világbajnokság rendezési jogát is megkapni, ami még közelebb hozhat mindenkit egymáshoz. Ahogy végignéztem a mezőnyön, a legtöbbjükkel egykor többszörjátszottam is, s ez nagyon jó érzéssel töltött el! Szarvas Miklós a következőket jegyezte meg: — A mai fiatalok természetesen nem emlékezhetnek a korábbi idők nagy egyéniségeire, Sidóra, Sósra, Kócziánra vagy 1tárkony ira, Farkasra, Gyetvaira, Gál doktorra, Csilikre, Jávorra... és még említhetném a neveket, akik minden idők válogatottjaiba beférnének. A magyar asztalitenisznek nagy hagyományai vannak, de az utóbbi években a Jónyer, Klampár, Gergely trió eredményessége miatt nem törődtünk kellően az utánpótlással. Ha most nem lépünk gyorsan. nagyon nagy bajba kerülhetünk! Juhos József, aki az utánpótlásért felelős: — A szövetségi kapitányi tisztről mondtam le az utánpót- láskeresés- nevelés érdekében, mert úgy érzem, most ez a legfontosabb teendő! Volper László szövetségi edző és más szakemberek segítségével szeretnénk edzéseket vezetni az utánpótlás számára, akiket előzetesen felke- Szemben a nagy öreg, Faházi János résünk, s a legügyesebbekkel évente több héten keresztül Tatán vagy más edzőtáborban foglalkoznánk. Békés megyében érdekes módon mindig volt egy-két ügyes fiatal, most is van, hiszen például Bo- tyánszki András itt becsülettel dolgozott, aminek volt is eredménye, ám az nagy nehézséget jelentett, hogy a további fejlődési lehetőség már nem volt biztosított! Márpedig heti két- három edzéssel nem lehet menő senki! Tehát sokkal több időt kell áldozni a fiatalok képzésére, csak az hozhat eredményt! Az, hogy újra Jónyerek legyenek, ilyenben ne gondolkozzon senki, mert ez irreális! Ez az életben csak egyszer fordul elő, de ha egyet találnánk, már az is csodálatos lenne, hiszen másutt is egy klasszis játékos található, aki kiemelkedik a többiek közül. Bár adná az Isten, hogy többen legyenek! Mindenesetre, hogy idáig süllyedt a férfi asztalitenisz sportunk, érthetetlen és nehéz elfogadható magyarázatot adni. Faházi János, profi játékos, aki jelenleg Erdőskerten pingpongozik: —Valami mást kellene már játszanunk, mert amit mi csinálunk, azt mások is tudják! Más hozzáállás, más taktika kellene, mert a jelenlegi az nagyon rossz. Nem fontos annyit ütni, hanem tenni-venni kéne a labdát, ahogy például a svédek is teszik, s lásd, milyen eredményesek! A problémát abban is látom, hogy a gyerekek túlságosan is dotálva vannak, de nem tesznek meg érte eleget. Amíg nincs motiváció, addig nem lesz előrelépés, hiába tehetséges fiatalok! Ebből a kátyúból nehéz lesz kijutnunk! Tudom, a mi időnk már lejárt. Én tizennégy évig játszottam a Ganz-MAVAG-ban, s ennyi időn át ígérték például a lakást is, s a végén mégsem kaptam meg. Negyvenkét éves voltam, amikor először mehettem külföldre játszani. Ma meg ha valaki valamiért megsértődik, máris kimegy, ott azonban kezdődnek a problémák, mert ott úgy fizetnek, ahogy játszol ! Ha nem nyersz, jöhetsz haza sóheren! Ott tudni kell játszani! Én tíz évig profiskodtam több ország bajnokságában, s arra nagyon büszke vagyok, hogy mindenütt szerettek! Sajnálom, hogy ide jutott a magyar asztalitenisz. Volna néhány játékos, akikről azt hittem, hogy lehet belőlük valami — Pagony i, V arga, Bátorffi —, de olyan a hozzáállásuk, hogy az szinte semmi! Meg aztán az is rossz, hogy a szülők beleszólnak a dolgokba, s ezzel teljesen megzavarják a gyerek fejét. A másik borzasztó dolog, hogy tizenötéves korukra bundáznak! Az NB I-ben! És ezt nyíltan még hangoztatják is! Hát hová jutott ez a világ...? Gyurkó Mihály Sarkadkeresztúron segít a sarkadi MVSGmk Tekepályát (és tánctermet) építenek em tudni hányán látták kedden este a Telesportban a budafoki fallabdapálya avatójárói szóló beszámolót, mindenesetre a pompás, klubszerű sportcentrum láttán nekünk Sarkadkeresztúr jutott eszünkbe... Merthogy nagy fába vágták a fejszét Keresztúr sportjának barátai is. Azaz hogy, először az ásót és a lapátot — az igencsak száraz Bi- har-közeli földbe. A sportpálya bejárati sarkát nézték ki, ott áll majd a község minden bizonnyal sokat érő sportlétesítménye. Lehet, hogy nem lesz kész nyolc hónap alatt, mint a pesti, légkondicionált sem lesz, de az építkezés „fő mozgatója”, Drozdik József ígéri: ők is meghívják a televíziót az avatóra. Az előzményekre a nemrég alakult technikai és tömegsport klub elnöke így emlékezik: — A Sarkadkeresztúr sportjáért elnevezésű alapítvány segítségével szeretnénk itt építeni egy modern kettes tekepályát, de a nekifutó felőli végét félkör alakúra terveztettük. A több kisebb öltöző és klubhelyiség mellett az előcsarnok alkalmas lesz nagyobb rendezvényekre, tehát akár bálákra is. Nem titok, középpontjában egy kulturált kocsma is lesz, amely a működtetés alapját adja. De ez még odébb van, igaz már kinőtt a földből az épület és a kezdeti nehézségeken csak-csak túljutottunk. Az alapítvány első forintjai a volt MHSZ-klub vagyonából kerültek ki, a 160 ezer forintjuk mellé közel kétszázezer forint készpénzt a sarkadi Minőség Vasipari Gmk utalt át, de ők anyaggal és munkaerővel máris sokat segítettek. Az MVS Gmk vezetője Simon Lajos: — Cégünk az egykori építőipari szövetkezetből kiválva alakult meg, vasipari, színesfém- és asztalosipari technológiákkal foglalkozunk alapvetően, de terveink közt szerepel például kisebb méretű jachtok építése is. Kapcsolatunk akkor kezdődött, amikor rendezvényeinkhez elkértük Józsiéktól a volt MHSZ-klubházat. Mindig segítettek, s ezt mi nem felejtettük el! Aztán közösen szerveztünk meccseket, s azóta természetes az együttműködés. Az alapozáshoz segítségül hívták a község lakóit is. Manapság már nem könnyű efféle kalákákat szervezni, de azért mégis sokan segítettek. Ha készül majd önkénteseket megörökítő tábla, Bakos Sándor, Barta Imre, Szabó János, Vizi István, Fekete Sándor és Kiss Zoltán neve bizton rákerül. Hogy mikor lesz az- avató? Ezt ma még tényleg nehéz megmondani. Attól függ, hogyan-jön össze a többi pénz. Drozdik József azt mondja, hamarosan megkeresik dr. Zsíros Géza országgyűlési képviselőt is, úgy tudják, az ilyen falugazdagító ügyekben szokott segíteni. De mindenki más is segíthet, a sarkadi OTP- nél vezetett 634 000 239 sz. számla nyitott... S amikorra elkészül a tervek alapján valóban remek tekepálya, talán verbuválódik újból labdarúgócsapat is. Mert mégis csak röstellnivaló, tartják a keresztúriak, hogy a gyönyörű gyepet manapság csak kecskék és birkák koptatják. Fábián István A tekecsarnok a földből már „kinőtt”
