Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-01 / 154. szám
1992. július 1., szerda Sík Ferenc: Elképzelésünk rokon, a találkozás törvényszerű HAZAI TÜKÖR ( Olvasóink írják Páskándi-premier Gyulán A színház a műsorváltozás jogát fenntartja! Amikor egy-egy színház elkészíti a műsortervét, a fenti mondatot biztonságból rányomtatják a műsornaptárra. így történt a Gyulai Várszínházban is, ahol az idei nyáron eredetileg Sütó' András: Az ugató madár című darabjával kezdődött volna a prózai szezon. Ám megváltozott a program, és július 2-án Páskándi Géza: Tornyot választok című drámája kerül színre. Sík Ferenc, a Várszínház művészeti vezetője rendezte volna Sütő András drámáját, és ő rendezi most a Páskándi-dara- bot is. — Hubay Miklós szerint, azokban az években, amikor a Nemzeti Színház nem volt a „nemzet színháza”, tulajdonképpen a Gyulai Várszínház vett át valamennyit a Nemzeti feladataiból — mondja Sík Ferenc. — Játszottuk Illyés Gyula darabjait, sokáig ő határozta meg a Várszínház arculatát. Kétségtelen, hogy most Sütő András a magyar szellemi élet egyik vezéregyénisége, akinek a drámái meghatározók lehetnek a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház számára is. Ezért gondoltuk, hogy Gyulán sorozatban fogjuk játszani Sütő András darabjait. Idén ősbemutatót terveztünk. Az ugató madár színre vitelét. Sajnos, Sütő András olyan szerencsétlen körülmények közé került, hogy az a folyamatos drámaírói tevékenység, amely őt jellemezte, most megakadt. Utolsó pillanatig reménykedtünk, hogy elkészül drámájának az a változata, amelyet az író jónak tart. Nálunk van az alkotás, amely szerintem eljátszható, nagyon színvonalas darab, de Sütő András elégedetlen vele. A barátság és a tisztelet arra kötelez, hogy ha ő nem tartja jónak a darabját, akkor ne adjuk elő. — így került műsorra Páskándi Géza: Tornyot választok című drámája. — Igen. Ez a mű egyébként a Nemzeti Színház jövő évi műsorán is szerepel. Elsősorban azért esett rá a választás, mert a Nemzeti Színház nagyon ígéretes szereposztásban tudja színre vinni. Szakácsi Sándor, Balázsovits Lajos, Koncz Gábor, Peremartoni Krisztina, Moór Mariann és Fazekas Andrea a főszereplők, de szerepet kapott Mihály Pál, Ferenczi Csongor, Szélyes Imre, Csíkos Gábor, Csurka László, Bitskey Tibor, Szoko- lay Ottó, Rubold Odón, Sörös Sándor. Néha azzal vádolják a Nemzeti Színházat, hogy a férfigárdánk erőtlen. Vannak nagy öregjeink, vannak tehetséges fiatalok, de a középnemzedék, a színház gerince gyengébb. Nos, ez a szereposztás cáfolat lehet a vádakra. — Egyre nyilvánvalóbb a kötődés a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház között. Nem túl erős ez a kapcsolat? Általa nem halványodik el a Várszínház önálló karaktere? — Ha elmondom az idei műsortervet, abból talán kiderül, kihez mennyire kötődünk. Az ünnepélyes megnyitó után a Kolozsvári Operával közösen mutattuk be Erkel Ferenc Bánk bánját. A Nemzeti Színházzal kooperálva valóban három darab kerül színre, de például a Noszty-fiú esete Tóth Marival című darabban komoly részt vállal az egri színház. A János vitéz daljáték a Nemzetin kívül egy operaházi együttműködés eredménye, nem beszélve arról, hogy a Duna együttes is táncol és énekel az előadáson. A Páskándi-da- rab valóban a Nemzeti Színház produkciója, ám a Macbeth már teljesen gyulai előadás, akkor is, ha lesznek benne színészek a Nemzetiből is. Kétségtelen, hogy az idei nyáron a gyulai színházi szezon a Nemzeti Színházra épül, de annyira rokon az elképzelésünk arról, hogy ebben a pillanatban mit kellene a magyar színháznak csinálni, hogy törvényszerű a találkozás.-—Annál is inkább, mert Sík Ferenc a Nemzeti Színház főrendezője és a Gyulai Várszínház művészeti vezetője egy személyben. — Valóban. Ám a két színház igazgatójának, Ablonczy Lászlónak és Havasi Istvánnak az elképzelései is közel állnak egymáshoz. A produkciók minősége döntheti el, hogy ez a kapcsolat milyen eredményeket hoz. AndódyTibor Tündöklés Jelinek Lajos rajza „Nulladik típusú” találkozás Tóth Imre, Sarkad város polgár- mestere „nulladik típusú” találkozásnak nevezte azt a fórumot, ahol a közelmúltban a város párt- és tömegszervezetei, valamint az egyházak képviselői és az önkormányzat első ízben találkoztak egymással. A „randevú” elején a polgármester megpróbálta felmérni, hogy a részt vevők „értelmes vállalkozásnak” tartják-e az efféle összejöveteleket. Jó néhányan örömmel üdvözölték a gondolatot, mondván, hogy szervezetüket minden olyan közügy érdekli, amiről egy ilyen fórumon tudomást szerezhetnek vagy azt megvitathatják. Ezzel szemben a kisgazdapárt helyi szervezetének elnöke, Szathmáry Sándor úgy vélte, közügyekben elegendő a testületi üléseken való találkozás, ahová a lakosok, az egyházak és a városi szervezetek képviselői is elmehetnek. A polgármester szerint azonban a testületi ülések a kötött témák és időhatárok miatt nem lehetnek alkalmasak a szóban forgó szervezetek gondolatainak kicserélésére, véleményeik egyeztetésére. A találkozón részt vevő Kádár Péter országgyűlési képviselő véleménye is az volt, szükség van az ilyen fórumokra, hiszen — mint mondta — nem szabad megengedni, hogy minden a Parlamentben dőljön el. M. M. „Vesekó'törés Orosházán... Tisztelt Szerkesztőség! 1992. június 17-e, szerda reggel van. A Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház megyei urológiai osztályán 16 beteg várakozik ,,vesekőtörésre”. Ebben természetesen nincs semmi különös, hiszen négy éve elfogadott, begyakorolt (ma már rutin) eljárásról van szó, amely kezdetben csak Budapesten, ma már szinte valamennyi megyében hozzáférhető. Lapjuk hasábjain emlékezetem szerint változó részletességgel már legalább 4-5 alkalommal szerepelt a téma, igaz nem az első oldalon. Tekintettel arra, hogy a kérdésnek gazdasági vonatkozásai is vannak—az esélyegyenlőség biztosítása érdekében—, első oldalon, ha lehet hétvégi számban, vastag szedéssel szívesen beszámolnánk hasonló eredményekről, csak attól tartok, hogy az Orvosi Kamara előbb-utóbh rosszallását fejezné ki etikai okokból. Dr. Csaba István urológus főorvos, Gyula Jóslatok az idei esztendőre Két hónapja van a kormánynak „A szomszédos Magyarországon hamarosan, valószínűleg az elkövetkező két hónap folyamán rendszerváltozásra kerül sor. A volt szocialista blokk egyik országában újabb kormányválság van kialakulóban.” — ez a legfőbb magyar vonatkozású látomása Kleo Patra balkáni jósnőnek 1992. évre. A jósnő az újvidéki Magyar Szó szerint ismert személyiség déli szomszédainknál. Jótékonysági tevékenységéért három aranyplakettet is kiérdemelt. Jelentős anyagi támogatást nyújtott ugyanis a jugoszláviai háború hadirokkantjainak és menekültjeinek. Szóval Kleo Patra most jósolt. Látomásai főleg szétesett hazájával kapcsolatosak: Szerbia és Crna Gora közelmúltban létrejött szövetsége nem lesz hosszú életű, de szétválásuk békésen megy végbe; hamarosan Koszovó is lángra lobban, a tartomány két „etnikai" részre oszlik, egyikben a szerbek, a másikban az albánok fognak élni; a Vajdaság továbbra is Szerbia része marad, sőt idővel a két terület elválaszthatatlanul „egybeolvad”; Seselj vajda goromba és agresszív viselkedése miatt elveszti népszerűségét, Milosevics viszont még sokáig hatalmon marad, de a politikai színtéren már a közeljövőben feltűnik egy nő, aki népszerűségben „lekörözi” a szerb elnököt; a háború a jövő év kezdetéig is eltarthat, de következményeit még a 21. század elején is érezni és viselni fogjuk; Jugoszlávia jövőjének alakításában Oroszország fog kulcsfontosságú szerepet játszani. Csődbe jutottak Legutóbbi közlésünk óta újabb Békés megyei cégekről tudtuk meg, hogy csődeljárás, felszámolási vagy végelszámolási eljárás folyik ellenük. Az alábbiakban olvashatják—a Heti Csődértesítő alapján — az újabb listát. Forgalmazó Kft., Gyomaend- rőd. Csődeljárás Építőipari és Kazánszerelő Szövetkezeti Kft., Orosháza. Felszámolási eljárások Körössport Kft., Békéscsaba; Megyer-Béke Mgtsz, Békéscsaba; Műanyagipari és Reklámanyaggyártó és Walter Lord: A Titanic pusztulása 43. A fedélzeten egy tiszt nyomban munkára fogta őket: takarókat kellett összehordaniuk. Aztán az első osztályú ebédlőterembe vezényelték a társaságot; már jókora csapat szaladgált ide-oda, székeket cipeltek, asztalokat toltak odébb, a szeszes italokat hordták át a bárból a büfébe. Se Vaughan- nek, se kollégáinak sejtelmük sem volt róla, mire való az egész. Aztán elterjedt a hír, hogy Rostron kapitány háromezer takarót akar készenlétbe helyezni „ugyanannyi hajótöröttnek”. De hogy miért, hogy mi történt, azt nem tudta senki. 1 óra 15-kor kiderült. A ste- wardokat felsorakoztatták a nagy ebédlőteremben, és Hughes fősteward kis beszédet tartott. Közölte velük, hogy mi történt a Titanickíú. Elmondta, mi lesz a feladatuk. Ekkor rövid hatásszünetet tartott, majd kivágta a buzdító szavakat: — Mindenki álljon a helyén, és igaz angol férfihoz méltóan teljesítse kötelességét! Ha pedig úgy fordul a helyzet, hogy szükség lesz rá, gyarapítsuk még egy dicső lappal Britannia történelmét! Ezek után a pincérek visszatértek munkájukhoz, többnyire takarókat hordtak az ágyneműtartó szekrényekből a folyosókra. Ezt a sürgés-forgást látta Louis Ogden, amikor kinézett a kabinjából. Ezúttal megszólította dr. McGhee-t, aki éppen elhaladt az ajtaja előtt, de az orvos csak ennyit mondott neki: — Kérem, maradjon a kabinjában!... A kapitány parancsa! — Jól van, de mi történt? — Baleset... De nem a mi hajónkon! Maradjon odabenn. Mr. Ogden elmondta a furcsa dolgot a feleségének. Ki tudja, miért, azt hitte, hogy a Carpathia kigyulladt, és most siet, hogy segítsenek rajta. Felöltözködött és kiment a fedélzetre, ahol egy ismerős kormányossal találkozott. Tőle egyenes választ kapott: -— A Titanicot baleset érte. — Ezt aztán nem hiszem. Hiszen a Titanic észak felé halad, mi pedig délnek! — De most mi is északra megyünk, méghozzá pokoli gyorsan! Menjen vissza a kabinjába! Mr. Ogden ismét elmondta feleségének, amit hallott. Az asszony megkérdezte: — És te elhiszed? —Nem én. Kelj fel, és öltözz a legmelegebb holmidba. — Mr. Ogden most már bizonyos volt benne: az ő hajójuk került végveszélybe. A Titanic ugyanis elsüllyeszthetetlen. Az orvos tehát eltitkolja a katasztrófát. Legrosszabb sejtelmei váltak valóra: a Carpathia végveszélybe került, menekülniük kell. Valahogy sikerült fello- pózniuk a fedélzetre. Mások is így cselekedtek. Összevetették értesüléseiket, kis csoportokba verődve bujkáltak a legénység elől. De lassacskán mégis észre kellett venniük, hogy a Carpat- hiának semmi baja sincs. És bár híre terjedt, hogy a Tita- nicot baj érte, senki sem akarta elhinni, hogy emiatt rohannak ilyen veszettül az éjszakában. De kérdezősködni persze nem lehetett, mert még lekül- dik őket a kabinjukba. így aztán csak ténferegtek odafönt, és meresztgették a szemüket a vaksötétbe. Tulajdonképpen azt sem tudták, mit keressenek. De valóban az volt a helyzet a Carpathián, hogy senki sem tudta, mit keressen. A másod- osztályú dohányzó mögötti rádiósfülkében Harold Cottam már nem tudta fogni a Titanic jelzéseit. Igaz, gyenge kis készüléke volt — a legjobb esetben 150 mérföldre terjedt a hatóköre; a szikratávírász tehát nem tudta biztosan, mi történhetett. Meglehet, most is „ad” a Titanic, csak olyan gyöngén, hogy nem tudja fogni. Amíg viszont adott, minden híre baljósán hangzott. 1 óra 6 perckor Cottam hallotta, hogy az óriás hajó arra kéri az Olym- picov. „A mentőcsónakokat helyezzétek készenlétbe. Gyorsan süllyedünk, orral lefelé.” 1 óra 10-kor: „Süllyedünk, orral előre”... 1 óra 15-kor: „Gépház víz alatt.” A Titanic egyszer megkérdezte Cottamet, mennyi idő alatt érhetne oda hozzájuk. — Mondja azt, hogy körülbelül négy óra alatt — utasította Rostron kapitány a szikra- távírászt; még ő sem tudta, a Carpathia mit tehet a Tita- nicé rt. Aztán 1 óra 50-kor jött a végső könyörgés: „Gyertek olyan gyorsan, ahogy tudtok, öregfiú. A gépterem a kazánok csúcsáig megtelt.” Utána csönd. Semmi több. Már elmúlt két óra, de Cottam még mindig a készüléke fölé görnyedt. Egyszer benyitott hozzá Miss Peterson és feltűnt neki, hogy Cottam a metsző hidegben ingujjban dolgozik. Éppen vetkőzni kezdett, amikor az első CQD jelzés befutott, és azóta annyi ideje sem volt, hogy kabátot húzzon. Fent, a parancsnoki hídon töprengett Rostron is. Megszervezte embereit, mindent megtett, amit csak tudott, de most következett a dolog legnehezebb része: a várakozás. A közelében állt James Bisset második tiszt, előtte pedig néhány rendkívüli őrszem. Valamennyien azt figyelték, nem látnak-e jéghegyet, vagy valami jelzést a Titanicról. De nem láttak semmit, csak az üvegsima tengert, a tisztán ragyogó csillagokat, az élesen kirajzolódó üres horizontot. (Folytatjuk) Ezek után a pincérek visszatértek munkájukhoz, többnyire takarókat hordtak az ágyneműtartó szekrényekből a folyosókra. Ezt a sürgés-forgást látta Louis Ogden, amikor kinézett a kabinjából. Ezúttal megszólította dr. McGhee-t, aki éppen elhaladt az ajtaja előtt, de az orvos csak ennyit mondott neki: — Kérem, maradjon a kabinjában!... A kapitány parancsa! — Jól van, de mi történt? — Baleset... De nem a mi hajónkon! Maradjon odabenn.
