Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-03 / 130. szám

BATTONYA ÉS KÖRNYÉKE 1992. június 3., szerda o áRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP­Szószék és úrasztala. Batto- nya, református templom Az oldalt írta és szerkesztette: Ménesi György. Telefon: Battonya310 Lenne telefon... Battonya — Dombegyház — Kevermes. — A távközlési üzem illetékesei ajánlatot tettek a három településnek egy ön­erős telefonhálózat-fejlesztési program megvalósítására. Bat­tonya esetében ez azt jelenti, hogy december 31-éig 300 új állomást létesítenének a város­ban, feltéve, ha az igény lök júni­us végéig befizetnének 40-40 ezer Ft hálózatfejlesztési hozzá­járulást. A leendő telefontulaj­donosok ezen összeg megelőle­gezéséért különböző - kedvez­ményekre is számíthatnának. Jön a Deko! Kisdombegyház. — Holnap, június 4-én 18 órai kezdettel a polgármesteri hivatal házasság- kötő termében a Demokrata Koalíció tart gyűlést. Az érdek­lődők bővebb felvilágosításért a helyi szervezőhöz, Oláh Gábor- néhoz fordulhatnak. Cigány sportnap Battonya. — Június 6-án, szombaton a battonyai sportte­lepen rendezik meg a Békés me­gyében élő cigány lakosok IX. sportnapját. A reggel 8 órakor kezdődő programban atlétikai verseny­számok, női kézilabda, fiú és férfi kispályás labdarúgás, vala­mint tréfás vetélkedők szerepel­nek. Felújítják Magyardombegyház. — A battonyai AKRA Kisszövetke­zet hamarosan befejezi az egy­kori tanácsháza felújítását. A beruházás 4 millió Ft-ba kerül, az építők eddig a munkálatok mintegy 70%-át végezték el. Az épületet várhatóan június 30-án veszi birtokba a polgármesteri hivatal. Könyvhéti vendégek Battonya. — Tegnap az ün­nepi könyvhét alkalmából a vá­rosi könytár vendége volt Cs. Tóth János, a Tevan Kiadó igaz­gatója és Kántor Zsolt költő. Gondoltak rájuk Kisdombegyház. — Mint­egy száz gyermek vett részt a polgármesteri hivatal által szer­vezett gyermeknapon. A házas­ságkötő teremben egész nap vi­deo mesefilmeket vetítettek. Itt került sor a gyermekek megven- dégelésére, valamint apróbb ajándéktárgyak átadására is. Az oldal fotóit Fazekas Ferenc készítette. Szabóék nagy-nagy szerencséje Battonya. — Szabóékat a Rózsa utcai új, de még befeje­zetlen családi házukban keres­tem fel. A házhoz tartozó telek egyetlen hatalmas gazdasági udvar. Szabónét gerincbántalmak miatt leszázalékolták, a férje az állatifehérje-feldolgozóban se­gédmunkás. Három gyermekük van, a legnagyobb lányuk már férjnél, a kisebbik most tölti a 18-at, a helyi vágóhídon dolgo­zik. Szabóék legkisebbik gyer­meke, a fiú Szegeden tanul, szakközép i skolás. Szóba hozom a gazdálkodást. Szabónénak megered a nyelve. — Régebben csirkéztem, de az sem kellett a kutyának sem. Két évvel ezelőtt váltottunk, te- héntartásra rendezkedtünk be. A takarékszövetkezettől fel­vettünk 460 ezer Ft kölcsönt. Kezdetben ment is minden, mint a karikacsapás, volt olyan hóna­punk, hogy 50 ezer Ft tejpénzt is kaptunk. Most meg!? Ha ismeri a tejmizériát, akkor tudja, mi a helyzet. Ráadásul most csak na­pi 8-10 litert fejünk, négy te­henünk vemhes, három pedig be sem állt. Van még 300 ezer Ft kölcsönünk, tiltanák a hat ke­zestől, ha azok időközben nem váltak volna munkanélkülivé. Hogy pontos legyek: idáig egy kezestől és a férjemtől vonták az 50%-ot. Fizetésnapon az uram a maradék kis pénzét elvitte a ke­zesünknek, hogy ne az húzza miattunk a rövidebbet. Élni ma­radt az én rokkantsági nyugdí­jam meg a kislányunk vágóhídi 8 ezer Ft-ja. Élni és takarmány­ra! Közben az adósságunk ka­matozik, életünk végéig nyög­hetjük. —Miért nem adják el a jószá­gokat? — Reménykedünk, előbb- utóbb csak lesz piaca a tejnek. Nem nőhetnek fel úgy a mai gyermekek, hogy ne igyanak elegendő tejet. A városi sportna­pon megkérdezte tőlem a tej- csamokos, hogy fel tudnék-e ajánlani 5 litert a diákoknak. Hát persze, hogy felajánlok, 8-at vit­tem, abból 5-öt odaadtam a gyermekeknek... Szóval ezért sem adjuk el a teheneket, meg— őszintén szólva — azért sem, mert nincs kinek. Mi 48 és 56 ezer Ft közötti áron vásároltuk őket, most meg az egyik érdek­lődő 25 ezret kínált a vemhesek darabjáért, az „üresekre” meg azt mondta, hogy ingyen sem kellenek. —Akkor hogyan tovább? — Míg élünk, remélünk. Én világéletemben jószággal fog­lalkoztam, máshoz nem értek. Fúratunk ide az udvarra egy ku­tat, mert már a víz is olyan drága, hogy az állattartók nem tudják megfizetni. Aztán csak lesz va­lahogy. A tej átvétele, illetve a pénz kifizetése már nem annyira botrányos, mint korábban. Ha megellenék a tehenek csak hoz­zájutunk egy kis bevételhez. Tudja, addig is mi a mi nagy- nagy szerencsénk? Az, hogy mind a hat kezesünk munka- nélküli, így a takarék nem tilt­hatja le a fizetésüket. Különben hogy tudnánk a szemükbe néz­ni!? Az iskoláért Ismét él a falu ! Kisdombegyház. — Miután a közelmúltban visszanyerte önállóságát a település, az ön- kormányzat azonnal hozzálátott a társközségi lét időszakából származó „örökség” felszámo­lásához. Az itt rendszeresen át­utazó nap mint nap tapasztalja: sorstársaihoz hasonlóan él és él­ni akar ez a falu is. Persze, senki se gondoljon szenzációs beruházásokra, fej­lesztésekre! Kisdombegyház élni akarása a rogyadozó köz­épületek rendbetételében, a legalapvetőbb lakossági szol­gáltatások biztosításában nyil­vánul meg. Magyar Zsolt, a polgármes­teri hivatal előadója először a volt MSZMP-székház és té- esziroda közösségi házzá való átalakításáról tájékoztat: — Itt helyezzük majd el a szabadidőklubot, a varrószak­kört és talán a kábeltévé stúdió­ját is. A ház mögé szeretnénk egy tekepályát építeni, az átel­Battonya. —Bajusz György­től, a Környezetvédő és Vá­rosszépítő Egyesület elnökétől a tervezett II. világháborús em­lékmű felől érdeklődtem. — Augusztus végén vagy szeptember elején felavatjuk — így Bajusz György.—Most arra kérjük a hozzátartozókat, a volt szomszédokat, barátokat, isme­rősöket, hogy egy-két héten belül juttassák el egyesületünk­höz az általuk ismert áldozatok nevét. Valamennyi nevet már­ványtáblába vésetünk, ehhez azonban a kivitelezőnek időre van szüksége. Egyben megraga­dom az alkalmat, hogy köszöne­tét mondjak mindazoknak, akik az emlékmű létrejöttéért anyagi áldozatot is vállaltak—mondja, s bizonyságul egy hosszú listát terít elém. Nézem a befizetett összegeket, 50 Ft-tól több ezer Ft-ig terjed a skála. Mi tagadás, meghatódom, lám ilyen is van, ez is Magyarország, róla szóló dokumentum az alábbi névsor: özv. Alexa Istvánné, Alexa Já­nos, Angyal Lajos, özv. Angyal Lajosné, Antall Jánosné, Babov­lenben lévő telekre pedig bérel­hető garázsokat, természetesen az itt felszabaduló bontott anyagból. A régi járdák hasz­nálható cementlapjait a piactér kialakítására kívánjuk felhasz­nálni. Öt utcában ugyanis la­kossági összefogással járdaépí­tésbe kezdtünk, a Petőfi és a Hajnal utcában már be is fe­jeztük a munkát. Mindehhez hat helybeli közhasznú mun­kást alkalmaztunk, illetve al­kalmazunk. Már éppen indulnék az autó­val, amikor Magyar Zsolt meg­kocogtatja a szélvédőt: — Az egyik legfontosabbat majd elfelejtettem! Van már fodrászunk is, a hét négy napján fogadja a férfi és a női vendége­ket — újságolja büszkén, arcá­ról őszinte öröm sugárzik. Én meg elgondolkodhatom azon, hogy milyen kicsinyke kis siker is elegendő a jó közér­zethez. A települési közérzet­hez. ka Lajos, Bajusz György, Barna Mihály, Bányás Mária, Bedő Bé­la, özv. Bedő Jánosné, Berényi András, Berki István, Berki Já­nos, Boár Andrásné, Borombós Árpád, Búza Péter, Csíki István, Csoszor Rozália, Dobó Antal, Dobozi József, Dódity Leontia, Dódity Szvetozár, Erdélyi Mi- hályné, Fazekas Pálné, Fehér Já­nosné, Fodor Zsuzsa, Fojta Kor­nél, Fojta Tivadar, Fojta Traján- né, Formanek János, Formanek József, Frank Mihályné, Furák Józsefné, Gajdán Sándor, Gajdán Sándomé, dr. Garami Emil, Gö­rögkeleti Román Egyház, Görög­keleti Szerb Egyház, Gulyás Lászlóné, Gregor Pál, özv. Gyet- vai Andrásné, Gyulay Endre, Ha- balik Szilárdné, Hajdú István, Harcsár József, Hervai László, Hoffmann Ildikó, Hoffmann Ist­vánné, Hoffmann Károly, Hor­váth Mátyásné, Hurguly István, Isztin Andrásné, I. L„ özv. Iván Lajosné, Jancsin Vitályosné, Jászberényi Sándor, Kabát Pálné, Karsai István, Káli István, Keszt­helyi Zoltán, Keszthelyi Vilmos Knébel László, Koczka József, Kocsis Nándor, Kopcsák Lajosné. Kovács Mátyásné, La­Magyardombegyház. — Be­szélgetve Gyüre András polgár- mesterrel, megtudom, hogy ha­marosan elköltözik jelenlegi he­lyéről a hivatal.-— Mi lesz a sorsa ennek az épületnek? — kérdezem. — Ez az épület eredetileg a református egyház tulajdona volt. Rajtunk kívül itt kapott he­lyet a posta, a könyvtár, és itt van a házasságkötő terem is. A most készülő megállapodástervezet szerint ezt az épületet is és az iskolát is át fogjuk adni az egy­háznak. Közös célunk az általá­nos iskola alsó tagozatának visszaállítása. Amennyiben erre törvényesen sor kerülhet, ígé­retünk van rá, hogy pedagógusról vagy pedagógusokról az egyház fog gondoskodni. —Ha jól értettem, csak az 1-4. osztály újraindítását tervezik. — Igen; hogy ne kelljen eső­ben, sárban, hóban, fagyban bu- szoznia annak a harmincegyné- hány kisgyermeknek. A felső ta­gozatosok helyben való oktatásá­ra jómagam sem látok lehetősé­get, bár örvendetes, hogy két év óta folyamatosan nő a lakosság lélekszáma. Mintha visszájára fordult volna a korábbi kedvezőt­len tendencia... katos Lajosné, Légrádi Mihályné, Lehoczky István, Lehoczky Jó­zsefné, Lóneán Mihályné, Lung Milán, Mágori Kornélia. Major József, Marosán János, Marosán Traján, Marton-Alexa József, Mihaleczki Mihály, Molnár Já­nos, Mucsi Mihály, Nagy Sándor, dr. Neducsin Danica, Negyedes Józsefné, Nemes István, Németh Mihályné, Németh Sándomé, Nyugdíjasklub. özv. Oláh Sán­dor, Oláh Sándomé, Oroján Pé- temé, Pádár Ottóné, Papp Andor- né, Parázs Károlyné, Patakfalvi József, Pintér Lajosné, Plaukity Frigyesné, Púja Emilné, Refor­mátus Egyház, dr. Remport Kata­lin, Roczkó Nenádné, Roczkó Se- bőné, Roczkov Frigyes, Roczkov Milenko, Római Katolikus Egy­ház, Rozgonyi István, Sályi Gé- záné, Siklován György, Silló Jó­zsef, Simon István, Sipiczki And­rás, Sipos Pétemé, Somogyvári Istvánné, Stefanidesz János, Ste- fanidesz József, dr. Szabó Ferenc, Szabó János, Szabó Pálné, Szabó Zoltánné, Szakáts István, Szat­mári Józsefné, Szeles Sándor, Szelezsán Aurél, Szelezsán György, Széli Imre, Szakala Jó­zsefné, Szőke Emma, Sztanics Milos, dr. Takács László, Takács Péter, Temován Aurélné, Torma Béla, Trabalka Istvánné, Tyuros- ki Sebő, Varga József, Varga Ma- tild, Vaskó Józsefné, Veres Zol­tán, Virág Árpádné. A püspök és a képviselőnő is támogatja Emlékművet állítanak Abszurd Mondják, a legjobb abszurd drámákat maga az élet írja. Úgy vélem, egy-egy ilyen ,,míí” premierjén a ,,nézőteret” elsősor­ban a bűnüldözés, az igazságszolgáltatás és a közigazgatás szakemberei töltik meg. (Mutatóban olykor feltűnik közöttük egy- egy újságíró is.) Szinte szabályos időközönként visszatérő eset: a Hivatal valakit holttá nyilvánít, s az illetőnek csak hosszas utánajárás árán sikerül bizonyítania a tévedést. A megtréfált hús-vér ember ilyenkor több felvonáson" keresztül eszelősen hajtogatja: sze­retné átvenni a nevére érkező postaküldeményeket, és kérné tisztelettel, hogy továbbra is folyósítsák a nyugdíját. Vagy: nem múlik el egyetlen esztendő sem anélkül, hogy ne hallanánk vagy ne olvasnánk hasüregben felejtett műtéti kendő­ről, szikéről, egyéb sebészeti alkalmatosságról. Mert hát, ugye, tévedni emberi dolog. Különben is: akinek halálhírét költik, az sokáig él. A bennünk felejtett eszközök pedig szerepelnek a kórházi leltárban, a vétkeseket kötelezik a hiány megtérítésére. Abszurd!? Persze, hogy az. Ismerősömhöz beállítottak a nyomozók. Tizenhat éves fia felől érdeklődtek, aki szerepel a számítógépes nyilvántartásban, mivelhogy többszörös vissza­eső. ,,Az én gyermekem!?” — kapkod levegő után az anya, amikor napokkal később elmeséli a történteket. Közben előkerül a langaléta ,,visszaeső”. ,Az a szerencse, hogy nem jöttek utánam a kollégiumba” — mondja. S megtudom tőle, hogy valóban volt rendőrségi ügye: tavaly ellopták a biciklijét. Mondom: tévedni emberi dolog. A családtól elnézést kértek, a ,,dráma” tehát ellaposodott. Lehet így katartikus a végkifejlet? Ebek harmincadj án Battonya. — Szomorú sorsra jutott a városi lőtér épülete. Az ide betérő ma már találgathat: ez lehetett a társalgó, ez a konyha, ez a vizesblokk, és itt lehettek a fedett lőállások. A tönkretett és kifosztott épület láttán sok helybeli kérde­zi: ki a tulajdonos, kinek lett volna feladata lefogni a vandá­lok kezét? Nagy Istvántól, a helyi közép­iskola tanárától a következőket tudtuk meg: tartályoknak is. A konyhabútor mosogató része eléggé tetemes súlyú és méretű volt, ezt csak lovas kocsival vagy kisteherau­tóval tudták innen elszállítani. Mindössze 15-16 darab szék maradt épségben, ezeket hasz­nálatra átadtuk az új rendőrőrs­nek. — Mi lesz a sorsa az épület­nek? — Ezt az önkormányzattól kellene megkérdezni. A helyi MHSZ-szervezet jogutódjának. Nagy István arcánál csak a látvány komorabb — A Magyar Honvédelmi Sportszövetség megszűnése után sokáig nem tisztázódott, hogy tulajdonképpen kié is ez a létesítmény. Mára kiderült: a he­lyi önkormányzaté. — Az MHSZ megszűnése... A rendszerváltozás óta idáig nem volt gazdája az épületnek? — Ahogy mondja. Először két évvel ezelőtt törtek be ide. Akkor a rendőrség fényképfel­vételeket készített a helyszínről, és fokozottabban ellenőrizte a környéket. Mi megerősítettük az ajtózárakat, de ennek az lett a következménye, hogy féltég­lákkal vagy faltörő kosként használt oszlopokkal bezúzták a dróthálóval megerősített ab­laküvegeket. A nyíláson be­nyúltak, és elfordítva a kallan- tyúkat akadálytalanul bejutottak az épületbe. Ettől kezdve már nem lehetett megakadályozni a pusztítást. Összetörték vagy eltüzelték a bútorzat nagy ré­szét, leszerelték és széttaposták a villanykapcsolókat, a konnek­torokat, a fénycsőarmatúrákat, a fogyasztásmérő órát. Megjegy­zem, az utóbbihoz igen nagy merészség kellett, hiszen a léte­sítmény még jelenleg is áram alatt van. Nem maradt itt épen egyetlen mosdó-, egyetlen vécé­kagyló sem, lába kelt az öblítő­a Battonyai Technikai és Tö­megsport Klubnak zárolták a vagyonát, így a lövészetvezetői, a fegyvertárolási és a lőtérhasz- nálati engedélyek kiváltására sincs pénzünk, saját zsebből pe­dig képtelenség fedezni ezeket a kiadásokat. Nem beszélve a fel­újításról, a renbetételről, ehhez már most százezrek kellenének. Nagyon elkeserít a jelenlegi helyzet, hiszen a környék leg­jobb lőtere volt a battonyai, nem egyszer megyei lövészverse­nyeket is rendeztünk itt. Meg gyermeknapokat, majálisokat, egyebeket... Battonya polgármesterétől, Takács Dezsőtől a következőket tudtuk meg: az épület valóban az önkormányzat tulajdonába került, erről azonban csak a kö­zelmúltban szereztek tudomást. Tervezik a felújítását, gondnok alkalmazását, és a határátkelő- hely megnyitásával összefüg­gésben már gondoltak a haszno­sításra is. A helyi rendőrőrs parancsno­ka, Simonies Pál a képviselő- testület előtt kijelentette: „A rongálok személye részben is­mert, pénzt azonban nem lát tőlük egyhamar az önkormány­zat, hiszen egyébként is problé­más családok gyermekeiről van szó.”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom