Békés Megyei Hírlap, 1992. július (47. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-01 / 154. szám

Együtt táncolt Michael Jacksonnal (10. oldal) 1992. JÚLIUS 1., SZERDA Ára: 9,60 forint XLVII. ÉVFOLYAM 154. SZÁM LÉPTÉK 7-10. oldal Vérbeli várbeli borozó Várvédő eleink bölcs előrelá­tással építettek egy kétszintes, kívül-belíil használatos exklu­zív „vendégfogadót a gyulai várkastély egyik sarkánál. (3. oldal) Kupánvágva Nos a Debrecen valóban kivá­lóan küzdött a KEK-ben, csak­hogy a Békéscsaba semmilyen lehetőséget nem kapott az el­múlt tíz évben a nemzetközi bemutatkozásra. (16. oldal) Páskándi Géza Tornyot választok című színművének első öltözéses főpróbája. A képen (jobbról) Moór Marianna, Konez Gábor, Peremartoni Krisztina, Szakácsi Sándor és Fazekas Andrea. Előzetesünk a 4. oldalon fotó: kovács Erzsébet Tisztújítás a Kemény Gábor Iskolaszövetségben A székhely Sarkadról Szentlőrincre került Ügyészek kinevezése Az 1991. évi LXII. törvény rendelkezései értelmében az ügyészi szervezetben a veze­tői munkakörök betöltésére pályázatot írnak ki. A városi vezető ügyészi munkakörökre kiírt pályázato­kat nemrégiben bírálták el. En­nek eredményeképpen a leg­főbb ügyész július 1-jétől megerősítette tisztségében dr. Bognár Antalt a battonyai, dr. Bagdiné dr. György Amáliát a békési, dr. Kun Miklóst a gyu­lai, dr. Parai Lászlónét az orosházi, dr. Moós Ferencet a szarvasi, dr. Palilovics Pálnét a szeghalmi városi vezető ügyészi munkakörükben. Dr. Kálló Lajost a Békéscsabai Városi Ügyészség vezetőjévé, helyettesévé pedig Wábelné dr. Körösztös Évát nevezte ki. A kinevezési, megerősítési okmányokat a legfőbb ügyész megbízásából dr. Kovács László megyei főügyész adta át június 26-án. Az 1989-ben alakult sarkadi székhelyű Kemény Gábor Is­kolaszövetség közelmúltban megtartott közgyűlésen csak­nem teljes tisztújítást hajtottak végre. Az iskolaszövetség el­nöke dr. Kocsis József, a Szentlőrinci 1-es Számú Álta­lános Iskola igazgatója lett. Mivel az alapszabály szerint az iskolaszövetség székhelye a mindenkori elnök tartózkodá­si helyén van, így ezzel a vá­lasztással a szövetség székhe­lye Sarkadról Szentlőrincre került. A szervezet főtitkára Nagy Sándor, a Mezőgyáni Általános Művelődési Köz­pont igazgatója, szervezőtit­kárai pedig Hegedűsné Oszik Márta (a sarkadi Ady Endre Kísérleti Középiskola gazda­sági felelőse) és Szilágyiné Kotroczó Ibolya (a Mezőgyáni ÁMK igazgató helyettese) let­tek. A szövetség ifjúsági fele­lősének a kaposvári Toldi Gimnázium és Általános Isko­la igazgatóját, Garami Attilá- nét választották, míg a tájé­koztatási felelős posztját Pappné Balogh Ilona, a Szent­lőrinci 1-es Számú Általános Iskola tanára tölti be. A szövetség a szentlőrinci iskolakísérletben legkiválóbb teljesítményt nyújtó pedagó­gusnak minden évben Kemény Gábor-díjat adományoz, ame­lyet ezúttal Gonda Jánosné geszti pedagógus kapott meg, aki iskolájában művészetis­meretet oktat.----RIA R endőr kerestetik A bűnöktől terhes korunkban a közrend vigyázása egyre több embert követei a kisvárosok­ban is. Szarvas sem kivétel ez alól, hiszen itt is várja a rend­őrkapitányság azokat a jelent­kezőket, akik vállalják a ko­rántsem könnyű szolgálatot. Keresik azokat a katonaviselt, büntetlen előéletű, középisko­lát végzett, 170 centiméternél magasabb férfiakat, akik hiva­tásos tiszthelyettesek lenné­nek Szarvason. A heti 5 napos munkaidőben ellátott 8-10 órás szolgálatért a kezdő kor után (amikor az illetmény 13 ezer forint) 18-20 ezer forintot is kereshetnek havonta. A fize­tést rendfokozati és korpótlék is kiegészítheti. Az érdeklő­dők a szarvasi rendőrkapitány­ságon (Szabadság u. 25—27.) kaphatnak részletes tájékozta­tót. Szenvedély Kezdődött a kábítószerrel és az alkohollal, majd korunk­ban folytatódott a különböző játékokkal egyik szenve­délybetegségünk, amelynek új formája a nyerőautomaták­ban testesül meg. A Szerencsejáték Felügyelőség hivatott arra, hogy ellenőrizze hazánk különböző településein a játékautomaták forgalmazását, működtetését és megtalál­ja az úgynevezett zugjátékbarlangokat. Akt-kóstolta már — mondják sokan —, az nem tud leszokni róla. Az önkormányzatok is nehéz helyzetben vannak, hiszen lehetetlen ellenőrizni a játékautomaták üzemeltetését és legalább ennyiré nehéz az engedélyezte­tés megtagadása. Félnek az ügyintézők és félnek az ellen­őrök is. Uj'maffiával állnak szemben, amely nem kímél senkit és nem riad el semmilyen eszköz alkalmazásától sem. Tanúja voltam annak, amikor a tetten ért üzletvezető hirtelen elfelejtette, hogy kinek a játékautomatáját mű­ködteti saját tulajdonú vendéglátó-ipari egységében. Könnyű szívvel vállalta magára a vétséget, mintsem elárulja, hogy kié a játékautomata. A rendőrség helyzete sem könnyű, mert hiába foglalják le a helyszínen a „pénz­nyelőt”, mire visszatérnek, a helyén már használt, ócska, s mindemellett jóval alacsonyabb értékű automatát találnak a lefoglalt helyett. Inkább kibírják a Szerencsejáték Felügyelőség 50 és 300 ezer forint közötti bírságát, mint- 1 sem hogy elessenek attól a hatalmas jövedelemtől, ame­lyet az új szenvedély rabjai otthagynak. Papp János Aszfaltgózben Lehet-e fokozni a nyári hőséget? Felvételünk — amely Szeghalmon készült — szerint a forró, gőzölgő aszfalt ugyancsak próbára teszi az embert fotó: fazekas ferenc Tisztelet Hegyesi Jánosnak Füzesgyarmat képviselő­testülete június 29-én tartotta legutóbbi ülését, ahol több fontos kérdésben is döntöttek, így például arról, hogy 1993- ban 2,6 millió forintot biztosí­tanak a helyi sportcsarnok épí­tésére. Alapítványt hoztak lét­re a település oktatási, kulturá­lis és sportéletének fellendíté­sére, melyhez az önkormány­zat nyújtott 1 millió forint in­duló tőkét. Örvendetes az is, hogy egyének és intézmények jelentették be csatlakozásukat különböző nagyságú pénz­összeggel támogatják az ala­pítványt. A Sárréti piknikre 10 ezer forintot, a rendőrség szá­mítógépprogramjára 30 ezer forintot szavaztak meg. A pénzügyeken kívül személyi döntéseket is hoztak; „Pro Ur- be”-kitüntetést adományoztak Pécsi Istvánné nyugalmazott vezető óvónőnek és abban is döntöttek, hogy Füzesgyarmat első díszpolgára a nemrég el­hunyt költő, Hegyesi János le­gyen. Gila Hová küldi a közgyűlés a fiatalokat.? Az ígéret szép szó Ha jól értem, ebben a kutyameleg kánikulában már a téli táborozásokon jár a békéscsabai közgyű­lés esze. Nyilván oda küldik majd a fiatalokat. Abból következtethetünk erre, hogy a nyári vaká­ciózás ideje eljött ugyan, de a mostani táborozásra fordítható pénzek sorsáról a testületnek eddig nem sikerült döntenie. Igaz, csupán fél évük volt erre... Kétszer-háromszor ugyan nekifutott a feladat megoldásá­nak a kulturális bizottság és a közgyűlés, de gyakorlatilag ér­demi indokolás nélkül elodáz­ták a végleges döntést. így azután 1400-1500 gyerek — le­gyen cserkész, úttörő vagy egyik se — maradhat hoppon. Pedig a megalapozott dön­téshez minden „konyhaké­szen” a városatyák rendelke­zésére állt. Ugyanis az Ifjúsági Kerekasztal (ÍKA) húsz-egy- néhány tagszervezete kemény viták után konszenzusra jutott a beígért egymillió forint fel­osztásáról. Ám a magas város bólin. . ja elmaradt. Az IKA újra meg újra összeült. A közgyűlési huza­vona „állomásainak” megfe­lelően minden alkalommal ki­tartottak az egyszer már köz- megegyezéssel eldöntött pénzfelosztás mellett. Aki azt hiszi, hogy a közgyűlés abból indult ki: már csak a szentesí­tés a dolga — téved. Talán egyik-másik pályázat nem fel­elt meg a kiírásnak? Ugyan, azokban semmi hiba. Az egy­millió mégsem indult el a fia­talokhoz. (Hasonló cipőben jártak egészen a legutóbbi közgyűlésig a város felnőtte­ket tömörítő civil szerveződé­sei — a nagycsaládosok és má­sok —, ám az aznapi második nekifutással megszavazták számukra az ő másfél millióju­kat.) —Mi lehet a halogatás oka? — Először azt mondták, hogy osszák fel az összeget a fiatalok. Megtettük. Az elbírá­lás szempontjait utólag állapí­tották meg — mondja Molnár Zsolt, az IKA szóvivője. — Elutasító választ a mai napig nem kapott senki, így a tag- szervezetek és az IKA sem. A pénzt egyszerűen visszatart­ják. Csak sejthető, hogy ideo­lógiai szempontok állhatnak a döntéshalogatás mögött. Erre utalnak a május végi közgyű­(Folytatás a 3. oldalon) Akciós tv-kínálatunk! Marker 36 cm-es televízió 20 900 Ft Osaka 51 cm-es televízió 25 800 Ft Funai 51 cm-es televízió 26 900 Ft VT 3342 51 cm-es televízió 31 800 Ft JVC 55 cm-es televízió 43 900 Ft JVC S 55 cm-es televízió 47 900 Ft Sony 55 cm-es televízió 51 400 Ft Panasonic 55 cm-es televízió 51 400 Ft Siemens 55 cm-es televízió 49 900 Ft Siemens 71 cm-es televízió 69 900 Ft Blaupunkt 55 cm-es televízió 57 990 Ft Továbbra is tart a tv-csereakció. Előleg befizetése nélkül részletre is vásárolhat. Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy minden héten kisorsolunk vásárlóink között 1 db színes televíziót, az év végén pedig 50 értékes nyereményt. Kérj uk, kíséije figyelemmel nyereményakciónkat! Gratulálunk a múlt heti nyertesnek és vápuk jelentkezését A nyertes ajándék sorsjegy száma: 000447. A nyeremény tv pénteken 18 órakor vehető át áruházunkban. ELEKTRO HÁZ, Békéscsaba, Baross u. 10. Telefon: 25-588. Nyitva: hétköznap 9—19 óráig, szombaton 9—13 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom