Békés Megyei Hírlap, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-18 / 143. szám

1992. június 18., csütörtök HAZAI TÜKÖR Orosházi siker A győztes az 1313-as számot viselte Marunák Istvánná biológia szakos tanárnő és Szabó Gábor, az országos verseny első helyezettje munka közben FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Olvasóink írják Autóstársaim érdekében Budapestről jöttem hazafelé gépkocsival. Szen­test elhagyva, az orosházi úton, Wartburg gép­kocsi mellett két fiatalember integetett. Mond­ták, hogy benzinjük elfogyott, ha tudnék nekik annyit adni, hogy a legközelebbi benzinkútig el tudjanak menni. Gondoltam, ki tudom őket segí­teni egy-két literrel, mivel a műszer ezt jelezte. Jött is az egyik fiatalember, egy fém marmon- kannával és egy jó vastag csővel. Szívott az üzemanyagból, hogy mennyit, nem tudom. Meg­kérdezték udvariasan, hogy mivel tartoznak, mondtam nagyvonalúan, semmivel, s elmentek. Beindítottam a gépkocsit és akkor láttam, hogy az üzemanyagjelző tartósan ég. Gondoltam, nem probléma, hiszen ilyenkor lehet benne 5-6 liter (Lada). Alig mentem egy kilométert, a gépkocsi leállt, elfogyott az üzemanyag. El­kezdtem integetni, hogy legalább két litert kap­jak, mivel még vagy 20 kilométerre voltam Orosházától. Nagynehezen sikerült egy idős házaspártól kapnom. Sajnos, országosan elszaporodtak az ilyen benzinhez jutás módszerei. Én ezzel a személyes kalandommal nem azt akarom mondani, hogy ■bajba jutott autóstársainkon ne segítsünk, csak óvakodjunk a marmonkannás, vastag csövű benzinszélhámosoktól. ___ Őze István, Orosháza Zorán-koncert 15 év terméséből Ismét egy nagyszerű koncerten vehettem részt május 26-án Békéscsabán, az ifjúsági házban. Zorán és barátai szórakoztatták a nagyérdeműt közel két órán át. A műsor első felében olyan, évekkel ezelőtti slágereket énekelt — Romanti­ka, Ünnep, Amikor elmentéi Nekünk így is jó —, amik talán még ma is aktuálisak. A turnéso­rozat anyagát—mint a művésztől megtudtuk—, 15 év terméséből állította össze. A harmadik­negyedik zeneszám után már mindenki ggyiitt énekelt, tapsolt a zenekarral. A népszerű zenész már tavaly is járt váro­sunkban, akkor egyedül egy szál gitárra! lépett fel a Békés Megyei Könyvtárban. Az akkori koncert bensőségesebb, a mostani hangulato­sabb, feldobottabb volt, hiszen a műsor vége felé csaknem az egész közönség énekelt, sőt a befejezés után legalább négyszer kértük vissza a színpadra a művészeket. Kedves színfoltja volt a búcsúzásnak az, amikor egy 5-6 év körüli kislány édesanyja segítségével —felment a színpadra és egy kis kabalababát nyújtott át Zoránnak. Azt hiszem, ez a sikeres koncert feledtette velünk a szürke hétköznapokat és a kissé költséges jegyárakat. Börcsökné Takács Mariann, Békéscsaba Pánsíp Sok rendezvényt látott már a sétálóutca. Bele­értve a zenés produktumokat is. Tanúi lehettünk a Krisna-hívők toborzó énekének, nemrég az MSZP-s „Hideg-front" vonult el fölöttünk. A kampányban természetesen helyet kapott a „BIT" muzsika. Sőt! Emlékszünk még a Fidesz dalos találkozójára is. Legutóbb a keresztény­rock hódított a szökőkútnál, hogy extázisba hozza a közönséget. De ami több napon át lázba hozta az utca emberét, az nem más, mint az öt bolíviai fiatal­ember. Csodálatos latin-amerikai dallamokkal rázták fel és andalították el egyben a hallgató­ságot. Talán még az erdők, ligetek, nyájak, kecskelábú és -szarvú Istene, Pán sem fújta egykor olyan szépen a pásztorsípot, mint az az indián kinézetű, Budapesten tanuló diák... Ha ilyen hátborzongatóan gyönyörűt hall az ember — arra gondol, milyen nemzetközi tud lenni, s mennyire nem ismer határokat a zene. Ezt az élményt ugyanúgy befogadhatja bárki, legyen bár fekete, sárga, réz- vagy fehér bőrű. Olyan tiszta, mint a forrás, s egyben szívbe- markoló is, mint Pavarotti Nápolyi dala. Aranyi Erzsébet, Békéscsaba Nincs pont a „disznóügy” végén Szabó Gábor, az Orosházi 4. Számú Általános Iskola 8/a osztályos tanulója nem babo­nás. Ugyanis a Kisújszálláson megrendezett háromnapos Hermann Ottó országos bioló­giai versenyen a 1313-as sor­számot viselte, s a kétszer ti­zenhárom nyerő lett. Szabó Gábor első helyezést ért el. — Nagyon nehéz verseny volt, sok előkészületet igé­nyelt. Segítette a felkészítése­met mindenekelőtt Marunák Istvánné biológiatanárom, Szemenyei Frigyes barátom, aki tavaly indult hasonló ver­senyen, ő most gimnazista, az Új Élet Tsz és nagyon sokan mások — vág az események közepébe Gábor. A háromnapos verseny ko­moly erőpróba elé állította a 35 általános iskolai tanulót, akik az ország minden tájáról ér­keztek Kisújszállásra. Hét ver­senyszámban mérték össze tu­dásukat. Először is a névadó Hermann Ottó életéről szer­zett ismereteket kellett vissza­adni, majd a Búvár poszterek felismerése volt a feladatuk, később a helyi Móricz Zsig- mond Gimnáziumban tettek látogatást, s itt is az utolsó pillanatban derült ki, számon kérik tőlük, mit láttak. — Nem gondoltunk arra — folytatja Gábor a történetet —, hogy még olyanból is kérdést kapunk, amiről azt hittük, hogy csak a kikapcsolódást szolgálja. Mindemellett a te­repgyakorlat volt a legnehe­zebb, erre adtak a 200 pontból a legjobbaknak százat. Itt a szabadban kellett felismerni a növényzetet, a környezetet, és pontosan meg kellett határoz­nunk, hogy mit látunk. Elvit­tek bennünket Dévaványára a múzeumba, majd Kenderesre, ahol a Horthy-kastélyt tekin­tettük meg, s megnézhettük a híres védett fasort is. Monda­nom sem kell, hogy utóbb ezt is számonkérték. Ezen kívül 15 kérdéses elméleti totót kel­lett megoldanunk, diasoroza­ton kellett bemutatnunk egy nemzeti parkot, én a kardoskú­ti tájvédelmi körzetet válasz­tottam. — Sokat jelentett a fel­készülés időszakában — mondja Marunák Istvánné bi­ológia szakos tanárnő—, hogy idehaza a kardoskúti Fehét-tó természetvédelmi területen sokat gyakoroltunk, s az elmé­leti felkészülés mellett a ter­mészetben is készülhettünk, különösen a terepgyakorlatra. A verseny nagyon korrekt volt, a - házigazdák gondoskodtak arról, hogy tanár, diák egy­aránt jól érezze magát, s lehe­tőség nyílt tapasztalatcserére is. Tudtunk a gyerekekének segíteni, figyeltünk, drukkol­tunk mindenütt közvetlenül a verseny színhelyén. Marunák Istvánné keze alól már több tehetséges gyerek ki­került, s nem egy közülük nyert megyei, sőt országos szintű versenyt. Szabó Gábor is a tehetséges fiatalok közé tartozik, aki otthonról is az át­lagnál több ismeretet Hozott magával az iskolába. Ötödik osztályos kora óta járt környe­zetvédelmi szakkörre, hato­diktól tanult biológiát és a to­vábbtanulásakor is e tantár­gyat részesítette előnybe. Sze­gedre jelentkezett és nyert fel­vételt a Radnóti Gimnázium biológia tagozatos osztályába. Nevelő és diák egyaránt siker­rel szerepelt az országos verse­nyen, mindketten egyéves elő­fizetést nyertek a Búvár című lapra és a felkészítő tanár „Er- délyföldi tanulmányút”-ra ka­pott ingyenes részvételi lehe­tőséget, amely június 15—21. között válik valóra. Míg Gábor Hermann Ottó Emlékérmet kapott a versenyen nyújtott ki­váló teljesítményéért. Papp János A békéscsabai „disznóügyben” legutóbb már arról számoltunk be, hogy valamennyi kisterme­lő átvehette az őt megillető pénzt a Kondorosi Afész szak­csoportjától. Június 16-án azon­ban bejött szerkesztőségünkbe Medovarszky János — a füg­getlen kisgazdapárt békéscsa­bai ügyvezető elnöke, a disz­nóügy kirobbantója —, aki a következőket mondta:—A leg­utóbbi cikkük után—amelyben Markóczi úr nyilatkozott—fel­kerestem Mekis Andrást a pén­zemért. De a kioktatás, letor­gyánozás után a nekem járó pénznek csak a töredékét akarta kifizetni. Nem fogadtam el. Ha nem kapom meg a teljes össze­get — természetesen a hathavi kamattal egyetemben — akkor bírósághoz fordulok! L.S. Walter Lord: A Titanic pusztulása 34. Egymás után érkeztek az élet­ben maradottak, talán tíznél is többen. Különös társaság volt. — R. Norris Williams, a híres teniszjátékos, aki csuromvizes bundájára feküdt, néhány svéd, John Thompson fűtő, csúnyán összeégett kezével, egy első osztályú utas alsónad­rágban, Edward Brown ste­ward, Mrs. Rosa Abbott a fe­délközből. Lassacskán az A csónak el­sodródott; az úszók egyre rit­kábban érkeztek. Végül nem jöttek már többen; a vízzel fé­lig telt csónak csendesen, ma­gányosan hányódott az üres éj­szakában. Mások a felfordult B csónak felé úsztak dideregve. Ez a csónak közelebb volt a ka­tasztrófa helyszínéhez, többen rajzottak fehér gerince körül, sokkal hangosabban és tettre- készebben, mint az A csónak menekültjei. — Mentsétek meg az éle­tem! Mentsetek meg!— Wal­ter Hurst jól hallotta, hogy újra meg újra ezt kiáltozza valaki a távolban. De hogyan is segít­hetett volna? A többiekkel együtt megpróbált fölkapasz­kodni a csónakra. Harold Bride szikratávírász persze kezdettől fogva ott volt, csakhogy a csónak alatt. Ligh- toller is odaért, mielőtt a Tita­nic elsüllyedt volna. A gigászi test mellett taposta a vizet, amikor az első kémény ledőlt. A hullám majdnem őt is el­mosta ugyanakkor, amikor a fiatal Jack Thayert majdnem pontosan a csónak mellé dob­ta. Hurst és négy társa végül fölkapaszkodott a gerincre. Lightoller és Thayer is felmá­szott, de Bride még mindig a csónak alatt vergődött, a hátán feküdt, fejét minduntalan be­leütötte az ülésekbe; levegő után kapkodott a koromsötét­ben. Ekkor érkezett A. H. Bark- worth, yorkshire-i bíró. Jókora bundát viselt a mentőmellénye felett, ez a merész megoldás bámulatosan bevált: nem merült el a jéghideg tenger­ben. Bundástól, szuszogva mászott fel a csónakra, mint valami tépett szőrzetű medve. Gracie ezredes később érke­zett. Őt a Titanic magával rán­totta, de valami ismeretlen áramlás visszadobta a felszín­re. Először egy deszkába ka­paszkodott, majd egy faládá­ba, végül aztán megpillantotta a felborult csónakot. Amikor odaért, már vagy tízen feküd­tek vagy térdeltek rajta. Senki sem nyújtotta a kezét, hogy segítsen neki. Sőt, minden újabb menekült egyre mé­lyebbre nvomta le a csónakot a vízbe: már a gerincen is átcsa­pott időnként egy-egy hullám. De Gracie nem azért úszott idáig, hogy most adja fel a harcot. Megragadta valakinek a karját, aki már a csónak hátán feküdt, és nagy lendülettel fel­dobta magát a gerincre. Most érkezett jókora tempókkal John Collins, aki kukta volt a konyhán, neki is sikerült fel­másznia. Végre Bride, mélyen a víz alá bukva kiszabadult és felmászott. Mire Thomas Whiteley ste­ward odaérkezett, a B csónak minden eresztékében recse­gett vagy harminc férfi súlya alatt. Miközben a steward megpróbált fölkapaszkodni, valaki feléje sújtott egy evező­vel, de Whiteley mégis felju­tott. Harry Senior fűtőt is eve­zővel kergették el. de ő meg­kerülte a csónakot és a másik oldalról addig könyörgött, hogy őt is felengedték. A megmenekültek a csónak farán és orrán lovagolva, lé­cekkel csapkodták a vizet; sze­rettek volna minél távolabbra evezni, hogy több úszó már ne jusson el hozzájuk. — Kapaszkodj, öregem, va­lamibe! Ha még valaki felmá­szik, mind elsüllyedünk! — kiáltották a csónak tetejéről. — Rendben van, fiúk, nyu­galom — szólt hozzájuk egy úszó, amikor rákiáltottak, hogy ne másszon fel. És még visszaszólt, miközben el­úszott: — Sok szerencsét, Is­ten áldjon benneteket! Egy másik úszó is buzdítot­ta őket: —Jól van, fiúk! Derék dolog! — Tekintély csengett ki e szavakból, ez a férfi nem könyörgött, hogy felmászhas­son a csónakra. Bár valóban veszélyes volt a terhelés, Wal­ter Hurst nem állhatta meg, hogy az úszó férfi felé nyújtsa az evezőjét. De a férfi már túlságosan messze került tőlük. Amikor az evező hozzá­ért, perdült egyet, mint egy dugó, és többé nem szólt sem­mit. Hurst halála napjáig azt állította, hogy Smith kapitány volt az illető. Amint tovább lebegtek a csendes éjszakában, eevre tá­volabb a roncsoktól és a vergő­dő emberektől, az egyik mat­róz, aki a gerincen feküdt, bi­zonytalan hangon megkérdez­te: — Nem gondolják, hogy imádkoznunk kellene? Ezt mindenki jó ötletnek ta­lálta. Gyors megbeszélés után kiderült, hogy katolikusok, presbiteriánusok, az episzko- pális egyház hívei és metodis­ták verődtek össze; így aztán megegyeztek a Miatyánkban, kórusban mondták el, annak a matróznak a vezetésével, aki az imát javasolta. Nemcsak az ima szavai le­begtek a víz felett. Amíg az A és a B csónak megtelt, majd keservesen távolodott a ka­tasztrófa színhelyétől, úszók százai kiáltoztak segítségért. Az egyes hangok belevesztek az állandó sikoltozás hangza­varába. George Kemish fűtő szerint, aki az evezőt húzta a 9- es csónakban, olyan volt ez a heves kiáltozás, mint amikor sok ezer szurkoló hajrázik az angol kupadöntőn. Jack Tha­yer, aki a B csónak gerincén feküdt, kábulatában éles tücsökzenének vélte a hangza­vart — forró nyári éjszakákon mindig ilyen távoli zümmö­gést hallott, mielőtt álomba merült volna erdőszélen álló pennsylvaniai otthonában. (Folytatjuk) Nemcsak az ima szavai lebegtek a víz felett. Amíg az A és a B csónak megtelt, majd keserve­sen távolodott a katasztrófa színhelyétől, úszók százai kiáltoztak segítségért. Az egyes hangok belevesztek az állandó sikoltozás hangzavará­ba. George Kemish fűtó' szerint, aki az evezőt húzta a 9-es csónakban, olyan volt ez a heves kiáltozás, mint amikor sok ezer szurkoló hajrá­zik az angol kupadöntó'n.

Next

/
Oldalképek
Tartalom