Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-13 / 112. szám
1992. május 13., szerda HAZAI TÜKÖR iRÉKÉS megyei hírlap Külföldi bérvadászok aranyérmes trófeái A május elsején elkezdődött őzbakvadászati szezon változatlanul nagyon sok külföldi bérvadászt vonzott Békésbe. A tucatnál több vadászatszervező iroda közül a Mavad Rt. hozta a vendégek felét. Csontos János, a Mavad Rt. megyei irodájának vezetője az első tizenkét nap eredményeiről nyilatkozta: — Vendégeink 181 db őztró- teát vihetnek haza, közülük jó néhány aranyérmeset. Örömmel mondhatom, hogy nem egy őzagancsra a kapitális jelző is ráillik. Az osztrák Gerhard Held úr például a mezőgyáni vadásztársaság területén egy 656 grammos agancsot zsákmányolt, egy nap múlva pedig Geszten egy 564 grammos trófeához jutott. Péter Muchtisch úr — aki szintén Ausztriából érkezett—a kö- tegyáni vadásztársaságnál ejtett el egy őzbakot, amelynek 534 grammos agancsa ugyancsak ritkaságszámba megy. Az idei szezon eddigi vadászati szenzációja azonban valószínűleg a Nyíregyháza melletti Sóstóhoz kötődik majd, ahol egy külföldi bérvadász 682 gramm agancssúlyú őzbakot ejtett. S hogy a hozzá nem értők is érzékelhessék a vadászok szerencséjét: ez a sóstói trófea valószínűleg a világranglista első tíz helyezettje között lesz majd! Lovász Fotó: Fazekas László Egy iskolatípus, ahol tiszteletben tartják a gyerekek személyiségét Olvasóink írják Waldorf-iskola Vekerdy Tamás pszichológus a Waldorf-iskola modellről tartott előadást a megyei könyvtárban. Ez, a külföldön is alternatív iskolának számító oktatási-nevelési elv, hazánkban még újdonságnak számít. Pedig az iskolamodellt már 1919-ben Stuttgardban létrehozták, a Waldorf-Astoria cigarettagyár dolgozóinak gyerekei részére, a szülők választása alapján. A Waldorf-iskola — s azt hiszem, szándékosan nem használta az előadó a módszer szót — a kéz, a szív és a fej egységének iskolája. Ez azt jelenti, hogy a közismereti tárgyak mellett fontos súlyt kap a művészeti oktatás — a zene, az ének, a tánc, a képző- és iparművészet — és a manuális képességet fejlesztő foglalkozások. A 12 évfolyamos iskolában mindvégig egy osztályfőnök kíséri figyelemmel a gyerekek fejlődését. Mindennap 8-tól 10 óráig van órája a tanítványaival, amikor is kötetlen beszélgetés keretében tárgyalják meg a gyerekek számára legfontosabb eseményeket és az aznapi tananyagot. A délelőtt folyamán 2-3 hétig egy adott témát dolgoznak fel, délután pedig az egyes művészeti ágakkal ismerkednek. Ezenkívül első osztályos koruktól kezdve két idegen nyelvet is tanulnak — módszerben ugyanúgy, ahogy az anyanyelvűket. Az iskolában nincs osztályzás és számonkérés, a tanárok szóbeli értékelés formájában adják tudtul a gyerekeknek, hogyan teljesítettek aznap. így mindig van sikerélményük, s mentesülnek a felelés adta szorongástól. A Waldorf-iskola legfontosabb alapelve a gyerekek személyiségének megismerése, tiszteletben tartása, s az ezen keresztül történő alakítás, nevelés. A cél, hogy a legsokrétűbb környezetet teremtsék meg a gyerekek számára, ahol saját indivi- dumuknak megfelelően tudnak eligazodni. Hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a tanár, a neveA Waldorf-iskola legfontosabb célja, hogy a legsokrétűbb környezetet teremtse meg a gyerekek számára Fotó: Lehoczky Péter lő a gyerek egyéniségét csak megközelíteni tudja. A Waldorf-iskola nem világnézeti, de nem is ateista. Természetesen az európai Waldorf-is- kolák a keresztény kultúrkörre épülnek, de ez nem jelent alapvetően vallásos nevelést. Muzslai Katalin Wurfer Gyula: Kanadai levél 1. A szerző 1956 októberében részt vett a békéscsabai forradalmi eseményekben. A szovjet csapatok bevonulása után fogságba esett, ahonnan vasutas társai segítségével kiszabault. Ezt követően — a további meghurcoltatástól tartva — hamarosan elhagyta az országot. Azóta Kanadában él. The Toronto Star, Torontó város második nagy napilapja. Két kiadása van. Egy reggeli és egy délutáni, szombaton és vasárnap is megjelenik. Az újságnak több mint egymillió olvasója van. December közepén valaki a szerkesztői levelek rovatban arról írt, hogy nem szabad elfelejteni David Duk előző (illetve a múltját) életét. David Duk tíz évvel ezelőtt a Klu Klux Klan vezetője volt Lauisiana államban. Mint ismeretes a Klu Klux Klan az egy néger- és zsidóüldöző szélsőjobboldali mozgalom. David Duk nemrégen részt vett a szenátori választásokon, de megbukott. Most az elnökválasztásokra jegyezte be magát. A demokraták tiltakoztak. De nem az a lényeg. Itthon, amikor számonkérésről van szó, akkor némelyek haja az égnek áll, karok lendülnek a mennyezet felé és kijelentik fennszóval, hogy kérem: „Itt nem lesz boszorkányüldözés”.-Az USA több városában volt tüntetés David Duk ellen, s több ezer ember ellenezte azt, hogy David Duk bekerüljön a szenátusba, az nem boszorkányüldözés. De ha én a bíróságon feljelenteném azt a személyt, aki szovjet katonákkal betört az édesanyám házába, engem letartóztatott és elvitetett a katonai parancsnokságra, ott engem kihallgattak és kis hiján kivégeztek, akkor az boszorkányüldözés. Ne nevettessük ki magunkat. Állítólag szabad demokratikus országban élünk. Mi volt az én bűnöm, hogy a dicsőséges szovjet katonáknak engem el kellett hurcolni? 1956. október 25-én reggel a békéscsabai vasútállomás laktanyája előtt felolvastam a budapesti diákok 16 pontját, és a párttitkámak azt mondtam, hogy hazudik és menjen innen, mert nincs itt mit keresnie (mellesleg megjegyezve, - úgy elment, mint egy kivert kutya). Azért, mert magyar mertem lenni Magyarországon (megjegyzem, ez még ma is tahu), mert nem kívántam egy idegen nemzet ideológiáját magamévá tenni. Mert magyarnak éreztem és érzem még ma is magam. 23 évig (!) nem láthattam az édesanyámat. Ez kérem felér egy börtönbüntetéssel! A londoni utcák se voltak kaláccsal kirakva és a kerítések se voltak kolbászból csinálva, minden nyelvtudás nélkül csak takarító lehettem. Nagyon sokszor mondták nekem: your are a bloody forigner (te egy veres idegen vagy), ami nem egy hízelgő megszólítás, de hát ők is féltették még a takarítói állást is tőlünk. Itt Kanadában is nemegyszer mondták, hogy az vagy ez az állás nekem nem megfelelő, mert nem vagyok kanadai. S ez még egy udvarias formája annak a kijelentésnek, hogy bloody forgner. Gyulán üdültem Az irodalom után a másik szenvedélyem a természet világa, a magyar hon közvetlen megismerése, tanulmányozása. Izgalmas találkozások az emberekkel, a falvakkal és a városokkal. Eddig minden évben egy-két alkalommal sikerült valahová eljutnom. Ezért tartok igényt kedvezményes beutalóra, nem flancból, hanem a testi fáradságok enyhítéséért. Sajnos sok mindenről le kell mondanom, hogy egy-egy út kiadásait fedezzem. így voltam az idén is két hétig a Gyulai Erkel Hotel vendége. Minden kényelmem megvolt. Kitűnő az ellátás, az alkalmazottak igen udvariasak, figyelmesek. Az egészségügyi ellátás is nagyon jó volt. Nem vettem észre, hogy kivételt tettek volna a bel-, illetve a külföldi vendégek között. A szabadidőmben megnéztem Gyula romantikus utcáit, ahol meglepett a rend és a tisztaság. Emlékházak, emlékművek, szobrok és múzeumok. Itt úgy vigyáznak rájuk, mint a szemük fényére, itt ápolják a múlt magyar történelmét. A gyulai vár egy külön élmény, ahol a nyári szabadtéri színdarabokat adják elő. A termál gyógyvize a határokon túl is ismertté vált. Igen gazdag és változatos kulturális rendezvények vannak. A kedvezményes beutaló, amikor e sorokat írom, még 4200 forint volt, sajnos ismertté vált, hogy május 7-étől 35—40 százalékkal emelik ismét a ,,kedvezényes” beutaló árait. Egyelőre változatlanul marad a tb.-gyógyfürdők beutalása és a kezelési költség. Kérdés, hogy az átlagos emberek meg tudják-e fizetni az elmosódó kedvezményes beutalókat. Úgy érzem, ha így haladunk, a kisfizetésű emberek képtelenek lesznek megfizetni. A gyulai emberek igen barátságosak, látszólag békességben élnek itt. Örömmel jöttem el, boldog vagyok, hogy megismerhettem egy szép tájat és ismét gazdag élményekkel térhettem haza. Őszinte, mély tisztelettel köszönetét mondok az Erkel Hotel vezetőinek, dolgozóinak és az egészségügyi szakembereknek. Szívből kívánok sok sikert, eredményes munkát. Bérezi Jenő szolnoki nyugdíjas Köszönet a kávéfó'zó' javításáért Az MDF Jézuskája az elmúlt, ’91-es karácsonyra a Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet által gyártott, kotyogó típusú kávéfőzővel ajándékozott meg. Sajnos idén március végére elromlott. A baj akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy itt, a Balaton déli partján sem a magánszektor, sem az állami nem foglalkozik, s nem is vállalná a javítását. írtam egy levelet Szarvasra a szövetkezet elnökének, részletezve benne a fenti problémát. Nagy örömömre pár nap múlva kaptam egy levelet, a következő szöveggel: ,,Tisztelt uram, kérem, hogy küldje el rossz kotyogóját javításra! Aláírás: üdvözlettel: Réti László”. Úgy történt. Becsomagoltam a kévőfőzőt és elküldtem a gyártóhoz. Majd április 27-én kijavítva, egy ,fél vagon” tartalék alkatrésszel visszaérkezett hozzám. Ezúton köszönöm meg segítségüket, és a szövetkezet minden dolgozójának jó egészséget kívánok! Fazekas István rokkantnyugdíjas, Fonyód Walter Lord: A Titanic pusztulása 8. Aznap este is megszokott problémákkal keresték fel eddig: nem működik kifogástalanul az étterem konyhájának sütője, a hajóstiszteknek fenntartott sétafedélzet mozaikbontásának színezése túl sötét, a luxuskabinokban túl sok a csavar a kalapoknak való fogasokon. Ezenkívül azt tervezték, hogy az írószoba egy részét két luxuskabinná alakítják. Eredetileg ugyanis az írószobát részben arra a célra akarták használni, hogy a hölgyek vacsora után oda vonuljanak vissza. De hát a huszadik században a hölgyek többé nem óhajtanak visszavonulni vacsora után. írószobának kisebb helyiség is megteszi. Andrews, munkájába mé- lyedve, nemigen hallotta az ominózus reccsenést, és csak akkor hagyta ott a tervrajzait, amikor megérkezett Smith kapitány üzenete, hogy szíveskedjék a parancsnoki hídra fáradni. Néhány perccel később Andrews a kapitánnyal kettesben indult szemletúrára. A személyzeti lépcsőn mentek le, hogy minél kisebb feltűnést keltsenek. Bejárták a folyosók labirintusát a legalsó szintig, elhaladtak a vízzel megtelő postafülke mellett, majd a teniszszoba előtt, ahol a tengervíz már elöntötte a padlót. Visszafelé menet a parancsnoki hídra, a két komoly ember átvágott az A fedélzet előcsarnokán, amelyet most zsúfolásig megtöltöttek az ideges utasok. Mindenki a két férfi arcáról próbált leolvasni valamit: rosszat vagy jót. Mindhiába, arcizmuk sem rándult. A személyzetnek azonban nem minden tagja volt ilyen fegyelmezett. Mrs. Henry Sleeper Harper a D 60-asból például arra kérte dr. O’Loughlint, hogy beteg férjét ne engedje felkelni az ágyból, mire az öreg doktor felkiáltott: — Azt hallom a matrózoktól, hogy a bőröndök vízben úszkálnak a poggyászraktárban. Jobb, ha fölmennek a fedélzetre. A C 91-esben tartózkodott Elizabeth Shutes, a fiatal nevelőnő, a gondjaira bízott tizenkilenc éves Margaret Grahammel. Látta, hogy egy tiszt halad el a kabinjuk előtt. Miss Shutes megkérdezte tőle, veszélyben vannak-e. A tiszt derűs nemmel válaszolt. A nevelőnő aztán meghallotta, hogy távolabb a hallban ugyanez a tiszt hangosan mondja valakinek: •— Egy darabig még megakadályozzuk a vízbetörést! Az E fedélzet szolgálati átjárójában senki sem kérdezett semmit. Ez a széles folyosó volt a legrövidebb összekötő út a hajó egyik végétől a másikig; a tisztek Park Lane-nek becézték, a legénység Scotland Roadként emlegette. Most lökdösődő, egymást taszigáló utasokkal volt tele. Ide szorultak a 6-os számú kazánház fűtői, de a fedélközi utasok voltak többségben. Ezek lassan utat törtek maguknak a hajó tatja felé, dobozokkal, táskákkal, némelyik még hajóbőröndöt is cipelt. Nekik mondani sem kellett, mi a baj. Akinek odalent volt a szállása, a hajó jobb oldalán, annak az összeütközés nem „halk súrlódó hang” volt, hanem iszonyatos dübörgés; nyomban kiugrottak az ágyból. Mrs. Celiney Yasbeck, ötven napja férjezett fiatalasszony, urával együtt kirohant a folyosóra. Nem tették meg a kerülőt a fedélzeten át, innen egyszerűen lenézve láthatták, hogy mi történt. Úgy, amint voltak, hálóruhában, elszaladtak egy ajtóig, amely lefelé nyílt a kazánházakra, és lenéztek. Gépészek küszködtek odalenn, megkísérelték beindítani a szivattyúkat. A Yasbeck házaspár nem nézelődött tovább: rohantak vissza a kabinj ukba — öltözni. Fönn, az A fedélzeten Lawrence Beesley másodosztályú utas különös dologra lett figyelmes. Megindult lefelé, a kabinjához vezető lépcsőn, és ekkor határozottan úgy érezte, hogy a „lépcsőkkel valami nincsen rendben”. Látszólag igen, mégis, a lába valahogy mindig máshová került, mint kellett volna. A lépcsősor előre dőlt, mintha nem lenne egyensúlyban... mintha a lépcsőfokok az orr irányába lejtettek volna. Peuchen őrnagy is ugyanezt tapasztalta. Mr. Haysszel az A fedélzet elülső részében álldogált, nézegetve a fedélköziek jégfocizását, amikor egyszerre úgy érezte, enyhén megdől a fedélzet. — Hiszen megfeneklettünk! — kiáltotta Haysnek. — Ez nincs rendjén. A víz teljesen nyugodt, a hajó pedig áll! — O, nem is tudom. Hiszen ezt a hajót nem lehet elsüllyeszteni ;— válaszolta nyugodtan Hays. Másoknak is feltűnt ez a megdőlt helyzet, de úgy érezték, tapintatlanság lenne megemlíteni. Az 5-ös számú kazánházban Barrett fütő elhatározta, hogy nem szól róla a szivattyúkkal küszködő gépészeknek. Odafent, az A fedélzet nagy előcsar- ■ nokában Gracie ezredes és Clinch Smith is így határozott. A parancsnoki hídon a dőlésjelző azt mutatta, hogy a Titanic orra valamelyest megsüllyedt, és öt fokkal dőlt meg a jobb oldal felé. Andrews és Smith kapitány gyors számvetést végzett. Víz az orr-rekeszben — az 1. számú rekeszben — a 2. számúban, a postázóban, a 6-os kazánházban és az 5-ösben is. Tizennégy láb mély víz a gerincvonal fölött, tíz percen belül, mindenütt, kivéve az 5-ös kazánházat. Mindent egybevetve, a tények arra mutattak, hogy 300 lábnyi rés keletkezett, és az első öt zárórekesz helyrehozhatatlanul víz alá került. Hogy mindez mit jelent? Andrews higgadtan kifejtette. A Titanic biztonságosan fennmarad a vízen, ha tizenhat zárórekesze közül bármelyik kettőbe behatol a tenger. Akkor is, ha bármelyik hármat elönti, sőt még akkor is, ha az első négy kerül víz alá. De, a sérülés mértékétől függetlenül, nem marad fenn, ha az első öt rekesz megtelik vízzel. (Folytatjuk) Fönn, az A fedélzeten Lawrence Beesley másodosztályú utas különös dologra lett figyelmes. Megindult lefelé, a kabinjához vezető lépcsőn, és ekkor határozottan úgy érezte, hogy a „lépcsőkkel valami nincsen rendben”. Látszólag igen, mégis, a lába valahogy mindig máshová került, mint kellett volna. A lépcsősor előre dőlt, mintha nem lenne egyensúlyban... mintha a lépcsőfokok az orr irányába lejtettek volna.
