Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-06 / 158. szám
1992. július 6., hétfő NAGYVILÁG HMplOsZ A szovjet abszurd A marxizmus—leninizmus eszméit, az osztálynélkilli társadalom és a szovjethatalom megteremtését tűzte zászlajára az SZKP XXIX. újjáalakuló kongresszusa, melyen alig száz küldött vett részt. Megválasztották a százfősre tervezett központi bizottság tagjainak egy részét is * A hír — azt hiszem bátran kimondható — megmosolyogtató. Örkény István jut eszembe, a kiváló drámaírónk, aki az abszurd helyzetek mesteri megjelenítője. Úgy gondolom, ezek az emberek, akik a mai napig is hisznek a kommunizmus eszméjében, inkább sajnálni valók. Kaptak egy eszmét, amiben hinniük kellett, ami átfogta egész életüket, ami meghatározta mindennapjaikat. A kommunizmus felszámolásával megszűnt ez a biztos kapaszkodó, helyébe a bizonytalanság lépett. M. K. Politikusmentes kormány Főként üzletemberekből álló szakértői kormányt kíván alakítani Milan Panic, a Szerbia és Montenegro alkotta Jugoszláv Szövetségi Köztársaság kinevezett miniszterelnöke. Fontosnak tartja a privatizáció mielőbbi beindítását, a piac- gazdasági alapok lerakását. Szerinte egy-két éven belül már jelentkezhetnek az első eredmények. Kiutasított követ Pakisztán vasárnap kiutasította Jugoszlávia Iszlámábádban akkreditált nagykövetét a Bosznia-Hercegovina elleni agresszió miatt — jelentette a Reuter. A pakisztáni külügyminisztérium főtitkára kijelentette, Pakisztán még nem ismerte el, hogy Szerbia és Montenegró külön államalakulatként a volt Jugoszlávia örököse lenne. Honecker mégis távozik Erich Honecker mégis önkéntesen elhagyja Chile moszkvai nagykövetségét, de nem Németországba tér vissza. Margót Honecker közölte, hogy férjével együtt érvényes útiokmányokkal rendelkeznek. Nem kívánta ugyanakkor felfedni, mely ország állította ki azokat számukra. Az orosz külügyminisztérium szóvivője egyidejűleg közölte, hogy Oroszország csak a Honecker-ügy megoldása után ismeri el az új chilei nagykövetet és nevezi ki saját santiagói nagykövetét. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek. Délen a helyzet változatlan Kétségbeesetten védekeznek a szerbek támadásai ellen a szarajevói kormány rendőrcsapatai (KURIER FOTÓ) Román önkéntesek Moldovában Alekszandr Lebegy tábornok, a 14. hadsereg nemrégiben kinevezett parancsnoka a pénteki orosz—moldovai csúcstalálkozó kapcsán kijelentette: a moldovai vezetés időnyerésre törekszik, hogy egy újabb támadást készítsen elő. A tábornok bejelentette: bizonyítékaik vannak arról, hogy román önkéntesek is harcolnak; a hadműveletekben 32 önkéntes román pilóta is részt vesz, s az Bukarestben vasárnap határozottan cáfolták azt az előző napi moszkvai bejelentést, miszerint román önkéntesek harcolnak Moldova keleti területein — jelentette az ITAR-TASZSZ. A román védelmi minisztérium ezzel kapcsolatban leszögezi: „Minden alapot nélkülöz ez erre vonatkozó filmfelvételeket és fényképeket készek átadni bármely nemzetközi vizsgálóbizottságnak. Borisz Jelcin orosz elnök szombaton a moldovai helyzetet érintve kifejtette: a Moldovában állomásozó 14. hadsereg kivonásáról csak azután kezdődhetnek meg a tárgyalások, ha a moldovai parlament rendezte a Dnyeszter vidékének jogi státusát. az állítás, amelynek az a célja, hogy ürügyet szolgáltasson a 14. hadsereg beavatkozására a független és szuverén Moldova területén folyó konfliktusba”. A dokumentum szerint Románia és hadserege a térség problémáinak diplomáciai — s nem katonai — megoldása mellett van. EBEÉ csúcs — oroszlánokkal? Finnországnak, amely házigazdája az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet állam- és kormányfői találkozójának, ezekben a napokban komoly gondjai vannak a biztonsággal— oroszlánok miatt, amelyek feltehetően a Sarkkör közelében levő erdőségekben kóborolnak. Úgy tudják, hogy négy kóborló oroszlánról van szó. A földművelési minisztérium a napokban felhatalmazott egy vadászt, hogy lője agyon a, feltehetően egy határmenti orosz cirkuszból elszabadult oroszlánt. Finnországban egyébként az állatkerteket és a cirkuszokat kivéve nem találhatók oroszlánok — leszámítva az ország címerét és a „Három oroszlán” (Three Lions) elnevezésű közkedvelt whiskyt. Román cáfolat Hogyan dönt Diana? Diana hercegnő még mindig bizonytalan, hogy váljön-e férjétől és gyermekei apjától, Károly walesi herceg trónörököstől —jelentette vasárnap a királyi család ügyeiről általában mértéktartóan beszámoló brit lap, a Sunday Express. Néhány hete arról írtak, hogy Diana hazafias kötelességből vállalta az együttélés látszatának fenntartását. Augusztus 6-án a trónörökös család tíznapos hajókirándulásra megy a Földközi-tengerre. Hónapok óta ez lesz az első alkalom, hogy Diana és Károly néhány óránál többet is Diana augusztusig vár a döntéssel együtt tölt. A hercegnőhöz közel álló források szerint Diana vízválasztónak tekinti a tengeri nyaralást. Ha érzelmeik túlélik a napi 24 órás együttlé- tet, akkor van remény, mondogatja mostanában. Károly mindenesetre biztosította feleségét, hogy szívéhez már nem áll közel régi szeretője, Camilla Parker- Bowles. Tavaly még arról jelentek meg leleplezések a brit sajtóban, hogy Diana az elmúlt években maga is vagy öt férfival megcsalta Károlyt, de a szép hercegnő iránt részrehajló britek ezt nem hitték el. A múlt Kelet-Európája A Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia felbomlása szilárdan visszaplántálta Kelet- és Közép-Európát 1918-ba — írta az Observer című brit vasárnapi lap kelet-európai tudósítója és föltette a kérdést: „Mi következik most? Az első világháború? Vagy a visszatérés a birodalmakhoz: az osztrák— magyar monarchiához, az oszmán birodalomhoz, utána íredig talán — amint tavaly a szerb ellenzéki vezető, Vük Draskovics javasolta — a bizánci birodalomhoz?” Az Observer tudósítója a visszafelé forgó idő példájaként említette, hogy Georghe Funar kolozsvári polgármester jó román hazafinak tartja Ceauses- cut. „Funar piszkoskodása a városában élő magyar kisebbséggel pontos tükörképe Ceauses- cu viselkedésének” — állapította meg a szerző. Kelet-Európábán minden választást az Európához való visszatérés jelszavával vívtak meg, ám a nagy hazatérési ünnepségből nem lett semmi. A Közös Piac szűkkeblű a kelet-európaiak befogadása iránt és nem képes eloltani a balkáni tüzet — inkább aláaknázza a hitet Kelet-Európábán, hogy Európa többi része odafigyel, sőt, hogy egyáltalán léte- zik-e. Hol van Hitler holtteste? A Sunday Express saját nyomozásáról számolt be, melynek eredménye az, hogy Hitler megégett holttestének maradványait nem a berlini kancellária kertjében temették el, nem is szórták szét a szélbe, hanem — miután szovjet orvosok felboncolták — elszállították és a kelet-németországi Magdeburgban földelték el. A hely szín ma szeméttelep— írtaa lap. Sikerült földeríteniük a Szovjetunióban Sztálin személyes titkosszolgálatának néhány egykori munkatársát, akik H itler és barátnője, Éva Braun maradványait őrizték, száll ították és eltemették. Egyikük igazolta, hogy ott hántolták el Hit lejt. Kérdőjelek Kétirányú utak Az Európai Közösségek kapui előtt immár szép számmal sorakoznak a várakozók, s köztük vagyunk mi magyarok is. Hozzászokhattunk egy bizonyos számháborúhoz, pontosabban mondva, évszám-háborúhoz. A kérdésre, mikor tűnik majd reálisnak a Visegrádi Hármak — Szlovákiával négyek? — bebocsátása, különböző válaszok hangzanak el. Emlegetik az ezredfordulót, s hol levesznek, hol hozzátesznek egy-két esztendőt. Egyelőre még azon is vita folyik, hogy külön-külön, egyszerre vagy netán más kelet-európai országokkal együtt vennék fel őket a tagok sorába. A kép kialakulatlan, annyi bizonyos, hogy nem könnyű eljutni az álmok Európájába. Ezért olyan lényeges, hogy Európa mikor és hogyan juthat el hozzánk. Nem, ez nem játék a szavakkal. Ezen a héten, amikor az országgyűlés nyári szünetet tart, csúcsforgalom van a Duna-parti épületben. Először ülésezik volt szocialista országban az Európa Tanács parlamenti közgyűlése, majd Budapesten alakul meg az Éurópai Biztonsági és Együttműködési Értekezletnek a helsinki folyamatban részt vevő 52 ország háromszáznyolc képviselőjéből álló közgyűlése. A magyar törvényhozást a hat parlamenti párt egy-egy képviselője reprezentálja majd. Ügy tűnik, minden esély megvan rá, hogy két év múlva ugyancsak fővárosunkban tanácskozzon a helsinki ötven- kettek — talán addigra többen is lesznek — csúcsértekezlete. Örvendetes, hogy ennyi külhoni képviselő jár hazánkban, mint ezekben a napokban, a csúcs során pedig rekordvendégsereg lesz állam- és kormányfőkből. Lehet-e kétség afelől, hogy ha a Magyarországra „látogató” Európa kedvező tapasztalatokat szerez, könnyebb lehet az Európa felé igyekvő Magyarország dolga? Réti Ervin, feb A Hetek csúcstalálkozója Tizennyolcadik alkalommal jönnek össze a Hetek, a világ iparilag legfejlettebb országainak állam- és kormányfői Münchenben. Az 1992-es találkozóra ko- morabb hangulatban készülnek a résztvevők. Amerikában még várat magára a konjunktúra, és a kormánynak nincs receptje a recesszió ellen, Németország most kezdi érezni az egyesülés anyagi terheit, és a takarékosság a fő jelszó Nagy-Britanniában, Japánban és Éranciaországban is. A csúcs egyik fő témája ezért az lesz, hogy miként lehetne erősíteni az üzleti és a fogyasztói bizalmat a gazdasági fellendülés iránt. A találkozó utolsó napján jelen lesz Oroszország első demokratikusan választott elnöke, Borisz Jelcin is, de nem egyenrangú partnerként, hanem egy támogatásra szoruló ország vezetőjeként. A kelet-európai segélyek célba juttatásának javítására újfajta összehangoló csoportokat szerveznek. A tanácskozáson két nyilatkozat kibocsátása várható: dokumentum magáról a csúcsértekezletről és egy politikai nyilatkozat. A biztonság pénzkérdés... Hatévvel acsemobili katasztrófa után az ükrán kormány nemzetközi pályázatot írt ki a sérült reaktor kijavítására és a helyszín megtisztítására. Kijevi hivatalos körök szerint a reaktor fölé rohammunkával emelt betonszarkofág átépítését néhány év alatt „ésszerű” költséggel el lehet végezni. A helyszín rend- behozatala és a nukleáris hulladék eltávolítása azonban multi- milliárd dolláros feladat, s akár 100 évig is eltarthat. Senki sem birkózott még meg ilyen problémával, mert sohasem fordult elő a csernobilihoz hasonlítható katasztrófa. Tisztelt Törzsvevőink, leendő Vásárlóink! DEUTACO A Értesítjük Önöket, hogy cégünk megnyitotta megyei képviseletét. Forgalmazott termékeink: • BIO-KILL rovarölőszer, • HUMIX permettrágya. • MÓRA gáztűzhely, • kerítésfonat, • műanyag háztartási edények, • kertészeti fólia.... Megrendeléseikkel forduljanak a kővetkező címhez Gergely József 5641 Tarhos, Zöldfa u. 35. Telefonüzenet hagyható: 66/41-246 Ne« kall Tatabányán aluliak, várjak Irodáíikbaa u egész ország teriletón! A jelenlegi acél-beton szerkezet kijavítása sürgős. 25-30 éves sugárzásvédelemre tervezték, de a szakértők szerint élettartama sokkal rövidebb lesz. Heves esőzés, vagy a reaktor alatt felgyülemlett víz kimoshat veszélyes mennyiségű radioaktív hulladékot, amely megfertőzné a környék földjét és vizeit. Veszélyforrás az is, hogy leomolhat az a 2000 tonnás betontömb, amelyet a reaktor fölé emeltek. A tömb a robbanásnál felemelkedett s most ingatag egyensúlyi helyzetben hever a reaktort tartalmazó tartály szélén. 3 millió forintos jövedelem évente! Kiváló egzisztencia a frueod» üdítők eladásával. Keresünk: kisebb cégeket, vállalkozókat, családokat mint megyei kizárólagos forgalmazókat. Legkedvezőbb árrés, nyugati minőség és eladási szisztéma. Feltételek: raktározási lehetőség, telefon, dinamikus gondolkodásmód, 3 millió Ft készpénz, mint áru- és reklámfedezet letéti formában, forgási idő egy hónapon belül. Jelentkezés: Futbalféria Kft., Budapest IV., István út 17—19. Telefon: 189-0180, 169-7296/23-as mellék. V __________________________^