Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-04 / 183. szám
1992. augusztus 4., kedd SPORT aRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Történt még... Mindenki a középdöntőben Megkezdődtek az olimpia kajak-kenu versenyei is hétfőn. A mieink közül a selejtezőkből két egység kivételével mindenki egyeneságon biztosította a továbbjutást a középdöntőbe. Valódi ijedtségre adott viszont okot Gyulay Zsolt, aki elsőként szállt hajóba a magyarok közül. Címvédőhöz méltatlanul csak harmadik lett, s mivel futamonként ketten jutottak tovább a középdöntőbe, Gyulay ismétlésre, az egyik késő délutáni reményfutamra kényszerült, ahol viszont magabiztosan nyert, s jutott tovább. Olimpiai döntőnek is beillett Kőbán versenye, ahová rajta kívül még három világ- klasszist sodort a sors(olás). A sokszoros világbajnok, a 30 évesen is elnyiíhetetlen egykori keletnémet Birgit Schmidt (lánynevén Fischemek ismerte meg a kajakvilág) mögött másodikként haladt át a célvonalon. Aztán viszont, miközben az olimpia kezdete óta először eleredt az eső, benn a vízben Csipes és Gyulay révén újabb hidegzuhany érte a magyarokat. Féltávnál a negyedikek voltak, aztán 500-nál már csak a hatodikként csorogtak be a célba. Az esti reményfutamból másodikként kerültek Gyulayék a középdöntőbe. Vívás: jön a világbajnok Hétfőn „csonka” vívónap volt, ezúttal ugyanis nem avattak bajnokot. Délelőtt 11 órakor tizenkét női tőrcsapat négy hármas csoportban kezdte meg az első napi küzdelmeket, s az első 2-2 jutott tovább, ők folytatják majd kedden, s harcolnak az érmekért. A magyarok Nagy-Britanniával és az Egyesített Csapattal kerültek egy csoportba. A nyitó mérkőzést a britek ellen vívták. A találkozón Mincza Ildikó, Ste- fanek Gertrúd, Lantos Gabriella és Jánosi Zsuzsa lépett pástra. A nyitó mérkőzésen a csapat teljesítette az előírásszerű győzelmet, 9:1-re nyert. A magyarok második ellenfele, a budapesti világ- bajnokság ezüstérmese, a volt Szovjetunió, azaz az Egyesített Csapat volt. A magyar vívónők ötlettelenül, sőt, néha lélektelenül vívtak. Nem érződött igazán rajtuk az akarás. A végeredmény 9:4, s a keddi folytatásban a világbajnok olaszok ellen lépnek pástra. Szamadov: mindenből kizárva! Drákói szigorral büntette meg a NOB Ibrahim Szamadovot, az Egyesített Csapat 82,5 kilós súlycsoportban indult súlyemelőjét botrányos viselkedéséért: az olimpiák történetében először fordult elő, hogy egy sportolót megfosztottak érmétől, örökre eltiltották és azonnali hatállyal kizárták a játékokból. A 24 esztendős csecsen nemzetiségű olimpikon, aki pénteken este a súlycsoportja versenyén nyert bronzérmet a földhöz vágta és a dobogóról demonstratív módon távozott, már vissza is utazott hazájába. Hasonló botrányra utoljára az olimpiák történetében egyszer került sor, ami- korl972-ben a pakisztáni gyeplabdaválogatott az NSZK-val szemben veszített és a csapat tagjai mérgükben a díjkiosztásnál az ujjúkon forgatták a szalagra fűzött ezüstérmet. A válogatott játékosainak egy részét akkor is örökre eltiltották a versenyzéstől. A nól gyaloglás első olimpiai bajnoka a kínai Chen Yueling Rosza Mária 12., Ilyés Ildikó 13. helyezett Kosza Mária Ilyés Ildikó Este nyolc óra előtt néhány perccel vágott neki a női gyaloglás 44 tagú mezőnye a 10 kilométeres távnak, s akárcsak a férfiaknál, itt is a Montjuic stadionban volt, ahol hozzávetőleg az utolsó 300 métert gyalogolták. Illetve... Ebben az olimpián először szereplő versenyszámban indult két békéscsabai atléta, a tapasztalt Rosza Mária és Ilyés Ildikó is. „Minden lehet, sokan esélyesek a győzelemre, s majd meglátjuk...” — szólt az előzetes esélylatolgatás a mieinket illetően. Nos, egy darabig úgy látszott, hogy a szám első olimpiai aranyérmét remek hajrával a tokiói világbajnok, az Egyesített Csapat kiválósága, Ivanova szerzi meg a rekkenő hőségben, ám már ekkor is kitűnt, hogy igencsak futva teljesítette az utolsó száz métert. Nem volt tehát meglepetés, hogy később kizárták a versenyből és a sporttörténelmi bajnoki címet a kínai Chen Yueling nyerte meg. így Rosza Mária is előrelépett a 12., Ilyés Ildikó a 13. helyen fejezte be a versenyt a rekkenő hőségben. A harmadik magyar induló, a komlói Alföldi Andrea 18. lett. Schulek Ágoston, a szövetség elnöke: — Azt hozták a lányok, amit vártunk tőlük, Tisztességesen helytálltak. Hétfői magyar vonatkozású atlétikai eredmény, hogy Horváth Attila 62,28 méteres dobással bejutott a diszkoszvetés döntőjébe. Női 10 km gyaloglás, olimpiai bajnok: Chen Yueling (Kína) 44:32 p; 2. Jelena Nyikolajeva (Egyesített Csapat) 44:33; 3. Li Chunxiu (Kína) 44:41; 4. Sari Essayait (Finnország) 45:08; 5. Cui Yingzi (Kína) 45:15; 6. Madalein Svensson (Svédország) 45:17 ... 12. Rosza Mária (Magyar- ország) 45:50; ... 13. Ilyés Ildikó (Magyarország) 45:54;... 18. Alföldi Andrea (Magyarország) 46:35. cr Vízilabda-vereség a hazaiaktól Este szálltak a medencébe a házigazda spanyol és a magyar pólósok. Nos, a mieink nem tudtak mit kezdeni a több ezres tömeg által támogatott jól játszó spanyolok ellen. Már 6—1-re is vezettek a házigazdák, amikor feljöttek a mieink, s végül 8—5-re nyertek az ibériaiak. Mindez azt jelenti, a magyar vízilabdázók valószínű csak az 5—8. helyért mérkőzhetnek majd. Még versenyben A 100 kilósok között Kiss Sándor szerencsére feledtette a japán Akaishitől elszenvedett Elekes- féle vereség utáni keserű szájízt, ragyogóan ment be lábra több alkalommal is, és a jól képzett szenegáli Diouf ellen 7:3 -as pontozással mutatkozott be. Meglehetősen letört volt a délelőtti vereség után Elekes, aki a 68 kg-ban kétvállas vereséggel mutatkozott be a szabadfogású birkózó rajton. — Viszonylag könnyebb ellenfelek jönnek, most „beindulok”—ígérte acse- peli birkózó. A második fordulóban be is tartotta szavát, remek kötöttfogású akciókkal, többek között pörgetéssel lepte meg a spanyol Barciát, és 7:1 arányban diadalmaskodott. Ma: 12 bajnok 8.00: LOVAGLÁS: díjugratás, csapat. 9.00: VÍVÁS: férfi tőrcsapat, selejtező (Érsek Zsolt, Kiss Róbert, Busa István, Németh Zsolt, Gâtai Róbert). KAJAK-KENU: 1000 m-es selejtezők: férfi kajak egyes (Csipes Ferenc), kenu egyes (Zala György), férfi kajak kettes (Rajna András, Bártfai Krisztián), kenu kettes (Kolonics György, Pálizs Attila), férfi kajak négyes (Csipe Ferenc, Gyulay Zsolt, Fidel László, Ábrahám Attila), női kajak négyes 500 m (Dónusz Éva, Czigány Kinga, Mészáros Erika, Kőbán Rita). ÍJÁSZAT: 70 m női csapat, nyolcad- döntőtől a döntőig (Kovács Judit, Szendey Marina, Kis Tímea). BIRKÓZÁS: szabadfogás, selejtezők: 48 kg (Óváry László), 74 kg (Nagy János), plusz 100 kg (Gombos Zsolt), 52 kg, 68 kg (Elekes Endre), 100 kg ( Kiss Sándor). VÍVÁS: női tőrcsapat, direkt kiesés. KÉZILABDA: férfiak: Magyarország—Csehszlovákia. ÖKÖLVÍVÁS: negyeddöntők (63 kg: Szűcs László, 71 kg: Mizsei György, 81 kg: Béres Zoltán). KAJAK-KENU: reményfutamok. 18.30: SÚLYEMELÉS: plusz 110 kg A csoport, döntő— BAJNOKAVATÁS. 20.00: ÖKÖLVÍVÁS: negyeddöntők (Kovács István). VÍVÁS: női tőrcsapat, döntő — BAJNOKAVATÁS. Lukács József: kifejezhetetlenül nagy eredmény! „Életnagyságéi képpel várjuk Henit!” A női tornaversenyek értékeléséhez aligha kereshettünk volna avatottabb szakembert segítségül Lukács Józsefnél. Természetesen az ex-szövetségi kapitány, az Előre Agro-Stop vezető edzője is árgus szemekkel figyelte a szombat estét És az is nyilvánvaló, hogy más szemmel látott sok mindent Hogy is? — Az várható volt, hogy négy szeren a zsűri igyekszik elosztani az aranyérmeket és a többit is. Amikor Milosovici viszonylag magas — 9,925-ös — pontszámot kapott az ugrására, nyilvánvaló volt, hogy neki szándékoznak érmet adni, de hogy milyet, az az utána következőktől függött. Ónodi Henriettát — akit így látott rajzolónk, Jelinek Lajos — „bepontozták” az ő, mármint a rendkívül szimpatikus román kislány szintjére, ami ez esetben lepontozásként is felfogható. Heni mindkét ugrása nagyon pontos és anyagerős volt, míg Milosovici behajlított térddel hajtotta végre a második gyakorlatát, a kézenátfor- dulás másfél szaltót fél csavarral, addig ugyanezt Ónodi nyújtott térddel, tehát bicskamozdulattal — ez anyagerőben egyaránt 10 pontból induló ugrás, minden szakember tudja, hogy a nyújtott térddel ugyanezt végrehajtani nehezebb. Az ellépés körülbelül ugyanaz a formátumú volt. A mögötte következő két ugrótól már nem tartottunk, mert nagy véletlen lett volna, ha például az amerikai Zmeskal utolsó világversenye óta megtanul egy új ugrást. Az első ugrásokra mellesleg jellemző: Ónodi kivételével mindenki Jurcsenkó-típusú ugrást mutatott be, ő viszont kézenátfordult, csinált másfél szabóval bicskamozdulattal és félcsavarral. Ebből az következik, hogy a Jurcsenkó- ugrás — ennél háttal történik az érkezés a dobbantóról a szerre, utána nyújtott testű másfél szabó egész csavarral — annyira elterjedt, hogy a legtöbben ezt csinálják. NaMost már felhőtlenül mosolyogva... gyón hosszú ideig kell tanulni, de annyiban könnyebbsége van, hogy nem kell hozzá maximális láberő, mert a lendületet át lehet menteni a dobbantóról. Nos, másodiknak a mezőny többsége nagy láberőt igénylő ugrásokat mutatott be, s ebben sorra vétettek kisebb- nagyobb hibát. Tehát két igazán nagy ugrással nem rendelkeztek Millerek, s ezért én akkor reménykedtem, hogy most már a legszebb érmünk is lehet. Meg is lett az áhított arany! Ami a talajt illeti, nem volt remélhető érem Heni számára, hiszen a 36-os mezőnyben olyan fantasztikus gyakorlatokat láttunk, például még a végén is nyújott testű dupla szal- tókkal! Heni a Cukaharát is tudta — dupla szabó hátra, közben egy egész csavart is beleépítve, esetleg bicskamozdulattal, vagy egész csavarral, mint a volt szovjetek. A meglepő az volt, hogy az első-második helyen végzettek közül egyik sem ugrotta ezt... Meg kell mondjam, talajra a 10 pont sok volt Milosovicinek, szinte minden pontján bele lehetett volna kötni a gyakorlatába, sehol sem volt zárt a lába például. Nos itt viszont Heriit „vihették volna fel” pontszámban a román lány mellé, annál is inkább, mert Heni hibátlan testtartással mutatta be gyakorlatát. Mégis azt kell mondanom, dicséret illeti a bírókat, mert szinte először fordult elő, hogy ellent mertek mondani a neveknek, s nem tisztelték az előző világbajnokot annyira, hogy mindenáron kihozzák győztesnek, ha láttak egy jobb gyakorlatot. Mertek különbséget tenni két mutatvány közt, s erre a legjobb példa Boginsz- kaja, aki nem volt jó formában, s nem is akarták erre „rábeszélni” korábbi érdemei alapján. Jól van ez így, mert mindenki nyerni akar, s ha erre van lehetősége, akkor az csak elősegítheti a sportág amúgy is szédületes fejlődését. — Mit gondol, Békéscsabán milyen lesz az olimpiai arany későbbi visszhangja? — Ha arra gondol, hogy talán nagyobb lett volna sajnálkozása, ha nem sikerül, mint amekkora lesz az ünneplés, akkor azt mondom, nekem is van egy ilyen gyanúm. De szívesen tévednék! Bízom benne-, hogy méltó helyre kerül a siker, mert kifejezhetetlenül nagy eredmény ez, és a sajtó sokat segíthet abban, hogy ezt mindenkivel elhitesse! A szakosztály mindenesetre szeretné nagyon emlékezetessé tenni Heninek a fogadtatást, Izsó Gábor, az Agro-Stop tornaklub mendzsere már szervezi az ünnepséget, amelyet csütörtökön délután szeretnénk rendezni a városközpontban, a Szt. István téren. Életnagyságú színes fotóval várjuk olimpiai bajnokunkat! * F.I. Jöjjenek a fiatalok! Nem lévén a legnehezebbek, az ólomsúlyúak közt magyar súlyemelő, a piros-fehér-zöld- ben versenyző erős emberek számára már hétfőn, a 110 kg- osok küzdelmeivel véget ért az olimpia sportági nagy vetélkedője. A búcsút két magyar próbálta elviselhetőbbé tenni, de sem Stark Tibornak, sem Németh Lászlónak nem volt érdemi beleszólása a legjobbak vi- askodásába. Stark a C csoport tagjaként kora délután mutatkozott be, de csak 355 kilóig jutott, úgy, hogy a második lökésgyakorlatánál csuklósérülést szenvedett. Németh szakításban az első fogásával a 172,5 kilóval még megbirkózott, aztán kétszer is elvétette a 177,5-öt. Lökésben hasonlóként járt, a 200 kilót teljesítette, a 205 viszont kétszer is kifogott rajta. Horváth Ferenc főtitkár érthető szomorúsággal mondta: — Csalódott vagyok. Ennél, amit a teljes magyar válogatott produkált, bizony jóval többet vártam. Különösen Szanyi Andor rossz szereplése, kiesése érthetetlen, ő volt a csapatból az egyetlen, aki januártól becsülettel, hiányzás, kifogáskeresés és kibúvók nélkül teljesen végigcsinálta a felkészülési programot. Nagyon várta a barcelonai fellépést, a bizonyítási lehetőséget az ismert szöuli doppingesete után. Aztán tessék! Most utólag már látom, hogy nem érte meg a nagy befektetést az, hogy milliókat költöttünk a felkészülésre. Az bizonyos, hogy a monumentális nagy edzőtáborozásoknak véget kell vetni, ilyen módszerrel nem érhetünk el sikert. Összetartás persze kell, de semmi szükség az évi több mint 40 hetes összezártságra, közös munkára. Meg aztán az olimpia után a mostani garnitúrának meg kell köszönni az eddigi közreműködést, és nem kell hosszan elhúzni a kudarc értékelését, hanem erőteljesen és gyorsan fiatalítani kell. Mielőbb egy új csapat építésére van szükség, mert igenis vannak felettébb tehetséges fiatalok odahaza Magyarországon. Ötkarikás mozaik Legszívesebben hét autóbusszal érkezett volna Barcelonába Steve Backley, a britek olimpiai reménysége a gerelyvetésben. Az előkészületek során ugyanis nem akármilyen show-t rendezett a londoni Crystal Palace stadionban. A délutáni csúcsforgalom végeztével hét, emeletes piros busz egyenesen a pályára hajtott, s az atléta átvetette azokon gerelyét. Ehhez 82 méteres dobás kellett, ám Backleyé több, mint 87 méterre sikeredett. Paul Greent, a közlekedési vállalat szóvivőjét megkérdezték, mi történt volna, ha történetesen a gerely beszakítja valamelyik busz tetejét. A választ a fanyar angol humor szabályai szerint adta meg: „Semmi baj nem történik, hiszen az utasok nyáron úgy is jobb szellőzést kívánnak...” Buszok ide, buszok oda, a 87 méter nem lesz elég a versenyeken, maga Backley is 90 méterrel szeretne kirukkolni. 101 ezer önkéntes jelentkezett a katalán fővárosban, hogy segítse az olimpia lebonyolítását, de „csak” 32 ezernek tudtak közülük tényleges munkát adni. A legidősebb a 83 esztendős Bonaven- tura Xurriguerra, aki az első jelentkező volt, s már csak ezért is bevonták a kiválasztottak körébe, a legfiatalabb a négy nyelvet beszélő, 11 éves Mirentxu Figueres, aki máris az olimpiai falu egyik üdvöskéje. FEB RF.KFS MEGYFI HÍRI.AP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezető. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 27-844; főszerkesztő: (66) 26-057; telefax: (66) 21-401; kiadó: (66) 26-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, egy évre 2940 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068