Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-23 / 225. szám
O Orosháza címere Az oldalt írta és szerkesztette Csete Ilona. Telefon: (66) 27-844 Fotókon Finnország Orosháza. — A Finn— Magyar Baráti Kör Egyesület és a Petőfi Művelődési Központ szervezésében kiállítás nyílt Müller János Finnországban élő fotóművész munkáiból a művelődési központ emeleti körgalériáján. Könyv a múltból Nagyszénás. — „Régi hiányt pótolhat az induló sorozat, hiszen egykori források hitelének erejével ismerteti meg a nehéz életviszonyokat, vidékünk gazdasági fejlődését, az előremutató kulturális kezdeményezéseket” — Kaczkó Mihály polgár- mester írta e sorokat egy kiadvány előszavában. A „Fejezetek a község történetéből” című könyvet a községi könyvtár adta ki 400 példányban. Indul a szezon Tótkomlós. — Szeptemberben nemcsak az iskolák folyosói telnek meg zsongással, hanem a művelődési házak klubszobái is. A J. G. Tajovsky Művelődési Központban az idén a báb és a kéz „mesterei” is találnak kedvükre valót. Társastánctanfolyam, kerámia, báb és kézimunka szakkör, valamint néptánc szakkör várja a gyerekeket. Kiállítás Orosháza. — Október 26-áig tekinthető meg a Petőfi Művelődési Központ színházterme előcsarnokában Horváth János festőművész kiállítása. A csúszda elköltözött Gyopárosfiirdó'. — Sokáig csak a Balatonon nyaralók kiváltsága volt az óriáscsúszda. Egy vállalkozó azonban Gyo- párosfürdőn is összeszerelt egyet. Az idén hiába kerestük a kék csúszdát, a strand területéről eltűnt. Ami igaz, az igaz: a szerkezet működtetésének közegészségügyi feltételei vannak. Gyo- párosfiirdőn újabb beruházásokra lett volna szükség, a vállalkozó azonban úgy döntött, a pénzét nem itt kamatoztatja. Amilyen gyorsan összeszerelte a csúszdát, olyan gyorsan bontotta le. Volt, nincs. Belepillantva Gyopárosfürdő hasznosítási tervdokumentációjába, ott láttunk egy szerkezetet. Elképzelhető. hogy jövőre... Az oldal fotóit Kovács Erzsébet és Fazekas Ferenc készítette OROSHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Vannak még tenni akarók Fürdővárosok egyesüljetek! Orosháza. — Van a városban néhány ember, akik azon fáradoznak, hogy környezetünk elviselhetőbb, esztétikusabb legyen. Meggyőződésük, hogy a Déli Autópálya körüli bizonytalanság és az Expóból való kirekesztettség előrevetíti azt a szomorú jövőképet, amely egy olaszországihoz hasonló helyzetet teremt (szegény dél, gazdag észak). Elképzelésük szerint kellene egy önkormányzati összefogás a térség fejlesztéséhez, a gyógyvizek kihasználásához, a gyógyturizmus felfejlesztéséhez, a falusi, tanyasi turizmus kialakításához, a kerékpárturizmus beindításához. Ennek alapját képezhetné egy szövetség, a Fürdővárosok Szövetsége. A részletekről az egyik tenni akaró nyilatkozott lapunknak: — Az önkormányzatok egyenként tehetetlenek, de egy jelentősebb tábor már tudná a lehetőségeket reklámozni külföldön, illetve a világkiállításra komplex terveket tudna készíteni, ezekben valamennyi önkormányzat részt venne. Mivel a fürdőberuházás költséges, itthon elég kevés rá a pénz, a külföldi befektetőknek kell földvásárlási lehetőséget biztosítani. Az építőipar a mi elképzeléseinkben húzóágazattá válna, mint ahogy az élelmiszeripar is. Tág teret kapnának a szolgáltatások, de itt már garanciák szükségesek a minőségi szolgáltatásért. A parkosítás, az erdőtelepítés, a vadgazdálkodás felfejlesztése elkerülhetetlen. Összefogásra serkent az is, hogy a termálvíz erősen környezetszennyező, vissza kellene juttatni a föld alá. Ha ez a tervezet megvalósulna, nem hozna teljes megoldást a problémákra, de felszínre hozhat jó ötleteket, amivel a térség gondjai bizonyos fokig orvosolhatók — mondta Bakii Tibor, majd kitért a fürdőorvosok képzésére, a nyugati fürdőkultúrák színvonalára. A beszélgetésből az is kitűnt, hogy ez a „vállalkozás” csakis pártsemleges alapon történhetne, bevonva a külföldön élő magyarokat — elsősorban reklám és propaganda céljára —, valamint az egyházak kapcsolatait is. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy az önkormányzatok mindaddig várakozó állásponton vannak, amíg Gyopárosfürdőt gyógyvízzé nem nyilvánítják. — Mi viszont nem szeretnénk várni — zárta mondandóját Bakti úr, majd arra kért, az írás végén hívjuk fel figyelmét mindazoknak, akik szimpatizálnak a fenti gondolatokkal, hátha lesznek még követőik. Kérésének szívesen tettünk eleget. Modern Kunta Kinték Tótkomlós.—U to íjára a Rabszolgasors című filmben láttam hasonlót — némi túlzással. Igaz, a faluban nem úgy mustrálják az ,,árut”, mint a filmben, de a végeredmény ugyanaz: kevés pénzért jó munkaerő. Az emberpiacon — mert így hívják Tótkomlós egyik büféjét és annak környékét— van asszony, lány, férfiember egyaránt. Ideiglenesen tartózkodnak itt, szezonmunkára jöttek a szomszédos országból, Romániából. Igénytelen emberek, az árokparton, a Ligetben és a parkokban is megalszanak. Mondják a helybeliek — akik rossz szemmel nézik a sok gyanús külsejű idegent—, hogy a, szerencsésebbek” éjszakánként tíz forint ellenében tyúkólakban húzzák meg magukat. A tisztálkodást a vasútállomáson intézik el, vitaminszükségletüket pedig az útjukba kerülő szilvafákról, szőlőskertekből pótolják. Az egyre szaporodó idegenek jelenléte ellen természetesen nem az olcsó napszámosokat foglalkoztató háztáji gazdáknak van kifogása... Hidasi doktor emlékparkja Gádoros. — A Gádorosi Baráti Kör tagjai negyedik alkalommal jöttek össze, hogy felelevenítsék az itt töltött régi, szép időket, együtt nosztalgiázzanak. A hajdan volt hivatalos „összemelegedést” felváltotta a baráti, családias hangulat. Sokan emlékeznek még a népgyógyítóra, dr. Hidasi Lászlóra. A baráti körösök úgy határoztak, emléket állítanak annak az önzetlen, segítőkész embernek, aki 42 éven át szolgálta a falubelieket. Bronzból készíttetik el Hidasi doktor mellszobrát és a községháza előtti parkot róla elnevezve emlékparkká nyilvánítják. A család 50 ezer forintot ajánlott fel a kezdeményezőknek, akikhez a kör tagjai is csatlakoztak. Találkoztam egy emberrel... „János villája szuper” Orosháza. — Hiszek a véletlenekben, abban, hogy az el nem tervezett dolgok kellemes meglepetést okoznak. Ez járt a fejemben, amikor Molnár János festőhöz igyekeztem. Első telefonos „összefutásunkkor” beültette a bogarat a fülembe rendesen! Csak annyit mondott: ha kíváncsi, hogy él egy festő tíz esztendeje egy garázsban, akkor szívesen látom. Nem is én lennék, ha nem hajtana a kíváncsiság ! így jutottam el a kertes ház kapujáig, amelyen belépve autót és garázst sem láttam, viszont annál több virágot. A kert közepe felé járdalapok jelezték, erre még van mit keresnem. Valóban, ott pillantottam meg a „műteremlakást”, amiről Molnár úr spanyol barátja elragadtatással csak ennyit mondott: .János villája szuper”. Hát igen, művész szemmel, vendégként mindent másként Iát az ember. Az alig 20 négyzet- méteren van konyha, szoba, mosdó, szinte minden, de mégis... egy lakás nem itt kezdődik. Molnár János, az Orosházi Festők Csoportjának a tagja itt él száz-egynéhány képének társaságában. Képek lógnak a falakon, a sarokból is elővesz egy köteggel, az asztal mögött is van jó néhány. Az alkotó egyelőre önmaga gyönyörűségére fest. — Valójában hogy él ön. Molnár úr? — kérdeztem a házigazdát, miután bemutatta birodalmát. — Élhetnék jobban is! Ha lenne egy emberibb lakásom, mindennel kiegyeznék. Van három gyönyörű fiam, vannak barátaim és festhetek. Kell enné! több?... No persze, kellene, mégpedig a kiállítás. Valaha ismerték az orosházi festőket az emberek, tudtak róluk. Most mindén pang. —Önben is a lelkesedés? — Nem, nem — tiltakozik hevesen és újabb Élhetne jobban is... képeket vesz elő zsonglőrös ügyességgel innen is. onnan is. — Az idén félszáz képet festettem. Azért járok hajnalban dolgozni, hogy délután festegethessek. Csak az az én lelki bánatom, hogy akikhez valójában szólnak a képek, azok nem látják. Búcsúzóul egy meghívót mutat Molnár János. Gyulán öt képét mutatják be a Pulmonart Alapítvány tiszteletére rendezett kiállításon. De ő azt szeretné, ha végre itt, Orosházán is eszébe jutna valakinek a festők csoportja! 1992. szeptember 23., szerda Filléres emlékeim... ...oly drágák nekem — énekelte Bródy János hajdanán és mi vele dúdoltuk a dalt. Most is ez a nóta jutott eszembe, igaz, a fillérek manapság a lyukas garassal sem érnek fel, de erre meg egy közmondás a válasz: Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Emlékszem, hajdanán, kisdiákként a táska külön rekeszében ott lapult a takarékbetétünk. Reggelente ott álltunk sorfalat a katedra előtt, hogy a tanító nénitől megvegyük az előző napok zsebpénzeiből összegyűjtött öt forintok ellenértékét, a , Jakibélyeget”. Forintosokban kértük, hogy többnek hasson, hamarabb beteljen álmaink bukszája. Néhanapján a pirospontjainkat is „szponzorálta” anyuka, ilyenkor volt ám nagy az öröm, tíz-, sőt húszforintos bélyegért állhattunk sorba. A fiúkat húsvét táján nagyon irigyeltük. A locsolópénzekkel mi, lányok nem tudtunk versenyre kelni. A sorban állás idejét ábrándozással múlattuk. Gondolatban lecseréltük a tömörgumis biciklit, megajándékoztuk magunkat egy Pajtás-géppel, tollas ütővel, csokitortát vettünk a tesónak. Egyszóval gyűjtögettünk. Volt célunk — hogyne lett volna, hisz annyi minden elérhetetlen volt számunkra —, volt miért spórolni, volt kivel terveket szövögetni. Év végén édesapával leültünk, és összeadtuk a takarékbélyegek értékét. Istenem! Micsoda érzés volt! Arról nem is beszélve, amikor megkaptuk a pénzt, a mi pénzünket, a mi kis spórolt vagyonúnkat... Mindez csak azért jutott eszembe, mert az iskolákban ez évtől megszüntették a takarékbélyegek árusítását, (főút „Falun nőttem fel” Bakonybél — a településnév hallatán kerül kezembe az autóatlasz. A Veszprém megyei falucskáról rövid a tájékoztató, de annyit megtudok, hogy a Kőris-hegyen van egy kilátó, onnan lehet gyönyörködni a panorámában. Mészáros Erzsébet sokkal többet tudna beszélni a faluról, a környékről, hiszen ott nőtt fel. Ma viszont itt, az Alföld szegletében él, dolgozik. Kardoskút fiatal jegyzőjét arra kértük, mutatkozzon be olvasóinkank: — Az Államigazgatási Főiskolán tanultam, a diploma- osztó után szerettem volna ön- kormányzatnál elhelyezkedni. Bakonybélen fiatal, tehetséges a jegyző, így más állás után kellett néznem. A barátom, aki orosházi, ajánlotta, hogy pályázzam meg a kardoskúti jegyzői állást, itt a lehetőség, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. — Nem félt az idegen környezettől? — Hallottam, hogy a község nyugodt, csendes hely. Bíztam benne, hogy az emberek is segítőkészek. —Szakmailag is segítik? — A tótkomlósiaktól és természetesen az itteni kollégáktól is kaptam segítséget. HalMészáros Erzsébet Kardoskút jegyzője lottam, hogy van a megyében jegyzőklub, úgy érzem, ott a helyem! — A főiskola biztos alapokat adott ehhez a munkakörhöz? — Kizárólag az alapokat biztosította — sajnos. A jogszabályok kezelésére megtanított, de az alkalmazására nem. Ezt már itt kell elsajátítanom. —Hogy érzi magát falun ? —Remekül. Én is falun nőttem fel, szívesen jövök dolgozni nap mint nap Kardoskút- ra. Nemsokára ide is költözöm. Népzenei est a barátság jegyében Csorvás. — A hétvégén a sör- kertben a helyi nyugdíjasklub vendégeként a Madarasi Rozmaring Pávakör adott népzenei műsort az érdeklődőknek. A kapcsolat felvételére egy kirándulás alkalmával került sor, amelyről hazafelé jövet a csorvásiak autóbusza megállt egy madarasi borospince előtt. A beszélgetés, ismerkedés eredményeként jött létre a népzenét ápoló barátság. Csorváson az utóbbi időben fellendült a hagyomány ápolása, és a helyi dalárda fennállásának évfordulója után az idősebbek újra összeálltak, és háromtagú citerazenekart, valamint nyolctagú női kórust alapítottak. Műsoruk nagy érdeklődés mellett nyújtott kiváló szórakozást, felidézve a népzene már-már elfeledett motívumait, és természetesen a közismert dallamokat is. A madarasi vendégek szintén színvonalas műsort adtak elő, látszott előadásukon, hogy régóta együtt zenélő, éneklő pávakörről van szó. Citeraze- nekaruk, kórusuk méltán érdemelte ki a közönség elismerését. A polgármester. Szilágyi Menyhért az est elején és végén örömmel üdvözölte a két település barátságát, és reményét fejezte ki, hogy a megkezdett kapcsolat virágzó és folyamatos lesz.
