Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-27 / 124. szám
NYUGDÍJAS OLDAL ÍPS MEGYEI HIRLAp/ 1992. május 27., szerda © Kéményseprőt látok... — Sokan mondták a szerencsehozó rigmust míg dolgozott? —kérdem Reich János orosházi nyugdíjas kéményseprő művezetőt. — Hát nem számoltam, de elhangzott jó párszor még naponta is, ha egyenruhában és a szerszámokkal láttak az utcán. Akár Vásárhelyen, akár Kever- mesen, mert Orosházán 1970- től már körzetvezető voltam. — Ha jól tudom, kevernie si születésű és az édesapja ott volt kéményseprő. — Igen, és mind a három fia a nyomdokába lépett, vagyis Zoltán és Rudolf testvéreim is. így lettünk mi kéményseprő família vagy dinasztiának is mondhatnám. —Nagyon megszerethették a szakmát, ha mind ezt választották. — Tényleg így volt, különben én se dolgoztam volna le becsülettel 44 évet benne, ha nem szeretem és nem tartom fontosnak. —A tüzek megelőzésére gondol? — Igen, a mi munkánknak ez is a célja, nem csupán az, hogy jól működjenek a tüzelőberendezések, a kályhák, sparhertek, satöbbik. —Közben a világ sokat változott, a tüzelés is modernizálódott, jött az olaj- és a gázfűtés... — Persze, és a kéményseprő sem a több százéves szokás szerint indul munkába, mint mikor én még fiatal voltam. Télen, nyáron papucsban, hogyha mászni kell a söpréshez, csak lerúgja az ember. És nemcsak a seprőket, de még a létrát is magunkkal vittük. Ez már a régmúlt, igaz á kémények is változtak, s ezáltal kevesebb lett a számuk. Régebben a megyében 270 ezrét tartott nyilván a vállalat, fnost úgy tudom csak 190 ezret. — De azért kéményseprőre eztán is szükség lesz? — Biztosan. — A, szerencsével kezdtük a beszélgetést, fejezzük is be azzal, hogy szerencsés embernek tartja-e magát? — Nem, mert mindenért, amim van, nagyon meg kellett dolgoznom. A két gyermekem taníttatásáért és a házért. De azért mégiscsak szerencsés embernek mondhatja magát az, akinek ilyen kedves és jó felesége van, mint nekem. V. M. Szolidaritás A nyugdíjasok társadalma sem más, mint a nagy társadalom: nem egységes szerkezetű, nem azonos szociális és anyagi helyzetű emberekből all. A tűrhetetlen állapotban élőktől a tisztes szegényeken, s a jómó- dúakon keresztül a nem sok, de létező gazdagig itt is mindenki megtalálható. A többség azonban nehéz, sőt igen súlyos helyzetben van, s főleg az utóbbiak azok, akiknek a segítségre a legnagyobb szükségük volna. Nem valószínű, hogy a nyugdíjaknak az eddigiektől eltérő, azaz magasabb százalékú emelésére számítani lehetne. Az állami költségvetés jelenlegi helyzetét, a társadalombiztosítás bizonytalan alapjait, az ezután belépő kárpótlási terhek súlyát figyelembe véve, lehet, hogy már az is öröm lesz, ha a nyugdíjemelés eddigi mértéke megmarad. Ugyanis, hogy több legyen, az nem a jogosságán múlik — azt senki sem vitatja —, de még azon sem, milyen erővel lépnek fel érte a nyugdíjasok. Kizárólag az ország dermesztő anyagi helyzetén, ami igenis vitatható, hogy szükségszerűen romlott le ennyire, de attól még nem más és főleg nem lesz jobb. Akkor sem, ha köz- ben-közben szép szövegek hallatszanak, amik nem kerülnek pénzbe, igaz megenni se lehet őket, csupán etetni vele azokat, akik beveszik. A jámborabb lelkeket. Marad tehát a nyugdíjasok összefogása. A szolidaritás. Azok segítése, akik erre a legjobban rászorulnak. Keresni, segíteni, gyámolítani kell őket, ami nem minden esetben pénzkérdés, hanem idő, figyelem, és fáradság dolga. Amit rá kell szánni azok érdekében, akik a különböző létfontosságú szolgáltatásokat nem képesek megfizetni, vagy nem tudnak eljárni a saját ügyükben. Vass Márta így megy ez Van valami árucikk, aztán eltűnik, egy darabig nem lehet kapni, majd megjelenik drágábban. Kisebb és nagyobb értékű dologgal előfordul, mondhatni divat már évek óta. Legutóbb egy csekélységgel fordult elő, az ötforintos, kis műanyag dobozkába zárt két dekányi szarvassóval, ami valójában szalalkáli. Most Váncza-féle kapható csak nyolc forint hetven fillérért, méghozzá tasakban, amit ugye, ha egyszer feltépünk, visszazámi légmentesen nem lehet. A szúrós szagú ammonium pedig hamar elillan, s oda a hatás, ami porhanyóssá teszi a tésztát és még meg is emeli. Kár, mert a pár forintos pénzkidobás is pocsékolás és a sok kicsi sokra megy, de a tendencia a nagy és drága holmikra is érvényes: eltüntetni, majd más csomagolásban még drágábban kihozni. —s —a Gerlai hétköznapok Kipróbáltuk Kekszrecept. Hozzávalók: 60 deka liszt, 15 deka zsír, 25 deka porcukor, va- nilin cukorral keverve, 1 egész tojás, s 1 teáskanál szalalkáli, kevés langyos tejjel fölfuttatva. Az összeállításhoz is tej kell. Jól összegyúrjuk olyanra, hogy se kemény, se lágy ne legyen, majd késfok vastagságra nyújtjuk, s tetszés szerinti formákra kiszaggatjuk, s szép rózsaszínűre sütjük. Nagyon kiadós, 5-6 tepsire lehet számítani. A bioenergia törvénye 1. Szárnyak nélkül is szárnyal. 2. Már a kézrátétel is gyógyít. 3. Gondolatátvitellel is működik. 4. Ha 1-től 3-ig egyik sem jön be, a páciens életben marad. ♦ ♦♦ A kézrátétel törvénye — Már a középkorban is gyógyítottak kézzel. A görvélykórt kézzel gyógyító mágust megkövezték, majd levágták a fejét. Ahelyett, hogy időben levágták volna a kezét. Az oldalt Béla Vali állította össze. A portréfotót Kovács Erzsébet készítette. A rajz Boros Béla munkája A gerlai nyugdíjasklubnak ötvenhét tagja van. Plusz egy fő — Zleovszki Pálné klubvezető. —Miért vállalta? — Segíteni kell az időseken. Öregek a fiatalokért, fiatalok az öregekért. —-Milyennek értékeli a klubéletet? — Minden hétfőn délután négy órától este hét-nyolcig vagyunk és beszélgetünk, énekelünk, videózunk no és tervezgetünk. —Például mit? — Az évi programot, kirándulásokat, nyugdíjas klubtalálkozókat, az énekkar szereplését. —- Mondja csak, az elmúlt évük hogyan sikerült? — Megyei klubtalálkozókon vettünk részt, Nagybánhegye- sen és Kétegyházán. Kirándultunk a fővárosba, tíz napot töltöttünk a Balatonon és Berekfürdőn. Díjazottak lettünk a megyei „Ki mit tudón”, oklevéllel jutalmazták és külön megdicsérték hagyományőrző dalainkat. —Milyen terveik vannak erre az esztendőre? — Mondjam, vagy ne? Nincs formaruhánk. Egy árva citerá- sunk van, A. Szabó Gábor. Többen is tanulnának, nincs hangszer. így csak magunknak énekelgetünk. —Hogyan tovább? — Van egy lehetőség. A hátrányos helyzetű klubok pályázhatnak támogatásért. A városi önkormányzathoz és a művelődési miniszterhez is beadtuk. Ha sikerül... akkor citerákat veszünk, felöltöztetjük az énekkart és megrendezzük a póstele- ki nyugdíjastalálkozót októberben, akkor nagyon szép ez a táj. A résztvevők bemutatják alkotásaikat, lehet főzőverseny, ki mit tud a magunk és a mások gyönyörűségére. Az életünk egyre rövidül. Aranyozzuk be tőlünk telhetőén ezt a naplementét. —Kívánom, hogy sikerüljön. —Mi is szeretnénk, és köszönöm, hogy felkerestek. Sárközi Elérkeztek a várva várt nyugdíjasévek, végre itt a pihenés. És most látjuk csak, milyen sok feladata van a nagyszülőknek. Az évek óta megszokott munkát egy újabb feladat váltja fel, hiszen van ideje rá — nyugdíjas. Segíteni szeretne a fiataloknak, ezért ő vigyáz az unokákra, viszi és hozza az óvodába, bevásárol a nagypapa, hiszen ő erős férfi, ha anyunak nincs ideje rá. Ha kell, meg is főz a nagyi, hiszen ő ismeri legjobban a család ízlését. Az újabb munkához pedig fizikai erő kell. Hogyan tudjuk azt az erőt megszerezni? A rendszeres mozgással, túrázással, a tornával. Persze ennek az utóbbinak egyszerűnek és korszerűnek kell lenni. — Ha már nyugdíjasok vagyunk, legyen 5-10 percünk arra, hogy egészségünket ápoljuk. Először is meg kell tanulni helyesén lélegezni. Sokat kell mozgatni, ha még fáj is, kezünket, lábunkat, hogy az izmok jól működjenek — az ajánlott, egyszerű tomagyakorlat a következő: Mielőtt felkelünk, feküdjünk hanyatt az ágyon, nyújtózkodjunk egy nagyot. Emeljük meg fekvésben a bal, jobb, majd páros lábat. Álljunk a nyitott ablak elé, és vegyünk mély lélegzetet; ez igen fontos gyakorlat, mert így kerül friss oxigén a szervezetbe. A belégzés szájon keresztül történik, a kilégzés orron át. Gyakorlással a tüdőkapacitást tudjuk növelni. Fogjuk meg az ablakdeszkát és guggoljunk le először két-háromszor, majd fokozzuk a guggolások számát, ez a gyakorlat a lábizmokat és az egyensúlyérzékünket növeli és erősíti. Aki nem akarja tomávaf megmozgatni az izomzatút, próbálja meg kezét, lábát masszírozással megmozgatni. Az eredmény nem marad el. Jó egészséget! F. K. Önbizalom = jobb közérzet Akinek pénze van. pláne bőven, az ritkán szenved kisebbségi érzésben, annál inkább a szegények és a lecsúszóban levők. Éz érthető is, meg nem is. A vékony pénzű embernek vigyáznia kell minden fillérre, jól megnézi mire költi, s ez nem valami felemelő érzés, sőt sokan megalázónak tartják. Szégyenük. Pedig nem nekik kellene miatta szégyenkezni. Ehelyett ajánlatos a büszkeség, ami ilyen helyzetben kimondottan jó szolgálatot tesz. Öntudatra, önbizalomra mindenkinek szüksége van, túl azon, hogy meg is illeti. Aki bizonytalan ebben, vagy alaptalannak tartja pusztán az anyagi helyzete miatt, az jó, ha kikapcsol mindenféle búsító érzel- met. Hogy lám, hány gyereket neveltünk a hazának, és mégis idejutottunk stb. Az önbizalomra okot adó ténykérdéseket kell elővenni, s mindjárt kettő is akad: vásárlók és választók vagyunk. Egyik sem lebecsülendő! Ha nem is százezrekkel gyarapítjuk az ország hasznát, a sok kicsi azonban több millió embertől bizony sokra megy. i' S ha jól észbe véssük, hogy mi, nyugdíjasok több mint kétmillió szavazatot jelentünk, s ■ ezáltal politikaformálók vagyunk, mindjárt öntudatosab- bak leszünk. Hiszen ahová odaáll ez a hatalmas tömeg, amelyik pártot megbecsülést és jobb létet remélve szavazataival támogat, azt egyúttal győzelemre is segíti. Van hát mire alapozni az önbizalmat: saját fontosságunkra, hisz vásárlói és választói minőségünkben egyaránt szüksége van ránk a társadalomnak. Nagyon is. V. M. Egy kis derű Félreértés! A falusi menyecske életében először beteg. Elmegy az orvoshoz, aki a panasz meghallgatása után beküldi a paraván mögé, hogy vetkőzzön le. — Doktor úr — pironkodik a menyecske —, azt azért talán mégsem kéne... — Maga ne vitatkozzon, tegye azt, amit mondok, különben nem tudom megfelelően ellátni. Jó pár perc eltelik, semmi mozgás, mire az orvos beszól a paraván mögé: — Levetkőzött már, asszonyom? — Én igen... és maga, doktor úr? Felvonulás ‘92
