Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-21 / 223. szám

1992. szeptember 21., hétfő HAZAI TÜKÖR iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Többség és kisebbség A tb-járulék költségként elszámolható Nem változik a nyugdíjasok adókedvezménye A Békés Megye Képviselő- testületének Nemzeti és Etni­kai Kisebbségi Bizottsága és a Békés Megyei Cigánylakosok Egyesülete felhívást tett köz­zé, melyben reményét fejezi ki, hogy országunkban egyet­len szélsőséges csoportnak sem nyílik lehetősége a több­séget a kisebbség, illetve ki­sebbséget a többség ellen for­dító cselekedetre. Az egye­sület a társadalmi béke fenn­tartásában, a törvények betar­tásában, megyénkben élő tör­vénytisztelő magyar, cigány, német, román, szerb, szlovák és más nemzetiségű állapoigá- rok egymást tisztelő, segítő, jövőt építő együttélésében bí­zik. Remélik, hogy az eseten­ként mindkét oldalról előfor­duló, egyéni és közösségi for­mában megnyilvánuló csele­kedetek törvényesen, hatósági úton a józan többség erejével megállíthatók akkor, ha tör­vényt betartó állampolgárok felelősen gondolkodnak, cse­lekednek. A következő esztenőre érvé­nyes adószabályozást mindig az előző év végén fogadja el a Parlament. Mi történik akkor, ha időközben megváltozik például a tb-járulék fizetésé­nek módja, vagy emelik a nyugdíjakat? Dr. Andrási Já­nost, a Pénzügyminisztérium személyi jövedelemadó osztá­lyának vezetőjét kérdeztük: a fentiek miatt módosítják-e az idei évre érvényes adószabá­lyokat? — Természetesen nem. Evek óta nincs változás az egyéni vállalkozók tb-járulé- kának elszámolásában és a nyugdíjak adómentességének határa sem változott. Mint is­meretes, a társadalombiztosí­tásnak befizetett járulék két részből tevődik össze, a 10 százalékot — amelyből 6 a nyugdíj, a fennmaradó 4 szá­zalék pedig az egészségügyi biztosítás — nem lehet levon­ni a jövedelemből. A másik részt, a 44 százalékot viszont le lehet vonni. A munkaválla­lók többsége helyett a munka­adó utalja át a fizetésük 44 százalékát, ezt kézhez sem kapják, nem is adóznak utána a dolgozók. A cég ezt az össze­get, mint a költséget, levonhat­ja bevételéből. Ugyanezen az elven működik az egyéni vál­lalkozók járulékfizetése is, az­zal a különbséggel, hogy mi­vel a munkavállaló és a mun­kaadó egy személy, a 44 száza­lékot költségként számolhatja el, vagyis ezzel az összeggel csökken az adóalapja. Vonatkozik ez azokra a kez­dő vállalkozókra is, akik eb­ben az évben átmenetileg a 8 ezer forintos minimálbér után esedékes 4320 forintot fizetik be a társadalombiztosításnak? — Természetesen. A nyug­díjra és az egészségbiztosítás­ra esedékes 10 százalék nem vonható le, de a többit — pon­tosan 3520 forintot — ők is költségként számolhatják el, és ezután értelemszerűen nem fizetnek adót sem. Az idén a nyugdíjakat két­szer, a korrekcióval együtt, há­romszor emelték. Változatlan- zul érvényben van viszont a nyugdíjasokra érvényes 108 ezer forintos adómentes határ. Amit nyertek a nyugdíjeme­léssel —ha dolgoznak—el ve­szítik a többletet személyi jö­vedelemadó formájában... — A tb-járulék elszámolá­sához hasonlóan nem változott ez az összeg sem. Az adótör­vény ugyanúgy jövedelemnek tekinti a nyugdíjat, mint a fize­tést, a havibért, a honomáriu- mot. A kedvezmény annyi a nyugdíjasok esetében, hogyha nem dolgoznak, nem fizetnek személyi jövedelemadót. Ha viszont munkát vállalnak, ak­kor a nyugdíj összegéig, vagy 108 ezer forintig adómentes a jövedelmük. Ami a jövő évre esedékes szabályozást illeti, azon most dolgozunk. A végső szót erről majd a Parlament fogja kimondani, erről még korai lenne beszélni. —SZABÓ— Ferenczy Europress Megnehezítik a kocsitolvajok dolgát Az autótolvajok trükkjei ki­fogyhatatlanok, az ember ezek ellen szinte állandóan kényte­len valahogyan védekezni. A rendszámtáblacsere, a motor- és alvázszám „ átütése” a leg­egyszerűbb eljárások közé tar­tozik. S hogy a kocsitolvajok dolgát nehezítsék, a riasztók egész sorát fejlesztették ki, melyek minél többet tudnak, annál drágábbak, szinte meg­fizethetetlenek. A Békéscsabán, a Guten­berg u. 11 sz. alatti központú Multi-Gang Kft. — családi vállalkozásban — újabb szol­gáltatással, eljárással igyek­szik az autókat lopás ellen vé­deni: a kocsi rendszámát a szélvédőkbe gravírozzák. Ki lehet azt onnan varázsolni — máris hallom lelki füleimmel. Valóban el lehet távolítani, de nem nyomtalanul. Egy köze­pes színvonalú nyugati kocsi­nak a teljes szélvédőcseréje csaknem 100 ezer forint. A kocsitolvajok általában nem járkálnak ennyi pénzzel a zsebükben. — Nagyon sok gépkocsit közúti ellenőrzések alkalmá­val a szélvédőjébe gravírozott azonosítási jelek alapján talál­tak meg. A kocsitolvajoknak ez az apróság elkerülte a fi­gyelmét — sorolja Kovács Ti­bor gravírozómester. Megtud­tuk, hogy egy-egy kocsiba alig fél óra alatt bevésik az azo­nosítási jeleit, igény szerint házhoz is mennek. A riasz­tók mellett ez az eljárás egy újabb riasztó, vagyis védelem lehet. —sz— Újabb lehetőség az autólopások megelőzésére — a kocsi rendszámát a szélvédőre gravírozzák fotó: lehoczky péter Olvasóink írják Az élelmesek Egy ismerősöm nagyon találó kijelentést mondott: „Nagyon jó ez a mostani demokráciá, mert az élelmesek jól megélnek. ” Pontosan így van! Van kisélelmes, nagyélelmes, a legélelmesebb pedig az élősdi. Élelmes, aki kér egy zsák cementet, mondván, hogy majd este fizet, s azután sok este eltelik. Az élelmes tudja, hogy kit lehet becsapni, kitől lehet kérni, s tudja, hogy a kiszolgáltatottat lehet legjobban kihasz­nálni. Az élelmes tudja, hogy a szellemi fogyatékost ingyen lehet dolgoztatni. A hiszékenység vámszedői is élelmesek. Az élelmes sohasem pocsékolja idejét munkára és tanulásra, hanem fejleszti pszichológiai érzékét, információkat gyűjt és spekulál. Az élelmes bankoktól súlyos milliókat vesz fel, a bank tönkremegy, a pénznek nyoma vész. Az úszószövetség elnöke lelépett 40 millióval, mert élelmes. Az élelmes ismeri a jogot, a törvény kiskapuit és bővíti kapcsolatait. Az élelmes csak mértékkel törvénytisztelő. Az élelmes nem hajt végre bűncselekményt, hanem másokkal csináltatja. Az élelmes fiatal lányokat kicsalt ,,külföldi munkára”, mert valakik megfizették. Az élelmes nemzeti értékeinket színes üveggyöngyökért adja el, ellenszolgáltatásokért cserébe. Az élelmes mindig tudja, s így a rendszerváltáskor is tudta, hogyan kell politizálni. Akinek politikai nézetei meggyőződésesek, és az maradt, aki volt, az élhetet­len. Tudhatná, hogy a becsület nem üzlet. Az élelmes olcsón vásárol a nyírségi paraszttól és drágán árusít a fővárosban. Van, aki egész életében dolgozott, alkotott vagy a társadalom szebbé tételén dolgo­zott, s most élvezi alacsony nyugdíját. Van, aki úgy járt, mint a gyertya: elégett azért, hogy másoknak világítson. Miért voltak olyan élhetetlenek? ! iFJ. Salamon György, Békéscsaba A vésztői Móra iskolások élményei Vésztőn, augusztus 31-én a Móra iskolások negyedikesei nem a szokásos módon kezdték el az iskolát. A tanító nénik egész nyári szünet alatt az őszi sátorozási tervezgették. Az iskolánál volt a gyülekező, ahonnan a szülők személygépkocsi­val kivittek bennünket Kár ászmegy erre, az erdészház parkjába. A felnőttek segítségével felállítottuk a sátrakat, elfoglaltuk a helyün­ket. Másnap tornával kezdtük a napot. Reggeli után elkészítettük a napórát, majd óránként jelöltük az árnyékát. Ebéd után kirándulni mentünk. A tanyákon sok érdekes állatot láttunk. Szodorai Kálmán bácsi megvendégelt bennünket frissen fejt tejjel. A bátrabbak „meg- szamaragolták" Juci csacsit. Fáradtan tértünk vissza a táborba, ahol az apukák ízletes lecsóval vártak bennünket. Az est sötétjében csillagvizsgálat is tartottunk. A harmadik napon csuda izgalmas kísérleteket végeztünk: mustot és savanyú káposztát készítettünk. Az utolsó napon összegeztük amit tanultunk. Meglepetésünkre ebéd után óriási adag fagylaltot hozott az egyik apuka. Azután összecso­magoltunk, felszedtük a sátorfánkat és indultunk hazafelé. Nagyon jó volt együtt tölteni ezt a három napot, mert tanultunk, önállósod­tunk, jobban megismerkedtünk egymással. Köszönjük az osztályok nevében az önkormányzatnak, igazgató bácsinak, Szőke Ferencné és Takács Józsefné tanító néniknek ezt a szép három napot. KOVÁCS ANIKÓ És Kolozsvári Edina W Parker Remek állás 17. — Hogyne... — Azt is tudja jól, hogy kizá­rólag ennek a kilesett beszél­getésnek köszönhette, hogy itt titkár lett és ebben a minőség­ben egy ideig zavartalanul ga- rázdálkohatott... — Kérem, én nem... —1 Ne nyargaljunk a szava­kon, kedves barátom. Alapo­san végiggondoltam a dolgo­kat és rájöttem arra, hogy ma­ga valójában semmit nem tud! Egyetlen olyan tényt nem állít­hat, ami akár engem, akár Du­pont igazgatót kompromittál­ná vagy rossz színben tüntetné fel! Mert mit tud maga, fiatal barátom? Semmit! Csak azt, hogy Dupont igazgató itt járt nálam és érdeklődött, milyen kilátásai lennének, ha ő is be­adná pályázatát. Csak ennyit tud! Pierre a fejét ingatta. — Nem csak ennyit tudok! Ismerem Duvivier tanácsnok nevét, aki visszaélt azzal, hogy... — Pardon — mondta a kép- viselő nagyon gúnyosan. — Egy nevet említett, úgy-e? Vagy rosszul hallottam? — Duvivier tanácsnokot mondtam. — De ember, ne nevettesse ki magát... Kihez merne for­dulni, hogy egy köztisztelet­ben álló halottat meggyaláz­zon!? — Köztiszteletben álló ha­lott... nem értem! — Ez az, kedves barátom... Nézzen csak ide! Zsebébe nyúlt és egy újsá­got húzott elő. Az újság har­madik oldalán, gyászkeretben a következő riport állt: Meghalt Duvivier tanács­nok, Chálon sour Garonne polgármester helyettese. Du­vivier alkotásai. Mit tett Du­vivier a városért? Ezren és ezren siratják az elhunyt vá­rosatyát Díszes temetésén a miniszter is megjelenik. Pierrenek csak annyi ideje volt, hogy elolvassa ezeket a sorokat, máris a fülébe csendült Lafortune gúnyos ne­vetése. Ez az, kedves barátom... Az ön legnagyobb pechjére Duvivier tanácsnok szív- szélhüdés áldozata lett... Nagy pech! Ez a név, ez aZ ember tartotta magát itt. Mert egy ti­tok csak addig titok, amíg ket­ten tudják. De három, már kis­sé sok... És most meghalt a harmadik. A legparányibb dolgot sem tudja bizonyítani, ha vádat emel. Elmehet akár­melyik lap szerkesztőségébe. Szeretném látni azt a lapszer­kesztőt, aki le meri közölni, amit maga majd elmesél! Kész! Ez minden! Pierre szótlanul állt. Moz­dulatlanul. És Lafortune arcát figyelte, amelyen a diadal örö­me villant keresztül. — Tudja, most mi követke­zik? — kérdezte a képviselő. — Hogyne... felmond ne­kem! — Felmondani? És még mit nem képzel, kedves barátom... Maga most szépen veszi a ka­bátját és úgy eltűnik innen, mintha soha át nem lépte volna a ház küszöbét. Nem eltűnik; elkotródik! Ennyire elegem még nem volt senkiből, mint magából! Pierre keze ökölbe szorult. Arca görcsösen megrándult. Életében először, kimondha­tatlan gyűlöletet érzett. — Felmondási időm van... — mondta. — Kifizetem... — mosoly­gott Lafortune gunyorosan és a pénztárcáját vette elő. — Kifi­zetem, édes barátom! Még ol­csóbb, mintha zsarolni tudott volna. Sokkal olcsóbb! Bár tízezer frankot így is keresett egy ügyön, amely ma már bi­zonyíthatóan: — nem ügy! Tessék, itt van háromhavi fize­tése, hatezer frank! Csak arra kérem, ha ezen a környéken jár, kerüljön át a másik oldal­ra... Pierre átvette a hatezer fran­kot és ronggyá gyűrte. A sa­rokba hajította a pénzt, azután Lafortune szeme közé nézett. — Megyek! A pénzét tartsa meg magának! De amit még meg akarok mondani, azt nem rekeszti belém! Elmegyek és ebben a házban újra diadalmas ünnepet ülnek a szemétgom­bák! A kis Gaston majd kisze­kálja az új szobalányt és addig mesterkedik, amíg visszave­szik a régit, aki a szeretője volt. A nagyságos asszony is­mét több háztartáspénzt kér majd, mert ha én elmentem, többre lesz szüksége... Van­nak férfiak, akik szeretik a pénzt... — Mit mondott — ugrott elébe Lafortune. — Mit meré­szelt mondani? — Az igazat! De egyetlen szó szemrehányást sem tehet a feleségének. O sem tesz ön­nek, amiért legutóbb nem neki vett perzsabundát, hanem másnak... Lafortune összeharapta aj­kát. Pierre pedig megállítha­tatlan lendülettel folytatta. — Elmegyek, hogy ön za­vartalanul folytathassa mocs­kos üzleteit, korrupt mesterke­dését és pénzt keressen, pénzt, pénzt, átkozott pénzt, mert ab­ból soha nem elég... Kell ma­gának, a szeretőjének, a fele­sége babájának, mindenki­nek... Mindegy, milyen áron, mindegy honnan, kitől, csak pénz legyen... Hogy a pénzen kívül más is van a világon, az nem érdekli! Igaza van, derék jó honatyám! Tökéletesen iga­za! Látja, ezért recseg, ropog ez a vén Európa, mert az is előfordulhat, hogy ilyen em­berek, mint maga, bekerülnek egy állam törvény házába... Nem baj! Csak űzze tovább gyönyörű mesterségét... Örök­re kiábrándultam a politiku­sokból... Jó lecke volt... Őrült voltam, tudom! Tiszta, becsületes, erkölcsös embere­ket akartam formálni ennek a háznak a lakóiból... Ilyesmire csak őrült ember vállalkozik... Őrült vagy fiatal és tapaszta­latlan... Nem is sikerülhetett. Nem lehet megmenteni a fát, amelynek gyökere beteg... És ne gondolja, hogy nem érez­tem azt a gyűlöletet, utálatot, amely valósággal áradt felém, mert valami módon mindenki­ben felpiszkáltam az embert és megakadályoztam kisded já­tékaikat... Éreztem. És tud­tam, hogy ez a nap is eljön! Csak azt nem tudtam, hogy a bosszú olyan indulat, amely még a fegyelmezett politikust is megfosztja szokott nyugal­mi álarcától... Monsieur Jules Lafortune, búcsúzóul csak ennyit: ön nagyon kis ember... Bonjour! Fejedelmi nyugalommal, emelt fővel hagyta el a szobát. Hátra sem nézett, egy pillan­tássá! sem köszönt el élete leg­furcsább napjainak színhelyé­től. Tisztának, nagyon tisztának érezte magát. * A kapu előtt Juliettel találko­zott. Kétségtelen, hogy az ar­cán nem mindennapi indulat tükröződött, mert a lány azon­nal megállította: — Mi történt, Pierre? — Semmi, Juliette — pró­bált mosolyogni a fiatalember. — Vége! Már semmi közöm ehhez a házhoz. Kidobtak! — Ez lehetetlen! — Miért lenne lehetetlen? Nem elbocsátottak, hanem ki­dobtak. Pontosan így történt! A képviselő úr még arra is megkért, ha a környéken já­rok, kerüljem el a házat. — Hát mit tett? — Semmit... Volt valami, tudtam valamit, ami nagyon kellemetlen lett volna a képvi­selő úrra. Azt hiszem, csak egy név volt. És miután minden név mögött ember rejlik, meg­történt a legvalószínűtlenebb baleset... A név gazdája meg­halt. És ezzel megszűnt a titok, amelynek leleplezésétől tarta­ni kellett, megszűnt az a titkolt és ki nem mondott fenyegetés, amely ideig-óráig a házban tartott és most... repültem. Tolvaj cselédet nem rúgnak úgy ki, mint engem... De erre számítani kellett! Nem szabad elfelejteni, hogy én monsieur Lafortune akarata ellenére kerültem a házba... és most- most megyek... — Várjon, elkísérem... — mondta Juliette és ■megindult Pierre mellett. Meg akarom kérdezni, van-e valami, amit sajnál ebben a házban? Vala­mi, amitől nehezen válik meg... Pierre sóhajtott. — Miután most mindenen túl vagyunk, őszintén felelhe­tek. Valami nincs. Valaki van! Maga! Egy kicsit úgy néztem magára, mint a szobrász a nyersanyagra, amelyet már el­kezdett faragni a kontár... Még nincs semmi baj, még rendbe lehet hozni a dolgoL.. Magát sajnálom, Juliette... (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom