Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-24 / 226. szám
1992. szeptember 24., csütörtök LEVELEKBŐL Élményeim egy iskolai tanévnyitás, névadás és diplomaosztás kapcsán 1992. szeptember 5-én délután 4 órakor kezdetét vette az ünnepség Békéscsabán a tanítóképzőben. A Himnusz eléneklése után az intézményi főtitkár köszöntötte a vendégeket és hallgatókat. A nem megfelelő mikrofonhang miatt a beszámolóját nem értettük. Ot követően egy maratoni hosszúságú Dsida Jenő-vers következett, amit egy növendék adott elő. (Mivel konferanszié nem volt, így nem tudtuk meg a műsorban szereplők nevét.) Az előadó dicséretére legyen mondva, ő hangosan, hallhatóan szavalt az elején. A vers hosszúsága miatt ezt a hangerőt tartani nem tudta, így összefüggésében a vers nem volt érthető, élvezhető. Majd minden bevezetés nélkül elsötétült a terem. Vetítés következett Tibetről, Körösi Csorna Sándor útjáról. Mondanom sem kell, semmit, de igazán egy értelmes szót érteni nem lehetett a hangzavaron kívül. így a képek alapján csak sejthettük, miről szólt a vetítés. Már kb. másfél órája voltunk a műsor hallgatói, nem értői. Értelmes embernek ez egy szörnyű kiszolgáltatott helyzet. Miért nem lehetett visszahallgatni a magnófelvételt, hogy érthető-e az alámondott szöveg? Ha nem jó, nem adom elő, mert tisztelem a közönséget! Ez a rossz technikai felkészületlenség a hallgatóság semmibevevését igazolta. A következő előadó szerencsére felmérte a rossz technikai helyzetet, úgy tartotta meg előadását, hogy végre értettünk valamit! Sőt minden szava érthető volt! Kálmán Attila államtitkár nem bízta magát a mikrofonra! Tőle tudtuk meg, hogy Körösi Csorna Sándor lesz az intézet névadója. Kiemelte azt, hogy nemcsak az anyagiak biztosítása ösztönzi nagy tettekre az embert, hanem a szellem, a lélek ereje, mint a tudásvágy, a tenniakarás másokért! Adni kell megtanítani a mai fiatalságot! Az ünnepély végén, csak úgy mellékesen kiosztották az 50-60 éve szerzett diplomások díszoklevelét. Mint egy füzetosztás az osztályban sorban, úgy történt. Én elvártam volna, hogy a legidősebbeket, a gyémántdíjasokat ültessék előre, ne a legutolsó sorba! Nekik mindegyikőjüknek nehéz sors jutott. Öt vagy hét évi munkanélküliség, majd üldöztetés, mellőzés. Helytállásukat lehetett volna a fiatal pedagógusok elé példaképül állítani! Kálmán Attila a fogadáson mégis megköszönte végül a hosszú évek munkáját, áldozatát. Kifejtette azt, hogy a tanító munkája kézzel nem fogható alkotás, de mégis a legfontosabb, mert a gyermek leikébe épült bele. Tíz perc alatt véget ért a fogadás. Mi pedig szomorúan állapítottuk meg, hogy mi itt nem voltunk fontosak. T. Gy.-NÉ, Szarvas A sárga fejő királyka a legkisebb A Békés Megyei Hírlap július 20-ai számában volt egy felvétel ezzel a szöveggel: „Ökörszem a legkisebb madár”. Nem egészen pontos a meghatározás, mert a sárga fejű királyka még kisebb: 8 cm nagyságú. (Az ökörszem 9 cm.) Na de nem olyan nagy baj, nem betegszünk bele, mint az egyszeri asszony. Nem tudom ismerik-e Tompa Mihály Három a daru című költeményét. Ha nincsen betűundorodásuk, elolvashatják, pár szóval összefoglalom a tartalmát. Egy asszony erősen állította, hogy három darut láttak az emberek a lápon és nem kettőt. Annyira erősítgette, hogy bele is betegedett. Végül odament ágyához az ura s megnyugtatta: tényleg három darut láttak. Az asszony erre rögtön meggyógyult. Szállóige lett belőle. Ha valaki erősen állítja a maga igazát, azt mondják: három a daru. Egyébként a sárga fejű királykákról megfigyelték, hogy télen egy bizonyos hangra egyetlen gombolyagként összebújik a csapat éjszakára s így melegítik egymást. Ezzel szemben mit csinál a szegény ember, ha fázik? Hideg zuhanyt vesz s közben Horatius- ódákat énekel, persze eredetiben (latinul). Kesjár András Békéscsaba Táncdalfesztivál Éppen 26 éve, hogy az első táncdalfesztivál lezajlott. Akkoriban a tévénéző kezében az elmaradhatatlan kottás-dalos könyvekkel — amely kiadvány az elhangzó dalok szövegeit és zenéjét tartalmazta, a végén leollózható (és postán feladható) szavazócédulával—kezében ült a képernyő előtt. Igen, a táncdalfesztivál kezdetben esemény volt, amire szinte az egész ország izgatottan figyelt, drukkolt egy-egy dalért, szavazott az énekesekre. 1966-ban kezdődött, amikor olyan slágereket dúdoltunk és fütyültünk, mint például az Isten véled édes Piroskám, Hol jár az eszem? stb. A közönség új szerzőket, énekeseket fedezett fel. 1966-ban Za- latnay Saroltát, Kovács Katit, Koncz Zsuzsát, Aradszky Lászlót; 1967-ben Poór Pétert, Szécsi Pált; 1968-ban Harangozó Terit (Sose fájjon a fejed. Még hazakísér című dalai mind slágerek lettek); 1968 nagy slágere a Kislány a zongoránál, amit Koós János énekelt. 1969-ben is megrendezték a fesztivált és egy év kimaradással (1970-ben nem volt) 1971—72-ben ismét. Ezekben az években mintha nem hatott volna már a szenzáció erejével, s így legközelebb 1977-ben Metronóm ’77 elnevezéssel került rá sor. A csapat egy része kicserélődött, új nevek, új együttesek tűntek fel — meg kell jegyezni — kevés slágerrel. 1981-ben szintén hasonló esemény színtere lett a Magyar Televízió. Ez alkalommal is akadt sláger, például az írtam a bátyámnak egy dalt, amiről rövidesen kiderült, hogy a szerzők egy „kicsit a közönségnek is írták”, olyan népszerű lett. Hosszú szünet után rájöttünk, hogy mennyire „hiánycikk” az igazi táncdal! Így a Magyar Televízió az Egri Gárdonyi Géza Színházzal közös, felderítő” útra indult, hogy új dalok és új tehetségek után kutasson. A ,felfedező út” nem volt hiábavaló, mert (az aszályos nyár ellenére is) akadt néhány slágergyanús szép dal. Az elsőfesztiválok nagy felfedezettjei közül is eljöttek néhányon Egerbe: Harangozó Teri, Poór Péter, Kovács Kati, akik majdnem olyan fiatalon, viszont ugyanolyan lelkesedéssel álltak ismét mikrofon elé, mint annak idején. Sztárok ma is. Örömmel fedezhettünk fel új énekes tehetségeket is, mint Szulák Andreát, aki nemcsak elbűvölő jelenség, de énekesnői (szuper-) produkciójával az első helyre juttatta ezt a dalt, ami egyébként nem állt szinkronban énekesnői színvonalával. Mondjuk ki nyíltan: ő csinált első díjat az egyébként sem kellemetlen dalból. Kovács Kati száma inkább brilliáns hangszerelésének köszönheti díját. Harangozó Teri érzelmes-romantikusa többet érdemelt volna a harmadik helyezésnél. Talán a dal hangszerelése lehetett volna hatásosabb. Úgy gondolom, a zsűri egyetlen tévedése, hogy Poór Péter második dala (Bolond lány) nem került be az elsők közé. Szép teljesítmény és izgalmas feladat volt a beérkező több mint ezer dalból kiválasztani a megfelelőket. Szerencsére a zsűrinek volt egy olyan fáradhatatlan, abszolút szuperprofi elnöke, mint Aldobolyi Nagy György zeneszerzőkarmester, a könnyűzenei élet nemzetközi viszonylatban is elismert, kiváló szakembere, aki jelenleg az egri színház zenei vezetője, tehát az egész fesztivál — úgy is mondhatnánk — házigazdája. Az idei táncdalfesztivál az előzőektől főleg abban tért el, hogy az ismert rockegyüttesek távolmaradtak Egertől, átadva a terepet a szimfonikus tánczenének, ellentétben például az 1981-es fesztivállal, ahol főleg rockegyüttesek alkották a fesztivál magvát. Egy rockegyüttes (a legtöbb esetben) táncdalfesztivál nélkül is megcsinálja a maga hanglemezeit ( néha mesterséges sikereit), viszont a szimfonikus táncdalban több lehetőség rejlik, hogy egy-egy dalból sláger lehessen. A közönség szavazatai még hátra vannak, így a zsűri által kialakított „élmezőny” nem végleges és lezárt. Jövőre is érdemes megrendezni ezt a nemes és szép vetélkedőt, ami már egy kellemes hagyomány. Szász Mihály Szabó Pál Miklós Opus 61 A lány egyedül ült az asztalnál. Előtte félig telt martinis pohár. Két kezével védőkely- het formált arca köré. Sírt. A férfi figyelte a lányt. Először lófarokba kötött frizurája szúrt szemet. Nem divat ma már. Az órájára pillantott. Fél tíz. Korai még hazamenni. Haza? De nincs is otthona. Evek óta nincs. Van egy heverő, s négy fal. A kis zsebrádió, amelyikből állandóan kifogy az elem. Kis üvegcsében sárga tréfagalacsinok. Sokszor ki- lencven-száz pirula is. Meg alkalmasint rum. Ha nagyon elege van a világból, iszik belőle. Félig tölti vizespoharát, s szükség szerint négy-öt nyugtatóval egyhajtásra legurítja. Altató... — Fizetek! — mondta a férfi. Madonnaarca van, állapította meg. Nincs több húszévesnél. Maradék sörét már állva itta meg. Régen volt új kabátját csak úgy a vállára tette, s leült a lány mellé. — Segíthetek? — kérdezte. A lány nem felelt. — Segíthetek? — kérdezte ismét a férfi, s ujjúval megérintette a lány kaiját. — Menj a fenébe! — mondta a lány. — Én? Miért? — Magánügy nem ? —Végső soron az. A lány jobbjával támasztotta az állát. Bal kézzel a szájához emelte a poharat. A mozdulat kissé gyorsabbra sikerült. Martini jutott a blúzára is. Nem vett tudomást a férfiről. Bőrtariszny ájában kotorászott egy ideig, s anélkül, hogy belenézett volna, kivett ötszáz forintot. Letette az asztalra. Sarkaira rakta az üres poharat, mintha attól tartana, hogy elfújja a szél. — Négy martini volt — mondta a lány. Az utcára már együtt léptek ki. —Nos kedves! — mondta a férfi. — Nem érdekel ki vagy, most már az sem nagyon, hogy mi a bajod. Egyszerűen arról van szó, hogy gyűlölöm a magányt. Nem akarok még hazamenni... Ennyi! Úgy látom eleget ittál. Jót tesz neked is egy kis séta — s belekarolt a lányba. Ő tűrte. Érezhetően jól esett a támasz. Három sarkot mehettek. — És most az ágyba? — kérdezte a lány. —Hülye vagy! —Én komolyan kérdeztem. —Én meg komolyan mondtam... — Csak tessék, tessék uraim! Szépen, sorban, ahogy következnek! — mondta a lány, s elsírta magát. — Gyűlölöm a cinizmust! Ahhoz elég vén vagyok, hogy szórakozz velem — mondta a férfi, s elengedte a lányt. — Ne menj! — mondta lány, s most már ő karolt a férfibe. — Embert akarok, érted? — Egy emberszabású, ha megfelel! — mondta a férfi. — Menjünk le a folyóhoz. Este még sosem voltam ott. — Igenis kérem, a folyóhoz! —Aranyos vagy! —súgta a lány. — Te is! A partig alig tíz perc az út. — Tudod mit szeretnék nagyon? — kérdezte a lány. — Mit? — Beleugrani a vízbe és lebegni. — Bolond vagy! Februárban? —Nem érted? Nem a vízen! A vízben! Lazán, lágyan érezni, hogy húz a mély... — Részeg vagy! — Isten bizony nem! Szép halál lenne, nem? — Nem! — Nem? Igazad van! Túl gyáva így. Inkább kegyetlenül, kíméletlenül, mint József Attila vagy Latinovits...? — Itt hagylak! —Jóittaparton! — mondta békítőleg a lány. —Jó! — ismételte a férfi. —Akkor indulni kéne. — Indulni... — Vagy mégis ugrani? —Ugorj! De hagyd abba. A kezét a lány nyújtotta először. Összekulcsolt ujjakkal mentek fel a lépcsőn. — Nagyot dumáltunk — mondta a lány. —Nagyot! Már újra a presszónál jártak. — Ki vagy? — kérdezte a lány. — Mondtam már! Azt hiszem, hogy egy emberszabású — felelte a férfi. —Tudod mi az érdekes?- —Ki vele! — Nem félek tőled. — Miért? Kellene? — Hülyeség! Mondd, sok állatságot beszéltem ott a parton? — Nem olyan sokat... — Megmondod a neved? — Mondjuk... Ábel. — Akkor az enyém megmondjuk... Eszter! — Örülök, hogy megismertelek. — Kár, hogy nem találkoztunk előbb. — Nem sokat veszítettél! — Rád ragasztottam a szomorúságot... — Azt hiszed? — Igen! Gondolod, hogy nem vagyok rossz? —Gondolom! — Akkor is, ha azt mondom, hogy gyere föl hozzám? — Akkor is! — Állati rendes vagy! — mondta a lány, s lányos zavarában kérdezett: — Tudod miért ittam egyedül? — Miért? — Hogy végezzek magammal! — Elég legyen, mert itt hagylak! A lány mintha fuma valami elől, rohanni kezdett. — Válj! Azt hiszik rendőr kerget! S a lány futott tovább. Már a lépcsőházban jártak. — Számláltad az emeletet? — Eddig hat! — Ötös! — mondta a lány. — Nézz vissza a mélybe, nagy gyávaság lenne, ha innen... Nem? — Itt hagylak! — Egy szót se többet erről! Oké? —Oké! — Főzzek teát? — Zöldből. — Hozzá Beethoven, nemde? —De, de ! — mondta a férfi. — Ne a kilencediket, mert az túlontúl szentestés. Beethoven, Concerto for Violin and Orchestra in D-major. Opus 61. Dénes Kovács. — Való ez a teához? — Való. — Kár, hogy vége lesz... — Hallgasd csak tovább! Még forog a szalag...—mondta a lány. — Figyelj csak! Riport egy amerikai popfesztiválról... A lány együtt énekelt a magnóval: — Tovább él a nap, amikor megláttam... A férfi: — Meg akarom találni Esztert! Mielőtt megfázik! Tüdő- gyulladást kap! Éhen hal! Valaki leüti! Vízbefullad! Elgázolják! Erőszakot követnek el rajta! Mielőtt a szájába dugják az első marihuana cigarettát! Vagy májgyulladást kap egy sterilizálatlan fecskendőtől...! — Én is hazudtam. Én sem vagyok Ábel! — Mindjárt nyolc... — Mennem kell! — Maradj még! —Nem lehet! Várnak!-----Sajnálom... H alkan húzta be maga mögött az ajtót, lassan jött lefelé. A lépcsőházban a hatodiknál megállt. Dr. Bánáth — olvasta a névtáblán. A télikabátot a kilincsre akasztotta, s mint akinek csak egy félméteres kerítés állja útját, átlendült a korláton. Őszi „randevú” Sarkadon Egy esztendővel ezelőtt 147 ország állapodott meg abban, hogy ezentúl minden évben egy napot—október 1 -jét—a nyugdíjas korúak megünneplésére fordítanak. A sarkadi nyugdíjas egyesület már a tavalyi nyugdíjasok világnapjára is lelkiismeretesen készült, ám az idén még szélesebb körű szervezésbe fogtak. Jelzi ezt a meghívottak köre is, akik között a város vezetőin kívül ott találjuk Kádár Péter országgyűlési képviselőt, dr. Pirityi Ottót, a Magyar Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének elnökhelyettesét és dr. Pankotai Istvánt, a megyei szövetség elnökét. A sarkadi esemény rangját emeli az is — tudtuk meg Kiss Lajostól, a helyi szervezet vezetőjétől —, hogy az országos és a megyei küldöttek éppen itt, Sarkadon tartják közös értekezletüket, baráti megbeszélésüket. Ezek után 14 órától kezdődik majd a sarkadi nyugdíjasoknak szervezett tényleges délutáni program, amelyben fellépnek a sarkadi óvodások, a gimnázium énekkara, a helyi röpülj páva kör és olyan sarkadi magánénekesek, mint Kiss Sándor vagy Szabó Károly. A délután folyamán több idős nyugdíjast is ajándékokkal köszöntenek a szervezők. A nyugdíjasok munkáiból pedig (kézimunka, fafaragás) hasonlóan a tavalyi összejövetelhez, az idén is kiállítást rendeznek a programsorozat helyszínén, a Bartók Béla Művelődési Központban.----RIA
