Békés Megyei Hírlap, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-06 / 82. szám

HUMOR 1992. április 6., hétfő Fénytelen csillag Egy lapra mindent feltett, és minden babért eltett. Megfelelőt nem látott, ezért szervezett egy pártot. Néhány pohárkával leereszt, majd nem találja az egyenest. Elér a sors ostora, ha nem vigyázol, ostoba! A világból keveset látott, bérletet is csak néha váltott. Szegényesen élek: legalább jó! beférek. Az író dörmögött: csak körmötök, körmötök... Hogy ne tartsák ki az árakat, megadóztatnám az üres házakat. Még ekkora étvágyat... Süteményből fél százat. Mindig kiürül a kupa; az égen sincs ennyi guba! Úgy emelik az árakat, mint gyalogos a lábakat. Lehetsz bármilyen elmés, ha gyenge a termés. A kisemberek írója; fordítná sorsukat jóra. Látom, ahogy integetsz felém; itt vagy, ideköltöztél belém. Rossz hírek táguljatok, elfelé száguldjatok! A kerékpárt azért tekerte, mert a mozgást nagyon szerette. Az ürge addig mormogott, míg el nem hagytuk Szolnokot. Költő van rengeteg; könnyű írni verseket. A sorokat írta görbén; nem tiltotta semmi törvény. Csak annyi lesz most ígérve: nem változom meg az idén se! A koma azért hortyog, mert ivott csomó kortyot. Nem látta a csúcsot; egyre lejjebb csúszott. Visszamondom ezt a lapot, mert az árán emeltek nagyot. Mindenkinek van tehetsége, csak nem tudja: hol keresgélje? Kaptam egy vékony levelet; látni is alig lehetett. A cipő egy darabig bírta, de aztán levált a talpa. Kicsi volt, majdnem törpe, de a fejét jól törte. Megnézte a fényképem, és azt mondta: széttépem. Ami nekem jó, másoknak is az? Egy cseppet sem biztos, nem igaz? Itt a piros, hol a piros? Játssza! Hogy nyer, az teljesen ki van zárva. Apró hazában, kicsiny nép; lemondások éltették. VadZsigmond I А паду organizátor — Kétezemégyszáz forint — mondta a pénzespostás. — Itt tessék aláírni. — Honnét van ez? —- kérdez­te Bender bácsi. —Egyszeri segély—mondta a pénzespostás. —- Akinek ti­zenháromezer forint alatt van a nyugdíja... — Köszönöm — mondta Bender bácsi. — Nem fogadha­tom el. Gyerekei vannak? — Kilenc — mondta a pén­zespostás. — Tegye el — szólt Bender bácsi. — Vegyen nekik kakasos nyalókát. — Mi az ördög, Bender bá­csi? — kérdeztem utóbb. — A te nyugdíjad tizenháromezer forint felett van? — Frászt — mondta Bender bácsi. — Ötezerkettőszáz. Csakhát tisztesség is van a vilá­gon. Megkeresem én azt a pénzt a magam módján. Bevitt a kis szobájába, rámu­tatott egy terjedelmes táblakép­re, amely semmit sem ábrázolt. — Megvennéd? — kérdezte. — Csinálok neked egy baráti árat. — Kell a nyavalyának — mondtam. — Egyáltalán mi ez? — Tudja a jóég. Mióta a pik­tor nem írja oda a nevét az alsó sarokba, az sem világos, hogyan kell felakasztani. Egy jótékony- sági bazáron kaptam. Erdélyi menekültnek néztek. Merthogy én voltam a legsoványabb. Na nézzünk valami mást... Különféle tárgyakat rakott elém. — Esetleg egy kínai struccle­gyező? Meztelen táncosnőnek nélkülözhetetlen... — Bender bácsi—mondtam. —Alighanem elkerülte a figyel­medet, hogy nem vagyok mezte­len táncosnő. — Tranzisztoros pókháló­seprő? Tucat celluloidman­dzsetta? Pedálos okarina? Önjá­ró madárkalitka? Kezdtem szédülni a szaka­datlan fejcsóválástól. Ám ugyanakkor ronda kis gyanú kezdett éledezni bennem. — Bender bácsi... honnan szeded ezt a sok hóbelevancot? — Honnét... honnét... hát áru­házakból, na. — Atyavilág, csak nem vagy kleptomániás? Utódötten nézett rám, bár ko­rántsem volt ütődött. — Mégis, minek nézel? Kap­ni szoktam. Nézd, hol itt, hol ott hirdetik, hogy a százezredik vagy kétszázezredik vásárló szép ajándékban részesül. — Na és? —Nézd, időm van, türelmem van, odaállok, számolok 99 999- ig, aztán bemegyek. Aztán azok az ismerőseim, akikből még nem hunyt ki a tisztesség utolsó szikrája, itt-ott vásárolnak vala­mi vacakot szegény nyugdíjas­tól. Vásároltam egy muzsikáló tajtékpipát szegény nyugdíjas­tól, azzal Bender bácsi már ki is lökött. — Megyek Bázakerettyére — mondta. — Tudod, hetven felett ingyen utazik az ember, és ott holnapután hajnalban nyílik egy francia pékség. Időm van, türelmem van, jókor odaállok. — Úristen — mondtam —, minek? — Az első tíz kap egy félkilós veknit ingyen. Peterdi Pál Nemzetközi hírsaláta Monte-Carlo A kaszinó kártyaszobájában letartóztatták Európa popzené­szét, mert hamisan játszott! Oslo Sjörn norvég sarkkutató hat­van fok meleget mért az Északi- sarkon folytonégő kályhájában! Brüsszel A belga orvosok megállapí­tották, hogy a mértéktelen kuko­ricafogyasztás télen is okozhat tengeri betegséget. Chicago A „Szép fiú” becenévre hall­gató gengsztervezér elraboltatta az egyik multimilliomos csú­nyácska feleségét. Az elvete­mült nő ötmillió dollárt követel a banditától, ha meg akar tőle sza­badulni! London Az angol tudósok megállapí­tották, hogy a 70 éves kort elért férfiak általában tovább élnek, mint az 50 éves korban elhuny­tak. Prága Fényes nappal, a járókelők szeme láttára ellopták egy drá­maíró ötletét! Berlin Ünnepélyes külsőségek kö­zött leleplezték Max Staufer volt NDK-beli közrendőrt. Egyfelvonásosok — Hát, változik a világ... — Ezt miből állapítottad meg? — Valamikor úgy volt, hogy ha valakinek szüksége volt vala­mire, akkor elment dolgozni, keresett egy kis pénzt, és meg­vette, amit kellett.-— És most hogy van?-— Most, ha valakinek szük­sége van valamire, akkor el­megy..., és lop. (Fordul a színpad és a világ.) — Nagy-nagy haladás észlel­hető a Nyugat—Kelet viszony­ban. — Éspedig? — Megjelent a Burda orosz nyelven. — Tudod, mikor leszek én igazán nyugodt a Nyugat—Ke­let viszonyt illetőleg? — Mikor? — Ha megjelenik orosz nyel­ven a Playboy is! (Fordul a színpad és a világ.) — Illatos újság jelent meg Franciaországban... — Nincs ebben semmi új. Nálunk is így van. — Ugyan már! — Miért? Hát a mi sajtónk­nak nincs szaga?! A megijedt r r iro Anatole France titkárnőt ke­resett. Ajánlottak is neki egy fia­tal lányt, aki hamarosan felke­reste, hogy bemutatkozzék. — Gyorsírni tud?—kérdezte az író. —Hogyne—bólintott a lány. —Kétszeznegyven szótagot írok percenként. France rémülten ránézett: — Kétszáznegyven szótagot percenként? De gyermekem, honnan vegyek én ennyit magá­nak. — Én megadok érte akár 50 dollárt is, úgy vágyom már a gyerekkori ízekre Béreljen fiút! — Kovács Csőretöltött Béla vagyok — mutatkozott be a ka­lapos úr. Ott állt az ajtóban, kis aktatáska volt nála, a szeme alatt pedig egy anyajegy. —Kit tetszik keresni?—kér­dezte Töppeteg néni. — Anyám! Csakhogy végre megtaláltalak!' — kiáltott fel némiképp teátrálisan a tékozló fiú, Kovács Csőretöltött Béla személyében. — Mióta vártam már ezt a percet! — Na, akkor talán tessen bel­jebb fáradni az úr! — invitálta a férfit Töppeteg néni. — Éppen forr a teavíz, ne vigye már el az álmomat... ### A családkereső kft. alig né­hány hónapja alakult, ám máris virágzott. Ä vállalkozás ötlete Kovács Csőretöltött Bélától származott, aki felismerte: roha­nó korunkban az embereknek alig marad idejük egymásra, a nagy futkosásban gyakran még saját szüleikkel sem érnek rá beszélni. Kovács Csőretöltött Béla mindezt nem az ujjából szopta, hanem közvetlenül a sa­ját bőrén tapasztalta. Édesany­ját, aki néhány kerülettel arrébb lakott, évente legföljebb ha egyszer látta—akkor is a televí­zió képernyőjén. (Az idős asz- szony ugyanis rendszeres sze­replője volt a különféle vetélke­dőknek, az ott nyert apanázsok­kal igyekezett kiegészíteni sze­rény, megélhetésre teljességgel alkalmatlan nyugdíját.) így jött a gondolat: ha már úgyis a vállalkozások korát él­jük, miért ne lehetne — megha­tározott időre — fiút, leányt, unokát, netán más hozzátartozót bérelni? *** Már a végefelé jártak a teá­nak, amikor Kovács Csőretöl­tött Béla megkérdezte: — Aztán hány napot rendel meg, édesanyám? Töppeteg néni előszedte a nyugdíjszelvények közül ki­csiny zsebkalkulátorát, majd számolni kezdett. A nyugdíj ugye annyi, mint annyi, ebből lejön ez meg az, marad ugye va­lamennyi, persze, csak ha beosztással él és nem vásárol semmit. — Mennyibe is kerülsz, édes kisfiam? —Négyszáz forint egy napra, ha egy hétre tetszik rendelni, akkor tíz százalék kedvezményt adunk. De azt hiszem, ezt már elmondtam a telefonban. — Nekem nincs is telefonom — mondta önérzetesen Töppe­teg néni. Kovács Csőretöltött Béla a jegyzeteiben lapozgatott. — Elnézést, édesanyámnak igaza van. A telefonos nénihez húszadikán kell majd mennem. Három napig ő lesz az anyuci- kám, Bucusnak fog szólítani és tejbepapival vár ebédre. — Érdekes—tűnődött el egy pillanatra Töppeteg néni. — Az én fiamat is Bucusnak hívják, aztán mégsem látogat meg soha. — Minden fiút Bucusnak be­céznek — vigasztalta Töppeteg nénit a bérfiú. — Vagy valahogy másképp, de a lényeg ugyanaz. Tegnapelőtt például egy bácsi­nál voltam, akinek három órára bérelt ki a fia. — Három órára? — csodál­kozott Töppeteg néni. — Hát úgy is lehet? — Mi nem ismerünk lehetet­lent, édesanyám — csapott a vállára Kovács Csőretöltött Bél».—De tudja azt maga, hogy kerültem ahhoz a bácsihoz? Az édes fia bérelt ki, mert ő roppant elfoglalt ember, és nem ér rá megünnepelni apukájának a het­venedik születésnapját. Eléne­keltem a tatának a heppi börsz- déj tujút, meglapogattam a vál­lát, megengedtem, hogy pici kis fiacskájának szólítson, a végén pedig adtam neki egy befizetési csekket, három hónap garanciá­val. Töppeteg néni szeme könny­ben úszott, ám eközben is vadul számolt. Amikor végzett a mate­matikai műveletekkel, egy hirte­len mozdulattal átölelte Kovács Csőretöltött Béla vállát. — Fiam! — szipogta Töppe­teg néni. — Mostantól kezdve négy napig te leszel az én kis fiacskám!... Mondd csak, most kell fizetni? — Majd a végén — nyugtatta meg a bérfiú. — És számlát is adok. — Milyen aranyos gyerek — sóhajtott nagyot Töppeteg néni. — Számlát is ad... Kisfiam, olyan vékony rajtad ez a kardi­gán, hányszor mondtam már, hogy öltözz egy kicsit melegeb­ben! Föld S. Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom