Békés Megyei Hírlap, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-12-13 / 216. szám
ÍRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1992. szeptember 12-13., szombat-vasárnap Villanások 80 évről — Első kiállítása Gyulán volt Mítoszteremtéssel a csillagok felé „Vajon érdemes-e a röpke időért az alkotónak végigküzdeni életét önmagával és a társadalommal? — Érdemes. Ez nem külső ráhatás egyedüli eredménye, hanem parancs. Ez elől a belső parancs elől kitérni nem lehet. A kitérni akarás éppen olyan önviaskodással jár, mint az alkotástól való eltiltás. Minden alkotó érzi, hogy a könnyeivel készített tégla az emberiség csodálatos építményéhez kell. Hozzá is járul, sokszor a kor ellenzésére is. A történelem folyamán de sokszor lett a megtépett alkotó rongyaiból királyi palást, az utókor nem kis örömére” — olvasható Lajos Ferenc grafikusművész Alkotás és genetika című írásában, a gödöllői jubileumi kiállítására megjelent katalógusában. Mindig a néphagyományok vonzásában voltam. Amit csináltam, valahonnan a népből hoztam. Ma is úgy rajzolok, hogy nincsenek vázlataim — mondja Lajos Ferenc budapesti otthonában a szerző felvétele Tíz év múltán, 80. születésnapja alkalmából az újabb jubileumi kiállítást Gyula városa rendezi. Tudjuk, gyermekkorát itt töltötte, sokszor hallhattuk az első világháború utáni város életéről szóló történeteit a Dürer Társaság ülésein. Tudjuk, ő kezdeményezte a társaság megalakítását, melynek elnökéül választották. Kiállítást rendezett, adományozott és még akarás, ha a város ad helyet... Közéleti ember módjára szervez, odamondogat, ha a Dürer-ügy, -emlékek ápolásának előmozdításáról van szó... Tudjuk, hazajár, hisz itt él a családja... Sokat tudunk róla, meg keveset is. Felkerestük hát egy forró nyári napon budapesti otthonában. Képek, szobrok között él, az utóbbiak felesége alkotásai, melyeket még nem öntöttek ki. Törleszteni szeretné az adósságot emléke előtt. „Légy hű mindhalálig... ...és neked adom az életnek koronáját” — vallja munkássága mértékéül a grafikusművész a bibliai idézetet. S hogy miért, arra talán magyarázatot ad beszélgetésünk. — Az Arad megyei Pécskán születtem 1912. szeptember 13-án — mondja. — Apám meghalt az első világháborúban, 1915-ben. Anyám visszaköltözött a szülői házba, az ugyancsak Arad megyei Gyúrókra. Innen, mint rebelliseket a román királyi hadsereg kizavart bennünket. Vagonban 1920-ban kerültünk Gyulára. Megvettük a Sittye utcai házat. Gyulán jártam polgáriba, majd 1928-ban Budapestre kerültem. A Márta-alapítvány intemátust tartott fenn Békés megyei egyetemistáknak, főiskolásoknak. Itt lakott Kohán György, Tamkó Sirató Károly, Hincz Gyula... A Török Pál utcai iparrajz iskolába jártam, mint rendkívüli növendék. A legfelvilágosultabb szellemű iskola volt egész Budapesten. Fáy Aladár osztályfőnököm tanította a néprajzot. Könyve a magyarság díszítő ösztönéről perdöntő volt számomra. Megismerkedtem a Bartha Miklós Társasággal, melynek tagja volt József Attila is. A Magyar Képírók Társasága később ebből alakult ki. A két világháború között Lajos Ferenc építési vállalkozó volt, kiadóvállalatit tartott fenn, rajzolt, kiállított. Az államosítás után a vendéglátóipari vállalatnál dolgozott, maga is államosított. Kiállításait művészetpolitikai okokból nem engedélyezték. ’56- ban a művészszakszervezet forradalmi bizottságának elnöke lett. —Meddig állt csula’a a nyilvánosságfelé vezető ajtó? — A ’70-es évekig. Itthon rajzolgattam. Lassan jöttek a kiállítások: Győr, Pécs, Budapest... Magyar éneket... —Most hogy érzi magát? — Sok kívánnivaló van a magyar művészetben. Azt mondják, zárkózzunk fel, de kérdem én, hova? Öt éve Dan- te-kiállítást rendeztek Nüm- bergben. Az alkotók 94 százaléka a vasfüggönyön errőli volt, Németországból csak hatan vettek részt. Hová csatlakozzunk? Oda, ahová 400 évvel ezelőtt küldtük embereinket tanulni? Ezt a kultúrát vigyük vissza? Kell egy olyan generáció, amely szükségét érzi annak, ahogyan Ady mondta, diák, írj magyar éneket! A mai magyar művészet heterogén, nincs kimagasló alakja. Az alkotók nem tudják, merre menjenek. Nem érzik, hogy a nép nélkül nem lehet elindulni. És a népet nem ismerik. Megismerhetik, ha őszintén teszik fel a kérdéseket. Ady Endre a mélyből hozta felszínre a magyarságot. Ilyen volt Kodály és Bartók a zenében, ilyen Koós Károly az építészetben. — Nem haladhat mindenki ezen az ösvényen. — Olyan széles ez, hogy észre se lehetne venni, az egyik szélétől mi van a másikig. Egy ütemjelző dobnak kellene lenni, amely többé-ke- vésbé egy irányba visz. Az új táltosok minden vonalon felkutatják majd. Magam is, aki újat hoztam a grafikába, próbáltam felkutatni ezt, bemértem az európai társadalomban, mit nem szabad csinálni. Az európai művészet Gibraltárnál kezdődik és az Uraiig tart. A nagy színes koszorúban mindenki benne van. Az orchideát minek idehozni, ha itt az akác virágzik? Nekünk azt kell kifejezni, amit a föld diktál. Enélkül nincs művészet, legalábbis nem az, ami előbbre viszi a nemzetet. Csak játékosan... Lajos Ferenc ösztöndíjakkal bejárta Európa nagy részét. Első, 1930-as gyulai kiállítása óta jó néhány tárlat résztvevője volt itthon és külföldön. A mostani, Dürer-terembeli bemutatkozás csak töredéke az életműnek. De talán a legkedvesebbek itt vannak. Az Ázsia-sorozat, Ady Sírni, sírni, sírni című verséhez készült rajzok, a Dante-illusztrációk. A Dante Világév képzőművészeti alkotásai közül Dali és Guttuso művei mellett ez a sorozat volt a legkiemelkedőbb. 1967-ben, egy USA-ból érkezett levél elragadtatott szavakkal ír a Dante-alkotásokról, a megrajzolt kísérteties méretekről, túlvilági dimenziókról, látomásokról, a távlatok fénybe vesző végtelenségéről. Mítoszteremtés, a magyar nép gyökereihez való eljutás, az utánzás vezetik Lajos Ferenc tollát. Ma is rajzol, mert Haragosok „valami belülről diktál”. Papírra veti, amit az emberi létről a perc neki sugall. Speciális technikájáról mondja: — Valóban csak én alkalmazom a hurkolásos technikát. Erre kényszerít a tustoll. Ha mindig egyenesen húzom, egyforma vonalakat ad. Ha ugyanazon a részen háromszor átmegyek, nem fed teljesen, apró lyukacsok maradnak, melyek a tónust adják. Ez a módszer a Dante-sorozatnál alakult ki. Az alkotás maga beszéljen a művészetről, vallja Lajos Ferenc, mert beszélni könnyű, alkotni nehéz. Egyetértünk vele, akinek szemében ott mosolyog a Homo Ludens. Szőke Margit Köszöntő helyett „Göröngyös útja volt, van és lesz a képzőművészetnek. Amíg az ókor szelleme az irodalomnak, történelemnek, táncnak, zenének és csillagászatnak külön múzsákat teremtett, addig a képzőművészetnek egy fia múzsa sem jutott. De talán »Uránia« szokta homlokon csókolni a képzőművészeket, ezért járnak a csillagok között.” Az idézetet Lajos Ferenc Alkotás és genetika című írásában olvastuk. A Dante-sorozatból. Mennyország. A Hold köre A néphagyomány vonzásában című sorozat 1986-ban készült rajza
