Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-23-24 / 121. szám

1992. május 23-24., szombat-vasárnap HAZAI TÜKÖR IjjÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Nyertek a Miss Lujzával Az amerikai békeszolgálattól érkezett az idei tanévben Maria Kozlak a békéscsabai Szabó Pál Téri Általános Iskolába. O ve­zette az iskola angol nyelvű színjátszó csoportját, amely az általános iskolások kategóriájá­ban a Miss Lujza és a banditák című darabjával regionális dön­tőt nyert Hajdúnánáson, majd holtversenyes első lett a nemré­giben Vácott megrendezett or­szágos seregszemlén. A nyolca­dikosokból álló csoport tagjai: Szász Edit, Balogh Attila, Erdős Tibor, Wágner Róbert, Vidove- nyecz Éva, Alberti Erika, Zsi­linszky Éva, Uhrin Babéit, Tóth János, Rakonczai János. Hang­mérnök: Varga Igor. Az iskolában már megvan az utánpótlás is, hiszen négy hete­dikes tanuló bekerült a békés­csabai nyári, nemzetközi szín­játszó táborban szereplő 10 tagú magyar társulatba. ny. 1. Népfőiskola és önkormányzat Önkormányzat—művelődési — népfőiskola címmel tartanak a dél-alföldi régió önkormányza­tainak és kulturális közösségei­nek előadás-sorozatot május 25- én 10 órai kezdettel Szegeden a Csongrád megyei közgyűlési hi­vatal tanácstermében. À tanács­kozást dr. Farkas László köztár­sasági megbízott nyitja meg. Elő­adást tart Sz. Tóth János, a Ma­gyar Népfőiskola Társaság titká­ra, valamint Jakob Horn, a Német Népfőiskolák Szövetségének igazgatója. A téma: népfőiskolák és az önkormányzatok lehetősé­gei. A szervezők minden érdek­lődőt várnak. Csabai nyugdíjasok A Békéscsaba Városi Nyug­díjas Egyesület május 25-én, hétfőn 15 órakor közgyűlést tart a szakszervezetek székházában, Békéscsaba, Andrássy út 12. szám alatt, a földszinti nagyte­remben. A napirendben szerepel a vezetőség eddigi munkája, program ismertetés, -kiegészí­tés, -elfogadás. Vezetőségi ta­gok pótlása, javaslat két elnök- helyettes megválasztására. Minden tagunkat és az érdeklő­dőket is várjuk. Életbiztosítás holland módra Néhány éve, ha biztosításról hallottunk, csak az Állami Bizto­sítóra gondolhatott mindenki. Ki­csit később megszületett a Hun­gária, sokkal később a Garancia, manapság pedig már a hétközna­pi ember szinte követni sem tudja a különféle biztosítótársaságok nevét, ajánlatait. Itthon alig van hagyománya az életbiztosítási konstrukcióknak, míg a nyugati civilizációkban annyi az életbiz­tosítási szerződés, ahány a lakos. A kelet-európai országok „szűz” területet, becserkészhető piacot jelentenek a hazai és külföldi biz­tosítóknak. Értesüléseink szerint miqtegy nyolc biztosító rész­vénytársaságkínál Magyarorszá­gon életbiztosításokat. A Nationale—Nederlanden Magyarországi Biztosító Rt. 1991. szeptembertől köt ilyene­ket. Az N. N. 150 éves múlttal rendelkezik. Megyénkben nem­régiben Szarvason, Gyulán és Békéscsabán alakult üzleti cso­portjuk. A szarvasi irodát Oszt- roluczki Sándor, a békéscsabait pedig Juhász Katalin és Holp József üzleti igazgatók vezetik. Ók segítettek lapunknak tevé­kenységük bemutatásában. — Az embereknek tudniuk kell, miért jó az életbiztosítás. Fontos szempont, hogy infláció- követő legyen. Minden társaság szerződési ajánlatát érdemes megismerni, s ezek tudatában dönteni, választani — mondja Holp József.—Mi javasoljuk az embereknek, hogy kössenek életbiztosítást, de csak törvé­nyesen működő biztosítótársa­sággal. —Az N. N. a múltja és tekinté­lye miatt is csak képzett üzletkö­tőket alkalmaz — tájékoztat Ju­hász Katalin. — A jó hímév és az emberközpontú ügyintézés az alapelvünk. Személyes kapcso­latban állunk az ügyfelekkel, ezért is döntő a bizalom, az, hogy külső-belső harmóniát tükrözzön a személyiségünk. Szigorú alkal­massági vizsgát kell tennünk és rendszeresen továbbképezzük a munkatársainkat és természete­sen önmagunkat is. — Ötféle életbiztosítási for­mát kínálunk a bennünket meg­keresőknek, 16 évestől 65 éves korig. Az N. N. egy bizonyos réteg biztosítási formája, hiszen a minimális díjtételünket, a havi 2000-2500 forintot nem min­denki tudja megfizetni. A díjté­tel, a feltételek megállapításánál számít az életkor, az egészségi állapot (a biztosító orvosa vizs­gálja meg az ügyfeleinket) — világosít fel Holp József, majd így folytatja: —Á biztosítási díjakat, ezzel a szolgáltatások mennyiségét idő­vel lehet növelni vagy csökkente­ni. Nyugdíjjáradék-biztosítással kiegészítheti az állam által bizto­sított nyugdíját. Student előtaka- rékossági konstrukcióval gyer­mekeinek továbbtanulását bizto­síthatja. Érdemes tudni, hogy Eu­rópában a Nationale—Neder­landen az első három nagy bizto­sítótársaság között van, de a világ 15 legnagyobbja között is ott ta­láljuk. Bede Zsóka Egyéni gond — általános tanulságokkal Oláh Balázsné tápboltja Szeghalmon, a Nádasdy utca elején van. Hogy miért fontos a pontos helyszín, ez rövidesen kiderül. Történetét ő maga me­séli el. — 1991 közepéig egy vi­szonylag jól menő áfész-tápbol- tot üzemeltettünk a férjemmel, mely a megélhetésünket biztosí­totta. Az első csapás akkor ért bennünket, amikor 1991 au­gusztusában a helyi önkor­mányzat az úgynevezett KGST- piacot ideiglenesen a Nádasdy utca elejére tette át. Ettől kezdve piaci napokon, de leginkább szombaton, az üzlet gépjármű­vel megközelíthetetlen. Még a kapubejárót is elállják a min­denhonnan érkező árusok, akik sokszor már az előző éjszakát is itt töltik. A kocsikban alszanak és szükségleteiket az utcán vég­zik el. Ez sem éppen szívderítő, de minket elsősorban a forga­lom-visszaesés érintett. Havi át­lagos forgalmunk a harmadára csökkent, emiatt jelenleg már csak fél műszakban dolgozunk. Ráadásul tavaly minket is csőbe húzott a Hajdú Kft., a december­ben elvitt disznók árával mind a mai napig tartoznak. Erősen rontja a forgalmat, hogy a sertés felvásárlási ára csökken, a tápo­ké meg éppen most nőtt megint 50—80 forinttal mázsánként. Sem nekünk, sem a környék ter­melőinek nem éri meg disznót Nem kell az új ól, a régi is üres tartani, sokan már csak házi vá­gásra nevelnek. Mi is abbahagy­tuk. Ha a piac „ideiglenessége” tovább tart és a jószágtartás fel­tételei se javulnak, hamarosan becsukhatom a boltot. Úgy vélem. Oláh Balázsné gondja túlmutat saját problémá­ján. Ha az állattartás feltételei tovább romlanak, előbb-utóbb nem lesz hús a piacokon. Gila Károly Fotó: Fazekas Ferenc Olvasóink írják Sikeres kísérlet A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium 1989 óta folytat 3 megyében (Békés, Hajdú, Tolna) közlekedésre nevelési kísérletet. A program kísérleti kipróbálásának eddigi tapasztalatai alapján a minisztérium kidolgozta a közlekedési képességekre és készségekre alapozott új közlekedésre nevelési programját. A felké­szítésen a kísérletben részt vevő 43 óvodából 1-1 óvónő vett részt. Az előadók a minisztérium munkatársai mellett a szarvasi és hajdúbö­szörményi óvóképző intézetek tanárai voltak. A rendezvény házigaz­dája Békés megye képviselő-testülete pedagógiai intézete volt. A gyulai óvónők és az intézet munkatársai figyelmességből, vendég­szeretetből jelesre vizsgáztak. Köszönet érte. Galgóczy Imre, a kísérlet Hajdú-Bihar megyei vezetője Nagy Attila halálára Elment egy nagy magyar de­mokrata, egy nagy színész, egy nagy barát, aki egész életével bizonyította, hogy igaz ember. Akkor jött közénk, mikor mások mentek. Az utóbbi időben több­ször járt Orosházán, mi sze­rettük és odafigyeltünk rá. Ha beszélt, csend volt, mindenki reá figyelt. Az utolsó fellépése Oroshá­zához kötődik, szomorúan mod- ta: „Átnéztem az 1900-as évek elején született verseket, s döb­benten fedeztem fel, mennyire aktuálisak napjainkban is.” Hát milyen világ lett itt, bará­tom? — kérdezte, s felháborod­va mesélte:. „Azt olvasom egy hirdetésben, hogy jómódú csa­lád cselédlányt keres.” Nagyon tudott örülni, felsza­badultan, hittel, erővel, majd hirtelen lett bús, merengő. Április 30-án este Ady Endre: A grófi szérűn című versének szavalata után ekképp szólt: „Barátom, látod, ott annak a bá­csinak könny szökött a szemé­be”. S érződött elcsuklik a hang­ja. Barátunk Nagy Attila, mikor búcsúzunk tőled elszorul a tor­kunk és sírással küszködünk, de nem felejtjük, mire tanítottál egész életeddel, s akkor is, ami­kor az igazságról elmélkedtél. Az igazság olyan, mint a levegő, ha van, észre sem veszed, de ha nincs, abba bele kell pusztulni. Fetser János, Orosháza Ui.: Nagy Attilát csütörtökön helyezték örök nyugalomra a kecskeméti új Köztemetőben. Sophia Loren receptje—Oscar-díjas mesterszakács ✓ Megjelent az Ételrecept új száma Mitterrand elnök látogatása­kor egy kamion élelmiszert hoz­tak magukkal a büszke franciák, de kinyitására már nem került sor, mert Lukács István Oscar-díjas mesterszakács és csapata lehen­gerlő sikert aratott főztjével a vendégek körében. Az olimpiára készülő konyhaművész gyakor­lati tanácsai mellett több érdekes olvasnivalót, félszáz receptet kí­nál az Ételrecept legújabb száma. A 32 oldalas, színes gasztronó­miai magazin a hagyományos ételek elkészítése mellett reform- konyhás, kímélő, gyermek-, mik­rohullámú stb. recepteket is ajánl. Az újság bemutatja otthoná­ban Dórát, a magyar szépségki­rálynőt, akinek kedvence a rán­tott sajt, de imádja édesanyja főztjét is. A szentendrei finom falatok receptjei magyar, szerb, görög ízeket ígérnek. Olvashat­nak hazai és külföldi étkezési szokásokról. Ha nevét és pontos címét feltünteti egy nyitott levelezőla­pon és a szerkesztőség címére beküldi, élelemkosarat, sza­kácskönyvtárat és edénykészle­tet nyerhet, melyet a szerkesztő­ség sorsol ki. Az újság péntektől kapható az újságárusoknál és a postahi­vatalokban. Walter Lord: A Titanic pusztulása 15. — Peuchen — mondta Char­les M. Hays az őrnagynak, aki a csónakoknál segédkezett —, a hajó még kitart nyolc órát! Ép­pen most mondta nekem egy ki­váló tengerész, Mr. Crosby Mil- waukee-ból. Monsieur Gatti, a hajó francia á la carte éttermének főpincére, maga volt a megtestesült nyuga­lom. Amint magányosan ott állt a csónakfedélezeten, a méltóság szobrát mintázhatták volna róla: cilindere egyenesen ült a fején, a kezében sétapálca, karján gon­dosan összehajtogatott tweedta­karó. Lucien Smith a feleségével, valamint Sleeper Harper szintén a felesége társaságában nyugod­tan beszélgetett a csónakfedél­zetről nyíló tornateremben. A rugós hintalovakon most nem ült senki — Astorék elmentek máshová. A rögzített kerékpáro­kat sem hajtották a sportembe­rek, pedig máskor nagyon nép­szerűek voltak ezek a tornasze­rek, piros és fehér nyilak jelez­ték a megtett „utat” egy nagy fehér óra számlapján. A vidám színű, linóleum padlós szoba, kényelmes nádszékeivel sokkal kellemesebb helynek látszott, mint a csónakfedélzet. Itt mele­gebb is volt, sietségre pedig, úgy látszott, semmi ok. A fedélzet majdnem üres do­hányzójában négy férfi nyugod­tan ült egy asztal körül: Archie Butt, Clarence Moore, Frank Millet és Arthur Ryerson húzó­dott ide a csónakfedélzet lármás zűrzavara elől. Lent a mélyben, Thomas Ranger segédfűtő sorra leállítot­ta a gépház vagy negyvenöt elektromos ventilátorát, és arra gondolt, hogy egyik-másikat holnap meg kell javítania. Alf­red White villanyszerelő eddig a dinamókkal babrált, de most ép­pen kávét főzött magának. A Titanic tatjánál George Thomas Rowe fedélzetmester még mindig fel-alá járt, őrséget tartott. Nem találkozott senki­vel, nem is hallott semmit, amió­ta vagy egy órája, a jéghegy el­suhant mellettük. Éppen ezért most csodálkozva látta, hogy a hajó jobb oldalán mentőcsónak úszik a vízen. Telefonált a hajó- hidra — tudják-e, hogy vízben van egy csónak? Egy hang cso­dálkozva kérdezte, ki beszél. Rowe megmondta a nevét, mire a „híd” elismerte, hogy bizony, megfeledkeztek róla. Utasítot­ták is, jöjjön fel azonnal a hídra és hozzon magával rakétákat. Rowe alákúszott egy létrán, és alsó fedélzeti szekrényéből ki­vett egy fémdobozt, amelyben tizenkét rakéta volt, azzal máris igyekezett előre — ő volt az utolsó ember a hajón, aki még nem tudta, mi a helyzet. Mások viszont nagyon is jól tudták. Az idős dr. O’Loughlin odasúgta Mary Sloan stewar­dessnek: — Gyermekem, na­gyon rosszul állnak a dolgok. — Egy másik stewardess, Annie Robinson, a postaszoba közelé­ben állt és az F fedélzeten emel­kedő vizet nézte, azon tűnődve, miért hever a folyosón egy fér­fitáska, amikor Hutchinson ha­jóács, kötelet vonszolva maga után, odaérkezett. A férfi arcán zavar és kétségbeesés tükröző­dött. Valamivel később Miss Robinson az A fedélzeten Tho­mas Andrewsba ütközött. And­rews úgy szólt rá, mint-kislányá- ra a haragos apa. — Nem megmondtam, hogy vegye fel a mentőmellényét!-— De igen — válaszolta a lány —, csakhogy olyan gyáva dolog. — Nem baj. Vegye fel: sétál­gasson vele egy kicsit, hadd lás­sák az utasok. — Mégis, olyan gyáva dolog. — Nem az, vegye csak fel... Ha kedves az élete, vegye fel. Andrews jól ismerte az embe­reket. Ez az elbűvölő, dinami­kus férfi mindenütt ott volt, min­denkin segített és az emberek felnéztek rá. Mindenkivel az il­lető szája íze szerint beszélt. Johnsont, a fecsegő szobapin­cért megnyugtatta: minden rendben lesz. De alkalmi asztal­társainak, Mr. és Mrs. Albert Dicknek már pontosabb elem­zéssel szolgált: — A hajófenék pozdorjává tört, de ha a hátsó válaszfal kitart, nem süllyedünk el. A fürge stewardessnek, Mary Sloannak így nyilatkozott: — Nagyon komoly a helyzet, de ne terjessze a rossz hírt, nehogy pá­nik törjön ki. — De John B. Thayemek, akiben teljesen megbízott, már bevallotta: a ha­jó nem „él” tovább egy óránál. A személyzet egy részének ugyanezt nem kellett kétszer el­mondani . 12 óra 45 perckor J ohn Poingdestre matróz elhagyta a csónakfedélzetet, hogy felhúzza gumicsizmáját. Meg is találta a csizmákat az E fedélzeten, a ha­jó elején, és már úton volt visszafelé, amikor a deszkafal, amely kabinját az egyik fedél­közi helyiségtől elválasztotta, kiszakadt a helyéből, s a tenger­víz olyan erővel nyomult be, hogy a matróz derékig érő víz­ben kászálódott kifelé. Valamivel hátrább Ray ste­ward az E fedélzeti részben levő kabinjába ment egy melegebb kabátért. Visszatérve, a szolgá­lati folyosón át igyekezett a fő­lépcsőház felé. A fűtők és a fe­délközi utasok már nem voltak ott. Kihaltnak találta a széles át­járót, de valahonnan az elülső rész felől erős vízcsobogás hal­latszott. Még hátrébb, Joseph Thomas Wheat kisegítő pincér lesietett a lépcsőn, hogy néhány értékes holmiját összeszedje az F fedél­zeti, a hajó bal oldalán lévő fül­kéjében. Kabinja szomszédos volt a gőzfürdővel; tarka-cifra helyiségek sorával, amelyek belső építészeti szempontból át­menetet alkottak a Viktória kor és a Rudolf Valentino korszak között. Mozaikpadló, a kék és zöld csempés fal, aranyozott ge­rendák a tompa vörös mennye­zeten, faragott tikfába foglalt támfák — minden még teljesen száraz. Amikor azonban Wheat pár lépést tett a folyosón, hogy el­jusson a következő feljáróig, különös látvány fogadta: & felet­te levő E fedélzetről keskeny sugárban szivárgott lefelé a víz. Még csak negyed hüvelyk mély volt — éppen csak elborította a cipője sarkát —, amint felfelé haladt a lépcsőn. Amikor elérte az E fedélzetet, látta, hogy a víz elölről jön, a hajó jobb oldala felől. (Folytatjuk) — Nem megmondtam, hogy vegye fel a men­tőmellényét! —- De igen — válaszolta a lány —, csakhogy olyan gyáva dolog. — Nem baj. Vegye fel: sétálgasson vele egy kicsit, hadd lássák az utasok. — Mégis, olyan gyáva dolog. — Nem az, vegye csak fel... Ha kedves az élete, vegye fel.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom