Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-30 / 153. szám
1992. június 30., kedd SPORT iRÉKÉS megyei hírlap Bajnoki rajt augusztus 15-én, őszi zárás november végén Futballmenetrend Nincs nyári szünet a labdarúgó-szövet- yR ségben. ahol már egyeztetik a következő ző hetek, hónapok menetrendjét. A legközelebbi eseményt az Intertotó-mérkőzé- sek jelentik, amelyekben két magyar csapat, a Siófoki Bányász és a Vác FC-Samsung érdekelt. Emellett a jövő hét elején lesz az NB I-es, illetve az NB Il-es bajnokság sorsolása. Csíki Károly, a szövetség munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy az 1992—93. évi első osztályú pontvadászat augusztus 15-én kezdődik és november 29-én zárul, míg a második vonal együttesei először augusztus 16-án lépnek pályára, s ők már november 22-én búcsúznak az őszi mérkőzéssorozattól. — A bajnokságot viszont megelőzi az első ízben kiírt Szuper Kupa-mérkőzés, amelyen a bajnok Ferencváros és a kupagyőztes Újpest találkozik — említette Csíki Károly. — Erre a 90 percre augusztus 12-én 17 órakor a Népstadionban kerül sor, s mivel a Ferencváros is érdekelt, sokezer nézőt várhatunk a stadionba. — Miként alakul a válogatott második félévi programja? — Ősszel összesen csak három mérkőzést játszunk a világbajnoki selejtezők keretében, barátságos találkozók, legalábbis a jelenlegi helyzet szerint nem lesznek. Augusztus 24—26. között háromnapos edzőtáborozáson vesz részt a válogatott keret, aztán szeptember 9-én Luxemburgban játszunk, október 14-én Budapesten lesz a tervezett, Jugoszlávok elleni mérkőzés, majd november 11-én Görögországban a házigazdák az ellenfelek. A teszt a legkevesebb... Roxin: „Még nem döntöttem” /y A közelmúltban nyi- latkozott az MLSZ JB '° elnöke, Nagy Miklós, s többek közt elmondta: Dri- gán György visszavonul, s lehet hogy búcsút vesznek Roxin Györgytől is, aki tavaly mindössze egy találkozót vezetett, azóta betegeskedik, orvosi kezelésben részesült. Ha nem teljesíti agusztusban a tesztet... — Nos, teljesíti-e? — kérdeztük a gyulai futballbírót? — Az lenne a legkevesebb, legalábbis úgy érzem, ha délután valaki odaállna mellém a futópályán stopperrel a kezében, annak máris teljesíteni tudnám a legklasszikusabb feladatot, a 12 perc alatti 2700 méteres minimumpenzumot. — Azért ehhez tartozik más is. — Nyugodt lehet, annyira még nem „eresztettem” le, hogy a 200méterekkel,a4xl0 méterrel és az ötven méter szintidőre történő teljesítésével ne tudjak megbirkózni. S talán a szabályokat sem felejtettem el, a maxflhális 100 pontos kérdezz—felelek-ben bizonyára tudnék 95 pontot gyűjteni, ennyi ugyanis az NB I-ben a minimum. Végleg civilben? — Hátakkor... — Momentán teljesen egészségesnek érzem magam, de sajnos a vesém bármikor rakoncátlankodhat... elég egy megfázás. Szóval, még nem döntöttem. A szívem természetesen nagyon visszahúz, de az egészségem talán még fontosabb. — Tehát visszavonul. — Ezt nem mondtam! — Milyen volt az Eb? — Mint annyian, én is nagyon örültem a dánok győzelmének, no meg annak, hogy Puhl Sanyi is remekül helytállt. F.I. Füzesgyarmati és békéscsabai diáksikerek A tanév befejezése után Debrecen adott otthont az általános iskolások atlétikai egyéni váltó és ötpróba országos bajnokságának. Az eredmények elsöprő vidéki fölényt mutatnak. Megyénkből különösen a füzesgyarmati és a békéscsabai József Attila Általános Iskola tanulóinak helytállását dicsérhetjük felső fokon, felkészítő testnevelőikkel együtt. A III. korcsoportos eredményei. Fiúk. 4x100 m: 1. Füzesgyarmati Kossuth Lajos Általános Iskola 47,71 (Hajdú, Patai, Rácz, Balázs). Ötpróba csapat: 4. Füzesgyarmat 3038 pont. (Tagjai: A 4x100-as váltó tagjai, továbbá Csató, Szilágyi). Leányok. Távol: 7. Petrucz (Mezőhegyes) 502 cm. Kislabda. 1. Győri Csilla (Békéscsabai József Attila Általános Iskola) 81,10 m. 4x100 m: 7. Békéscsabai József Attila Általános Iskola 52,72. T otónyeremények A Szerencsejáték Kt. tájékoztatása szerint a Totó 26. fogadási hetének nyereményei a következőié 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 1 millió 199 321 forint; 12 találatos szelvény 97 darab, nyereményük egyenként 24 ezer 728 forint; 11 találatos szelvény 1421 darab, nyereményük egyenként 1688 forint; 10 találatos szelvény 12 ezer 442 darab, nyereményük egyenként 289 forint. SkáCa ‘Divatsaroff Nagy választékban kínálunk női fürdőruhákat, férfi- és gyermekúszókat. Várjuk kedves vásárlóinkat! 1. Vác—Slovan Bratislava 2. Siófok—Lausanne Név:. Cím:. A múlt héten a főmérkőzést, a Karlsruhe— Salzburg találkozót (4—2) mindössze öt fogadónk találta el közülük a következő három olvasónknak kedvezett a szerencse: Medo- varszki László, Békéscsaba, Kézay u. 15., Németh Tünde, Székesfehérvár, Hernádi Gy., u. 4., Szabó Ferenc, Dévaványa, Kinizsi u. 3. Valamennyien a játék szponzorának, a békéscsabai Skála Divatsaroknak egy-egy 500 forintos vásárlási utalványát nyerték, amelyet postán kapnak meg. A héten külföldi labdarúgó-mérkőzés szerepel fő- és pótmérkőzésként. Ezúttal is a Skála Divatsarok vásárlási utalványát nyerhetik a helyesen tippelők közül a legszerencsésebbek. Az e heti tippeknek július 3-áig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt vehet, amelyet postán vagy személyesen is eljuttathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippelnek. A borítékra vagy a levelezőlapra kérjük ráírni: „Góltotó!” Kovács Ottó ötkarikás esélylatolgatása A vegyesváltóval akár a dobogóra is kerülhet Szabados Béla Akárcsak a rövidesen megkezdődő olimpiai játékokon, hasonló programbeosztással és időrenddel bonyolították le az elmúlt hét folyamán az úszók országos bajnokságát, amelyen rajthoz állt a békéscsabai egyesület maroknyi, ám ennek ellenére igencsak eredményes csapata. A Kovács Ottó vezető edző irányította gárda — mint minden évben — ismét előrelépett, hiszen az idén a két magyar bajnoki cím mellé három ezüstérmet nyert, s akadt e mellett két ötödik, egy-egy hetedik és nyolcadik hely is. Kovács Ottó — Ha komplett csapattal állunk ki, további helyezésket is szerezhettünk volna — állítja a vezető edző. — Ám a kadett korosztályosok csak egy-egy napon álltak rajthoz. Részint azért, mert ők a három hét múlva esedékes utánpótlás Európa-bajnokságra készülnek, vagyis akkorra kell formájukat időzíteni, másrészt jelentős anyagi vonzata van egy hatnapos viadalnak. S akkor ott van még az ifjúsági bajnokság, amelyen ugyancsak nekik kell helytállniuk. Irány Cannes Kétségtelen, az idén is Szabados Béla neve fémjelezte elsősorban a békéscsabai, de az egész megyei úszósportot. Két bajnoki cím, egy ezüstérem, négy rekord... Tekintélyes mérleg. Kiváltképpen az olimpia előtt négy héttel. —Ezt is vártad a szóiké sprintértől? — Nagyjából ezt. Erre a versenysorozatra már formába hoztam Bélát, de az a meglátásom, hogy még ennél is jobbra képes. A 100 méteres távon például a rekordkísérlet bejelentésekor, ha Czene Attila mellé kerül, még jobban úszott volna. Ezért bizakodó vagyok, s úgy vélem, Barcelonában még jobb időeredményeket fog elérni. —És a többiek? — Schulze Renáta sajnos két betegség után, illetve közben versenyzett. Még az izraeli edzőtáborban összeszedett egy gyomorfertőzést, amely több mint tíz napon át gyengítette, majd erősen megfázott. így állt rajtkőre, s azt kell mondanom, mivel kiváló versenyzőtípus, hősiesen küzdött, a tőle telhető maximumot kihozta magából, már ami a helyezéseket illeti. Ám sajnos emiatt viszont egymásfél másodperccel elmaradt a legjobbjaitól 100 gyorson és pillangón is. Zsilinszky Tibor pedig ugyancsak kitett magáért, hiszen ő sem teljesen egészséges, mégis a fináléba verekedte magát az 50 méteres távon. Sőt, ha nem nyílt a magyar bajnokság, vagyis a dél-afrikaiak nem indulhatnak, akkor most bronzérmes, mert Béla és Tibi között két afrikai sportoló ért el helyezést. Nem véletlen, hogy mindkét fiatal versenyzőm (Schulze és Zsilinszky) jutalma, hogy a franciaországi Cannesben léphet rajtkőre a héten a diákolimpikonok világversenyén. A szövetség delegációjával így július 1 -jén útra is kelnek mindketten. Zemplényi segít — A budapesti Béke Szállóban laktatok. Nem kevés summa ott megszállni... — Eredetileg egy IBUSZ- szobát béreltünk ki, de nem éppen ideális körülmények között laktunk. Amikor megtudta Zemplényi György, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és menedzsere, hogy milyen kényelemeden körülmények között kell készülnünk az ob-ra és ezzel együtt az olimpiára, azonnal fölajánlotta, hogy az általa megvásárolt szállodába költözzünk át, s az ő költségére érezzük jól magunkat. Azt hiszem, ez egy igazán nemes gesztus volt tőle, s minden bizonnyal ez is belejátszott abba, hogy versenyzőim kipihenték magukat egyik napról a másikra, s így kitettek magukért. — Térjünk vissza Szabadosra! Ott leszel te is az ötkarikás játékokon? — Sajnos nem. S ez okoz némi fejtörést. Az még kedvező, hogy három nappal az első versenyszám előtt utazik ki, így szinte az utolsó pillanatig tudom irányítani a felkészülését, de a helyszínen már nem tudok majd tanácsot adni neki, egyedül kell megoldania a helyi ráhangolást. A július 25-ei megnyitó utáni napon, vasárnap rendezik a 200 méteres távot, majd kedden a másik fő száma, a 100 méter. Szabados tagja lesz a 4x 100 méteres vegyesváltónak is, mint gyorsúszó, „befutó” ember. Erre pénteken kerül sor. 25 év után a világranglistán —Milyen esélyekkel veheti fel a küzdelmet fiatal tanítványod? — Arról már beszéltem, hogy még jobb időeredményeket várok tőle. Azt is megkockáztatom, hogy például a 100 méteren 50,5 másodperc alatt, 200 méteren pedig a bűvös 1:5Ö percen belül kell úsznia vagyis megdönteni Czene friss rekordját. Ez nagy szó lenne, ugyanis tavaly az ob-n például csak hatodik volt 1:56,3 másodperccel. S hogy az 1:50 körüli időeredmény mire lehet elegendő? Nos a 200-as távon jelenleg a világ- ranglista 19. helyén található. Mivel az olimpián versenyszámonként csak két sportoló állhat rajtkőre, sok amerikai, német... kiesik, s így a rangsorban már kilencedik... Ez már nem is hangzik rosszul, ugye? A döntőt pedig nyolcán vívják. S ha még rá is tud tenni egy lapáttal. De hasonló a helyzet a rövidebb távval, itt a huszadik helyen áll, nemzetenként két versenyzőt számítva a tizenegyedik — ma... Ami ugyancsak érdekes: 25 éve, azaz a Dobay— Szentirmai dr.-érd óta sohasem szerepelt magyar sprinter a hu- szonötös világranglistán... Az, amik után minden lehetséges — És a 4xW0 méteres magyar vegyesváltó? — Az amerikaiakat senki sem tudja megverni. Mögöttük négy-öt csapat szinte teljesen egyforma. Ezek között található a magyar válogatott is. Ha valamennyien egyéni legjobb- jukat produkálják vagy közvetlen közelében úsznak, még a dobogóra is felkerülhetnek, akárcsak a tavalyi Európa-baj- nokságon. Vagyis Deutschnak 56 másodperc körüli hátúszást kell produkálnia, Rózsának vagy Güttlernek (amelyik az olimpián jobb helyezést ér el a 100 méteres távon, az kerül a csapatba — a szerk.) percen belüli mellúszásra lesz szüksége, s ez repülő váltással nem kizárt. A pillangóúszó Horváth Péternek 54,5 másodpercen belül illene ehhez repeszteni, végül Béla a repülőrajttal akár a bűvös 50 másodperc alá szoríthatja idejét. Ezzel pedig a magyar együttes dobogón köthet ki... Jávor Péter HF.KFS MF.r.YFI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezető. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 27-844; főszerkesztő: (66) 26-057; telefax: (66) 21-401; kiadó: (66) 26-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, egy évre 2940 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068