Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-06 / 158. szám
1992. július 6., hétfő HAZAI TÜKÖR Hadifogolyszövetség A közelmúltban Mezőhegyesen is megalakult a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének helyi szervezete. A szövetség célja az, hogy elősegítse a még életben lévő egykori hadifoglyok kárpótlását, valamint, hogy ápolja a II. világháborúban elesettek emlékét. A hadifogolyszövetség me- zőhegyesi szervezete a József Attila Általános Művelődési Központban működik, elnöke Sándor Lajos. A szövetségbe nemcsak a volt hadifoglyok léphetnek be, a vezetőség pártoló tagok jelentkezésére is számít. M.Gy. Nem lesz újabb adóreform? Jövőre nem kell újabb adóreformra számítani, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden változatlan maradna. Minden bizonnyal sor kerül a kétkulcsos Általános Forgalmi Adó-rendszer kialakítására, ami jelentősen növelni fogja egyes élelmiszerek árát. Új fogyasztási adóra is lehet számítani. A kormány ugyanis korlátozni kívánja a hazai fekete- és szürkepiac tevékenységét. Mindez az Adófizetők Országos Szövetségének szombati tanácskozásán derült ki, melyen az európai és a nemzetközi szövetség képviselői is részt vettek. A Pénzügyminisztérium előadója úgy vélekedett: jó időben alakult a szövetség. A kormány érdeke, hogy a társadalmi szervezettel megvitassa a tervezett változtatásokat. Jövőre várhatóan a jövedelemjellegű adók terhei már nem növekednek, de a kedvezmények bővülésére sem lehet számítani. Az adófizetők szövetségének szakemberei viszont azt hangsúlyozták, hogy rendkívül bonyolult a jelenlegi rendszer. Emiatt túl sok pénzbe kerül az adók beszedése, amit természetesen az állampolgároknak kell megfizetni. Ráadásul általános bizalmatlanság tapasztalható az adószedők és a -fizetők között. (MTI) „A palóc asszonyoktól tanultam meg” A népviselet-készítés koreográfiája A kalocsai népviselet egyik legszebb darabja, a saját részre készült alsószoknya, szoknya, mellény és kötény FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Nemrégiben volt a Balassi Néptáncegyüttes gálaműsora, ahol gyönyörű szép, eredeti mintájú népviseletben táncoltak a résztvevők. E ruhaköltemények készítőjét, Kola- rovszky Máriát megkértük, meséljen erről a szokatlan, ritka szakmáról, arról, hogyan lett népviselet- • készítő. — Salgótarjánban éltünk a férjemmel, Mlinár Pállal, a balas- sisok táncos-koreográfusával, amikor felkértek minket, hozzunk létre egy néptáncegyüttest. Igaz volt a városban egy, de az jobbára amatőr szinten működött. Nem volt ruhájuk, pénz sem akadt kész viseletek vásárlására, így ha fellépni akartunk, kénytelenek voltunk megcsinálni. Hát valahogy így kezdődött. Gyerekkoromban is érdekeltek a viseletek. Otthon a szüleim a mai napig hímeznek. —Hogyan készül el egy-egy viselet? — Először a koreográfiát kell ismernem, azt, hogy milyen tájegység táncai kerülnek színpadra. Ezután szakkönyvekben utánanézek a motívumoknak, annak, hogy milyen anyag kell és díszítő elemek szükségesek. Sajnos itthon nagyon kevés hozzávalót lehet beszerezni. Vannak olyan anyagok, selyemszalagok, amelyeket Szlovákiában tudunk csak megvásárolni. Ennek, bármily furcsa, történelmi okai vannak, ugyanis a monarchia idején ezen a területen alakult ki a szövőipar. Általában komplett garnitúrákat — körülbelül 12-16-ot — készítek egyszerre, miután még mindig a balassisoknak varrom a ruhákat. —Meddig tart egy komplett viselet elkészítése? — Nemrég csináltam egy kalotaszegi női ruhát pártavai, egy hónap alatt készült el. — Gondolt-e arra, hogy eladásra varr jón? — Igen, de az elsődleges feladat most az, hogy a balassisoknak meglegyen a ruhatáruk.-— Van-e utánpótlása ennek a ritka szakmának? — Létezik néhány gmk, ahol jobbára kölcsönzésre varrnak, de igazi viseletkészítő asszonyok már csak falun élnek. A balassis lányok között van egy-két nagyon ügyes kezű, olyanok, akik kedvet éreznek a varráshoz, hímzéshez. — Melyik a kedvenc népviselete? — Most a palóc. Valószínű azért, mert azon a területen kezdtem el a ruhavarrással foglalkozni. A palóc asszonyoktól tanultam meg azt, hogyan kell a ruhát viselni, s azt is, hogy ez mennyire fontos. Muzslai Katalin A képviselők szóvá tették A sarkadi utcákat, köztereket elcsúfítják a kidőlt-bedőlt hirdetőtáblák —hívta fel az önkormányzat figyelmét Czeglédi János képviselő —, s mindez erősen rontja a városképet. A testület a felvetés kivizsgálását a városgazdálkodási irodára és a hivatal műszaki osztályára bízta. Hasonlóképpen az önkormányzat illetékes szerveire bízták a 9-es körzetben elszaporodott, beoltatlan kóbor kutyák ügyének megvizsgálását is. Kiss István képviselő szerint ugyanis a főként a Kijáró, a Bokor, a Toldi és a Kodály utcákon fel-feltűnő ebek nem egy esetben haraptak már meg gyanútlan járókelőket. Audiatur et altera pars! Hallgattassák meg a másik fél is! Hazatérve egyhetes szabadságomról vettem kézbe a Békés Megyei Hírlap 1992. június 24-ei számát, melyben Csete Ilona aláírással egy személyemet sértő, egyoldalú információkon alapuló, rosszhiszemű és tendenciózus cikk jelent meg. Csete Ilonával soha életemben nem találkoztam, így szót sem válthattunk semmikor. Rendkívül etikátlannak tartom, hogy az újságírónő egyoldalú tájékozódás alapján, megkeresésem nélkül közölte írását, melyben nem tüntette fel az idézett önkormányzati képviselők nevét, csupán az enyémet, azt viszont többször. 1980-ban végeztem a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános On’ostudományi Karán „cum laude” minősítéssel. Egyetemi hallgatóként 1979-ben mentőtiszti képesítést is szereztem. 1990-ben jogi doktorrá avattak a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1980—86. között Lökösházán voltam körzeti or\’os, 1987 óta dolgozom Csabacsűdön. Szakmai munkámmal kapcsolatban sem ott, sem itt nem merült fel érdemi kifogás az elmúlt 12 év alatt. Csabacsűdön nem most találtuk ki a szabad orvosválasztást. Minden állampolgár ott és azzal kezeltette magát eddig is, ahol akarta. Nekem a csabacsűdi betegeim elmondják, hogy itt-ott magánrendelőkben is megfordulnak, mert tudják, hogy ez ellen semmi kifogásom nincs. A csabacsűdi orvosi rendelő beázik, 1987 óta mitiden télen fagyoskodnak a betegek és az egészség- ügyi dolgozók, mert a rendelő és a váróterem fűtése rossz. Ebben az évben az önkormányzati költségvetés, az emelkedőgyógyszer- és kötszerárak ellenére kevesebb pénzt biztosított ezekre, mint 1991-ben. Tetőjavításra, fűtésre, gyógyszerekre, kötszerekre nincs pénz, viszont egy teljesen felesleges másik orvosi rendelőre 300 000forint is könnyedén előkerül. Csete Ilona víziójában néhány öntudatos csabacsűdi állampolgár harcol a szabad orvosválasztás lehetőségéért. Ez a csabacsűdi történet a valóságban azonban nem erről szól, hanem arról, hogy egy erőszakos kisebbség keresztülveri akaratát a fal un és az önkormányzaton a szelídebb többség kárára. Dr. Ijjas Lajos László KÖRZETI ORVOS, JOGI DOKTOR, ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ * * * Munkatársunk, Csete Ilona kifogásolt írását újraolvasva sem tudunk mást mondani, mint megjelentetése előtt: korrekt tudósítás a csabacsűdi orvosválasztásról. Ennek ellenére, mint az ügyben kínosan érintettnek, lehet más a véleménye. írását ezért tesszük közzé. Szerkesztőség Nonstop igazoltatás 1992. június 30-án feleségemet szállítottam gépkocsival a gyulai kórházba. 1330 és 14.30 óra között Lökösházától az eleki homokbányáig hétszer, visszafelé Elektől Dombegyházáig tízszer állított le határőrjárőr. Ilyen a „kommunista rezsim” idején, de még a „Ceausescu” -rendszerben sem volt. Szégyenteljes dolog ez, nem olyan a hangulata a végrehajtóknak, mint a Békés Megyei Hírlap július elsején megjelent ,,Katonák a végeken” című cikkben. Ez amolyan minden szép — minden jó. Részemre felháborító volt a tizenhétszeri megállítás, kártérítést kérek az illetékesektől. Horváth János, Lökösháza Walter Lord: A Titanic pusztulása 46. A látóhatár szélén halványan feltűnt az Újhold keskeny sarlója. —Újhold! Pörgessetek meg egy pénzdarabot, fiúk — ha ugyan maradt pénzetek — kiáltotta vidáman Fred Barrett kazánfűtő a 13-as csónakban evezőknek. Kurjantások és a megkönnyebbülés kiáltásai szakadtak fel valamennyi csónakban és most már igyekeztek megelőzni egymást, hogy mielőbb elérjék a Carpathiát. Az egyik csónakban énekeltek az evezősök: „Húzdmeg,partra hát.” Mások kórusban üdvözölték a gőzhajót. De a legtöbben mély hallgatásba merültek, vagy az elsüllyedt hajó, vagy a csodával határos megmenekülés járt az eszükben. — Minden rendben, hölgyeim, fel a fejjel! Fölvesznek bennünket! — próbált lelket önteni a 7-es csónakban ülő asszonyokba Hogg őrszem, de azok fásultan meredtek maguk elé, szótlanul. A felborult B csónak tetején sem ujjongtak a férfiak. Ligh- toller, Gracie, Bride, Thayer és a többiek azon fáradoztak, hogy a víz színén tartsák a csónakot. A reggeli szellő hullámmozgást keltett, és a hajótestet minden irányban ingatta. Valahányszor megemelte a víz a domború testet, mindig kiszökött alóla valamennyi levegő, a gerinc pedig még mélyebbre süllyedt a tengerbe. Lightoller vezényszavaira az emberek még mindig ide-oda billegtek, de már egy órája csinálták és holtfáradtak voltak. Az, hogy hajnalban felbukkant a Carpathia, mindenkit mámoros örömmel töltve el, nem sokat jelentett neki. A hajó négy mérföldnyire horgonyzott le, ők pedig nem hitték volna, hogy bírják erővel, amíg észreveszik őket. De amint a napfény szétáradt a víz fölött, egyszeriben új reménység ébredt bennük. 800 yard- nyira felbukkant a sorban összekötött 4-es, 10-es, 12-es és a D csónak, még mindig abban a libegő libasorban, amint Loweölödik tiszt parancsára egymáshoz kötözték őket. A B csónak elcsigázott legénysége kiáltozni kezdett: — Hajó a láthatáron! —, de ilyen messziről nem hallották meg a hangjukat. Lightoller ekkor kihalászott zsebéből egy tengerésztiszti sípot és jó erősen belefújt. Nemcsak messzire szállt a sivító hang, hanem azt is tudatta a csónakok legénységével, hogy tiszt kér segítséget. A 12-es csónakban Frederick Clinch matróz felfigyelt a sípszóra. Körülnézett és elképedve látta, hogy legalább húsz férfi áll valamin, amit hajókéménynek vélt. A 4-esben Sámuel Hemming rakodó is meglátta őket; a kora reggeli fényben úgy látszott, mintha jégtáblán libegnének. A lényeg az volt, hogy mindkét csónak kivált a kötélláncból és feléjük indult. Lassan eveztek, de mégis csak közeledtek. Lightoller egyre biztatta őket: — Gyeitek, vegyetek fel bennünket! — Igenis, uram! — kiáltotta vissza egy matróz; végül is mindkettő odaért. Éppen idejében. Addigra a B csónaknak annyira labilis volt az egyensúlya, hogy a 4-es nyomdokvize majdnem lesodorta a rajta állókat. Perkins szállásmester minden tapasztalata és hozzáértése kellett hozzá, hogy biztonságosan manőverezzen a 4-essel, hosszában kerülve a felborult jármű mellé. A B csónakon Lightoller óvta társait: ne mozogjanak könnyelműen. így is veszedelmesen imbolyogtak. Jack Thayer olyan erősen koncentrált, hogy épségben jusson el a 12-esbe, hogy észre sem vette a 4-esben ülő édesanyját. Mrs. Thayert pedig annyira kínozta a hideg meg az aggodalom a szeretteiért, hogy észre sem vette a fiát. Amikor Gracie ezredesre került a sor, a katonatiszt előbb görcsösen megkapaszkodott a 12-es csónak pieremében; ő nem kockáztatta az ugrást. Joughin, a pékmester, hála a „szíverősítőnek”, még mindig a vizet taposta, méghozzá a legnagyobb nyugalommal. Most szépen elengedte Maynard karját, és átúszott a 4-es csónakhoz, ahová beemelték, még mindig meglehetősen „telített” állapotban. Lightoller hagyta el utolsónak a felborult csónakot. Amikor mindenkinek sikerült átjutnia, még átemelt egy holttestet a 12-esbe, azután átugrott és átvette a parancsnokságot. 6 óra 30 perc volt az idő, amikor biztonságba került és elindította evezőseit a Carpathia felé. Időközben Lowe ötödik tiszt is felhagyott az úszók felkutatásával a roncsok között. Egy órai kemény munkával a 14-es csónak mindössze négy embert mentett meg, és a reggeli fényben látnivaló volt: nincs több túlélő. Senki sem maradt életben a jéghideg hullámok között. Fölkelt a nap, Lowe is látta a Car- pathiát. A tiszt úgy döntött, visszaevez a csónaklánchoz, amelyet az ő parancsára fűztek egybe és odatereli őket a Car- pathiához. — Húzza fel az elővitorlát! — parancsolta F. O. Evans matróznak, amikor feltámadt a szél. A többi csónakban az árbocot külön tehernek tekintették, a vitorlát meg olyasminek, ami csak láb alatt van. Egyesek már akkor kidobálták őket a csónakból, mielőtt elhagyták volna a TitanicoV, mások ugyan vittek magukkal árbocot és vitorlát, de káromkodva rugdosták a sötétben, amint átbukdácsoltak rajtuk. Amúgy sem tudtak vitorlázni. Lowe másféle tengerész volt. Mint később elmondta, nem minden tengerész ért a vitorlázáshoz, viszont nem minden vitorlázó jó tengerész. O mindkettő volt egy személyben. Évekig szolgált az Aranypart mentén közlekedő vitorlás kereskedelmi hajókon, azért tudott most ügyesen manőverezni. A csónak orra sebesen szelte a hullámokat, a tajték csillogott a hajnali fényben; a 14-es négy csomóval siklott a vízen. (Folytatjuk) A 12-es csónakban Frederick Clinch matróz felfigyelt a sípszóra. Körülnézett és elképedve látta, hogy legalább húsz férfi áll valamin, amit hajókéménynek vélt. A 4-esben Samuel Hemming rakodó is meglátta őket; a kora reggeli fényben úgy látszott, mintha jégtáblán libegnének.
