Békés Megyei Hírlap, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-10-11 / 240. szám
KÖRKÉP 1992. október 10-11., szambat-vasárnap Hulladékhasznosító Békéscsabán - 1996-ban Egyházi ingatlanok Békésen í£nüi]£& így nem! Hogyan másként? Tölgyessy Péter, az SZDSZ elnöke előadást tart így nem! Hogyan másként? A változtatás esélyei címmel október 11- én, vasárnap délelőtt 11 órakor Szeghalmon, a művelődési házban, ugyanezen a napon délután 16 órakor a Gyulai Mogyoróssy Könyvtárban. Orgonahangverseny A Nemzeti Filharmónia sorozata keretében orgonahangverseny lesz az evangélikus templomban Medgyesegyházán október 15-én 18.00 órakor, a Békés Megyéért Alapítvány támogatásával. Fellép Ella István orgonaművész, közreműködik Bodonyi Katalin énekművész. (Folytatás az 1. oldalról) vei dől el a hulladéktelep sorsa. A sarkalatos kérdések: mi lesz az ára a szemétszállításnak, milyen színvonalon juttatják el a háztartástól a telepig, mely technológiákat alkalmazzák? A beruházás költségei 300 milliótól 300 milli- árdig differenciálódhatnak, erre a pénzt saját erőből, hitelekből, központi pályázatokból kell majd előteremteni. Kérdésként vetődött fel a korábbi közgyűlésen, hogy dr. Simon Mihály jegyző beleszólt-e a tulajdonosi jogkör gyakorlásába, mert a közgyűlés helyett ő utalta ki a Narancs Klub Alapítvány Kft.-nek az OTP alatti pincehelyiséget. A Belügyminisztérium önkormányzati főosztálya megküldte a helyiséggazdálkodással kapcsolatos véleményét, amely szerint az elvi jogértelmezés szerint a hasonló ügyek eldöntése jegyzői hatáskörbe tartozik. A konkrét üggyel kapcsolatosan nem kívántak állást foglalni. A Narancs Klubbal foglalkozó ügyészi vizsgálat még tart. Megtudtuk, hogy a Franklin utcai szociális bérlakások első ütemének átadása október 14- én lesz. Az első húsz lakásba hamarosan költözhetnek a lakók. Tárgyalnak az Unicon- óvoda megvételéről,' amellyel kiválthatnák a Luther utcai óvoda rossz műszaki állapotú épületét. Prágában és Koblenzben járt Pap János, aki tisztségviselő a megyei jogú városok szövetségében. Prágában az Európai Városok Szövetségének konferenciáján Európa különböző régióinak városai között kibontakozó, számunkra is hasznos együttműködésről tanácskoztak. Koblenzben ugyancsak fontos tapasztalatokra tehetett szert a kézműves kamarák működése és a város- fejlesztés területén. B.Zs. (Folytatás az 1. oldalról) dést, a felkínált Rákóczi úti ingatlant a püspöki hivatal képviselője is megszemlélte. A vitában olykor indulatosan csaptak össze a vélemények, a különböző nézeteket valló képviselők álláspontját nem sikerült szinkronba hozni. Csupán egy kérdésben maradt meg a már korábban megszületett konszenzus: induljon be a katolikus beiskolázású osztály, s ezt a testület továbbra is támogatja. Az ingatlan sorsáról most sem született megállapodás, az előző üléshez hasonlóan szerdán sem kapott ninősített többséget az egyházi elképzelés. A végső döntést a kormány által erre a célra létrehozott bizottság mondja majd ki, melynek munkájában részt vesz az egyház képviselője is. Ezt követően a Víz- és Csatornamű Vállalat részvénytársasággá alakulása került napirendre, melyben az önkormányzat tulajdona révén érdekelt. A kérdés az volt, hogy az önkormányzat beviszi-e vagyonát, s ezzel belép-e az alakuló részvénytársaságba? A testület az előterjesztésre némi változtatással igennel szavazott. —sz— Erőpróba az utakon Ha október, akkor fokozott ellenőrzés „AZ ELLENSEG AJÁNDÉKAI MÍINDIG GYANÚSAK.” (Erasmus) Konszenzus A közlekedők, az autóvezetők régóta tudják: minden esztendőben az október különleges szerepet tölt be. Figyelmeztetés, felkészülés, erőpróba a rendőr és a járművezető számára is. Nem csoda hát, hogy idén is sűrűn találkozunk ellenőrzésekkel, s ha netán indokolt, büntetéssel is. A kulturáltabb, biztonságosabb közlekedéshez magunk is hozzá kívánunk járulni azzal, hogy e hónapban többször is visszatérünk egy- egy aktuális témára. Felhívás Az október 8-ai Békés Megyei Hírlapban megjelent tiltakozás ellenére arra kérek minden Békés megyei választmányi tagtársamat, hogy az október 11-ei megyei választmányon feltétlen vegyen részt. A kisgazda- pártban kialakult anomáliákat törvényes úton és sürgősen meg kell szüntetni országosan is és Békés megyében is. A megyei választmányt igenis össze kellett hívni, sőt sokkal korábban meg kellett volna tenni, még a békési „választmányt’" követően. Akkor nem veszítettünk volna el huzakodással egy évet. Bölcs öreg kisgazda társatok kéri, gyertek el. Minden vitát, személyi kérdést higgadtan és törvényesen rendezzünk le végre egymás között, és ne a sajtó útján üzengessünk! Lopusni András MEGYEI ALELNÖK, A TÓTKOMLÓSI HELYI SZERVEZET ELNÖKE Hétfő: klubnap Szarvas Város Barátainak Köre október havi klubnapját 12-én, hétfőn 18 órakor tartja a DATE MVKK Tanügyi épület földszinti tanácskozótermében. A program: kötetlen beszélgetés Demeter László rendőr őrnaggyal, a városi kapitányság vezetőjével településbiztonsági kérdésekről. / Álarcos betörés Kisdombegyházán szerdán késő este két álarcos férfi betört E. György 67 éves nyugdíjas lakásába, ahol az idős embert és feleségét megtámadták, és 120 ezer forintjuk átadására kényszerítették. Sorozatunk bevezetéseképpen érdemes visszatekintenünk az előző hónapokra: hogyan közlekedtünk, miképpen alakult a baleseti statisztika megyénkben. Az év első 9 hónapjában 0,7 százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma az előző évi adatokhoz képest. A balesetek alkalmával elszenvedett fájdalmakat, tortúrákat, tárgyalásokat tekintve természetes lenne, hogy a közlekedők mindjobban törekedjenek a biztonságra, vigyázzanak magukra és másokra is. Sajnos, mégsem ezt tapasztaljuk. Januártól szeptemberig összesen 727 személyi sérüléssel járó baleset történt, közülük „fekete napként” jegyezhető május 28., augusztus 18. és szeptember 23., amikor 8-8 balesethez hívták a rendőröket. Az utakon 48 halálos, 292 súlyos sérülést okozó, 381 könnyű sérüléses baleset történt; összesen 951-en sérültek meg, köztük 51-en azonnal vagy a kórházban, legkésőbb 30 napon belül meghaltak. Máig emlékezetes és tanulságos a csabaszabadi szerencsétlenség, ahol ketten benne égtek egy ütköző Trabantban. Az áldozatok közül a legfiatalabb 17, a legidősebb 84 éves volt. A legnagyobb veszély köztudottan a kerékpárosokat fenyegeti (az 51 elhunyt közül 16 kerékpárosként vett részt a forgalomban). A halálos balesetek — mint a balesetek között általában — 25 százalékában fellelhető az ittasság. A legsűrűbben a haladó járművek ütköznek össze (397 esetet regisztráltak), de nem ritka az egyedüli baleset sem (235), sokszor pedig gyalogos szenved sérülést (79). Az elkövetkezendő hónapok időjárásának „áldásait” ismerjük. A sáros, ködös, esős, szeles időben szigorúan be kell tartani a sebességhatárokat. (A sebesség helytelen megválasztása miatt bekövetkezett bálesetek közül kétszer nagyobb a halálos kimenetelűek aránya.) Megyénkben „előkelő” helyen áll az elsőbbség meg nem adása, a balra kanyarodási szabályok megszegése. Igaz, sok javítani való van még a közlekedés infrastrukturális és tárgyi körülményein is, ám számottevő előrehaladást főként a közlekedők beállítottsága, viselkedése hozhat. A jövő héten a közlekedési szabálysértésekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról szólunk. Legtöbbször gyorshajtás okozza a balesetet. Októbertől a száguldás különösen veszélyes az utakon (archív felvéted EÙRomiT Tisztelt vásárlóink! eíÍrofriít Scheit .... .................. Scheit 1 YÜMÖLCS KERESKEDELMI . OrÖmíTIGl OTtOS/tíÜk GYÜMÖLCSKERESKEDELMI KFT. • KFT. Önöket, hogy nagykereskedelmi áruházunk 1992. október 14-én nyílik meg. Bő áruválasztékkal, alacsony árakkal, udvarias kiszolgálással várjuk kedves vásárlóinkat Békéscsabán a Berényi út 133. szám alatt (Shell-kút után). Telefon: (66) 324-564. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 6—15 óráig. Áruházunk nevében: Simon János üzletvezető A Top 12 „atyja” Gyulán Óriási érdeklődés kísérte tegnap este Gyulán, a művelődési házban azt az előadást, amelynek vendége a német Karl-Heinz Götz, a Top 12 néven ismertté vált önsegélyező rendszer elindítója volt. A vendégeket — köztük Dévényi Julianna magyarországi képviselőt — Sándor István, a Top 12 Békés megyei szervezője fogadta, külön köszönetét mondva dr. Lebenszky Attilának, a fürdőváros alpolgármesterének azért, hogy Götz urat a város nevében üdvözölte. Karl-Heinz Götz a látogatása alkalmával értékes adománnyal gyarapította a megyei gyermekvédő intézet alapítványát. Az önsegélyező rendszer létrejöttéről, céljáról a vendég interjút adott lapunknak, amelyre a közeljövőben visszatérünk. Előzés a záróvonalon Kígyózó kocsisorok. A volán mögül mindenki nyújtogatja a nyakát. Vajon mi történt ott, legelöl? A rendőr int, eltereli a forgalmat. A 47-es számú főközlekedési útról letérve látjuk a karambolt. Péntek délután 2 óra van. Az út szélén az UAZ ajtaja leszakadva, a tehertaxi eleje romokban. Mint később megtudtuk, a be nem látható monori útkanyarban a záróvonalat figyelmen kívül hagyva egy Toyota tehertaxi előzésbe kezdett. A répaszállító Kamaz teherautó mögül „kibújva” látta meg a pilóta a szembejövőt. A frontális ütközés elkerülése érdekében a szabálytalankodó gépkocsivezető igyekezett az előtte haladó mögé besorolni, de sem ezt a manővert, sem az UAZ-zal való karambolt nem úszta meg. A kár jelentős. képviselői kezdeményezésre Soha annyi bizonytalanság nem volt a magyar mezőgazdaságban, mint napjainkban. A nagyüzemek a kárpótlásra kijelölt szántókkal nem tudják, hogy mitévők legyenek, ugyanakkor a kárpótlás révén a földhöz jutók nem tudják: melyik táblából, hol és mikor kapják meg birtokukat. A további bizonytalanságok és az esetleges károk megelőzésére dr. Pásztor Gyula, a tizenegy települést magába foglaló 3. számú választókerület ország- gyűlési képviselőjének kezdeményezésére, a kárpótlási egyeztetési eljárással kapcsolatos kérdések megvitatására, a megegyezést keresve, a földek mielőbbi birtokba adásának reményében a békési városházára tegnap délelőtt eszmecserére invitálta választó- kerületének tsz-elnökeit, állami gazdaságainak igazgatóit és a földrendező bizottságok elnökeit. A képviselő kezdeményezését azzal magyarázta, hogy a kárpótlási hivatal nem tud időre eleget tenni feladatának, a földtörvény megalkotása is csak november második felére várható, miközben nyakunkon az őszi munkák dandárja, a földet művelni szándékozók százai vannak bizonytalanságban. Mint mondotta, a földek ideiglenes birtokba adását illetően a termelőszövetkezetekkel, állami gazdaságokkal megpróbálnak egyezségre jutni, hogy az egyénileg gazdálkodók ne legyenek tétlenségre kárhoztatva. Varga Gábor, a megyei földhivatal helyettes vezetője ismertette az ideiglenes birtokbaadás jogi formáját, a megoldási lehetőségeket. Kérte, hogy a földrendező bizottságok településenként gyűjtsék össze a kárpótlásra jogosultak közül azokat, akik művelni akarják földjeiket, hogy majdan árverés útján fel tudjanak készülni a végleges birtokba adásra. A jelenlévők közül sokan mondták el véleményüket, hangot adtak aggályaiknak. Elhangzott egyebek között: a kárpótlási hivatal adatai szerint például Telekgerendáson kárpótlásra több földet kellene kijelölni, mint amennyi a tsz összes területe. Mások arról beszéltek, hogy vannak önkényeskedők, vagyis földfoglalók. Ellenpéldáról, jó együttműködésről is hallottunk: Dobozon a kárpótlásra kijelölt 1600 hektár felét birtokba adták, s már művelik is. Pásztor Gyula szerint is a földek birtokba adása képlékeny állapotban van, s kérte: a különféle címen kapott földeket lehetőleg egy helyen mérjék ki. A jelenlévők végül is konszenzusra jutottak a földek ideiglenes birtokba adásáról. A szövetkezetek, állami gazdaságok vezetői készek a földrendező bizottságokkal való együttműködésre, hogy mihamarabb kimérhessék az érintettek részére a földet, hogy a hátralévő őszi munkákkal mielőbb végezzenek. —SZEKERES— Sarakba szárítva Kutyavilág Kutyabarát lévén, meg tudok őrülni egy-egy négylábú szőrmók láttán. A szívem viszont meg tudna hasadni, amikor ezekkel az aranyos kis jószágokkal a főútvonalak árokpartjain, erdősávok szélénél vagy a szeméttelepeken találkozom. El nem tudom képzelni, hogyan tudja óikét a gazdája így cserben hagyni, kitéve a pusztulásnak. Elég nagy gond, hogy településeinken nincs megoldva a kóbor állatok kérdése. Nincs állatmenhely, kevés az örökbe fogadó, és a sok kutya lakott területeken próbál valahogy élelemhez jutni. Nemegyszer falkákba tömörülve rohangásznak, megijesztve az arra járókat. Szülő lévén, a felnőttek testi épsége mellett a kisgyerekek lelki és testi épségéért is aggódom. Az a kisgyerek, akit már egyszer megijesztett egy kutya, felnőtt korában sem tud megbarátkozni az egyébként hűséges társsal. Egy életre szólóan kiábrándul a négylábúak szeretetéből, megfosztva magát sok-sok csodálatos élménytől. Jó lenne valamilyen módon befogni a kóbor kutyákat. Megszüntetni a kutyaélet szörnyű körülményeit, elejéi véve a testi és fertőzési veszélyeztetettségnek. A kutyáknak is jobb lenne. PappJános Cs.I.