Békés Megyei Hírlap, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-13 / 112. szám

1992. május 13., szerda HAZAI TÜKÖR iRÉKÉS megyei hírlap Külföldi bérvadászok aranyérmes trófeái A május elsején elkezdődött őzbakvadászati szezon válto­zatlanul nagyon sok külföldi bérvadászt vonzott Békésbe. A tucatnál több vadászatszervező iroda közül a Mavad Rt. hozta a vendégek felét. Csontos János, a Mavad Rt. megyei irodájának vezetője az első tizenkét nap eredményeiről nyilatkozta: — Vendégeink 181 db őztró- teát vihetnek haza, közülük jó néhány aranyérmeset. Örömmel mondhatom, hogy nem egy őz­agancsra a kapitális jelző is ráil­lik. Az osztrák Gerhard Held úr például a mezőgyáni vadásztár­saság területén egy 656 gram­mos agancsot zsákmányolt, egy nap múlva pedig Geszten egy 564 grammos trófeához jutott. Péter Muchtisch úr — aki szin­tén Ausztriából érkezett—a kö- tegyáni vadásztársaságnál ejtett el egy őzbakot, amelynek 534 grammos agancsa ugyancsak ritkaságszámba megy. Az idei szezon eddigi vadá­szati szenzációja azonban való­színűleg a Nyíregyháza melletti Sóstóhoz kötődik majd, ahol egy külföldi bérvadász 682 gramm agancssúlyú őzbakot ej­tett. S hogy a hozzá nem értők is érzékelhessék a vadászok sze­rencséjét: ez a sóstói trófea való­színűleg a világranglista első tíz helyezettje között lesz majd! Lovász Fotó: Fazekas László Egy iskolatípus, ahol tiszteletben tartják a gyerekek személyiségét Olvasóink írják Waldorf-iskola Vekerdy Tamás pszicholó­gus a Waldorf-iskola modellről tartott előadást a megyei könyv­tárban. Ez, a külföldön is alter­natív iskolának számító oktatá­si-nevelési elv, hazánkban még újdonságnak számít. Pedig az iskolamodellt már 1919-ben Stuttgardban létrehozták, a Waldorf-Astoria cigarettagyár dolgozóinak gyerekei részére, a szülők választása alapján. A Waldorf-iskola — s azt hi­szem, szándékosan nem hasz­nálta az előadó a módszer szót — a kéz, a szív és a fej egységé­nek iskolája. Ez azt jelenti, hogy a közismereti tárgyak mellett fontos súlyt kap a művészeti ok­tatás — a zene, az ének, a tánc, a képző- és iparművészet — és a manuális képességet fejlesztő foglalkozások. A 12 évfolya­mos iskolában mindvégig egy osztályfőnök kíséri figyelem­mel a gyerekek fejlődését. Min­dennap 8-tól 10 óráig van órája a tanítványaival, amikor is kötet­len beszélgetés keretében tár­gyalják meg a gyerekek számára legfontosabb eseményeket és az aznapi tananyagot. A délelőtt folyamán 2-3 hétig egy adott té­mát dolgoznak fel, délután pe­dig az egyes művészeti ágakkal ismerkednek. Ezenkívül első osztályos koruktól kezdve két idegen nyelvet is tanulnak — módszerben ugyanúgy, ahogy az anyanyelvűket. Az iskolában nincs osztály­zás és számonkérés, a tanárok szóbeli értékelés formájában adják tudtul a gyerekeknek, ho­gyan teljesítettek aznap. így mindig van sikerélményük, s mentesülnek a felelés adta szo­rongástól. A Waldorf-iskola legfonto­sabb alapelve a gyerekek sze­mélyiségének megismerése, tiszteletben tartása, s az ezen ke­resztül történő alakítás, nevelés. A cél, hogy a legsokrétűbb kör­nyezetet teremtsék meg a gyere­kek számára, ahol saját indivi- dumuknak megfelelően tudnak eligazodni. Hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a tanár, a neve­A Waldorf-iskola legfonto­sabb célja, hogy a legsokré­tűbb környezetet teremtse meg a gyerekek számára Fotó: Lehoczky Péter lő a gyerek egyéniségét csak megközelíteni tudja. A Waldorf-iskola nem világ­nézeti, de nem is ateista. Termé­szetesen az európai Waldorf-is- kolák a keresztény kultúrkörre épülnek, de ez nem jelent alap­vetően vallásos nevelést. Muzslai Katalin Wurfer Gyula: Kanadai levél 1. A szerző 1956 októberében részt vett a békéscsabai forradalmi események­ben. A szovjet csapatok bevonulása után fogságba esett, ahonnan vasutas társai segítségével kiszabault. Ezt követően — a további meghurcoltatástól tartva — hamarosan elhagyta az országot. Azóta Kanadában él. The Toronto Star, Torontó város második nagy napilapja. Két kiadása van. Egy reggeli és egy délutáni, szombaton és va­sárnap is megjelenik. Az újság­nak több mint egymillió olvasó­ja van. December közepén valaki a szerkesztői levelek rovatban ar­ról írt, hogy nem szabad elfelej­teni David Duk előző (illetve a múltját) életét. David Duk tíz évvel ezelőtt a Klu Klux Klan vezetője volt Lauisiana állam­ban. Mint ismeretes a Klu Klux Klan az egy néger- és zsidóüldö­ző szélsőjobboldali mozgalom. David Duk nemrégen részt vett a szenátori választásokon, de megbukott. Most az elnökvá­lasztásokra jegyezte be magát. A demokraták tiltakoztak. De nem az a lényeg. Itthon, amikor számonkérés­ről van szó, akkor némelyek ha­ja az égnek áll, karok lendülnek a mennyezet felé és kijelentik fennszóval, hogy kérem: „Itt nem lesz boszorkányüldözés”.-Az USA több városában volt tüntetés David Duk ellen, s több ezer ember ellenezte azt, hogy David Duk bekerüljön a szená­tusba, az nem boszorkányüldö­zés. De ha én a bíróságon felje­lenteném azt a személyt, aki szovjet katonákkal betört az édesanyám házába, engem le­tartóztatott és elvitetett a katonai parancsnokságra, ott engem ki­hallgattak és kis hiján kivégez­tek, akkor az boszorkányüldö­zés. Ne nevettessük ki magun­kat. Állítólag szabad demokrati­kus országban élünk. Mi volt az én bűnöm, hogy a dicsőséges szovjet katonáknak engem el kellett hurcolni? 1956. október 25-én reggel a békéscsabai vas­útállomás laktanyája előtt felol­vastam a budapesti diákok 16 pontját, és a párttitkámak azt mondtam, hogy hazudik és men­jen innen, mert nincs itt mit ke­resnie (mellesleg megjegyezve, - úgy elment, mint egy kivert ku­tya). Azért, mert magyar mer­tem lenni Magyarországon (megjegyzem, ez még ma is ta­hu), mert nem kívántam egy ide­gen nemzet ideológiáját maga­mévá tenni. Mert magyarnak éreztem és érzem még ma is ma­gam. 23 évig (!) nem láthattam az édesanyámat. Ez kérem felér egy börtönbüntetéssel! A londo­ni utcák se voltak kaláccsal ki­rakva és a kerítések se voltak kolbászból csinálva, minden nyelvtudás nélkül csak takarító lehettem. Nagyon sokszor mondták nekem: your are a blo­ody forigner (te egy veres ide­gen vagy), ami nem egy hízelgő megszólítás, de hát ők is féltet­ték még a takarítói állást is tőlünk. Itt Kanadában is nemegyszer mondták, hogy az vagy ez az állás nekem nem megfelelő, mert nem vagyok kanadai. S ez még egy udvarias formája annak a kijelentésnek, hogy bloody forgner. Gyulán üdültem Az irodalom után a másik szenvedélyem a természet világa, a magyar hon közvetlen megismerése, tanulmányozása. Izgalmas találkozások az emberekkel, a falvakkal és a városokkal. Eddig minden évben egy-két alkalommal sikerült valahová eljutnom. Ezért tartok igényt kedvezményes beutalóra, nem flancból, hanem a testi fáradságok enyhítéséért. Sajnos sok mindenről le kell mondanom, hogy egy-egy út kiadásait fedezzem. így voltam az idén is két hétig a Gyulai Erkel Hotel vendége. Minden kényelmem megvolt. Kitűnő az ellátás, az alkalmazottak igen udvariasak, figyelmesek. Az egész­ségügyi ellátás is nagyon jó volt. Nem vettem észre, hogy kivételt tettek volna a bel-, illetve a külföldi vendégek között. A szabadidőm­ben megnéztem Gyula romantikus utcáit, ahol meglepett a rend és a tisztaság. Emlékházak, emlékművek, szobrok és múzeumok. Itt úgy vigyáznak rájuk, mint a szemük fényére, itt ápolják a múlt magyar történelmét. A gyulai vár egy külön élmény, ahol a nyári szabadtéri színdara­bokat adják elő. A termál gyógyvize a határokon túl is ismertté vált. Igen gazdag és változatos kulturális rendezvények vannak. A ked­vezményes beutaló, amikor e sorokat írom, még 4200 forint volt, sajnos ismertté vált, hogy május 7-étől 35—40 százalékkal emelik ismét a ,,kedvezényes” beutaló árait. Egyelőre változatlanul marad a tb.-gyógyfürdők beutalása és a kezelési költség. Kérdés, hogy az átlagos emberek meg tudják-e fizetni az elmosó­dó kedvezményes beutalókat. Úgy érzem, ha így haladunk, a kisfize­tésű emberek képtelenek lesznek megfizetni. A gyulai emberek igen barátságosak, látszólag békességben élnek itt. Örömmel jöttem el, boldog vagyok, hogy megismerhettem egy szép tájat és ismét gazdag élményekkel térhettem haza. Őszinte, mély tisztelettel köszönetét mondok az Erkel Hotel veze­tőinek, dolgozóinak és az egészségügyi szakembereknek. Szívből kívánok sok sikert, eredményes munkát. Bérezi Jenő szolnoki nyugdíjas Köszönet a kávéfó'zó' javításáért Az MDF Jézuskája az elmúlt, ’91-es karácsonyra a Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet által gyártott, kotyogó típusú kávéfőzővel ajándékozott meg. Sajnos idén március végére elromlott. A baj akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy itt, a Balaton déli partján sem a magánszektor, sem az állami nem foglalkozik, s nem is vállalná a javítását. írtam egy levelet Szarvasra a szövetkezet elnökének, részletezve benne a fenti problémát. Nagy örömömre pár nap múlva kaptam egy levelet, a következő szöveggel: ,,Tisztelt uram, kérem, hogy küldje el rossz kotyogóját javításra! Aláírás: üdvözlettel: Réti László”. Úgy történt. Becsomagoltam a kévőfőzőt és elküldtem a gyártóhoz. Majd április 27-én kijavítva, egy ,fél vagon” tartalék alkatrésszel visszaérkezett hozzám. Ezúton köszönöm meg segítségüket, és a szövetkezet minden dolgozójának jó egészséget kívánok! Fazekas István rokkantnyugdíjas, Fonyód Walter Lord: A Titanic pusztulása 8. Aznap este is megszokott problémákkal keresték fel ed­dig: nem működik kifogástala­nul az étterem konyhájának sütője, a hajóstiszteknek fenn­tartott sétafedélzet mozaikbon­tásának színezése túl sötét, a lu­xuskabinokban túl sok a csavar a kalapoknak való fogasokon. Ezenkívül azt tervezték, hogy az írószoba egy részét két luxuska­binná alakítják. Eredetileg ugyanis az írószobát részben ar­ra a célra akarták használni, hogy a hölgyek vacsora után oda vonuljanak vissza. De hát a hu­szadik században a hölgyek töb­bé nem óhajtanak visszavonulni vacsora után. írószobának ki­sebb helyiség is megteszi. Andrews, munkájába mé- lyedve, nemigen hallotta az ominózus reccsenést, és csak akkor hagyta ott a tervrajzait, amikor megérkezett Smith kapi­tány üzenete, hogy szíveskedjék a parancsnoki hídra fáradni. Néhány perccel később And­rews a kapitánnyal kettesben in­dult szemletúrára. A személyze­ti lépcsőn mentek le, hogy minél kisebb feltűnést keltsenek. Be­járták a folyosók labirintusát a legalsó szintig, elhaladtak a víz­zel megtelő postafülke mellett, majd a teniszszoba előtt, ahol a tengervíz már elöntötte a padlót. Visszafelé menet a parancs­noki hídra, a két komoly ember átvágott az A fedélzet előcsar­nokán, amelyet most zsúfolásig megtöltöttek az ideges utasok. Mindenki a két férfi arcáról pró­bált leolvasni valamit: rosszat vagy jót. Mindhiába, arcizmuk sem rándult. A személyzetnek azonban nem minden tagja volt ilyen fe­gyelmezett. Mrs. Henry Sleeper Harper a D 60-asból például arra kérte dr. O’Loughlint, hogy be­teg férjét ne engedje felkelni az ágyból, mire az öreg doktor fel­kiáltott: — Azt hallom a matró­zoktól, hogy a bőröndök vízben úszkálnak a poggyászraktárban. Jobb, ha fölmennek a fedélzetre. A C 91-esben tartózkodott Elizabeth Shutes, a fiatal neve­lőnő, a gondjaira bízott tizenki­lenc éves Margaret Grahammel. Látta, hogy egy tiszt halad el a kabinjuk előtt. Miss Shutes megkérdezte tőle, veszélyben vannak-e. A tiszt derűs nemmel válaszolt. A nevelőnő aztán meghallotta, hogy távolabb a hallban ugyanez a tiszt hango­san mondja valakinek: •— Egy darabig még megakadályozzuk a vízbetörést! Az E fedélzet szolgálati átjá­rójában senki sem kérdezett semmit. Ez a széles folyosó volt a legrövidebb összekötő út a ha­jó egyik végétől a másikig; a tisztek Park Lane-nek becézték, a legénység Scotland Roadként emlegette. Most lökdösődő, egymást taszigáló utasokkal volt tele. Ide szorultak a 6-os számú kazánház fűtői, de a fe­délközi utasok voltak többség­ben. Ezek lassan utat törtek ma­guknak a hajó tatja felé, dobo­zokkal, táskákkal, némelyik még hajóbőröndöt is cipelt. Nekik mondani sem kellett, mi a baj. Akinek odalent volt a szállása, a hajó jobb oldalán, an­nak az összeütközés nem „halk súrlódó hang” volt, hanem iszo­nyatos dübörgés; nyomban ki­ugrottak az ágyból. Mrs. Celiney Yasbeck, ötven napja férjezett fiatalasszony, urával együtt kirohant a folyosó­ra. Nem tették meg a kerülőt a fedélzeten át, innen egyszerűen lenézve láthatták, hogy mi tör­tént. Úgy, amint voltak, hálóru­hában, elszaladtak egy ajtóig, amely lefelé nyílt a kazánházak­ra, és lenéztek. Gépészek küsz­ködtek odalenn, megkísérelték beindítani a szivattyúkat. A Yasbeck házaspár nem nézelő­dött tovább: rohantak vissza a kabinj ukba — öltözni. Fönn, az A fedélzeten Law­rence Beesley másodosztályú utas különös dologra lett figyel­mes. Megindult lefelé, a kabin­jához vezető lépcsőn, és ekkor határozottan úgy érezte, hogy a „lépcsőkkel valami nincsen rendben”. Látszólag igen, még­is, a lába valahogy mindig más­hová került, mint kellett volna. A lépcsősor előre dőlt, mintha nem lenne egyensúlyban... mintha a lépcsőfokok az orr irá­nyába lejtettek volna. Peuchen őrnagy is ugyanezt tapasztalta. Mr. Haysszel az A fedélzet elülső részében álldo­gált, nézegetve a fedélköziek jégfocizását, amikor egyszerre úgy érezte, enyhén megdől a fe­délzet. — Hiszen megfenek­lettünk! — kiáltotta Haysnek. — Ez nincs rendjén. A víz telje­sen nyugodt, a hajó pedig áll! — O, nem is tudom. Hiszen ezt a hajót nem lehet elsüllyesz­teni ;— válaszolta nyugodtan Hays. Másoknak is feltűnt ez a meg­dőlt helyzet, de úgy érezték, ta­pintatlanság lenne megemlíteni. Az 5-ös számú kazánházban Barrett fütő elhatározta, hogy nem szól róla a szivattyúkkal küszködő gépészeknek. Oda­fent, az A fedélzet nagy előcsar- ■ nokában Gracie ezredes és Clinch Smith is így határozott. A parancsnoki hídon a dőlésjelző azt mutatta, hogy a Titanic orra valamelyest megsüllyedt, és öt fokkal dőlt meg a jobb oldal felé. Andrews és Smith kapitány gyors számvetést végzett. Víz az orr-rekeszben — az 1. számú rekeszben — a 2. számúban, a postázóban, a 6-os kazánházban és az 5-ösben is. Tizennégy láb mély víz a gerincvonal fölött, tíz percen belül, mindenütt, kivéve az 5-ös kazánházat. Mindent egybevetve, a tények arra mutat­tak, hogy 300 lábnyi rés keletke­zett, és az első öt zárórekesz helyrehozhatatlanul víz alá került. Hogy mindez mit jelent? Andrews higgadtan kifejtette. A Titanic biztonságosan fennma­rad a vízen, ha tizenhat záróre­kesze közül bármelyik kettőbe behatol a tenger. Akkor is, ha bármelyik hármat elönti, sőt még akkor is, ha az első négy kerül víz alá. De, a sérülés mér­tékétől függetlenül, nem marad fenn, ha az első öt rekesz megte­lik vízzel. (Folytatjuk) Fönn, az A fedélzeten Lawrence Beesley má­sodosztályú utas különös dologra lett figyelmes. Megindult lefelé, a kabinjához vezető lépcsőn, és ekkor határozottan úgy érezte, hogy a „lépcsőkkel valami nincsen rendben”. Látszólag igen, mégis, a lába valahogy mindig máshová került, mint kellett volna. A lépcsősor előre dőlt, mintha nem lenne egyensúlyban... mintha a lépcsőfokok az orr irá­nyába lejtettek volna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom