Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-25 / 122. szám
1992. május 25., hétfő HAZAI TÜKÖR BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP A természetgyógyászat jogi szabályozása Egy felmérés szerint Magyar- országon a lakosság 6,6 százaléka már járt természetgyógyásznál, 40 százaléka pedig „nyitott” iránta és szükség esetén igénybe venné — közölte Tamási József, a Magyar Természetgyógyászati Tanács elnöke abból az alkalomból, hogy Budapesten nagyszabású nemzetközi természetgyógyászati kongresszust tartanak ezekben a napokban. Tamasi József rámutatott: a gyógyítással foglalkozó csoportok számára létkérdéssé vált a természetgyógyászat legitimi- zálása, a hivatalos oktatás, a jogi szabályozás megteremtése. Ez feljogosítaná a jól képzetteket praxisuk folytatására, és elvenné a lehetőséget azoktól, akik nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel. A jogszabályi hézagoknak is köszönhetően az utóbbi években ugyanis szinte bárki kaphatott engedélyt ter- mészetgyógyászi működésre. Az elképzelések szerint a jövőben olyan gyakorlat alakul majd ki, ahol a természetgyógyászat az egészségügy integráns részét is képezi. Szlovák tábor Honismereti tábort nyit Tótkomlóson a Magyarországi Szlovákok Szövetségé Szlovák Kutatóintézete június 21. és 27. között. A gyűjtőmunkát és a hagyományápolást megcélzó táborozást Krupa András néprajz- kutató, kandidátus vezeti, aki a békéscsabai szlovák kutatóintézetbe várja a jelentkezéseket június 1-jéig. Önkormányzatoknak Május 31 -éig várjuk a jelentkezéseket arra a tanácskozásra, amelynek témája „Félidő előtt a falusi önkormányzatok”. A július 19—20-án Harkányban megrendezendő összejövetel házigazdája az Önkormányzati Akadémia Pécsi Területi Iskolaközpontja. A rendezvény célja a falusi önkormányzatok munkájának továbbfejlesztése, gondjaik, problémáik feltárása és azokra a megoldások megkeresése. Lány a zsákok mögött Benyó Csilla BL—80-as lisztet enged a jutazsákba Fotó: Fazekas Ferenc Mielőtt bárki valamilyen krimit várna ettől a cikktől, meg kell, hogy nyugtassam, egészen másról lesz szó. Úgy jó 40 évvel ezelőtt Benyó Pista bácsi (most túl a 80. életévén) elhelyezkedett Tótkomlóson a helyi malomban. Később a két fia közül a kisebbik, aki lelkiismeretes munkájával a mai napig nem hozott szégyent édesapjára. A család története Benyó Csillával, ifj. Benyó István leányával folytatódik. —A nyolcadik osztály elvégzése után azon gondolkodtam — kezdi beszélgetésünket Csilla—, hogy eladó legyek-e vagy molnár. Végül ez utóbbit választottam, így a családi hagyomány sem szakad meg. Tavaly vizsgáztam és utána már munkába is álltam Orosházán, az ottani malomban. Molnár szakmunkás-bizonyítvánnyal kezében a magas, erős felépítésű, ám mindig mosolygós, csinos molnárlány, nem csak szépségével és munkához való hozzáállásával tűnt ki a sorból, hanem a hölgyekre nem annyira jellemző fizikai erejével is. — Rövid időt töltöttem Orosházán, majd szüleim tanácsára a tótkomlósi malomban vállaltam munkát. Három műszakban dolgozom, szitaőrként. A feladatom, hogy figyeljem a technológiai sort, észrevegyem, ha valami különös történik. Őrködöm azon, hogy az anyag minősége megfelelő legyen. •— A család úgy döntött a pályaválasztásom idején, hogy molnár szakmunkásként biztos megélhetéshez juthatok, ugyanis ezen a területen nemigen várható létszámleépítés — idézi fel a pályaválasztás gondolatait Benyó Csilla. A munkaidő letelte után a többi fiatal lányhoz hasonlóan, Csilla életét is a szórakozás tölti ki. Szívesen jár társaságba, tánc a szenvedélye. Akik nem ismerik, első találkozáskor csodálkoznak kérges tenyerén, széles vállain, erős karján, de ez csak a külső. Csilla amúgy ízig-vérig tipikus nő. Szeret csinosan, szépen öltözködni, diszkréten sminkelni, s ő is büszke arra, hogy megfordulnak utána a férfiak. Papp János Mariska néni és az illem Majdnem fölkiáltottam, megáll az ész, amikor nem fogadta el a köszönésem egy férfiember! De rögvest eszembe jutott, ha valaki olyan bolond fehércseléd létére, hogy előre köszön, ne szóljon egy szót se. Egyébként is úgy kell nekem, mért tévesztettem össze egy rég nem látott jó ismerőssel, mikor nem az volt. Szerencsére észhez tértem, s szokásom szerint inkább magamat okoltam, mint azt, az illemet nem ismerő személyt, aki még egy biccentést is sajnált, nemhogy viszonozta volna az üdvözlést, akár neki szólt, akár nem. Különben szóra sem érdemes az egész jár így az ember és kész. Mégis jó volt valamire, mert elmélázhattam arról, mennyire irtóznak egyesek a köszönéstől. Akár, mint a kisgyerekek, akik szinte sértésnek veszik, ha a szülő kézrántással figyelmezteti őket: most köszönni kell! S ugyancsak durcásan tesznek eleget az illemnek. Vannak akiknek később is nehezükre esik. Beszállnak például egy nagy üdülő félig telt liftjébe és annyit se mondanak, hogy bakk. Csak állnak, minta cövek, s szigorúan a többiek feje fölé néznek. Az emeleti folyosókon sem dúlt az udvariasság, noha két hét egy fedél alatt mégis bizonyos közvetlenséget teremthetne, ám ennek alig volt nyoma. Tő- vagy szembeszomszédok is megkímélték egymást a köszönés fáradalmaitól. Így bizony. Csak tudnám, hogy miért? Mert így kerek a világ? Vagy talán az illetők úri, netán póri huncutságnak tartják az illendőséget...? Vass Márta Vállalkozók támogatása Június végén Thesszalonikiben vállalkozók közötti együttműködéseket szervező találkozót rendeznek. A rendezvényre jelentkezéseket elfogadó Gyulai Vállalkozók Kamarájától kapott tájékoztatás szerint lehetőség nyílik a kevésbé fejlett térségek — így Magyarország — kis- és középvállalkozóinak bemutatkozására és kapcsolatteremtésre az Európai Közösség gazdagabb térségeiből kooperálni szándékozó vállalatokkal. A gyulai Erkel Hotelben működő vállalkozói kamara az Európai Közösség Phare-program anyagi támogatására alapozva szervezi a jelentkezőket. A kis- és középvállalkozók utazását anyagilag is segíteni akarják. A 150 fősnél kisebb vállalkozásoknak van esélyük arra, hogy a jelentkezések beérkezése után támogatásban részesülnek. Az elbírálás fő szempontja: mekkora esélyt látnak arra, hogy a vállalkozó eredményes együttműködést tud kialakítani Thesszalonikiben. Olvasóink írják Adósságcsapda így nevezhetjük a napjainkban folyó gazdasági háborúnak egyik fegyverét, mely más népek függetlenségének megdöntésére irányul. Először hangzatos szavakkal hiteleket nyújtanak az adott országnak, majd külföldről irányítva, hatalomra került bábkormányok és gazdasági manipulációk által ügyelnek arra, hogy a csapdába ejtett ország ne tudja hiteleit törleszteni, s így a kamatból kamatos kamat, s így horribilis összegek legyenek. Később beleavatkoznak az adott ország belpolitikájába ist A tőke profitra törekszik. Aki azt mondja, hogy ez nem így van, az hazudik. Minden ország gazdaságának aláásásakor döntő szerepük van a jól fizetett hazaárulóknak. A gazdasági háború egyik kiegészítő fegyvere a nemzetek összeveszejtése, nacionalizmus és sovinizmus szítása által. Az ilyen háborút csak úgy lehet megnyerni és elfojtani, ha az újonnan keletkezett független államok mindegyikében a tudás kerül hatalomra, s az adott államok gazdaságilag mindegyikük számára előnyös együttműködésbe kezdenek. Ifj. Salamon György, Békéscsaba Honnan jött a szennyezett víz? Örömmel vettem kezembe a Békés Megyei Hírlap május 9—10-ci számát. A lapban megjelent „Valamit vitt a víz" című cikkre szeretnék pár mondatban reagálni. Férjemmel éppen akkor jártunk az Élővíz-csatorna Ligeti sori szakaszán, amikor a szennyezett — a Hírlap szerint rózsaszínű— víztömeg elvonult, ez május 7-én délután úgy 5-6 óra felé lehetett. Mi inkább rozsdabarna színűnek láttuk a csatorna vizét, miközben a Ligeti sort az Alsó-Körös sorral összekötő kis hídon álltunk. Többen is voltunk ott, valaki mejegyezte: 20-30 éve nem volt ilyen nagymértékű szennyeződés a vízben. Figyeltük a sodrást, kis — már elpusztult-—halak, és még élő békák úsztak a felszínen. Később elmentünk egészen a bíróságig, ahol már letisztult a víz. Próbáltuk keresni a szennyeződés eredetét, de sajnos sehol sem találtuk. A szennyezett, olajos, rozsdabarna színű folt — ezt is megnéztük — akkor már a Malom térnél „járt" és itt terjedt szét a felszínen, innen indult tovább. Este 9 óra tájban a szennyeződés még mindig „úszott ”, ami másnap reggel már letisztult. Bizonyos szempontból más a véleményem, mint a hírközlésnek. Valahogy képtelen vagyok elhinni, hogy valamelyik csapadékvízelvezető csatornából jött ez, az elszaporodott kénbaktériumoktól rozsdabarnára színeződött víz. Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy valójában honnan „érkezett” a szennyeződés, mit tartalmazott? Sajnos nem hiszem, hogy ezt valamikor, valahonnan is megtudom. Börcsökné Takács Marianna, Békéscsaba Apák napja Csárdaszálláson Csárdaszálláson a nyugdíjasklub tíz év óta minden évben megiin- nepli a nőnapot és külön a férfi-, vagyis az apák napját. Az idén május 14-én került sor az apák napjának megtartására, amelyen az ünnepeltek kis ajándékcsomagot kaptak. A résztvevők őzpörkölt elfogyasztása mellett elbeszélgettek, nagyon jól érezték magukat. A klubtagok nevében ezúton szeretnék köszönetét mondani a csárdaszállási Petőfi Téesz vezetőségének, hogy lehetővé tette és a klub 12 éves fennállása óta a működését mindenben segítette. Varga Imre klubvezető, Csárdaszállás Walter Lord: A Titanic pusztulása 16. A segédpincér kezdte sejteni, mi történt: az F fedélzetre betörő víz, amelynek útját állta egy zárórekesz ajtaja, már az E fedélzetig emelkedett, ahonnan nem nyílt ajtó, így azután tovább szivárgott a tat felé sorakozó helyiségekbe. Az 5-ös számú kazánház volt az egyetlen helyiség, ahol látszólag minden rendben ment. Miután a tüzeket kioltották, Barrett fűtő a mentőcsónakokhoz küldte embereit. Néhány társával ott maradt, hogy segítsen a két gépésznek, Harveynek és Shepherdnek a szivattyúzásnál. Harvey utasítására eltávolította a hajó jobb oldalán a padozatban levő öntöttvas csatornafedeleket, hogy Harvey hozzáférhessen a szelepekhez a szivattyúk beállításakor. A kazánházban gomolygott a gőz, amely a kazánok eloltásakor keletkezett. Különös gőzfürdőjük homályában az emberek tovább dolgoztak — elmosódott figurák a nehéz, párás levegőben. Ekkor Shepherd, amint sietve átfutott a kazánházon, belépett egy csatomanyílásba és eltörte a lábát. Harvey, Barrett és George Kemish fűtő rohant a segítségére. Felemelték és bevitték a szivattyúházba, amely a kazánház végéből nyíló külön helyiség volt. Csak annyi idejük maradt, hogy szerencsétlenül járt társukat kényelmesen elhelyezzék, máris rohantak vissza a gőzfelhőbe. Hamarosan parancs érkezett a hídról, hogy minden emberjelentkezzék a csónakoknál. Amikor az emberek felmentek, Shepherd még a szivattyúházban feküdt, Barrett és Harvey pedig a szivattyúkkal dolgozott. Negyedóra múltán mindketten megnyugodva állapították meg: a terem még mindig száraz, a szivattyúk pedig ütemesen, gyorsan dolgoznak. Egyszerre csak dübörögve tört be a tengervíz a kazánok között, a terem másik vége felé. Átszakadt a válaszfal az 5-ös és a 6-os kazánház között ! Harvey odakiáltotta Barrett- nek: gyorsan fel a mentőlétrán! Barrett igyekezett is felfelé, miközben a tajtékos tengervíz már a lábát nyaldosta. Harvey a szivattyúház felé fordult, ahol Shepherd feküdt, Barrett látta, futni próbál, de az emelkedő árban szempillantás alatt eltűnik. A rádiószoba csendjét csak a billentyűk zöreje törte meg, amint Phillips kikopogtatta segélykéréseit és vette a beérkező válaszokat. Bride még mindig ruhadarabokat kapkodott magára, miközben néha felrohant a parancsnoki hídra. Eddig megnyugtató hírek érkeztek. Az első válasz a Norddeutscher Lloyd társaság Frankfurt nevű hajójától futott be, 12.18 perckor, és mindössze ennyi: „OK — készenlétben állunk” —, ám a Frankfurt nem közölte pozícióját. De néhány perc múlva szinte már özönlöttek a válaszok —. a Canadian Pacific Mt Temple nevű hajója, az Allan társaságé, a Virginian. az orosz Birma teherhajó sorra jelentkezett. Morzejelek szálltak az éjszakában. Azok a hajók, amelyek nem álltak közvetlen rádiókapcsolatban a Titanickal, azoktól értesültek a bajról, amelyek összeköttetésben voltak vele... A hír egyre szélesedő körben terjedt. Cape Race szikratávíróállomása közvetlenül hallotta és tovább is adta a vészjelzéseket az észak-amerikai szárazföldnek. A New York-i Wannama- ker Áruház tetején egy David Sarnoff nevű ifjú rádiós (egykor majd az RCA rádiótársaság milliomos vezérigazgatója), gyengén bár, de fogta a jelzést és nyomban továbbította. Az egész világ lélegzetét visszafojtva várta a fejleményeket. És ugyanakkor a közelben semmit sem sejtett a Cunard társaság hajója, a Carpathia, amely továbbra is délnek tarottt. Egyetlen rádióstisztje, Harold Thomas Cottam a parancsnoki hídon tartózkodott, miközben Phillips leadta az első CQD- vészjelzést. Éppen most tért vissza a készülékéhez, hátha fog valamit. Máris megkérdezte: tudja-e a Titanic, hogy üzenetek érkeztek számára Cape Rácéból? 12 óra 25 perckor Phillips válaszolt neki, és ebből már kiderült, hogy a luxushajón többet várnak a Carpathiától udvarias gesztusnál: — Azonnal jöjjenek. Jéghegynek ütköztünk. CQD, öregfiú. Pozíciónk: északi szélesség 41" 46', nyugati hosszúság 50° 14'. Pillanatnyi dermedt csend után Cottam visszakopogta: értesítse-e a kapitányt. Phillips válasza: — Igen, gyorsan. — Újabb öt perc múlva érkezett a megnyugtató hír: — A Carpathia csak 58 mérföldnyire van a TitanicXóX, és „keményen igyekszik”. 12 óra 34 perckor ismét a Frankfurt jelentkezett: — 150 mérföld távolságra van. Phillips megkérdezte: — Jönnek segíteni? — A Frankfurt: — Mi a baj? — Phillips: Mondja meg a kapitánynak, hogy jöjjön segíteni. Jégnek ütköztünk. Smith kapitány belépett a fülkébe, hogy személyesen győződjék meg a helyzetről. Éppen az Olympia, a Titanic óriási testvérhajója jelentkezett. 500 mérföldnyire volt, de rádiókészüléke igen nagy hatótávolságú. Phillips állandó összeköttetést tartott vele, de közben sürgette a közelebb levő hajókat is. Smith kapitány megkérdezte a rádióstól: — Milyen jelzést küld? Phillips természetesen azt válaszolta: — A CQD-t. Bride-nak most remek ötlete támadt. Bár a CQD volt a hagyományos segélykérő jelzés, egy nemzetközi tanácskozáson éppen akkor egyeztek meg az „SOS” betűk használatában, ezeket ugyanis még egy kezdő amatőr is könnyen tudja venni. Bride tehát az mondta: — Küldj SOS-jelzést: tudod, az újat, talán itt az utolsó alkalom, hogy alkalmazhatod. Phillips jót nevetett a tréfán és leadta az SOS-t. A rádiósfülke órája 12 óra 45 percet mutatott, amikor a Titanic leadta az első SOS-jelzést, amelyet óceánjáró valaha is használt. Egyik hajó sem látszott olyan ígéretesnek, mint az a fény, amely a Titanic bal oldalától tíz mérföldnyire villant fel. Boxhall negyedik tiszt távcsövén át úgy látta, hogy gőzhajóról származik. Amikor morzelámpájával kapcsolatot próbált teremteni a vélt hajóval, egy alkalommal mintha válaszjelzéseket észlelt volna. De nem sikerült értelmeznie a vélt jelzéseket; arra a következtetésre jutott, hogy a saját árboclámpáik fényét látta visszacsillanni. Nyilvánvalóvá lett: komolyabb lépésekre van szükség. Amint Rowe fedélzetmester a parancsnoki hídra érkezett, Smith kapitány megkérdezte tőle, elhozta-e a rakétákat. Rowe elővette őket, mire a kapitány kiadta a parancsot: — Lőjön ki egyet, majd öt-hat percenként egy-egyet. (Folytatjuk) — A Carpathia csak 58 mérföldnyire van a Titanictó\, és „keményen igyekszik”. 12 óra 34 perckor ismét a Frankfurt jelentkezett: — 150 mérföld távolságra van. Phillips megkérdezte: — Jönnek segíteni? — A Frankfurt: — Mi a baj? — Phillips: Mondja meg a kapitánynak, hogy jöjjön segíteni. Jégnek ütköztünk.
