Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-10-11 / 240. szám
1992. október 10-11., szombat-vasárnap SPORT iRÉKÉS megyei hírlap A világbajnoki ezüstérmes, Hankóné elbúcsúzik Az ötszörös bajnokcsapat tagja, Cseh András a válogatottságig vitte Ki kerül az élre? A női kézilabda NB I- ben a csoport élén a békéscsabaiakkal azonos pontszámmal álló, eddig még veretlen Építők együttese látogat ma este, 17 órakor Békéscsabára. A városi sportcsarnokban kezdődő találkozó előtt, elbúcsúztatják az aktív játéktól a lila-fehérek világbajnoki ezüstérmes, 86- szoros válogatott kézilabdázóját, a csupaszív, Hankóné Jakab Gabriellát, aki csaknem két évtizeden át szerepelt a békéscsabai csapatban. A rangadó esélyeiről Csulik Pálné edző így vélekedett: — Most nagy lehetőség előtt állunk, hiszen ha győzünk, az élre kerülhetünk, mi több kétpontos előnyre tehetünk szert a nagy rivális Építőkkel szemben. A csapatban ■nagy az elszántság, bizonyíta- jjiakamak a lányok. Ha ki tudjuk kapcsolni a gyors vendég szélsőket, agreszíven védekezünk és a helyzeteket kihasználjuk, úgy érzem, lelkes közönségünk biztatása mellett megszerezhetjük a fontos két pontot. Eddig még az én edzősködésem idején nem sikerült nyerni a fővárosiak ellen, remélem, most megtörik a jégA jó rajtot vett, s csoportjában a második helyen álló lilafehér férfigárda az eddig még pontot sem szerzett, újonc Cegléd együttesét fogadja, 18.45 órakor. Az összecsapásról a hazaiak mestere, Szabó Károly a következőket mondta: — A tabellán elfoglalt helyezés alapján nem szabad lebecsülni a vendégeket, hiszen láttam az Elektromos elleni találkozójukat, ahol, ha a heteseket értékesítik meglepetést okozhattak volna. Nehéz mérkőzésre számítok, ahol mindenképpen győzni szeretnénk. Moldován most mutatkozik be hazai pályán, remélem felszabadultabban játszik majd, mint a korábbi összecsapásokon. Kiss ezúttal munkahelyi elfoglaltsága miatt nem állhat a csapat rendelkezésére — fejezte be a szakvezető. A női találkozót a Hornyik, Vaskó, a férfit a Kliment, Papp páros vezeti. Még egy kézilabdás hír: az NB I B-s Újkígyós együttese ma 15 órakor a tanítóképző főiskola sportcsarnokában fogadja a Törökszentmiklós csapatát, mivel ebben az időben a városi sportcsarnokban a Bán- di asztal itensz-emlékversenyt bonyolítják le. A Békéscsaba—Építők női rangadó felvételét, a Csaba Tv vasárnap 17.45 órakor vetíti le. V. L. Újabb nehéz erőpróba előtt Az NB I-es női kosárlabda-bajnokság' 6. fordulójában újabb feladat vár a BSC Szarvas gárdájára. Nem túlzás azt állítani, hogy a női mezőny slágermérkőzésének ígérkezik az MTK elleni összecsapás, hiszen mindkét együttes a táblázat élcsoportjában foglal helyet, s jócskán van törleszte- nivalójuk egymással szemben. A Körös-partiak mérlege a fővárosi kék-fehérekkel szemben nem túl hízelgő, hiszen eddig mindössze egyszer sikerült győzniük, ám ez éppen a legutóbbi szezonban már Novák Gábor vezető edző irányítása mellett történt. Az MTK viszont a tavalyi vereségért akar visszavágni, mert a Hungária körúton nem sok vidéki csapatnak terem babér. A szombaton 16 órakor a fővárosban sorr akerülő összecsapás abból a szempontból is döntő lesz mindkét csapat számára, hogy a győztes továbbra is a táblázat elején őrizheti pozícióját, míg a vesztes akár a 6. helyre is visszaeshet. — A fővárosban hazai pályán mindenképpen az MTK az esélyesebb, de ha a Tungsram elleni múlt heti teljesítményüket meg tudják ismételni, akkor a mi győzelmünket sem tartom kizártnak — mondta Novák Gábor vezető edző. — A héten is megszokott ritmusunkban tudtunk készülni, s megítélésem szerint a csapat hangulatán sokat lendített a B SE és a Tungsram legyőzése. Igyekszünk az MTK stílusát megtörő szerkezetben játszani, ehhez azonban minden játékosomra szükség lesz a Hungária körúti pályán. A. A. 1b nehéz Talpra áll-e a Szarvasi Vasas? Minden bizonnyal országosan is feltűnést keltett az elmúlt heti 0—6-os eredmény. A Körös-parti együttes emberemlékezet óta nem szenvedett ekkora vereséget hazai pályán, mint most az újonc Tiszavasvá- ri ellen. Egy Békés megyei sportküldöttséggel Aradon tartózkodó loan Patrascu vezető edző helyett ismét Tőzsér Géza nyilatkozott lapunknak. — Kétségtelen, rosszul kezdődött a múltkori mérkőzés — mondta a pályaedző. — Major 0—0-nál a kapussal szemben állva mellé lőtte a labdát. Ezután két olyan gólt kaptunk, amit a megyei III. osztályban sem szabad kapni. Tetézte a bajt Zaborán sérülése és Pisont kiállítása. Megértjük lelkes szurkolóink csalódását és szégyelljük magunkat, mert a 0—6-ot semmivel sem lehet megmagyarázni. —Hogyan tovább? — Lelkes, odaadó játékkal mielőbb szeretnénk feledtetni ezt a szégyenteljes eredményt. Talán már a Budafok ellen jó lenne pontot fogni, s ez önbizalmat adna a további mérkőzésekre, hogy újból talpra tudjunk állni. Az utóbbi négy évben kétszer találkozott egymással a két csapat, Szarvason a hazaiak nyertek, l—0-ra Budafokon 2—2 volt az eredmény. Feltűnő, hogy a fővárosiak eddigi négy szarvasi Két rangos sakkverseny —egyszerre É A sakkbarátok legnagyobb örömére monstre, s minden igényt igazán kielégítő sakkhetet rendeznek Gyulán november első felében. Mi több, egyidejűleg nem is egy, hanem kettő rangos eseménynek lehetnek tanúi a fürdővárosiak. November 2—8-a között zajlik le a Park Szálló halijában a magyar—román ifjúsági fiú és leány nemzetek közötti viadaf kétszer hat-hat tizenéves sakkozó részvételével. Szinte ezzel egyidejűleg, november 4—11-e között ülnek asztalhoz két csoportban a „nagyok” az Erkel Ferenc sakk-emlékverseny keretében. Ez utóbbin a Fide-cso- portot és a B-csoportot együttesen 70—80 sakkozó alkotja, természetesen jó néhány külföldivel kiegészülve. hazai mérkőzésükből háromszor vereséget szenvedtek az idei szezonban, így az e heti totó 2. számú találkozójára bármilyen eredményt is nehéz tippelni. — Ismert tény, hogy túl sok variáció nincs a csapat összeállítását illetően. Melyik tizenegy kezd Budafokon? — Csak a középpályás sorban lehet változás, a többi hely adott. Szerencsére Pisontot nem tiltották el, így ő pályára léphet. A várható csapat: Hanyecz — Hirmler — Gebri, Holp, Za- horán, Cziglédszky — Pisont, Molnár vagy Szlopóczki, Major vagy Stancu — Bolba, Rácz. A cserék: Halász, Csub- ró, Kugyela lesznek. Cs. P. Forma—1 naptár Elkészítették a jövő évi Forma—1- es gyorsasági autós világbajnokság versenynaptárát. A pilóták 16 versenyen ülnek volán mögé, augusztus 15-én a Magyar Grand Prix-t rendezik meg Mogyoródon. A naptár. Február 28.: Dél-afrikai GP, március 14.: Brazil GP, április 4.: Japán GP I. (Autopolis), április 25.: San Marinó-i GP, május 9.: Spanyol GP, május 23.: Mona- có-i GP, június 13.: Kanadai GP, július 4.: Francia GP, július 11.: Brit GP, július 25.: Német GP, augusztus 15.: Magyar GP, augusztus 29.: Belga GP, szeptember 12.: Olasz GP, szeptember 26.: Portugál GP, október 24.: Japán GP II. (Suzuka), november 7.: Ausztrál GP. Hosszú volt az út Nagyszénástól Katarig Bizonyára sokan emlékeznek még a szurkolók közül Cseh Andrásra, az egykori sokszoros ifjúsági válogatott békéscsabai labdarúgóra, aki lila-fehér színekben alig húszévesen csak néhány alkalommal szerepelt az NB I-ben, aztán bevonult katonának és 1984-ben a Budapesti Honvéd játékosa lett. A nagyszénási születésű, 28 esztendős védő a nyáron új csapatot választott magának, s a BVSC-Novép együttesébe került, ahol korábbi mestere, Both József lett a vezető' edzó'. A fó'városi szurkolók által tréfásan csak „kishonvédnek” — itt játszik rajta kívül még Garaba, Csepregi, Nagy, Urbányi, Szeibert, Borgulya — nevezett vasutasegyüttes szerdai békéscsabai találkozója eló'tt kértük rövid beszélgetésre az újdonsült válogatott védó't, aki a lila-fehér labdarúgók között nézte a tartalékbajnoki mérkó'zést. Cseh András Már nem is reménykedett a válogatottságban — Milyen eredménylista és korábbi válogatottságok után jutottál el a nagyválogatottságig idén augusztusban? — A Budapesti Honvéd színeiben ötszörös bajnokcsapat tagja voltam, s két alkalommal a kupát is megnyertük. Korábban sokszor szerepeltem az ifjúsági válogatottban, majd az utánpótlás- és B válogatott címeres mezét is magamra ölt- hettem. Már úgy volt, hogy soha sem jutok el a nagyválogatottba, amikor kellemes meglepetésre augusztus közepén az Ukrajna elleni találkozó előtt érkezett a meghívó Jenei Imre szövetségi kapitánytól. Érdekesség, hogy az utóbbi két esztendőben a Hon- védban csapatkapitány is voltam, ennek ellenére nem jutottam a válogatott szakvezetők eszébe, s most a gyengébb játékerőt képviselő, BVSC-No- vép csapatából pedig tagja lehettem a nemzeti tizenegynek. Nagy megtiszteltetésnek tekintem mindezt, hiszen aki bízik bennem, Jenei Imre a nemzetközi futball világban elismert szakembernek számít. Eddig kétszer voltam a válogatott tagja, s remélem most a túrán, Katarban tovább emelkedik ez a szám. Futball 1450.-Ft Sportáruház, Bcs. Munkácsy u. 1 — Eddigi edzőid közül kire emlékszel szívesen? — Elöljáróban azzal kezdeném, hogy nagyon jól éreztem magam Békéscsabán. Szombati Gyuri bácsi volt az első mesterem, akitől nagyon sokat tanultam, s akivel ma is tartom a kapcsolatot. Aztán itt Csabán Batke László, Szita László egyengette az utamat. A Hon- védban Vági Pista bácsi, később Bicskei Bertalan, Both József és akit a lagnagysze- rűbb hazai mesterek egyikének tartok, Mezey György irányította az edzéseimet. Markáns arculatü a Pásztor-legénység —Hogyan ítéled meg új klubod, a BVSC jövőjét az idei szezonban? Milyen csapatnak tartod az újonc Békéscsabát? — A kezdeti sikertelenség után kezd összeállni a csapatunk. Megítélésem szerint a középmezőnyben zárhatjuk majd az idényt. Egykori játékostársam — akire mindig felnéztem —, Pásztor Józsi egy markáns arculatú, egységes gárdát kovácsolt össze az Elő- réből, amelynek, véleményem szerint, nem lesznek kiesési gondjai. —A sok elfoglaltság mellett milyen gyakran látogatsz el Nagyszénásra? — Ha időm engedi szívesen járok haza Szénásra, ahol a család és a régi gyerekkori játszótársak élnek. Korábban a Honvédből á gádorosi Pisonttal együtt gyakran jöttünk együtt haza. Most a szerdai találkozó után is hazamentem volna, de a válogatott katari útja miatt erre ezúttal nem lesz lehetőségem. — Apropó, válogatott. Hogyan ítéled meg a magyar együttes esélyeit a vb-selejtezőkön? Hiányzanak az elhullajtott izlandi pontok — Sajnos az Izland elleni két pont nagyon hiányzik. Most egy idegenbeli bravúrra lenne szükség — talán a görögök ellen bejön —, s akkor jó eséllyel pályázhatnánk a legjobb 24 közé jutásra. Természetesen ehhez mindenkinek tudása maximumát kell nyújtania valamennyi összecsapáson. — Huszonnyolc éves vagy, eljutottál a válogatottságig. Külföldi lehetőség még nem foglalkoztat? — Jó lenne kimenni, s megpróbálni az igazi profik között, mit is tudok valójában. De én reálisan nézem a helyzetet, s bizony ma Európában nem nagyon kapkodnak a magyar labdarúgók iránt, különösen nem egy védőért. Persze azért nem adom fel, s titokban reménykedem... — mondta befejezésül a szőke hajú egykori békéscsabai labdarúgó. Verasztő Lajos Békéscsabai ranglistapontok A közelmúltban több versenyen léptek pástra a Békéscsabai Előre Vívó Egyesület fiataljai. Salgótarjánban a nemzetközi junior tőr válogatón 63-an indultak. Fekete Gábor, a kékfehérek tehetséges fiatalja végig jól vívott, s a nyolcas döntőbe jutott. Itt a lagjobb négy közé kerülésért a hazai mezőny legjobbjával, az MTK- Pilu versenyzőjével, Marsival vívott. A rutinosabb fővárosi fiú nyert 2:0-ra, így Hajtman János tanítványa az ötödik helyen végzett, amivel értékes ranglistapontokat gyűjtött. A másik Hajtman-tanítvány, a még kadett korú Horváth Tamás a legjobb tizenhat közé jutott az erős mezőnyben, s továbbra is őrzi második helyét a kadett rangsorban. Osnabrückben hat ország főbb mint hetven női párbajtőrözője lépett pástra a junior Világ Kupa viadalon. A békéscsabaiak közül a mezőnynél három évvel fiatalabb, Tóth Hajnalka egyenes ágon vere- kedte be magát a legjobb tizenkettő közé. Itt először kikapott a német Gerhardtól, majd a vigaszágon régi mumusától, a tapolcai Barkától szenvedett vereséget. Ezzel együtt második legjobb Világ Kupa helyezését érte el a viadalon Galli Zsolt tanítványa. A másik csabai induló, Hanczár Tímea ezúttal gyengébben szerepelt, nem jutott a lagjobb harminc- kettő közé. A hét végén, a németországi Laubheimben rendeznek nagyszabású, férfi junior párbajtőr Világ Kupa versenyt, amelyen rajthoz áll, Tóth.An- tal, a békéscsabaiak vívója. V. L. RF.KF.S MF.r.YF.1 HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seieszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezető. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 327-844; főszerkesztő: (66) 326-057; telefax: (66)321-401; kiadó: (66) 326-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előrizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kncr Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068