Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-20 / 170. szám
1992. július 20., hétfő HAZAI TÜKÖR Vár a Várfürdő, de hogyan? Olvasóink írják Békéscsaba színpada? A VI. Európai Gyermekszínjátszó Találkozó keretében a békéscsabai Korzó téren július 13-án látottak-hallottak igen kellemetlen emlékeket hagytak bennem és számos nézőben. Hétfőn 3 órára a térre mentünk a férjemmel, a szomszéd kisfiú meghívására. Tőle hallottam először erről a találkozóról. Lelkesen mesélte el, hogy a szülők és a különböző társadalmi szervek óriási összefogása teremti meg előadásuk létrejöttét. Egy hónapja próbálják a Kalotaszegi lakodalmast, melynek 9 fellépőruháját a Kolozsvárról érkezeti nagymama varrta meg, a táncot Mlinár Pali bácsi tanította. A tanárnőjük, aki a játék szervezője- rendezője is, egy ismeretterjesztő füzetet írt, melyet400példányban készítettek el. A téren a tűző napon egy korhadt, tenyérnyi színpad árválkodott. Elborzadtam. Ezen, a 10-15 cm hézagokat hagyó, szúette alkotmányon hogyan fog 33 gyerek táncolni, mozogni, játszani? Ez Békéscsaba színpada? Közben sokan kérdezték tőlünk: „Tessék mondani, mi lesz itt, gyermeknap, mert sehol semmi plakát! És a csabaiak hol fognak fellépni és mikor?” Körülbelül 4 órakor kezdődött eláll. Számú Általános Iskola gyermekeinek mesejátéka. Az a néhány néző, aki a téren volt, hallani semmit sem hallott a gyerekek előadásából, mert nem volt hangosítás. Okét a Nyulam Bulam Együttes követte. Az együttes lármáját a színpad sűrű körbemikrofonozása tökéletesen biztosította, nem csoda, ha a bekiabált véleményeket: „Ezt a gyermeknapon kellett volna csinálnotok! Hagyjátok már abba! Mit keresnek itt ezek? Csak nem velük akarunk Európához csatlakozni?” —nem hallhatták meg. Eközben érkezett a térre a Széchenyiek csoportja. Milyen gyönyörűek voltak, uramisten! A Kalotaszegi lakodalmast csak hat óra előtt engedték a „színpadra”, miközben kiderült, hogy az egyetlen díszletüket, a játék fontos elemét, a székelykaput nem lehet felállítani, mert ez a színpad nem bírja el. A gyerekek összepréselődve álltak, hangosítás nem volt. A gyönyörű szövegből semmit sem hallhattunk. Közben az egyik rendezőnő le akarta állítani a játékot, hogy angolul menjen a szöveg. A fölháborodott nézők nagyon megharagudtak: ..Hogy képzelik ezt? Nem szégyellik magukat? Ilyen színpadot adnak, elveszik a hangosítást és még a magyar lélek angolul szóljon!” Nagyon nagy volt afölháborodás, és teljes joggal. Ezt a gyönyörű erdélyi lakodalmi ünnepet végül is kurtán- furcsán lezavarták a „színpadról". Az a hatalmas munka, az az óriási lelkesedés nem kellett, s a csabaiak sem kellettek a VI. Európai Gyermekszínjátszó Találkozó rendezőinek. Európához akarunk csatlakozni? De mivel, ha a magyarságunkkal nem mehetünk? Frankné * * * Megértjük és őszintén sajnáljuk a gyerekeket, a pedagógusokat és a szülőket, akik időt és fáradtságot nem kímélve készültek a Korzó téri fellépésre. Reméljük, azok a szervezők, akiknek a dolga lett volna a hangosítás, a színpad és minden, a sikeres fellépést segítő körülmény biztosítása, önkritikát gyakoroltak és levonják a szükséges következtetést. Annál is inkább, mert olyan lehetőségről volt szó, amellyel a város kapcsolódhatott volna egy nagyszabású nemzetközi rendezvényhez. Ilyenkor nem csak ajánlatos, hanem kötelesség feltenni a kérdést: kinek készül a műsor? Kit várunk a nézők soraiba? Ha a várost, nem megy hangosítás nélkül. Ha több száz külföldi gyereket, akkor nem illik tolmácsolás nélkül rendezni semmit sem. Azok a bizonyos kapcsolódási pontok (Európához) valahol itt kezdődnek. Kedves olvasónk bizonyára egyetért, ha azt mondom, az a délután a hazai közönségnek és a 27 országot képviselő vendégeknek egyformán csalódást okozott. ^ ^ ) (Folytatás az 1. oldalról) a különböző helyiségekbe Szálai Józsefné, a helyettes kíséri. Az előtér, ahova érkezünk több funkciós. Kétes tisztaságú függöny választja el a raktárát az „irodától”. De itt van még két hűtőszekrény, meg egy asztal is. A jócskán elhasznált konyhaedények egy nyitott polcon porosodnak. Az ütött-kopott alumínium lábosok, fazekak megérdemelnék, hogy szemétre dobják őket. Megszolgálták már a pénzüket. A csempe leszakadva, koszos söprű a falhoz támasztva, legyek tömkelegé csemegézik a különböző étkeken, edényeken. A „hal” feliratú hűtőben kukoricát tárolnak. Egy másikban kolbász és krumpli fa- gyoskodik. A tejtermékes hűtőben húsok, dermedt palacsinta, paradicsom, tejföl. A készételesben rizs, főtt tészta, főtt krumpli... — Tegnap szabadnapos voltam, nem tudok semmiről — így a helyettes. — Jól belenyúltunk a közepébe — súgja dr. Mucsi Gyula, aki meglepő udvariassággal, nyugalommal sorolja a hibákat, hiányosságokat... A mosogatást kopott, piros ronggyal végzik, ki tudja, mi lehetett fénykorában ez az alBónus István: A kálvária kezdete... Hiába ígért a hatalom büntetlenséget az „56-os esemé- nyek”-ben való részvétel miatt: 1957. február végén felkeresett egy nyomozó, fegyveres kísérete társaságában és átol- vásta ától cettig a kézirataimat. Mivel politikus verseket alig-alig írtam, így csupán egyet találtak, amelyre az ellenzékiség bélyegét lehetett rásütni. A nyomozó, mint a héja csapott rá. Jó volt ez nagy terhelő adatnak a „főbűn” mellé. A főbűn az Ünnepi Beszéd című versem volt. Ott feküdt a kézirataim tetején, de egy példányát előhúzta a nyomozó is a táskájából. Ugyanis néhány ismerősömnek adtam belőle 1956. októberében. Úgy látszik, valamelyik beszolgáltatta a rendőrségnek. A nyomozó táskájába csúsztatta a kritikus írásokat és bevittek a rendőrségre. Leültettek egy asztalhoz és szemben velem négy vagy öt nyomozó foglalt helvet. Miközben kérdezeetkalmi edény mosó... A konyhaasztalon só, bors, elhasznált zsír, paprika, paradicsom, lekvár egy lecsó társaságában, aminek hűtőben lenne a helye... — Bevisszük — mondja készségesen a helyettes. — Nem tudom miért van itt... Lehet, hogy nekem nem illik beleszólni más vizsgálódásába, de nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem Szalainét: — Már megbocsásson, de állítólag Ön a helyettes és úgy csinál, mintha most járna itt először... Mentségére legyen mondva, nem sértődik meg pimasz megállapításomon. — Tessék mondani, mit keres itt ez a tegnapi bableves, lefagyasztott gyümölcs, meg- poshadt dinnye — kérdezi Mucsi főorvos az asztalra mutatva... És a helyettes ismét nem tud elfogadható választ adni... — Ha nem lesz rend mire visszajövök, felfüggesztem az egység működését — mondja a főorvos és egy másik vendéglátó felé vesszük utunkat... ♦ ♦♦ A Halas büfé vezetője Dobrot- ka Károly. Ahogy belépünk a kis helyiségbe egy nagy lábas kolbászzsírba ütközöm, ami mellett felmosovödör rongytek a vers megírásának és elmondásának körülményeiről, kíváncsi tekintetük azt fejezte ki: „Nini, egy eleven költő... Micsoda csodabogár ez.” Valamelyik megkérdezte: — Hányán voltak a gyűlésen, ahol elszavalta a verset? Emlékezetemben fel idéződön a kép, amikor ott álltam az emelvényen és nem láttam mást, csak fejeket szorosan egymás mellett. És ez a fejrengeteg a Kossuth-szobortól a katolikus templomig terjedt. — Lehettek olyan tízezren. — El tudná nekünk mondani úgy, ahogy akkor elmond- »?... Megéreztem, hogy ennek a kérdésnek semmi köze a nyomozás hivatalosságához, az csupán emberi kíváncsisága a nyomozóknak. Minden félelem nélkül elmondtam végig. Ünnepi Beszéd A hamu alól fellobban a láng És csodálattal nézi a világ. gyal letakarva és seprű. Koszos törülköző lóg a plafonról. Ez olyan raktárféleség göngyöleggel, hűtőkkel. Az egyik hűtőben kolbász, virsli és... kész étel. — Mit keres ezek mellett a kész étel? — kérdezi Mucsi doktor — Tárolási gondjaink vannak— így a tulaj... Egy másik hűtőben kukorica, kolbász, hal... Állítólag nagyon rossz társítás... — Úgyis hamar elfogy — szólal meg mellettünk egy hölgy. — Ne nyissunk efölött vitát — mondja nyugodt hangján a főorvos — hiszen úgyis tudják, hogy így nem lehet ételt tárolni. A szekrényen ócska polcok, rossz, leégett ventilátor, a halelőkészítő asztalon légy csapó! Van itt is hiányosság épp elég... Az Ételbár Kft. vezetője, Szilágyi János éppen adminisztrál, amikor „meglepjük”. Meglepően nyugodt. Áhogy kiderül, van rá oka, hogy nyugodt legyen... Katonás rendben és tisztaságban találunk szinte mindent. Van kézmosó, tiszta törülköző, tiszta és jó állapotban lévő edények, egy „szem” legyet találok mindössze. A hűtőkben az van, amit Feltámadt a maroknyi magyar, S most nem pártos, most mind egyet akar: Idegennek nem hajtani fejet, Kisöpörni a szovjet szemetet! Öröm feszíti szívünket nagyon, Bár befelé nyíllal nehéz fájdalom. Hull a népünk... A sok ifjú diák S az értünk közdődrága katonák: Vérzőn védik a magyar életet, Amíg söprik a szovjet szemetet. Megnyílik a magyar ég felettünk S lenéz az Isten, akit feledtünk: Akit hiába gyalázott agyon Az anyagelvű barbár hatalom: Mégis szítja a magyar lelkeket, Hogy söpörjék a szovjet szemetet. ráírtak. A péksütemények letakarva. Szóval itt nyugodtan venném és enném meg a kapható étel-, italféleségeket. ♦ ♦♦ A Hullám étteremhez tartozó kis gombában fiatal kislány a felszolgáló. Lángost, főtt kukoricát, fánkot, jégkrémet és üdítőket kaphat a kedves vendég. Itt is rend és tisztaság fogadott. ♦ ♦♦ A Békés Megyei Élésker 296- os büféjében Seres István a vezető. Lángost, palacsintát, italokat árusítanak. A hűtőben lángolt kolbász, dinsztelt káposzta, tejtermék és párolt gomba várja sorsának alakulását. — Mióta? — kérdezi lako- nikus rövidséggel Mucsi Gyula. — Ma reggeli készítésű — válaszolja gyorsan Seres úr. — Meg kellene oldani, hogy szakosítva tárolják a különböző ételeket — mondja búcsúzóul a főorvos. Ennél a büfénél az én szememben rend volt. Itt is nyugodtan vásárolnék alkalomadtán palacsintát, lángost... ♦ ♦♦ Délre beszéltünk meg egy találkozót Tóth Endrénével, hogy összegezze a benyomásait. —Jó érzés, hogy szinte csak jók voltak a tapasztalataim — kezdi a közegészségügyi ellenőr. — Elsődleges volt, hogy ellenőrizzük, rendben vannak-e a lábmosók, zuhanyozók, milyenek a kiszolgálóhelyiségek, az öltözők, rendelkezésre áll-e a megfelelő vízmennyiség, milyen időközönként cserélik a vizet? Nos, semmi rendellenességet nem tapasztaltam. A medencék karbantartottak, tiszták, feltöltöttek, jók az irányítótáblák, rendben vannak a szemétgyűjtők, van ivókút, gyümölcsmosó. ♦ ♦♦ A körjárat végére a Hullám vendéglőben megszüntették a hiányosságokat, rendet teremtettek. A vendéglő vezetője megígérte, hogy július 25-re kicseréli az edényeket. A főorvos a maximális helyszínbírságot rótta ki. A halas büfébe is beállítottak egy hűtőgépet, így ők is megúszták helyszínbír- sággal- Béla Vali A szerző, Bonus István orosházi költő Telt pohárba csordult fájdalom: Pusztítóbb, minta „hidrogén- atom” ! Visszavettük a meggyötört Hazát, Az „orosz-medve" szégyellje magát! Előtte tovább nem hajtunk fejet, Kisöprünk minden szovjet szemetet! Tizedeltek bennünket a gazok! De él a nemzet, élnek magyarok! S tisztán él bennünk, minden, ami szép: Megőrizte az emberi színét. Izzik bennünk a hazaszeretet, Kisöprünk minden szovjet szemetet! Szívünkben poros takarók alatt: Almok, remények, vágyak rajzanak; Oly sok évig nem sújthatta agyon A könyörtelen szovjet hatalom. Győzött lelkünk a vad korbács felett: Kisöprünk minden szovjet szemetet! Katona, diák, munkás és paraszt: Hordta az igát s mind jól tudta azt: Termésünket elviszik Moszkvába! Földünk, gyárunk is kifosztott, árva... Gondolj vissza mit tettek veled, És takarítsd a szovjet szemetet! 1956. október 26. Akkor éreztem életemben először, hogy milyen hatása van az őszinte emberi szónak, a versnek különösen. Ezeknek az embereknek, akik hivatalosan szemben álltak velem, tekintetükben rokonszenv csillant. Csupán egyik förmedt rám haragosan, de leintették a többiek. Végül jegyzőkönyvben örökítették meg a vallomásomat és hazaengedtek. Eltelt egy hét és már kezdtem reménykedni, hogy megúsztam a dolgot, amikor jött értem egy rendőr. Azt mondta: vigyek magammal kétnapi élelmet és meleg ruhát. Bekísért a kapitányságra. Elémtet- ték az ügyészség vádiratát: „Mivel lázító verset írt ’56- ban, sőt már előbb is, így feltehető, hogy most is írna, tehát közbiztonsági őrizetbe való vétele indokolt.” Aláíratták velem, és utána kivezettek egy udvari folyosóra, ahol már néhány társam várakozott. — Addig itt időzzenek, amíg nem jön az autó! — reccsent ránk a parancs. És mi várakoztunk. Még délben is türelmesek voltunk. Eszünkbe sem jutott, hogy enni is kéne valamit... Üldögéltünk egy pádon szótlanul. Néha ténferegtünk egy kicsit gémberedetten a hűvös időben, hiszen még csak március 6-a volt. 1957. március 6. Ez a nap ítéletnapkor is eszembe jut majd... Délután háromkor már kezdtünk türelmetlenkedni. Öt órakor kezdtük hangosan mondogatni egymásnak: — Mikor jön már az az autó?... (Folytatjuk) A Hullám étteremben bizony sok hiányosságot talált a tisztifőorvos. Most helyszíni bírsággal rendeződött az ügy. Hasonló hibákért legközelebb már súlyosabb szankciót is alkalmazhatnak A SZERZŐ FELVÉTELE Kistarcsai emlék (1957. március, április)
