Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-16-17 / 115. szám
1992. május 16-17., szombat-vasárnap 0 A HÉT TÉMÁJA A felesleges világbajnok és társai Ez itt a csúcstechnika Úgy gondolom arra a kérdésre, hogy van-e megyénkben tizenegyszeres Európa-bajnok, aki ráadásul háromszoros világbajnok is, a megkérdezettek 99 százaléka habozás nélkül nemmel válaszolna. Pedig, bármennyire is hihetetlennek tűnik, van és ezzel még nem is soroltam fel valamennyi eredményét. Az illetőt Deim Ferencnek hívják, ám a „jobb körökben” őt csak HA8IE- ként tisztelik. A hozzáértők ebből már ki is találhatták, hogy rádióamatőrről van szó. Szeghalmon lakik, az ottani klub tagja. Sportágáról ős a versenyekről, különösen a legutóbbiról szívesen mesél: Zűrzavar az éterben — A rádióamatőr egy különleges lény, hogy azt ne mondjam, állatfaj. Ez a sportág — bár sokan még sport voltát is kétségbe vonják — sok tanulást, még több időt és nem kevés anyagi áldozatot igényel, vagyis istenigazából csak a megszállottak csinálják. Itt nincs szurkolósereg, nincs hangos siker, az eredményeket nem kürtölik világgá. Maga a verseny a kívülállók számára érdektelen, csak ül a manus a fején a fejhallgatóval és tekergeti a gombokat. Mindez persze egész más belülről. A iegutóbbi egyéni verseny, amelyiken részt vettem, 1990 októberében volt. Ez a verseny 48 órán keresztül tartott, lényege az volt, hogy minél több ország rádióamatőrjével sikerüljön kapcsolatot teremteni. Ez a 3,7 MHz-es hullámhosszon egyébként sem egyszerű, most pedig a világ több ezer rádiósa kereste egymással a kontaktust. Szóval, volt zűrzavar az éterben. Mindezt még bonyolítja, hogy közben a kapcsolat tényét rögzíteni is kell. A verseny végeztével kiderült, hogy a két nap alatt 116 országból 1455 kapcsolatot sikerült létrehoznom. A kapcsolatokról készült jegyzőkönyveket el kellett küldeni értékelésre ésa- számítógépes ellenőrzés után megszületett az eredményem. Ez 36 í 343 pont, ami önpiagá- ban nem mond semmit. Ez azonban új világcsúcsot is jelentett és azt, hogy harmadjára is világbajnok lettem. Nem dicsekvésként mondom-, de a fölényemre jellemző, hogy a második helyezett eredménye 135 ezer pont körül volt. Az értékelés hosszú ideig eltartott, a képen is látható érmet és foglalatát csak ebben az évben kaptam meg. Ám Szeghalmon nemcsak én szerepeltem sikeresen, hanem társaim is. Az elmúlt évben megrendezésre került, más kategóriájú, az ún. multi-multi versenyen a csapat alaposan kitett magáért. Ez a kategória egyébként azt jelenti, hogy minden sávon és minden üzemmódban tart a vetélkedés. Itt a négy szeghalmi —rajtam kívül még Bara- csi Ferenc, Gerencsér Attila és Pántya Attila — a magyar válogatott tagjaként szintén megnyerte azt a versenyt, amit mi olimpiaként tartunk nyilván. Ide kívánkozik még a csapat hivóje- le: HG73DX. Ebben a kategóriában egyébként 1988 óta minden alkalommal a magyar csapat és benne a szeghalmiak győztek. Ezek után azt gondolná az ember, egy ilyen sikeres klub vezetője, Gulyás Sándor repes az örömtől. Ez azonban nem így van, de a történet a régebbi időkben kezdődik. A hívójel: HA8KQX — Az első rádiósklub még 1968 őszén alakult meg, igen mostoha körülmények között, de már ekkor felhangzott az éterben a szeghalmiak hívójele, a HA8KQX. Technikánkat a honvédségtől kaptuk, a náluk már elavult, leselejtezett műszereket mi rengeteg munkával és türelemmel saját magunk részére használhatóvá varázsoltuk. A nyolcvanas évek elején sikerült a helyi vízügy területén egy versenyállomást létrehozni, majd 1987-ben megyei versenyállomássá alakítani. Az előbb említett sikereket már ezzel az állomással értük el. — Az emberek számára nem sok gyakorlati hasznot jelent a rádióamatőrök munkája, gondolja a kívülálló. Valóban így van? Szinte egymás szavába vágva cáfolják ezt. Nem öncélú játszadozás — Néhány kiragadott példa arra, hogy nemcsak öncélú játszadozás a rádiózás. A második világháborúban, amikor az USA hadba lépett Japán ellen, kiderült, hogy szinte azonnal szükség lenne vagy nyolcezer rádiótávírászra. Ennyi azonban nem állt rendelkezésre és újak kiképzése legalább fél évet vett volna igénybe. Ekkor valakinek eszébe jutottak a rádióamatőrök. A szövetségükkel történt rövid egyeztetés után több ezer rádióamatőr mundért öltött és szolgálatba állt. Nem utolsósorban ennek köszönhető, hogy azóta minden, a rádióamatőrök ellen irányuló korlátozást az amerikaiak megvétóznak. Egyébként az amerikaiaknál nagyon hatásos segélyszolgálat él, bármikor bevethető emberekkel. Abból kiindulva, hogy például elemi csapás esetén nagy valószínűséggel megrongálódik a vezetékes híradás és a rádiósok a helyszínre kimenve, szinte azonnal kiépíthetik a hírközlő rendszert, hiszen ezek működtetéséhez semmi külső eszközre nincs szükségük. Ez a technikai lehetőség nálunk is rendelkezésre áll, bár természetesen azt kívánom, soha ne kelljen használni. Azt azonban elmondhatom, hogy például az I989-es román események alkalmából, igencsak „élesben” mi is bevetésre kerültünk. A kifelé menő segélyszállítmányok útvonalának biztosításában aktívan részt vettünk. Többen kitelepültek a halár közvetlen közelébe, de né- hányan a személygépkocsijukba szerelt állomással a konvojokat is elkísérték. így tették lehetővé, hogy az útvonalak mellett felállított szekuscsapdákat ki lehessen kerülni. Ez sajnos nem mindenkinek sikerült, két német rádióamatőrt a kocsijukkal együtt kilőttek és mindketten életüket vesztették. Konkrét, a szeghalmiak által nyújtott segítség volt, hogy az országon áthaladó segélyszállítmány útvonalán — együttműködve a rendőrséggel — végig zöld jelzést biztosítottunk a gyorsabb áthaladás érdekében. Áz érdekesség kedvéért még annyit érdemes itt elmondani, hogy a románok egy idő után lehallgatták a mi rádióforgalmazásunkat. Amikor ezt észrevettük, áttértünk egy olyan üzemmódra, aminek a megfejtéséhez egy számítógép és kód is kellett. Ezt a munkát természetesen minden különösebb felkérés nélkül végeztük. Amikor véget értek az események, központunknak megköszönték »segítségünket. Jelenleg a háborúsújtotta Boszniában állt elő az a helyzet, hogy ott ismét csak a rádióamatőrök tudják a folyamatos kapcsolatot biztosítani, mivel a szerb hadsereg az átjátszóállomásokat megsemmisítette. Szóval, ez is része a tevékenységünknek. — És miért rosszkedvű a klubtitkár? Hogyan tovább, sehogy? — Nagyon szomorú vagyok, ugyanis könnyen lehetséges, hogy ez a sikeres klub hamarosan befejezi tevékenységét. Jelenleg ugyanis mindkét helyről, ahol vagyunk, kifelé áll a szekerünk rúdja. A verseny ál lomás a volt vízügy területén van, ezt pedig most kínálták fel eladásra. Az eddigi szívességi használat az állomás létét jelentette, hiszen mi a tagdíjon kívül más bevétellel nem rendelkezünk, bérleti díjat aligha tudunk fizetni. Bár az is lehetséges, az új gazda egyszerűen elzavar onnan bennünket. Az állomást onnan áttelepíteni annyi pénzbe kerülne, amennyi nekünk sosem volt és nem is lesz. A városban az egykori MHSZ új épületében lévő klubhelyiségünket most akarja elvenni az önkormányzat. Az érvelésük meglehetősen eredeti. Mi a klubot már jó ideje nem működtetjük, mert egyszerűen nincs pénzünk még a rezsi- költségre sem. Na már most, egyfelől leszámláztak nekünk több ezer forintos rezsiköltséget, noha mi nem is voltunk a klubban egész télen. Ha nem fizetünk — és nem tudunk, mert nincs miből —, akkor elveszik tőlünk az ott lévő négy helyiséget. Ha vitatjuk a számla jogosságát, mondván, ez nem a mi fogyasztásunk, akkor azért veszik el a klubot, mert nem használjuk. Ügyes, nem? Ezt a klubot másutt nem tudjuk üzemeltetni, hiszen az épület mellett van felállítva a harmincméteres antennaoszlop, amit ugye nem lehet csak úgy egyszerűen arrébb tenni. — Az önkormányzat ismeri-e problémájukat ? — Természetesen, hiszen egy tavalyi kérvényünkre, melyben azt kértük, engedjék el a bérleti díjat, akkor kedvező választ kaptunk. Most tudomáValóban ez következik? sunk szerint a nevelési tanácsadó részére kellene a klubhelyiségünk. A nevelési tanácsadó létjogosultságát egy pillanatig sem kívánjuk vitatni, ám ha abból az épületből el kell jönnünk, az a klub végét jelenti, hiszen az ott tárolt technikát egyszerűen nincs hová tennünk. A versenyállomás sorsa is bizonytalan, de oda egyébként sem fémé el. A város más pontján lévő elhelyezés pedig az antenna miatt lehetetlen. — így már érthető a rosszkedve. Van-e valamilyen kiút, lehetőség a klub és a versenyállomás megmentésére? Nincs mentség?! — Lehetőség volna, ám ez nem rajtunk múlik. Mi ki vagyunk szolgáltatva, a dolgok velünk megtörténnek. Nekünk a tagdíjon kívül bevételünk nincs, támogatónk sincs. Ez némileg érthető, hiszen nem igazán vagyunk jó reklámhordozók. Bár ezen például lehetne javítani, hiszen a rádiókapcsolatokat visszaigazoló QSL-lapok hátoldalán bármilyen hirdetés elférhet. Mindezek ellenére az összes adu más kezében van, jelen esetben a klubot illetően az önkormányzaté a döntés joga és felelőssége is. Szeghalom is azok közé a települések közé kerül-e, ahol ellehetetlenítve a további munkát, megszüntetik a rádióamatőr-klubot. A mérleg egyik serpenyőjébe mi az eddigi eredményeinket, a világ-, Európa- és olimpiai bajnokságainkat tudjuk tenni és azt a rengeteg munkát, amit mi idáig elvégeztünk. Ne tűnjön szerénytelenségnek, de még dicsőséget is szereztünk Magyarországnak és főleg Szeghalomnak. Ha mindez kevés, akkor a HA8KQX hívójel eltűnik az éterből. Bízom benne, hogy nem így lesz. Gila Károly Fotó: Fazekas Ferenc Munkában a világbajnok
