Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-12 / 241. szám
àRÉKÉS MEGYEI flÍRLAPSPOKl MUa-EKLE' 1992. október 12., hétfő' © Békéscsabai Eleire KSE—ÉpítőkKC 21—15 (8—5) Gabi elbúcsúzott (10—6) vezetett. A 36. percben egy gyors indítás után az előretörő Kovácsot a fél pályától 4 méterre a kifutó Szopóczy „elütötte”. Mindkét játékost hosszasan ápolták, majd a játékvezetők piros lapot mutattak fel a vendégek addig remekül védő válogatott portásának. Ez volt a mérkőzés fordulópontja, hiszen ezt követően a lila-fehérek fokozatosan elhúztak az egyre fáradó, s lélekben a találkozót már feladó tavalyi ezüstérmes ellen. Különösen Gherendi volt elemében, aki remek labdaszerzések után nagyszerű gólokat lőtt. (A csabaiak idegenlégiósa egyébként a találkozó előtt már másodszor vehetett át ajándékot a közönségszavazatok alapján, s most sem adta alább, ugyanis az Építők ellen nyújtott teljesítményével is kiérdemelte a legjobb békéscsabai játékos címet.) A hajrában az egykori válogatott átlövő, Bolla is pályára lépett, s néhány jó megoldással, két remek góllal vétette észre magát. Az 56. percben már hétgólos volt a csabaiak előnye (20—13), végül 21— 15-re nyerték a rangadót az egységesebb lila-fehérek. Nagy várakozás előzte meg a listavezető', még veretlen Építők KC csabai vendégjátékát. Még a vendégek egy hetet pihentek az összecsapásra, addig a hazaiak szerdán kupamérkőzésen szerepeltek szabadtéri pályán Balmazújvárosban. Ennek ellenére úgy tűnt, a vendégek a fáradtabbak, hiszen különösen a második játékrészben rendre alulmaradtak az összecsapásokban és a futóversenyben a jól játszó lila-fehérekkel szemben. Az összecsapás után jogosan szólt a vastaps a nézőtéren, ami annak is szólt, hogy a győzelemmel a B csoportban, egy ponttal átvette a vezetést az Élőre gárdája, a tavalyi ezüstérmes Építők pedig a harmadik helyre szorult, miután a Bp. Spartacus Győrött szerezte meg a két pontot. Még egy jó hír a csabaiak háza tájáról: Laurencz László szövetségi kapitány a héten a horvátok elleni két válogatott találkozóra meghívta keretébe Hochrajter Ritát és Bohus Beát. Bizonyára örökre emlékezetes marad a tavalyi bajnoki ezüstérmes Építők KC elleni találkozó Hankó- né Jakab Gabriella számára, akit 22 éves békéscsabaijátékos pályafutás után búcsúztattak a mérkőzés előtt. Dr. Gally Mihály az Előre KSE elnöksége nevében meleg szavakkal köszönte meg a világbajnoki ezüstérmes, 86-szoros válogatott, volt csapat- kapitánynak — aki két alkalommal állhatott a bajnoki dobogón lila-fehér színekben — azt a több évtizedes sportszerű, kimagasló játékot, amit az Előre színeiben nyújtott. Az ünnepelmek az egyesület nevében Dinya László, a megyei kézilabda-szövetség nevében Giczey Lajos elnök nyújtott át ajándékot. A magyar válogatott részéről Éau- rencz László szövetségi kapitány, míg a vendég Építők KC nevében Isaszegi Ferenc technikai vezető adta át a virágcsokrot. Megható pillanat volt, amikor a lila-fehérek mai edzője, az egykori játékostárs, Csulikné Bozó Éva nyújtotta át a csapat ajándékát a kitűnő beállósnak. Bizony mindkettőjük szemében ott csillogtak az öröm könnyei. Hogy mennyire szerették Gabit a szurkolók? Nos, erre remek választ adott a publikum, hiszen felállva, percekig vastapssal honorálta a hozzáértő közönség azt a teljesítményt, amit éveken át nyújtott a lilafehér együttesben. Mi is csak azt tehetjük hozzá, amit a szurkolók skandáltak: „Szép volt, Gabi !” A női mérkőzés előtt búcsúztatták el Hankóné Jakab Gabriellát, a csabaiak válogatott játékosát, aki több mint két évtizeden át szerepelt lila-fehér színekben, és sok siker részese volt A fehér mezes Kovács (kezében a labda) — vele szemben az egykori szarvasi válogatott játékos Major — remekül tört ki a 36. percben, amikor Szopóczy kapus „elütötte”, amiért piros lapot kapott a vendégek portása. Ez volt a fordulópontja a női rangadónak, amelyet magabiztosan nyertek a lilafehérek 21—15-re NB I-es női kézilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 1500 néző. V.: Hornyik, Vaskó. Békéscsaba: MEGYES — Mezőségi 3, GHERENDI 8 (2), BOHUS 2, HOCHRAJTER 6 (2), Salamon, Kovács. Cs.: Hodrova (kapus). Sávolt, Bolla 2(1), Petri, Csenki. Edző: Csulik Pálné. Építők: SZOPÓCZY — Szunyogh 3, Minárovicsné 2, Kovácsné, Bujcziné, Topáné 4 (2), MAJOR 4(1). Cs.: Janák (kapus), Pajor 1, Horváth 1, Hideg. Edző: Győrffy János. Kiállítások: 6, ill. 8 perc+kizárás (Szopóczy). Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3. I A mérkőzés előtt a békéscsabaiak elbúcsúz- I látták a világbajnoki ezüstérmes, 86-szoros válogatott, volt csapatkapitányt, Hankóné Jakab Gabriellát, aki 22 éven át játszott a lila-fehéreknél. A közönség felállva, vastapssal köszönte meg a csupaszív játékos több évtizedes kiváló játékát. Remekül kezdtek a hazaiak, hiszen Gherendi révén a 20. másodpercben vezetést szereztek. Tovább tartott a lendület, s a 10. perc végén már 4—0-át mutatott az eredményjelző. Ezt követően a lila-fehérek kapkodni kezdtek, több hiba csúszott a támadások vezetésébe, s a vendég, rutinos Építők 6—4-re felzárkózott. A félidő hajrájában a játékvezetők fordított ítéleteikkel rendre az előréseket sújtották, emiatt tüntetett a publikum. Végül a csabaiak háromgólos előnnyel vonulhattak pihenőre. A szünetben megkérdeztük a találkozót megtekintő Laurencz László szövetségi kapitányt, hogyan értékeli a látottakat: -— A színvonal közepes, viszont igen nagy küzdelem folyik a pályán mind taktikai, mind fizikai téren. Még nem dőlt el semmi, attól függ a mérkőzés végkimenetele, ki tud újítani a pihenő alatt. Szünet után Major góljával felzárkóztak a vendégek, de Topáné kiállítását követően — aki nehezen hagyta el a játékteret —lendületbejött a Békéscsaba, s a 35. percben már négy góllal Győzelemmel előztek a lila-fehér lányok Gólfesztivál a második félidőben Békéscsabai Előre KSE—Biokontakt SE Cegléd 26—15 (11—8) NB 1-es férfi kézilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 2000 néző. V.: Kliment, Papp. Békéscsaba: TYETYÁK — Arató 3, Szabó, MOLDOVÁN 4 (1), DVURE- CSENSZKIJ 2, Mohácsi 2, Pocsai 3. Cs.: DÖGÉ 5, BOGÁRDI6 (3), Fekete 1. Edző: Szabó Károly. Biokontakt: Gábor — Tündik 2, TRAFKIN 4, Farkas 3 (2), Etédi, Tóth 2, Dávid 4. Cs.: Bognár, Túróczi (kapusok), Vankó, Járdi. Kaniák. Edző: Hecker Gyula. Kiállítások: 8, ill. 2 perc. Hétméteresek: 7/4, ill. 4/2. A hazaiak új, kék színű TRO- szerelésben léptek pályára, amelyet az osztrák sportszer- gyárral kötött több éves együttműködésnek köszönhetnek. Farkas góljával kezdődött a ' találkozó, amelyet Dögé egyenlített a második percben. Ezután meglepetésre a vendégek jutottak előnyhöz, igaz közben Mohácsi két büntetőt is hibázott, s a továbbiakban sem nagyon találta a helyét a pályán a lila-fehérek fiatal átlövője. A ceglédiek keményen, helyenként durván védekeztek, mindez megzavarta a hazaiakat, akik csak a 20. percben tudtak egyenlíteni Dögé révén (5—5). A félidő hajrájában elhúzott a Békéscsaba, előbb Pocsai látványos ejtésével, majd Mohácsi távoli bombájával. A vendégek Dávid révén szépítettek, majd emberhátrányból Dögé szerezte az előrések utolsó gólját ebben a játékrészben. A lefújás előtt két perccel az újonc emberfogásra jött ki, de nem sok eredménnyel. A fordulás után öt perc alatt elhúztak a lila-fehérek (14—8). Ezt követően úgy tűnt, az eddig pont nélkül álló ceglédiek feladták az összecsapást, bár sokat szabálytalankodtak, igyekeztek tördelni a játékot — emiatt többször ápolták a lila-fehér kézilabdázókat —, de nem tudták megtörni a házigazdák lendületét. A csabaiak fokozatosan elhúztak, támadásbán Bogárdi és az újonc idegenlégiós Moldován vezérletével növelték előnyüket. Védekezésben Tyetyák és Dvurecsenszkij nyújtott kiválót, s a végén már csak a gólkülönbség volt kérdéses. Az 56. percben Túróczi kapus elütötte a kitörő Pocsait — kísértetiesen hasonlított az eset a női mérkőzésen történtekhez —, de a ceglédi portás még sárga lapot sem kapott a játékvezetőktől. Az utolsó percben Fekete egy gyors indítás után szerzett góllal állította be a végeredményt. A találkozó elején—meglepetésre — az újonc szerzett vezetést, amit csak nehezen tudott egyenlíteni a félidő közepére a lila-fehér együttes. A szünetben rendezte a sorokat Szabó Károly edző, mindez meghozta az eredményt, hiszen a második játékrészben jó játékkal, látványos gólokkal szórakoztatta a szépszámú közönséget a hazai csapat, amely ilyen arányban is megérdemelten nyerte az összecsapást a sokat birkózó, a játékkal keveset törődő vendégekkel szemben. (vERASZró) A sötét mezes Arató (kezében a labda) többször hozta zavarba az újonc ceglédiek védelmét. Felvételünkön Dávid (9) mellett, felett igy ekszik kapura lőni a csabai szélső. Békéscsabai Előre KSE—Biokontakt SE 26—15 FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Szarvasi Szirén SE—Siroki Vasas 20—20 (10—9) NB 1 B-s női, Szarvas, 100 néző. V.: Tiba, Zavaczki. Szarvas: Tibáné — Hajdú, Szabó 5 (2), Hegedűs 3 (1), Csery II. 2, Magyar 2, BODZÁS 4 (1). Cs.: Juhos (kapus), Perger 1, Pusztai 2, Nyergesné, Kugyela. Edző: Csery István. Hétmétcresek: 6/4, ül. 3/1. Kiállítások: 0, ill. 4 perc. Negyedik heti veretlenségét akarta megőrizni a szarvasi csapat otthonában, sőt a biztos két pont megszerzése volt a cél a sirokiak ellen. A mérkőzés 15. percéig felváltva estek a gólok, a hazaiak ebben az időszakban figurális akciókból voltak eredményesek, addig az ellenfél átlövései találtak be a Szirén kapujába. Ezután a hazaiak nagyobb sebességre kapcsoltak és a 22. percre 10— 5-ös vezetést szereztek. Sajnos újra jött a szokásos betegség és a biztos előny tudatában érthetetlenül kapkodóvá vált a játék és sorra maradtak ki a ziccerek, amit a vendégcsapat az ellentámadásokból könyörtelenül kihasznált és 10—9- cel ért véget az első 30 perc. A második félidőre sem tudták összeszedni magukat a hazaiak, nem sikerült a szünetben ráhangolódni a mérkőzésre és levetkőzni a görcsös akarást, ami végig bénítólag hatott. Ennek ellenére sikerült a 41. percre újra tetemes előnyt szerezni (15—11), de az újbóli pontatlanságok következtében az 54. percre már a Sirok javára volt 18—16 az eredmény. Izgalmassá vált az utolsó 5 perc, mert a hazaiak újra kiegyenlítettek és a 60. percre a vezetést is megszerezték. De a 30 másodpercet nem tudták kivédekezni és a siroki Lendvai átlövésgólja az egyenlítést hozta. A szarvasiak a vereséggel felérő döntetlent végeredményben annak köszönhetik, hogy ezen a napon nem volt olyan irányítója a csapatnak, aki összefogja a gárdát a biztos vezetésnél, hogy ne váljon a csapatjátéka kapkodóvá, ami a labdák sorozatos eladását és a biztos helyzetek kihagyását eredményezte. Újkígyós—Törökszentmiklós 21 NB I B-s, férfi. Békéscsaba, 250 néző. V.: Kardos, Oilman. Újkígyós: Zubán — Vida, Csulik 3 (1), Bacsa 1, Gazsó 1, Gedó 6 (3), Fekete 7. Cs.: Kopányi, Ecker (kapusok), Szikora 1, Gyulavári 2, Baráth. Edző: Ruck László. Törökszentmiklós legjobb dobói: Csuti, Sipos 5—5, Danyi 4. Hétméteresek: 5/4, ill. 7/5. Kiállítások: 4, ill. 10 perc. A mérkőzést megelőző héten a kígyósiak video segítségével készülhettek szombati mérkőzésükre. A várható átlövések- re épülő játék elleni védekezést gyakorolni nem volt haszontalan, hiszen csak kettő gólt kaptak a távoli lövőzónából. Zavart a kígyósi kapu előtt inkább az okozott, hogy sérülés miatt váratlanul „új” irányítóval állt fel a vendégcsapat, az edző Kocsis személyében. így a magas átlövő, Sípos került szélre. A mérkőzés előtt combfájdalmakra panaszkodó Gedó mellé az 5. percben csatlakozott Csulik is izomhúzódással, aki a bal- szárny védekezésének megszervezését kapta eredetileg feladatul. Az előbbi a gólszegény támadójátékhoz, utóbbi az új védekezési felállás kereséséhez vezetett. Ez idő alatt a vendégeknél kapusbravúrok, ill. sorozatos Sípos-gólok voltak jellemzők. Az újkígyósiak tervezett támadójátéka a jó védekezésből induló, ill. húzott labdákból eredményes szélsőkre épült volna. A magas, jól védekező egykori szolnokiak ellen a gyengélkedő Szikora és-24 (7—12) a kapusok által elbizonytalanított Gyulavári ziccerhibái után ez kútba esett. Az óriási erőbedobással védekező hazaiaknak egyedüli fegyver a betörés maradt, amit Feketéék fel is vállaltak, de az újra bezárt fal ellen Bacsáék gólképtelenek voltak. A második félidőben többször megcsillant a remény az egyenlítésre, felzárkóztak a kígyósiak háromszor is egykét gólra, de a döntő pillanatokban a már csak kapussal, szembeni párharcukban hibáztak. így hasonlóan előző heti teljesítményükhöz, a szünetben meglévő ötgólos hátrányukból csak kettőt sikerült ledolgozni a nagyon akaró, peches Újkígyósnak.