Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-04-05 / 157. szám
© t 1992. július 4-5., szombat-vasárnap CSALÁD - OTTHON & f 5? BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Gazdaképzés g 1BËS MEGYEI HlRLAf- ban (1.) Miért nem illik ajtót csapkodni, ásítani, csúfolódni? Miról ábrándozik a kislány? Például arról, hogy ő is „menő” frizurát hord — mint például felvételünkön a modell FOTÓ: FAZEKAS FERENC Szüloriado! Amikor a kislány nagylány akar lenni Lapunkban hétről hétre közöljük a televízió 2-es csatornáján jelentkező gazdaképző sorozat anyagának állattenyésztési részét, melynek előadója és szakmai felelőse dr. Böő István Békés megyei állatorvos. Minden piac kifogástalan élelmiszerminőséget követel. Főként ezért — de más okok miatt is — új állatfajták, hibridek, új típusok jelentek — vagy jelennek meg, a takarmányozást más alapokra kellett rakni, a megváltozott termelési szerkezetek nyomán megváltozott a tartás is, ráadásul olyan betegségek léptek fel, melyekkel korábban nem is találkoztunk. Most, az új tulajdonviszonyok térhódításával remélhetően egyre több vállalkozás, kisebb-nagyobb gazdaság (hagyományos, farm, új szövetkezet, zárt állattartó telep stb.) kezdi meg működését, mindezek megerősítik a szaktudás fontosságát. Aki ennek nincs birtokában, a könyörtelen versenyben lemarad. Az eddigi ismeretterjesztői módszerektől eltérően a fajta, a szaporítás, a tartás, takarmányozás, gondozás, ápolás, bánásmód, állategészségügy kérdéseit nem egymástól elválasztva, hanem összefüggésekben tárgyaljuk, vagyis úgy, ahogy azok a gyakorlatban, a mindennapi életben érvényesülnek. Mielőtt az egyes állatfajokkal foglalkoznánk, nézzük meg, melyek azok a kérdések és gyakorlati teendők, melyekkel mindenütt, vagyis állatfajtól és termelési szerkezettől függetlenül foglalkoznunk kell a gazdaságos termékelőállítás érdekében. Az állat és környezete Mit jelent a környezet? Hogy minek mi a környezete, az viszonylagos. Az elvetett mag környezete a termőföld. Az, hogy ebből a magból életerős növény lesz-e és az milyen termést hoz, nemcsak a magtól, hanem a föld táplálóértékétől, a csapadéktól, az ember által elvégzett munkálatoktól is függ. Ugyanolyan minőségű vetőmagból más-más földön másmás lesz a termés is. A megtermékenyített petesejt környezete az anya méhe. A magzat sorsa függ az anyától, az anya sorsa viszont a környezetétől, vagyis attól, hol tartjuk, mit adunk neki, milyen gondozásban részesítjük stb. A gyakorlati állattartás szempontjából a környezet: az elhelyezésre szolgáló épület az összes tartozékaival, a takarmány és a mindezt létrehozó, felügyelő és működtető emberi tevékenység. Minél inkább kiszakítjuk az állatot természetes környezetéből, annál több feltételről kell mesterségesen gondoskodnunk, s minél nagyobb termelőképességű ez az állat, a gondoskodásnak annál foko- zottabbnak kell lennie, mert annál igényesebb. Ha állataink igénye és a környezet összhangja felborul, a termelés nem lehet gazdaságos, mert az csak körülbelül egyharmad részben függ az állatban rejlő képességektől, a többi a környezettől függ. Ezeket az igényeket természetesen csak akkor elégíthetjük ki, ha ismerjük is azokat. Például: a naposcsibe hőigénye az első napon 32—34 °C körüli hőmérséklet. Ha ezt nem biztosítjuk, megnézhetjük az eredményeket. A környezet összetevői körül azok a legfontosabbak, amelyek az állatra állandóan hatnak, vagy rövid ideig, de erősen hatnak, vagy amelyek a legtöbb életjelenséget befolyásolják. Fontossági sorrendet megállapítani kissé erőltetett, ha mégis, első helyre az emberi tevékenységet tenném, mert az összes többi ettől függ. Rögtön ezután következik szerintem a takarmány (mennyisége, minősége, etetés módja stb.), mert ez a legtöbb életjelenséget befolyásolja. A többi „fontosságára” nem lehet általános érvényű megállapítást tenni. Nyilvánvaló, hogy egy zárt tojóház' levegőminőségének megőrzése fontosabb, de nehezebb is, mint az udvaron ka- pirgáló tyúkoké, vagy pl. egy alom nélküli sertésólban a padozat minőségének nagyobb a szerepe, mint az almozott tartásnál. Pénzből élünk, ezért a környezeti feltételek kialakításakor figyelembe kell vennünk a gazdaságosságot is. Például: a juh a hőmérsékleti szélsőségeket jól bírja, a szarvasmarha is jó hőszabá- lyozó-képességű, világos tehát, hogy ezeknek teljesen értelmetlen dolog „betonpalotát” építeni. Lényeges, hogy mindig környezetüket alakítsuk az állat igényeihez, ne pedig fordítva. Dr. Böő István A plakátok, hirdetések, rek- lámfilmek megragadják a kislányok képzeletét is. Ok is szeretnének minél hamarabb nagylányoknak látszani és úgy gondolják, szexis ruhában, magassarkú cipőben, vörösre rúzsozott szájjal ez sikerül is. A korunkban egyre inkább elharapódzó jelenség egyáltalán nem veszélytelen — figyelmeztetnek a pszichológusok. Tény, hogy a mai gyerekek sokkal hamarabb érnek, mint anyáik akár 20—25 évvel ezelőtt. 10 éves kislányoknak már kifejlődik a mellük, 12 évesen pedig sokan már a testi szerelembe is belekóstolnak. Ez azonban a megfelelő felvi- lágosultság, érettség és felelősségérzet híján nagy veszélyeket rejt magában, kisiklott életekhez vezethet. Marianne Klüver, 35 éves müncheni anyuka így mesél erről a jelenségről: „Lányom, Clara 12 éves. Reggelente töprengve áll a szekrény előtt, hogy mit vegyen fel. Többnyire a miniszoknya, a szűk, váll- nélküli felsőrész és lógó, nagy fülbevaló mellett dönt, amihez természetesen a smink is hozzátartozik. Ez egyáltalán nem tetszik nekem és állandóan veszekedések forrása. De ha megtiltom, titokban csinálja.” Az illatszerboltok eladói is megerősíthetik, hogy egyre fiatalabb kislányok vásárolnak körömlakkot, rúzst, szempillaspirált és szemfestéket. Az irányzatot Amerikában már üzletileg is kihasználták: a leggyorsabban reagáló cégek már „iskolai szettet” ajánlanak 10 év alatti kislányok számára, amely pasztell árnyalatú sminkkészletet tartalmaz. Dr. Bejamin Spock gyermekorvos véleménye elgondolkodtató a jelenségről: „Normális dolognak tartom, hogy egy kislány szeressen öltözködni és kifesse magát, amíg ez csupán játék és örömet okoz. De ha ez komoly, mindennapos rituálévá válik, akkor baj van: a kislányok elveszítik gyerekességüket, ártatlanságukat.” A pszcihológus más veszélyekre is felhívja a figyelmet: „Közszemlére teszik magukat anélkül, hogy ennek veszélyéről fogalmuk lenne. Egyre fiatalabb lányokat erőszakolnak meg és bár testileg esetleg elég fejlettek, lélekben még gyerekek, akik nem tudják feldolgozni ezt a szörnyű élményt.” Mert nem egyedül te vagy a világon. Az ajtócsapkodással zavarod a környezetedet. Mindenki szereti a csendet és nyugalmat, de arra neked is vigyáznod kell! Amikor legközelebb bevágnád az ajtót, gondolj rá, hogy most éppen más vágyik csöndre. Mindentől eltekintve az ajtócsapkodás káros is. Tönkremegy az ajtó, kilazul a tokja, lehullik a vakolat. Nem kerül nagy fáradságba szépen, tisztességesen betenni azt a fránya ajtót. Hát tedd. Az ásítás igen gyakran az unalom jele. Valakinek a szemébe ásítani azt jelenti, hogy unod. Lehet, nem is benne, hanem benned van a hiba: ő érdekeseket mond, te azonban nem érted, amiről szó van. Tapintatosabb, ha elfordulsz, de legalábbis a szád elé teszed a kezed. Ha ásíthatnékod van, az mindig oxigénhiányt, pontosabban az agy oxigéndús vérrel való ellátásának hiányát jelenti. Nem egyéb görcsös lélegzetvételnél. Hát ha érzed, hogy ásítanod kellen, inkább lélegezz szép lassan kétszer- háromszor jó mélyet, és elmúlik az álmosságod. Ami pedig a csúfolódást illeti: tehet-e arról valaki, hogy selypít vagy dadog, túl kicsire nőtt vagy húzza a lábát? Pontosan ugyanúgy nem tehet róla, mint te arról, hogy esetleg szerencsésebb vagy. Hát akkor? Hogy merészeled a másikat apróbb-nagyobb hibái miatt csúfolni? Csak azt érdemes szóvá tenni, amin valaki saját erejével változtatni tud, de azt is komolyan és segítő szándékkal. Miért nem illik csámcsogni evés közben? Mert ízléstelen. A csámcso- gással asztalszomszédaink étvágyát rontjuk. És van-e ehhez bárkinek joga? Ha csak azon múlik, hogy az ember rágás közben csukva tartja a száját, nem kell-e megtenni ezt mások kellemes étkezése érdekében?! íratlan szabály, mely nem öncélú, nem csupán azért van, hogy „szekírozzák” vele a gyerekeket. Miért annak kell először megmondania a nevét, aki telefonon hív? Udvariasságból. Mint minden udvariasságnak, ennek is van értelme vagy haszna. A mai telefon még vak. Én, aki hívok, tudom, hogy kit hívok. O, akinél cseng a telefon, nem tudja, ki hívja fel. Csak akkor tudja meg, ha megmondom neki. Nincs annál udvariatlanabb és faragatlanabb szokás, mint amikor a hívó azzal kezdi a telefonálást: „Ki beszél?” Holott tudja, ki beszél. Igaz, előfordulhat, hogy nem az veszi fel a kagylót, akire számított a hívó. Akkor is a legudvariasabb megoldás és egyben a legcélszerűbb, ha azt mondja: „Jó napot kívánok. X. Y. vagyok. N. N.-t keresem, szíveskedjék a telefonhoz küldeni.” Bátrabb-e a vakmerő a bátornál? Nem. A vakmerő nem bátrabb, mert nem is bátor. Vakon mer: nem látja a veszélyt, nem is tudja, mi fenyegeti. Akkor hát ki bátor? Aki nem fél? És gyáva-e, aki fél? Az az igazság, hogy fél a bátor is, a gyáva is. Csakhogy a gyáva attól is fél, amitől nem kellene. Ahol pedig kockáztatni kellene, visszaretten és nem cselekszik. A bátor viszont nagyon jól tudja, mit kockáztat, mégis belevág. O is fél, de restellné mutatni. Csak bátorságból lesz hősi tett. A vakmerő is elérhet ugyan sikereket, de előbb- utóbb rajtaveszt, mert belerohan a veszélybe. Kezdetben Coué... Jó kedvem van, jó kedvem van, jó — Régen volt már, amikor a jó öreg Couéról olvastam valahol. És szörnyen megtetszett, hogy amit az ember jól betáplál magába, az valóban hasznosul. Szinte a vérévé válik. —Tehát addig kell mondani valamit, azt például, hogy jól érzem magamat, míg tényleg így is lesz, s valóban jól fogom érezni magam? — Úgy bizony. Én sokszor kipróbáltam és mindig használt ez az önszuggesztió, noha Couét már régen elfelejtették. De sokan mások és sokféleképp foglalkoznak a lelki béke, a jó közérzet és más hasonló dolgokkal. — Es világszerte nagy üzlet is. — De még mekkora! Érthető is, mikor mindenben, ami csak az ember testi vagy lelki egészségével függ össze, óriási anyagi lehetőség is van. Hiszen magunkért mindent megteszünk. — Az amerikai híres szlogen, a Mosolyogj! is a couézá- son alapszik. — És mindig aktuális. Nálunk is! Bár a boltokban van változás, de hivatali vagy vállalati munkahelyeken lenne még mit tenni mosoly ügyben. Arról nem is beszélve, hányán hiszik még mindig, hogy szívességet tesznek, amikor a munkájukat végzik. * ** — Jó kedvem van, jó kedvem van... Mondanám én szívesen, dehát mitől legyen jó kedvem? — Súlyos, megoldhatatlan gondjai vannak? — Még ezt sem állíthatom, mert nem olyan nagyok. És mégis szinte mindig rosszkedvem van. A munkában csak- csak erőltetem magam, mert tudom, hogy sehol sem szeretik a fancsali képet, de otthon...? —De hisz ez tiszta betegség. — Azt hiszem néha magam is, de azért mégis, hogy állítsak be egy doktorhoz azzal, hogy van egy jó férjem, két szép gyerekem, én meg csak szomorkodom. Pedig szeretnék én is örülni, mint más. De nem megy, mert állandóan van egy rossz érzésem, ha nincs is rá semmi okom. — Ha ezt tudja, az már jó. Nem? Talán nagy baj nem lehet. — Dehogynem! Hisz már a gyerekek is célozgatnak, hogy másnak vidám az anyukája. —És a férje? — O szerinte olyan vagyok, mint aki ha nincs baj, azt mondja, majd lesz! És igaza van, ilyen vagyok, nem tehetek róla. * * * —1 Hagyja ezt a hókuszpókusz mesét, nekem nincs szükségem semmiféle szuggerá- lásra. Tudok én józanul is bolond lenni. — Úgy vegyem, hogy vidám az alaptermészete? — Hála a jó istennek! Apámtól örököltem, ő volt ilyen. Ha rosszul ment neki, akkor is bizakodott, és kimászott a gödörből. Ha anyámra ütöttem volna, rosszul járok, mert ő az ellentéte apámnak. — A lényeg az, hogy Ön vidám és gondtalan. Tényleg, sohasem keseredik el? — Hazudnék, ha ezt mondanám. De ritkán és hamar túlteszem magam rajta. — Nagy önfegyelmébe kerül? — Nem, mert az észre hallgatok, ez meg néha furcsán jön ki. Volt, amikor azt hitték, nem vagyok normális, mert nevettem azon, amin sírni kellett volna. S közben egyre mondtam az ügyvédemnek, hogy a magasabb tarifát számolja, hisz a végén úgyis az igazgatóm fizeti majd az összes költséget. Úgy is lett. —De attól még agyon izgathatta magát. — Talán illett volna, de mit csináljak, ha egy kis méreggel is beérem... — Ez csak utólagos viccelés, ugye? — Talán igen, talán nem. Találja ki! Vass Márta
