Békés Megyei Hírlap, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-29-30 / 204. szám
iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MŰVÉSZETEK - TÁRSADALOM 1992. augusztus 29-30., szombat-vasárnap Szín- és fényköltészet Pituk József Viktórián piktúrájában A Szent István-bazilika katedráliivegeinek alkotója Önarckép (részlet) Mintegy másfél évtizeddel ezelőtt a katolikus egyház legfelsőbb vezetése elhatározta, hogy a Szent István-bazilika Szent Jobbot őrző kápolnájának háborúban elpusztult hat üvegablakát a hívek adományaiból újrakészítteti. Pituk József Viktoriánt kérték fel a katedrálüvegek megtervezésére, és a feladat kivitelezésére. Hamarosan létrejött a megállapodás, és a művész lázas munkába fogott. Nemsokára elkészült a tervekkel. Ezzel azonban nem ért véget számá* ra a munka. Reggeltől estig szinte minden napját a gyárban töltötte a munkások között. Rendelkezett, irányított; a színes üvegek formavágásától az égetésen át az ólmozásig mindenen rajta tartotta a szemét. Évek precíz munkájával elkészültek a nagylélegzetű alkotások. Pituk hozzáértésével, tehetségével a festészetnek e monumentális ágában óriásit hozott létre. Ez az összefoglaló, lényeget kiemelő stílus természetszerűleg nem foglalkozhat részletrajzokkal, finom aprólékosságokkal. Az üvegmozaik tervezése és készítése nem miniátori munka: kizárja a finom átmeneteket, a színek halk crescendóját. Éppen ezáltal járul hozzá a technikai hatás fokozásához, ezzel i'gézi meg az emberek lelkét. A pesti élet rohanó hullámverésében keresi az ember — hacsak rövid időre is — a béke és nyugalom azilumait. Amikor évekkel ezelőtt ilyen meg- pihenésre áhítozó hangulatban tértem be a bazilikába, valósággal fanatikus fényimádó lettem, amikor a Szent Jobbot őrző kápolna hat üvegablakát megpillantottam. Már méreteiket tekintve is impozánsak: a félkörívben végződő ablakok magassága 280 cm és 110 cm a szélességük. Szent István, Gizella, Szent Imre, Szent Erzsébet, Szent László és Boldog Margit alakja magasodik az üvegmozaikokról a nézőre. Aki még színpompát nem látott, mielőbb zarándokoljon el oda. Szavakkal a hatás szinte leírhatatlan! Ez a modern, de mégis kétezer éves vagy még ősrégibb festői kifejezésmód — a jellegzetes kiemelésével, a mozgékonyság, az eleven erő és a változatosság megrögzítésével — tökéletesen alkalmas Pituk számára, hogy szóljon a jelen kor emberéhez, és egyszersmind maradandót alkosson vele. Aki csak belép oda, mindenkit hatalmába kerít a szín és fény mámora. A levegő, & fény és szín hármas szövetségének eredményeként a mozaikok csillogása lenyűgöző, poéti- kus és egyben áhítatra, lelki elmélyülésre inspiráló hangulatot teremt a kápolnában. Ki is volt hát ezeknek a remekműveknek a megalkotója? Pituk József Viktórián 1906. február 18-án született Selmecbányán. Néhány évvel ezelőtt egy hozzám írt levelében így emlékezett vissza gyermekkorára: „Két és fél éves korom óta rajzolok. És már akkor, ha kérdezték — mi akarsz lenni? — nagy öntudattal vágtam ki: rajzoló. Minden felületet telefirkáltam: papírt, deszkát, falat; aminek persze nem mindig örültek a felnőttek. Soha nem ettem meg úgy a kenyeret, hogy a héjából a belét ki ne harapdáltam volna, amiből mindenféle állatfigurákat formáltam. Anyám tésztagyúrásaiból darabokat csipkedtem le, s ezekbők ugyancsak malacot, libát, lovat, macskát mintáztam. A kályhán megsütöttem őket, és a vége persze az lett, hogy megettem mindet...” Később többször találkoztunk és meghitten elbeszélgettünk. Ezek a látogatások egész életemre felejthetetlen élményt jelentenek. Lakásának, műtermének hatalmas méretű falai festményeivel, ragyogó guache-akvarelljei- vel vannak tele, mappáiban grafikái, tusrajzai, rézkarcai. A festőművészetnek talán nincs is olyan ága, amelyben ne alkotott volna örökbecsű műveket. De grafikai munkásságával is ezzel egyenértékű alkotásokat hozott létre. Ezen a területen is sokféle lehetőséget kipróbált: kompozícióit irónnal, tussal, tusecsettel rajzolta. Illusztrációkat készített a Háry Jánoshoz, a Ludas Ma- tyihoz, de megihlette az Apo- kalypszis, az Odüsszeia, a Don Quijote, Dante Divina Com- mediája, amelynek 100 énekéhez 100 tusrajzot készített, s ezen felül pedig még számos rézkarcot alkotott hozzá. Mindezek kiadatlanok! A mögöttük hagyott rendszer illetékesei elzárkóztak a nagyközönség számára történő közzétételük elől. Milyen foka kellett a brutális elhallgatásnak ahhoz, hogy a szépre szomjas lelkeket megfosszák a művészeti értékekben való gyönyörködéstől?! Tájképfestészete bizonyítja, hogy egész életében meghatározó élmény volt számára a természet szépségében való elmeriilés. Festői törekvése legfőbb céljának azonban az emberábrázolást tartotta. Szüntelenül kutatta ennek kifejezéséhez a színbeli, alaki és kompozíciós lehetőségeket. Egy virágcsendéletének rövid bemutatásával szeretnék ízelítőt adni táblaképfestészetéből. Szavakkal igyekszem pótolni az olvasónak azt, amitől meg van fosztva, mivelhogy színeiben nem láthatja a képet. A festmény kitűnően reprezentálja, hogy Pituk milyen elsőrangú kolorista. Festészete a színnek, még inkább a színekből kialakuló fénynek a poézise. A kép minden részletében eléri a szín tüzének, a szín feszültségének maximumát. Alkotójuk nem azzal juttatja érvényre egy-egy szín jelentőségét, hogy a környezetét tompítja vagy lefokozza, hanem azzal, hogy a döntő színt a világítás és tűz dolgában annyira erősíti, amennyire lehet. Mindezt kitűnően alkalmazta Májusi csendélet (Orgonacsokor tulipánokkal) című festményén, amely egy színes hangulatvarázs árnyék- talan sugárzása a vászonról. Ez is, mint minden csendélete keveretlen meleg valőrök variálása. A lila, a sárga, az ibolya, a piros és fehér színek életteljes összecsendülése és még néhány kellemesen elütő színfolt elég számára a pillanatnyi képbenyomás megörökítéséhez. A múlandót, az átiramlót nagyvonalú alkotó módszerrel érzékelteti. Mindez a felfokozott érzelem izgalmát és pátoszát váltja ki a nézőben nemcsak ezen a képén, hanem egész piktúrájában. Európai tárlatainak se szeri, se száma. 1960-tól Hollandiától Ausztriáig, Finnországtól Olaszországig mintegy félszáz kiállítást rendeztek műveiből. Mint a mesebeli bőség- szárú ontotta kincseit. Sikert sikerre halmozott. Elismeréseket, kitüntetéseket hozott haza. 1975-ben Milánóban nagydíjat kapott. Külföldi kritikusai korunk legnagyobb koloristájának, Fényfestőnek nevezték el. Mások a mai festészet legnagyobb figuralistájának tartották. Voltak, akik rajzi tudását, briliáns grafikai felkészültségét Goyáéhoz, Boschéhoz, Daumierhez hasonlították. 1959-től idehaza nem állíthatott ki. 85 éves korában, egy esztendővel ezelőtt ezzel a szívén ejtett sebbel távozott — mint hitte, s mint mi is hisszük — az Örökkévalóságba. Korunk egyik legnagyobb magyar és egyetemes festőművésze volt. Hargitai József Színesablak (Szent István-bazilika) Májusi csendélet (Orgonacsokor tulipánokkal)
