Békés Megyei Hírlap, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-30-05-01 / 102. szám

1992. április 30-május1., csütörtök-péntek HAZAI TÜKÖR {ÉKES MEGYEI HÍRLAP Légy jós fiúk, bravó! Nyilas Misi látogatóban Törökéknél, Petró András a főszerep­jjen Fotó: Kovács Erzsébet Vállalkozásban a majális A gyulai plakátok szerint a városi majálist a Julianus és a Show Mix 48 rendezi a szak- szervezetek városi szövetsége és az Erkel Művelődési és Kö­zösségi Ház közreműködésé­vel. Vállalkozásban a majális? Igen, tudtuk meg Kara Mihály megbízott szervezőtől. Az ötlet Juhász János vállalkozóé, a Ju- lianus társaság kibérelte a nép­kertet a polgármesteri hivatal­tól. A május 1-jei és 2-ai műso­rokat a Show Mix 48 Gmk. szer­vezi. A színpadot egyébként, kí­mélendő a zöldterüleet, a műve­lődési központ mögött, a kézi- labdapályánál állítják fel. A „nagy buli” fedezetéhez a szak- szervezetek városi szövetsége a költségek harmadával járult hozzá, a többit a szervezők a vállalkozók által bérelt területek helypénzéből remélik. Haszon nemigen lesz a rendezvényen, inkább segítség, mert a város az idén sem kívánta megszervezni a majálist. Mivel mégiscsak vá­rosi rendezvényről van szó, a polgármesteri hivatal ígérte, el­tekint a népkert bérleti díjától. A sokszínűre, mindenki szája íze szerintire tervezett majális eső esetén sem marad el: a művelő­dési központ támogatásképpen befogadja a programokat. Sz. M. HM: Búcsú a pénztől A honvédelmi tárcától várha­tóan 76,9 millió forintot vonnak el a költségvetési törvényben előirt igazgatási kiadás csök­kentése miatt — tudta meg az MTI a tárca illetékesétől. Mint Tikos László megbízott szóvivő hozzátette: az összeg­ből 25,4 millió forint a Honvé­delmi Minisztérium igazgatási, 51,5 millió pedig a Magyar Hon­védség költségvetési támogatá­si keretét mérsékli. A tárcát felemásan érinti a költségcsökkentés. Annus An­tal altábornagy, közigazgatási államtitkár ugyanis már az év elején intézkedett a megfelelő összeg zárolására, a takarékos­ság maximális érvényesítésére. Rögtön az elején a szünet-jele­net, felszabadult gyermekzsivaly és modem zene a régi debreceni falak között: „Csakis a tízperc, a tízperc, / sok unalom és szigor között”. Aztán az emlékezetes földrajzóra a szigorúnak látszó, de a diákjait legjobban szerető Valkay tanár úrral és a nagy slá­ger: „Az élet szép, az élet min­den". Később a lendületes pak- kos-pogis szám, Misi fájdalmas eszmélése a tisztességről és az otthonról, majd a legszívbemar- kolóbb percek: az ártatlan kis­gyermek kegyetlen bírái előtt, no meg a forgószínpados csúcspont: Misi beleszédül a megaláztatás­ba, a szégyenbe, meg akar halni. A leglátványosabb pedig a jégje­lenet: .A jég a legjobb a télben...” Humor és drámai feszültség vált­ják egymást — gyönyörű színhá­zi percek! Békéscsaba az ötödik állomás, ahol a Légy jó mindhalálig elő­adásán együtt sír és nevet felnőtt és gyermek. Szép, megható és ma­radandó színházi élmény; megál­modóira és közreműködőire hálá­val gondolhatunk, különösen a társszerzőkre, Miklós Tibor vers­és szövegíróra, valamint Kocsák Tibor zeneszerzőre, akik Móricz Zsigmond regénye, illetve színda­rabja alapján nagyszerű musicalt alkottak a mának. Kötelező ol­vasmány hőse nem állt még oly közel a gyermekszívekhez, mint ez a Nyilas Misi, éppen az első hallásra fülbemászó daloknak, a mai fiatalságot megfogó rockze­nének, a szép dalszövegeknek és az iskolásokból kiválogatott gyermekszínészeknek köszönhe­tően. Miért olyan kedves nekünk ez a Misi? Mert alakjában az őszin­te, tiszta, még romlatlan gyer­mekszív (a becsületessége miatt környezetével szembekerülő em­ber) tárul elénk; tragédiája túlnő a diáksors korlátain, a debreceni kollégium falain. Ezt a kisfiút — aki vágyódik a felnőttkorra, szín­jeles tanuló, példakép, és szegény szülei jóságra, becsületességre nevelték — a felnőttek világa alázza, sebzi meg. Vele együtt tanuljuk: a legnagyobb kincs a lelki gazdagság, az otthon mele­ge, a szeretet, s hogy a legfonto­sabb a hű társ. Már az előadás elején emlékezetes leckét kapunk Valkay tanár úrtól: ,Az élet szép, az élet minden! / S míg létezhet a földön ember J a lánc, mi egybeköt, nem húihat szét! / Lesz út — lélektől léle­kig...” Olyan tanulság ez (is), amit nem lehet a mai zaklatott, zűrza­varos, az emberi értékekre gyak­ran fittyet hányó világban eleget ismételgetni. Olyan igazság, amelyre ki vagyunk éhezve vala­mennyien, ezért nem csoda, ha Valkay tanár úr dala könnyeket csal a szemünkbe. A leglíraibb dal az előadásban, a lecke felnőtt­nek és diáknak egy életre szól. S valószínűleg nem akadna pontja a földnek, ahol ma ne lenne fontos az élet szépségére, értelmére, a tudás és a szeretet hatalmára ne­velni. Hasonlóképp fontos a kollégi­um igazgatójának üzenete hoz­zánk: a tanárok ne csak tanítsa­nak, hanem neveljenek is (a hazá­nak hű fiakat). Irigylésre méltó az a kollégiumi rang és autonómia, amely kiutasíthatja a rendőrtisz­tet... A musical szerzőinek és Pin- czés István vendégrendező érde­me, hogy Nyilas Misit egyszerű­ségében, ilyen természetesen és közvetlenül, ezért irodalmi és színpadi elődjeinél hatásosabban, meggyőzőbben állítja elénk. A Jókai Színház kettős szereposz­tással játssza a zenés darabot." Sánta László (a 9-es Számú Álta­lános Iskola ötödikes tanulója) al­katilag telitalálat Misi szerepére. Arca bájos, nyílt tekintete maga a tisztaság, ártatlanság; törékeny, apró termete, csengő gyermek­hangja, mind-mind igazi „Nyilas Mihály 3. b”. Otthonosan mozog a színpadon, amit tesz, belülről fakad. A másik Misit, Petró And­rást (az 1 -es Számú Általános Is­kola hatodikos tanulója) hatalmas szomorú szemei, az egész kisfiú­ból áradó bánat, kitaszítottság miatt zárta szívébe a közönség. A békéscsabai előadás legna­gyobb ékessége az a gyermekcsa­pat, amelyet a színház magá­nak!!) majdnem négyszáz jelent­kező iskolásból kiválogatott. Fá­bián Mihály, Tömösi Tamás, Szlávik György, Komjáthy Péter, Hurguly Attila és a többiek. Re­méljük, hogy a színház vezetői a feltűnt tehetségeket nem hagyják majd elkallódni. Merész és renge­teg munkát igénylő vállalkozás az ilyen: a gyerekek az iskolából el­jönnek a színházba, és az egyéb­ként profikkal foglalkozó rende­zőnek, korrepetitornak (Bátkai József) és koreográfusnak (Kovák Éva) meg kell őket tanítani a színpadon beszélni, mozogni, énekelni, táncolni—játszani! De ugye, érdemes volt?! Mert az eredmény minden helyszínen ugyanaz: siker, vas­taps, ünneplés. A gyermek a szín­padon már önmagában megható. Egy-két szép énekhangtól (Hor­váth Margit, Nemesházi Beatrix) és kimagasló alakítástól eltekint­ve (Kalapos László, Dariday Ró­bert, Hodu József) a Jókai Szín­ház művészei alig-alig rúghattak labdába a „légy jós” fiúk mellett. Ez az előadás, ez a siker a gyere­keké. Niedzielsky Katalin Olvasóink írják Mi jöhet még? Tisztelt szerkesztőség! Munkatársuk egy kicsit eltúlozta a lökösházi nyugdíjasokról írt bevezetőjét. Nem a cipőtalpukat kellett volna néznie, hanem jobban odafigyelnie az eseményekre. Közgyűlés után aláírást gyűjtöttek, melyet 98 nyugdíjas írt alá, hogy nem értenek egyet az elhangzottakkal, így jött létre ez a kis megbeszélés, mely elég viharossá vált. Ezek az emberek már a Horthy-rendszerben is ezen a földön dolgoztak 16 évesen. 1945 után a mézesmadzagot elhúzták a szájuk előtt, egyéni gazdák lettek. Mire küzdelmes munkával kocsit, lovat, gazdasági felszerelést beszereztek, jött 1960, mindenüket beadták a közösbe. Most pedig született egy törvény a rendszerváltással, mely megszüntette a termelőszövetkezeteket, így a nyugdíjasok kapun kívül kerültek 30-60 ezerforintos vagyonjeggyel. Az elkeseredésük jogos, minden építmény az ő kezük munkája, aggódva tesszük fel maguknak a kérdést, mi jöhet még? Ezek az emberek minden tiszteletet megérdemelnek, még akkor is, ha foltos a ruhájuk. Lökösházi Haladás Tsz nyugdíjasai Felderítő úton kolbászügyben A Békés Megyei Hírlapunk április 14-ei számában az Élésker hirdetése jelent meg:,,Húsvétra ez jól jön!” Április 15-étől Élelmi­szerda. Áruikat kínálják mérsékelt áron. A hirdetés egyik sorában olvasható „csabai jellegű füstölt, vastagkolbász 405 forint helyett 280forint. Amíg a készlet tart! Gondoltam ennyit nekem is megér, 125 forintot egy kiló kolbásznál megspórolok. Elindultam beszerez­ni. Első Élésker üzlet a Kazinczy utcai ABC. Válasz: mi nem rendeltünk, ilyet nem árulunk, mert ugyan „Élésker” vagyunk de kft. Kérdeztem, hol kaphatok a 280 forintosból? Már sorolta is, hogy menjek Jaminába, a Kolozsvári úti АВС-be, az SZTK-val szembe. Es én mentem, ahol azt a választ kaptam: nem tudnak adni, most ilyen kolbászt nem rendeltek, mert van hasonló száraz elég. A harmadik üzlet az Orosházi úti ABC 102. áruda volt, ahol közölték: nem tudok adni, rendeltünk ugyan, de nem kaptunk, lehet nem is hoznak. Itt azért történt valami. Az üzlet nagy kirakatában 2 nagy plakát hirdette szó szerint azt, ami az újságban megjelent. Körülbelül 6-8 percig voltam az üzletben, amikor kijöttem láttam, hogy a kolbászra vonatkozó szöveg mindkét sora zöld ceruzával le volt húzva, érvény­telen. Innen a Bartók Béla úton lévő benzinkút mögötti ABC-t kerestem meg. Itt is a már ismert szöveg: mi rendeltünk, de még nem kaptunk. Innen most már haza Jaminába, de még bementem az SZTK-val szembeni üzletbe felvágottat vásároltam. Az eladó Kollár Györgyné megnyugatott: menjek most már be a városba, a millen­niumiba—telefonon érdeklődött és megtudta—, ott van. Mentem és ott vettem. Ilyen egyszerű volt. Tóth István, Békéscsaba * A Tóth István békécsahai lakos „Felderítőúton kolbászügyben” levelével kapcsolatban először is a Békés Megyei Élelmiszer-kiske­reskedelmi Vállalat nevében elnézést kérünk a tisztelt vásárlótól, hogy megnehezítettük a húsvét előtti beszerzését, és köszönetét mondunk azért, hogy fáradságot nem kímélve, mégiscsak vállala­tunkat tisztelte meg azzal, hogy az akcióba hirdetett árut megkereste és megvásárolta. Sajnos el kell ismernünk azt, hogy az ön fáradságos vásárlásának az volt az oka, hogy boltvezetőink—mivel többjüknél élelmiszerdát most rendeztünk először — gyakorlatlanok voltak a szinte mindig előforduló szervezési hibák kiküszöbölésére. Jelen esetben az volt a fő gond, hogy a szállító húsüzem a megbeszéltek ellenére Békéscsa­bán, Szarvason és Orosházán csak szerda reggel tudta az árut kijuttatni, és bizonyára volt olyan bolt, amelyik ezt az árut csak késő délelőtt kapta meg. Igazolásul idézhetnénk a húsüzem vezetőjének elnézést kérő levelét, de sajnos, a Tóth úrhoz hasonlóan járt vevők ezt már úgysem értékelnék. Vagy talán mégis? Paulik Pál, kereskedelmi igazgatóhelyettes 15. Friss virág a hantokon Figyelem Jónásnét. Elkép­zelni is lehetetlen, hogy novem­ber óta mit élhetett át ez a töré­keny, szőke hajú asszony. Most is zokog. Egyik Andaxint a má­sik után kapja be. Csak legalább ki tudná sími magából ezt a tö­méntelen bánatot. A férfi igyek­szik tartani, türtőztetni magát, de 6 is a könnyeivel küszködik. — Nem akartam elhinni — csóválja a fejét —, amikor meg­telefonálták nekem Japánba, hogy Mátyás elment egy vevő­vel, és nem jött haza. Hát az nem létezik — mondtam. — De repülőre ültem, és november 16- án értem vissza. Sokáig remény­kedtünk, hogy hátha valahol csak fogva tartják és nem esett nagyobb baja. — Amikor a menyem aznap — vagyis november 11 -én — úgy éjfél körül telefonált nekem —- tördeli a kezét az asszony —, hogy Matyika elment kora este egy vevővel és még nem ért ha­za, nagyon megijedtem. A lá­nyommal végigtelefonáltuk az összes kórházat, jártunk az Ae- rocaritasnál is, mert arra gondol­tunk, hátha baleset érte. De hiá­ba. Még akkor éjszaka elrohan­tunk a rendőrségre, de nem vet­tek komolyan bennünket. Mind­járt a fiam volt az első gyanúsí­tott, mert azt mondták, hogy biz­tos elment kiruccanni egy kicsit. Ez nem olyan gyerek, aki csak úgy elmegy csavarogni — vág­tam vissza. Végül is abban ma­radtunk, hogy ha reggel nyolcig nem kerül elő, akkor újból je­lentkezünk. Ám nem tudtunk nyugodni, rohangáltunk mi fű- höz-fához. Még a Danubius rá­dióban is beolvastattuk, hogy el­tűnt a gyerek. — Igen, hát meg voltunk za­varodva — szól közbe a férj. — Eleinte mindenki azt mondta, hogy valamelyik maffia keze le­het a dologban. Hisz mivel el­tűnt a kocsi, biztos kivitték kül­földre, s már régen átütötték a motor- meg az alvázszámot, át­festették és kész. Azt gondoltuk, hogy a fiunkat meg fogva tartják valahol és majd csak jelentkez­nek a rablók. Ám ahogy telt­múlt az idő, egyre idegesebbek lettünk. Még parafenoménokat is megkerestünk, de mind­egyikük mást mondott. Össze­vissza beszéltek. Teljesen meg­bolondították minket. És ezzel kapcsolatban elmesélik már- már tragikomédiába hajló kál­váriájuk történetét. Az első pa- rafenomén, egy nő, még novem­berben Szolnokról hívta őket, és azzal állt elő, hogy a fiukat meg­találják a János-hegyen. Ott van egy kocsiban, egy mellékúton, elég rossz állapotban, úgyhogy a mentőknek is szóljanak. — Képzelje el, kimentünk— folytatja az asszony —, sötét volt. Egy méterre nem lehetett látni a ködben. Még akkor, on­nan a hegyről visszatelefonál­tunk Szolnokra, hogy nincs a fiunk. Erre azt válaszolta az a nő, hogy dehogynem, ott mentek el mellette, láttam magukat. Más­nap megint kimentünk, újbófke­restük, de semmi... Aztán hívtuk a szolnoki nőt, hogy jöjjön fel hozzánk, de akkor már a telefon­ba letagadtatta magát... — Szóval, elég rosszul jár­tunk azzal — veti közbe a férj —, de a második parafenomén- nal meg még rosszabbul. —Miért? — Az tudja, itt a lakásban kezdett el először méricskélni, és a végén Gödöllőt határolta be, és azt állította, hogy ott tartják fogva a fiunkat. Mondta, hogy kellene egy részletes térkép a városról. így hát vele együtt le­mentünk Gödöllőre és a rendőr­ségen kaptunk is egy térképet. Ott is ingázott, és akkor meg­mondta, hogy melyik lakótele­pen van a gyerek. A rendőrök kimentek, ám jó másfél óra múl­va visszajöttek. Nem találtak semmit. De közben a parafeno- mén is elment Pestre, s rá egy napra újból telefonált nekünk, hogy az ingája megint csak azt mutatja, hogy Gödöllőn van a srác. Akkor vele együtt újból kocsiba vágtuk magunkat, s mi­kor odaértünk, már azt is megha­tározta, hogy melyik házat ku­tassuk át. Képzelje el, azon a decemberi hajnalon a rendőrök­kel bezörgettünk minden lakás­ba, átkutattunk minden pincét, de hiába. — Pedig olyan biztosra mondta — temeti arcát kezeibe az asszony. — Akkroiban még kétszer visszamentünk, tudja, reménykedtünk, hátha kapott valami sanszot... Ám az idő múlásával Jónásék reménye egyre csak apadt. Pe­dig levélben még egy stockhol­mi parafenomént is megkeres­tek. Egyedül 6 állította azt, hogy többen csinálták a dolgot, a fia­talembert megölték, összekö­tözték és bedobálták a folyóba, persze azért mondott hihetetlen dolgokat is, hiszen arról beszélt, hogy az egyik tettes itt lakik, a másik meg ott, a harmadik meg rejtőzik az egyik fővárosi fürdő kabinjában. — De abban sajnos igaza volt — gyarapodik a férfi homlokán a veríték —, hogy gyilkosság történt és vízben van a test. Az asszony feljajdul és mér­hetetlen keserűség ül ki az arcá­ra. — Tönkretettek — ugrál fe­lém a tekintete —, mi nem bírjuk ezt kihervemi soha. Gondolkod­tunk sokat, itt volt ez a szörnyű tél, s nem tudtuk, hogy mi van a fiunkkal. Mindig remény­kedtünk. A legborzasztóbb, hogy nem segíthettünk neki. — Amikor január elején a szolnoki rendőrök megtalálták a kocsit—törli meg szemét a férfi —, akkor már rossz előrézetünk volt. Behívattak a rendőrségre, megmutattak nekem különböző tárgyakat és felismertem köztük a fiam nyakláncát, meg gyűrű­jét. Abban a pillanatban tudtam, hogy nagyon nagy baj lehet, na­gyon nagy baj — ismétli meg ezt a három szót, majd így folytatja: — Kibéreltem egy garázst, s most ott áll a kocsi úgy, ahogy visszakaptuk. Rendszám nélkül. À feleségem látni sem bírja. Kiss Mihály 1600 kilomé­tert tett bele. Szóval, ezt az egé­szet nagyon rosszul csinála. mert tudhatta, hogy az autót úgyis körözik. Ennyit akkor is mehetett volna vele, ha futni hagyja a gyerekünket. . — Vajon miért nem védeke­zett a fiuk? — Erre is megvan a magyará­zat. Hisz a rendőrök szerint, amikor kiszálltak a kocsiból, Kiss pisztolyt szegezett a gye­rekre, és azt mondta, hogy: ne félj, nem bántalak, nekem csak a kocsi kell. Matyika — gondo­lom — ezért nem fordult vele szembe, ezért nem szaladt el, ezért nem esett neki, mert élete utolsó pillanatáig abban a hi- szemben lehetett, hogy Kiss Mi­hály elszelél a kocsival, őt meg faképnél hagyja ott, az út men­tén. Ezért nem mutathatott sem­miféle életösztönt, még akkor sem, amikor a földre parancsol­ta. Hallgatunk. Majd a szeren­csétlenül járt fiatalember édes­apja megkeresi az előbbi gondo­lat elveszített fonalát, s újra megszólal: — Föl voltunk készülve min­den rosszra, de attól még jobban féltünk, hogy sohasem lesz meg a fiunk. Mikor bejelentették, hogy mi van, szinte éreztük is. Nem megkönnyebbülést jelen­tett nekünk, de így, hogy vissza­kaptuk, március 3-án tisztesség­gel el tudtuk temetni, és leg­alább kijárhatunk hozzá. Min­dennap friss virágot viszünk a sírjára. Mert az is előfordulha­tott volna, úgy eltüntetik, hogy sohasem kerül elő. Ahogy hallgatom az édes­anyát, meg az édesapát, szemem az ablakra téved. Látom, hogy odakinn hétágra süt a nap. Itt a tavasz — gondolom magamban —-, s milyen jó, hogy lassan- lassan eloldalog a téli sötétség. De nem mindenhonnan, mert az szinte biztos, hogy 1991 ször­nyű telének sötétsége Jónás Má­tyás szüleinek lelkében örökre megmarad. Nagy Tibor (Vége)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom