Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-09 / 161. szám

1992. július 9., csütörtök SPORT-ijpKES MEGYEI HIELAP Országos labdarúgó-tehetségkutató akció Békés-Szolnok megye a tornagyőztes » Felvételünk a Békés-Jász-Nagykun-Szolnok—Pest-Nógrád megye mérkőzésen készült, amelyen a fehér mezes nagyszénási Józsa Tamás (7) győzelmet jelentő gólja látható. Békés- Szolnok—Pest-Nógrád 1—0 fotó: fazekas ferenc Csaknem tizenkilenc esztendővel ezelőtt, 1973. októ­ber 11-én történt, amikor a Magyar Rádióban közzé­tették a felhívást az első labdarúgó-tehetségkutató akcióra, amelyet akkoriban Szepesi György ismert sportri­porter, akkor még mint az MLSZ elnökségi tagja és Dékán Antal, az MLSZ utánpótlásbizottságának tagja kezdemé­nyeztek az országban. A hosszú évek során igazolódott: helyes és szükségszerű lépést tettek a magyar labdarúgás utánpótlásának folyamatos biztosítása érdekében. Sokáig sorolhatnánk azoknak a neveit, akikre ilyen akciók alkalmá­val figyeltek fel, s később vált belőlük NB I-es szintű, váloga­tott futballista, sőt, határainkon túl szerencsét próbáló profi játékos. Az elmúlt héten Békéscsa­bán hasonló céllal folytatódott a sorozat, amelyen a tizenki­lenc megye és Budapest össze­vont válogatottjaiban a 11— 14 éves korú, nem igazolt fut- ballpalánták adtak számot lab­darúgótudásból. Három nap a zöld gyepen Az eseményt dr. Petróczy Gábor nyitotta meg, aki ek­képpen szólt a békéscsabai rendezvény előtt: — Úgy hi- szem^röm, ha az igények és a lehetőségek találkoznak. A labdarúgásban a jelenlegi ín­séges időszakban a tehetség- gondozást, az értékalkotást nem lehet elég korán elkezde­ni. Az országos tehetségkutató tábor megrendezésének lehe­tősége egyrészt az MLSZ elis­merése a Békés Megyei LSZ országos szinten is példaérté­kű utánpótlásnevelő munkájá­nak, másrészt kedvező lehető­séget biztosít a megyében te­vékenykedő szakembereknek arra, hogy felmérjék országos szinten az utánpótlás helyzetét és konzultáljanak az előrelé­pés érdekében. A háromnapos küzdelme­ken a két ötös csoportban kör­mérkőzéseken versengtek a csapatok az elsőségért, amely már döntős szereplést ígért. Az egyik ágon Békés-Szolnok megye válogatottja öt mérkő­zésen szerzett hat pontjával magabiztosan érte el célját, míg a másik csoportban Buda- pest-Komárom együttese ha­sonlóan töretlen lendülettel küzdötte be magát a döntőbe. Már önmagában is dicséretes, ahogy a gyerekek elveszett labdát nem ismerve küzdöttek a rekkenő hőségben, s alkal­mazkodtak az embertpróbáló kánikulához. Edzett, egészsé­ges nemzedéket! — halljuk, hangoztatjuk oly sokszor. Nemrégiben az esőáztatta pá­lyán lezajlott Góliát Kupán mutatták meg a srácok, most pedig a tehetségkutató akción, hogy máris minden körülmé­nyek között képesek játszani, s ezzel együtt maradandót nyúj­tani. A csoportmérkőzések befe­jeztével élénk érdeklődés nyil­vánult meg a kapusteszt iránt, amit Silvio Iorgulescu, a romá­nok egykori kiváló kapusa tar­tott. A különböző testhelyzet­ben, a labda megszerzésére irányuló összpontosítás szá­mos elemeit felvonultató gya­korlatsor szakmailag minden bizonnyal több figyelmet ér­demel egy röpke óránál! A vasárnapi helyosztó mér­kőzések sok izgalmat nem hozhattak ugyan, de további játékban maradást jelentett a csapatok számára, az utánpót­lás-nevelő szakembereknek pedig még megalapozottabb döntési lehetőséget adott egy- egy kiszemelt figyelésére. A finálé A döntőben: Békés-Szol­nok—Budapest-Komárom 1—-1 (0—0) V.: Hrabovszki. A találkozó egyenlő erők küz­delmét hozta. A 2x25 perc so­rán megmutatkozott, hogy a vendégek egyénileg képzet­tebbek, ám ezt ellensúlyozta a békésiek tervszerű, célratörő játéka, s a nagyszerű felkészí­tés. A vezető gólt Nagy Gábor szerezte a 32. percben, míg az egyenlítés öt perc múlva si­került a békéscsabai Nagy Má­té révén. A három tizenegyes­rúgás 2—1-es Békés-Szolnok sikert hozott, így a tavalyi szekszárdi tomagyőzelem után most ismét diadalmosko- dott Zalai Antal felkészítő­edzőcsapata. — Az a tendencia, amit évek óta tesz a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség az után­pótlás-nevelés érdekében, most meghozta gyümölcsét, hiszen másodízben sikerült nyernünk a tehetségkutató ak­ción. Hasznosnak bizonyult a néhány napos összetartás a szolnokiakkal. A lelkes játék, az egymásért való küzdés és az akarat diadala volt végső si­kerünk. — vélekedett Zalai Antal. A Békés-Szolnok az alábbi kerettel szerepelt: Boér Zsolt, Bóka Csaba, Dudás Dá­niel, Fekete László, Faragó Gábor, Ferenczi Attila, Gen- geliczki Gábor, Józsa Tamás, Kun Zoltán, Ludasi Csaba, Nagy Máté, Nagy Róbert, Nagy Zoltán, Pataki Lajos, Szelei János, Turza Sándor. Budapest-Komárom: Berlik Zsolt, Bernáth Zsolt, Bérezi Balázs, Bodor István, Huszt Tamás, Igó István, Mohácsi Gábor, Molnár Gábor, Nagy Gábor, Oszoli Attila, Pintér Attila, Polacsek Roland, Schleier Gyula, Szabó Csaba, Torok Balázs, Vuksitz Gábor. Helyosztó mérkőzés a 3. helyért: Pest-Nógrád— Veszprém-Győr 2—1. Az 5. helyért: Baranya-Somogy— Hajdú-Szabolcs-Szatmár-Be- reg 1—1, 1 l-esekkel 4—3. A 7. helyért: Vas-Zala—Heves- Borsod 5—0. A 9. helyért: Bács-Kiskun-Csongrád— Fejér-Tolna 2—0. Különdíjasok. A legjobb kapus: Nagy Róbert (Békés- Szolnok), hátvéd: Hegedűs Richard (Baranya-Somogy), középpályás: Szilágyi Ákos (Pest-Nógrád), csatár: Burai István (Szabolcs Szatmár- Hajdú), gólkirály: Sarang Fe­renc (Vas-Zala) 8 góllal. A legjobb Békés megyei játé­kos: Szelei János volt. „Jó úton haladunk" A háromnapos tornát Piller Sándor, az MLSZ utánpótlás­bizottságának elnöke, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke zárta be. Kérésünkre így összegzett: — A torna iga­zolta: a tervszerű munka meg­hozza gyümölcsét. A Békés megyei szövetség eltökélte, hogy mindenképpen tömege­sítést hajt végre, s tervszerűen foglalkozik a korcsoportosok­kal. A Szolnok megyeiekben olyan partnert találtunk, akik jól ötvözték a játék minden elemét. A rendszeres foglal­koztatás, az ilyen sikerek meg­erősítenek bennünket abban a hitünkben, hogy csak ezen az úton lehet előre haladni! Gyurkó Mihály / Újabb érmek a diákok világjátékáról Újabb információt kaptunk a békés- csabai úszóról, Zsi­linszky Tiborról, aki a nor­mandiai Cannesben állt rajtkőre a diáksportolók vi­lágjátékán. A 100 méteres gyorsúszó győzelme után még két váltószámban sze­repelt, mint „befutó”, azaz finisember, s mindkétszer a dobogó második fokára áll­hatott a magyar válogatott. A vegyes, illetve gyorsváltó ezüstérme egyben azt is je­lentette, hogy a magyar csa­pat a pontversenyben is az ezüstérmes helyen kötött ki. „Bogár nagyon készül” A hét végén péntek estétől rendezik meg Szegeden a 24 1 órás futóversenyt, amely nagy nemzetközi mezőnyt mozgat meg. Ezen rajthoz áll a Békéscsabai Előre Atlétikai Egyesület „Spártai Hőse”, a szupermaratonis- ta Bogár János, akit a Thermál Invest szponzorál. — Bogár nagyon készül — állítja Tóth Sándor, az egyesület vezető edzője, aki a napokban tért haza a háromhetes franciaor­szági edzőtáborból, ahová a két olimpikont, Ily és Ildikót és Rosza Máriát kísérte el. — Úgy látom nagyon jó formában van, meg kell nyernie a viadalt. Sőt, szerintem megjavítja a hazai rekordot is, amelyet Kiskirály Ernő'tart 255 kilométeres teljesítménnyel, mi több, azt várom tőle, hogy menet közben a 12 órás rekordot, a 153 kilométert is átadja a múltnak, amelyet viszont jelenleg is Bogár tart. Jani egyébként úgy készül, hogy ne csak a hazai rekordokat döntögesse meg, ugyanis azzal számol, hogy képes lehet a 285 kilométeres világcsúcs megjavítására is. Persze ehhez a körülményeknek „össze kell játsszam”: jó időjárásnak kell lennie, lelkes szurkológárda kell hozzá... Egy tény, a fomája bíztató. Az elmúlt héten Budapesten a BEAC-MAFC sporttelepén ren­dezték meg a dr. Bácsalmási Péter és Balogh Lajos atlétikai emlékversenyt. Húsz egyesület sportolói között a Gyulai SE középtávfutója, Czégé Éva is rajthoz állt a 800 méteres síkfutásban, s 2:10,01-es idővel harmadikként ért a célba. A bronzérmen túl még örvende- tesebb, hogy alig kéthetes egyéni csúcsán most több mint hat tizedet lefaragott. Irány Amerika! Már korábban hírt adtunk arról, hogy az Orosházi 2. Számú Általános Iskola 5— *° 6. osztályosaiból álló fiatal labdarúgó­csapat meghívást kapott Amerikába, az USA Cup ’92 labdarúgótornára. A Minnesota nemzeti sportközpontban megrendezendő sorozaton több mint 500 csapat lép pályára, mintegy 20 ország­ból és 30 államból érkeznek ide fiatalok, hogy megmérkőzzenek egymással. Nagy az izgalom az orosháziak körében, hi­szen pénteken utaznak, s az előkészület már javában elkezdődött. Csaknem két hónapos szer­vezőmunka után szponzorok támogatásával kerülhet sor az utazásra: a legnagyobb anyagi támogatást Kecskés Tibor orosházi vállalkozó adta, mellette a Hunguard Float Üveg Kft., a TIT és még néhány vállalkozó. A fiúk a Hungary Orosháza feliratot viselik a mez hátulján, az elejé­re pedig Kecskés Tibor papucsüzemének, a Tibe- kának a nevét írták fel. A nagy öröm mellett fokozza az izgalmat az a tény, miszerint a népszerű labdarúgó, Pelé teszi meg a kezdőrúgást a nemzeti sportközpont labda­rúgópályáján. Már a vele való találkozás is tűzbe hozza a leendő labdarúgó-palántákat. Természe­tesen Amerikát látni sem utolsó dolog, hiszen ki tudja, sor kerülhetett volna-e erre az útra, ha nincs amerikai meghívás. P. J. Uj név a Komjáthszeghy-serlegen A teniszsport egykori helyi kiválósága volt dr. Kom- játhszeghy Endre, akinek emlékére az idén is rangos fi teniszversenyt rendeztek Gyulán. Ezúttal több mint félszázan léptek pályára a nyári hőségben hat kate­góriában. Az ’50-es évek végétől ha­gyományos versenyen néhány szezon óta már nincsenek olyan márkás nevek, mint az egyko­ron szereplő Madai, Gulyás, Varga, Taróczy, ám az I. osztá­lyúakat csalogató pénzdíjakkal már nem képes a gyulai klub megbirkózni. Ennek ellenére az egyes kategóriák legjobbjai he­lyenként színvonalas, élvezetes játékot produkáltak. így történt ez az emlékversenyszám döntő­jében, a férfi II. osztályban, ahol a siófoki I. osztályú csapat tag­jának, Budai Árpád győzelmé­vel új név került a vándorserleg­re. À serleget, mint mindig, ezúttal is a fővárosból hazaláto­gató névadó özvegye adta át. A veteránok mezőnyének döntője különös presztízstalálkozót je­lentett, ugyanis az újságírók 45—55 éves idei egyéni és pá­ros Európa-bajnokát, a szegedi sportszakírót, dr. Thékeslstvánt Kamerda Károlynak sikerült le­győznie. A 15 esztendős tehet­séges ifjabb Thékes Könczöllel aratott páros győzelmével kár­pótolta édesapját is. A fővárosi­ak három győzelme mellett a ÜL osztályt a békéscsabai Man­kó Bálint nyerte. A jó rendezést biztosító helyi klub négy bronz­érmes helyezettjével — ifj. Ko­vács Zoltán, Vincze Béla, Hor­váth Béla, Bíró Orsolya —, va­lamint a csongrádi színekben szereplő női döntős Huszágh Andrea bizonyította a fürdővá­rosiak helytállását. Az egyetlen külföldi induló a németországi testvérvárosból, Ditzingenből érkezett, Zeitler Richard a ne­gyeddöntőig jutott. A verseny folytatását jelentő utánpótlás- korúak vetélkedőjére, mint arról korábban hírt adtunk, e hét végén kerül sor a Gyulai Sport­telep salakján. Eredmények. Fériak II. osztály: 1. Budai Árpád (Siófok) 6:3, 7:5, 2. Kön- czöl (Szegedi Kinizsi), 3. Király (Bp. Gázláng) és Sziklai (Békéscsaba). III. osztály: 1. Hankó Bálint (Békéscsaba) 7:5, 6:3, 2. Király, 3. Sziklai és ifj. Kovács (Gyula). Nyílt páros: 1. Kön- czöl, ifj. Thékes 6:1, 6:4, 2. Sziklai, Hankó, 3. Budai, Vincze B. (Gyula) és Kelemen (Békéscsaba), Kamerda (Bp. MOM). Veterán 45—55: 1. Kamerda Károly 6:0,6:4.2. dr. Thékes, 3. Müller (Szarvas) és Horváth (Gyula). Veterán 55 fölött: 1. Sótonyi Sán­dor (Bp. Zuglói SE), 2. Venásch (Szarvas), 3. Kende (Bp. OTP). Női II. osztály: 1. Petheó Csilla (BSE) 5:7,6:2,6:2,2. Huszágh (Csong­rádi, 3. Bíró (Gyula) és Nagy (Békés­CSaba,‘ (CHRISTIAN) Háttal sapkában a II. osztályú viadal győztese, Hankó Bálint, szemben az ugyancsak békéscsabai Sziklai Zsolt. A két fiatal élvezetes csatát játszott a dr. Komjáthszeghy-emlékverse- nyen, Gyulán fotó: fazekas ferenc RF.KFS MEGYF.I HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő': dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő': Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen ügyvezető' j igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezetó'. Szerkesztó'ség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 27-844; j főszerkesztő': (66) 26-057; telefax: (66) 21-401; kiadó: (66) 26-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Eló'fizethetó' a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. 1 Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, egy évre 2940 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom