Békés Megyei Hírlap, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-18-20 / 93. szám
EXKLUZÍV 1992. április 18-20-, szombat-hétfő h)EKES MEGYEI HIRLAP€ Interjú Tempfli József nagyváradi megyéspüspökkel „Megszoktuk, ha élni akarunk, küzdeni kell érte” — Püspök Úr! Ön, mint a közel ezeréves, Szent László által alapított nagyváradi egyházmegye megyéspüspöke, eszmeileg fő- pásztora Békéscsabának, Gyulának, Orosházának, Debrecennek, Magyarország román határ menti részének. Ez a terület ugyanis— annak ellenére, hogy a trianoni határ Nagyváradtól elzárta — egyházjogilag továbbra is a váradi egyházmegyéhez tartozik. De gyakorlatilag a szeged-csanádi egyházmegye feje irányítja. Április 19-én lesz negyven éve annak, hogy a kommunista hatalom ezt kikényszerítette. Indokolt talán a kérdés: hazajött az egyházmegyéjébe, vagy vendégként érkezett Gyulára? — Három olyan római katolikus egyházmegye van Romániában, amelyeket a trianoni határok szétszakítottak. A nagyváradi, a szatmári és a temesvári. A szatmárit és a temesvárit háromfelé, a nagyváradit kétfelé szakították. A szatmári egyházmegyének a határon túl Cseh és Szlovákiában, valamint Kárpátalján is van területe, a temesvári egyházmegyének pedig Magyarországon és a volt Jugoszláviában. A nagyváradi egyházmegyét Trianon „csak” kettészakította. Az egyház — mivel történelmileg nem látta tisztázottnak a helyzetet —, nagyon bölcsen úgy döntött, a trianoni határon belüli terület adminisztratív irányítására átmenetileg egy magyarországi megyéspüspököt jelöljenek ki. A nagyváradi egyházmegye magyarországi részét így bízták a szeged-csanádi megyéspüspökre, aki teljes joggal igazgatja ezt a részt. Tehát ellenőrzési, papszentelési, helyezési vagy bármilyen más jog megilleti. A területet egyébként 1952-ig még Váradról irányították úgy, hogy előbb Gyulán, majd Debrecenben volt egy helynökség, ahová a váradi püspök nevezett ki helynököt. Mivel ez a román kormánynak nem tetszett, a terület irányítását rábízták a szeged-csanádi megyéspüspökre. Arra a kérdésére, hogy vendégként érkeztem vagy hazajöttem, azt tudom mondani, hogy történelmi távlatban ez a 60—70 év — amióta szét vagyunk szakítva—semmi. Tehát történelmi távlatban továbbra is egységes egyházmegyének tekintjük ezt a területet. Mi úgy gondolkodunk, hogy ez ideiglenes állapot és ezért nem igazgatja jelenleg a váradi püspök. Mindennapi imáimba belefoglalom ennek a helyzetnek a rendezését is. Amikor idejövök, nem vindikálok magamnak olyan jogot, hogy rendelkezzek, hanem mindenben a legnagyobb tapintattal igyekszem eljárni. Tehát a szeged-csanádi püspök úr joghatóságát semmiképp nem akarom sérteni. Őszintén bízom ugyanakkor abban, hogy ez a lehetetlen helyzet rendeződni fog. Csak a jó Isten tudja, hogy mi lesz Erdéllyel, de nem feltétlenül határrevízióra gondolok, amikor az erdélyi magyarság kérdése felvetődik. Ennek a nézetemnek nyíltan is hangot adtam az egyik amerikai szenátorral való találkozáson, aki épp a trianoni évforduló napján jött Romániába. Felvetődött a fórumon — ahol mellesleg románok és a román pártok képviselői is jelen voltak —, hogy tudatosan érkezett-e a szenátor ezen a napon. Hozzászólásomban elmondtam: a trianoni határ megoldásának van más módja is, minfRogy azon vitatkozzunk, hova tartozzon Erdély, ki vonult be és ki vonuljon ki onnan. Az európaiság szellemében, az egyesült Európa felé haladva van más megoldás is: a trianoni határok váljanak annyira légtelenné, hogy ne vegyük észre létüket, hogy nyugodtan átjárhassunk rajtuk, hogy senkit ne gátoljanak a szabad mozgásban. Ne akadályozzák sem a kulturális, sem a hit terén meglévő kapcsolatainkat. Végtelenül bízom a jövőben, hogy ez a kérdés valahogy rendeződni fog. Ha nem határkiigazítással, akkor a határ légtelenítésével. Nem bírtak velünk • — A Szentatya is nyilván hasonlóan gondolkodott, ezért nem változtatott a Szent István-i egyházmegyei beosztáson. — Bölcs dolog volt, hogy a Szentatya így hagyta ezeket a szétszabdalt egyházmegyéket. Azt hiszem, ha eddig így maradtak, most már nem változtatnak rajtuk. Hiszen a volt szocialista országok — amelyeket erőszakkal igyekeztek összekovácsolni, a Szovjetuniót, Jugoszláviát — széthullanak, s a nemzeti öntudat újraébred a népekben. A folyamat törvényszerű. Ezekben az országokban nem biztosították a nemzetiségeknek a személyiségüket megillető jogokat. Amit mesterkélten vagy erőszakkal kovácsolnak össze, ott mindig fennáll a széthullás veszélye. Talleyrandnak van egy híres mondása: a szuronyokkal mindent el lehet érni, de a szuronyok hegyére ráülni nem lehet. Vagyis, amit az ember erőszakkal ért el, ott sohasem lehet nyugodt, mert ott bármikor robbanás következhet be. —Azért van arra példa, hogy egy vallásfelekezetet más országból irányítanak, hiszen a magyarországi görögkeleti egyház Bukaresthez tartozik. — Igen, valóban onnan irányítják. Mi ezt még nem észrevételez- tük, nem tettünk rá utalást, ne mondják, hogy támadólag lépünk fel. Pedig arról van szó, hogy amit rossz néven vennének tőlünk — hogy romániai központból, történetesen Váradról irányítsunk magyarországi egyházmegyei területet —, azt megengedhetőnek tartják a maguk részéről. De ilyen kettős gondolkodás másban is megnyilvánul. Például abban, hogy természetesnek veszik Moldávia Romániához csatolását, de nem veszik természetesnek, hogy Erdély Magyar- országhoz tartozzon. —A csángókat sem tekintik magyaroknak... — Igen, a csángókat sem nemzetiségileg, sem vallásfelekezetileg nem tekintik magyaroknak. A román kormány és a román püspöki kar azt akarja bennük tudatosítani, hogy nekik a románokkal van közös származásuk, csak elmagyarosították őket egy időben. — Visszatérve a nagyváradi egyházmegyére, úgy tudom, hogy a romániai résben jóval magasabb a hívekre jutó papok száma, mint a magyarországi területen. — Mintegy 35—36 pap működik az egyházmegye magyarországi részén. Nálunk körülbelül a duplája, kétszer annyi. Szükség is van rájuk, mert bár 57 olyan plébániánk van, ahol plébános működik, de „Ha az egyház kitünteti az embert azzal, hogy püspök legyen, akkor súlyos felelősséget rótt rá Isten és ember előtt.” Tempfli József Nagyvárad megyéspüspöke. Pályáját tanárként kezdte, majd a teológia elvégzése után Erdély több kistelepülésén teljesített papi szolgálatot. Két évvel ezelőtt szentelték püspökké. A 61 éves egyházfő részt vett a közelmúltban Gyulán rendezett Apor ünnepségen. Akkor kértünk tőle interjút. vannak összevontak is, mert nincs annyi pap, hogy a régi plébániák mindegyikére jusson közülük. Több olyan papunk van, aki vasárnaponként három-négy helyen is miséz. — Püspök Úr! Romániában keményebb volt a diktatúra, mint Magyarországon. Hogyan tudtak mégis az itteninél több papot szolgálatba állítani? — Volt amiben már akkor sem engedtünk, akármilyen áldozatok árán sem. Egyszerűen nem bírtak velünk. A katolikus egyház például nem volt elismert egyház a román alkotmány szerint. Ugyanis azt kérték az egyházaktól, így tőlünk is, hogy küldjük be a működési szabályzatot, gyakorlatilag az alkotmányunkat. Kijelentették: csak akkor ismernek el egy vallásfelekezetet, ha annak Romániára vonatkozóan külön szervezeti szabályzata van. Nekünk ilyen nincs, mert a mi egyházunk világegyház. Nekünk egy szabályzatunk van, Rómában, a Codex Iuris Canonici, a kánonjogi könyv. A mi egyházunk ezért csak megtűrt egyház volt Romániában. Megtűrt és elismert, de nem államjogilag elismert. Ennek ellenére több jogunk volt, mint az ortodox egyháznak. Az külön statútummal rendelkezett, így elismerték, de épp emiatt jobban tudtak neki dirigálni. Ezt mindig kifogásolták is, főleg az ortodox szülők. Mi megtűrt egyház voltunk csupán, de — az ortodox egyházzal szemben — hittankönyveket és imakönyveket adtunk ki, mert addig harcoltunk, amíg megjelentethettük azokat. Aztán — hiába akarták letiltani — mi tartottuk a hittanórákat is. Mi ellenálltunk. Ha börtönnel sújtottak volna, akkor is. Munkás püspöknek tekintem magam — Ismereteim szerint Erdélyben más szellem uralkodik az egyházban, nem barokkos, feudális, mint Magyarországon. Az itteni papság körében is erősödik a „váradi" szellem és a Nagyváraddal való egyházi egyesülés vágya. Mi erről az ön véleménye? — Nekünk volt egy szerencsénk a Ceausescu-rendszerrel — a sok átka mellett. Azzal a lelketlen, durva, mindenen keresztül gázoló politikájával annyira meggy űlöltette magát még a fiatalok körében is — akiket pedig a maga oldalára akart állítani —, hogy önkéntelenül az egyház felé fordultak és tőlünk vártak segítséget. Mi megszoktuk, ha élni akarunk, küzdeni kell érte. Én például nem csak kocsit vezetek, hanem traktort is, sőt amikor még nem voltam Váradon, hanem Tenkén működtem — a papi feladataim elvégzése mellett — kapáltam, kaszáltam és vakoltam is, egyszóval mindent megcsináltam. Ebben a szellemben nőttem fel és ma sem csinálok problémát abból, hogy fizikai munkát végezzek. Most például, hogy rendbe tettük a kanonoksort, jött a kályhás, hogy kijavítsa a kályhát. Nem volt más, befogtam hát én a kocsiba, és mentem a kályhással vörösagyagért. Tartottam a zsákot — én a püspök —, ő pedig dobta bele az agyagot. Szóval Paskai bíboros úr nagyon eltalálta a hangot, amikor felszentelt. Azt mondta, „azért szentellek püspökké, hogy szolgálj”. Majd hozzátette: „hogy alázatban szolgálj”. Ezt igyekszem megtenni. Nem vagyok barokk püspök, aki formaságokhoz tartja magát. A papokkal és a hívekkel szembeni viszonyomban vagy az élet megnyilvánulásaiban munkás püspöknek tekinterrrTnagam. — Gondolom, az Erdélyben élő népek szenvedésekkel teli együtt- léte és az Erdélyben működő egyházakra jellemző, híressé vált ökumenikus gondolkodás is hozzájárult a váradi szellem kialakulásához. Mennyire mélyek az ökumenizmus gyökerei Erdélyben? — Nincs mély hagyománya. Az ateista időkben a hatalom azt kereste, mi választja el egymástól a történelmi egyházakat. A különbségeket hangsúlyozták és élezték ki. Most meg azt nézzük, hogy mi tart össze bennünket, mert a kommunista rendszer alatt felismertük, hogy össze kell fognunk a közös ellenség, az ateizmus ellen. Valószínű, hogy ez hozta létre Erdélyben az ökumenizmust. — Az ateista rendszer összeomlott, a közös ellenség'megszünt. Továbbra is van létjogosultsága az ökumenizmusnak? — Ezt a folyamatot már nem lehet megállítani, mert mindegyikünk látja, hogy ez közös hasznunk. —Az ortodox egyházzal is ilyen kiegyensúlyozott a kapcsolat? — Velük nehezebb, mert soraikban is egyenetlenség van, a görögkeletiek és a görög katolikusok között. A templomaik és a híveik miatt. Eddig nem ismerték el a görög katolikus egyházat; a templomaikat és a vagyonukat elvették. Bár mindkét egyház román, mégis halálos ellenségei egymásnak. A múlt rendszerben támogattuk a görög katolikusokat. Híveiket és papjaikat beengedtük a templomainkba, mert ismertük megnyomorított helyzetüket. Most viszont félnek közeledni hozzánk, mert az ortodoxok rögtön ma- gyarpártisággal vádolják őket, s azzal, hogy a magyarokhoz hasonlóan vissza akarják adni Erdélyt. Ez képtelenség; hogy gondolhatja az egyik román a másik románról, hogy vissza akarja adni Erdélyt vagy azt, hogy magyar párti? A kő pedig Krisztus — A napokban emlékeztünk Mindszenty bíborosra, születésének századik évfordulóján. Mit jelent önnek a hercegprímás életműve? — Mindszenty József a legmesszebbmenően karakterember volt. A vallásával, egyházával és népével szembeni meggyőződéséből nem tágított, mindent vállalt érte. Eszményképemnek tekintem. Amiben szükséges szólnom vagy cselekednem — hozzá hasonlóan —, nem hallgatok. Vállalatok minden következményt. Legutóbb is megtámadtak román parlamenti képviselők, mert visszaköveteltem a püspöki palotát és a kanonok sort. Egy másik példa: a Román Nemzeti Múzeumban van egy gyönyörű szentségtartó, amit még Mária Terézia adományozott a váradi püspökségnek. Másfél kiló színarany, hatalmas drágakövekkel. Még a Ceausescu-korszakban vették el elődeimtől azzal, hogy nálunk nincs biztonságban, meg tőlünk külföldre lophatják. Most visszakértem. Ultimátumot adtam a minisztériumnak: ha a májusi váradi ünnepségig — amikor is I. László királyunk szentté avatásának 800. évfordulójára és Váradnak a török iga alóli felszabadulásának 300. évfordulójára emlékezünk — nem juttatják vissza, akkor püspöki díszben felvonulok oda, ahol őrzik, és éhségsztrájkot tartok, amíg a kezembe nem adják. Egy másik példa. A püspöki palota bejárati részébe Mednyánszky festett egy hatalmas képet: Mátyás Bécskapuja előtt. Mátyás életnagyságban van rajta, mögötte a Fekete-sereg, előtte pedig Bécs városatyái, amint bársonypámán felajánlják a város kulcsait, csak ne dúlja fel Bécset. Ezt a képet például — amiért magyar történelmi eseményt ábrázol — elvátolították. A képkeretet szétszedték, a képet összegöngyölték, és levitték a múzeumnak használt püspöki palota pincéjébe, de vissza nem adják. Hát ilyen disznóságok fölött az ember nem hallgathat. — Püspök úr, nem fél Ön ? Miből merít erőt? — Nézze, ha az egyház kitüntette az embert azzal, hogy püspök legyen, akkor súlyos felelősséget rótt rá Isten és ember előtt. Tehát én nem csinálhatok mást. Egyszer azért, mert jogosnak tartom minden cselekedetemet, másodszor azért, mert nem vállalhatom a felelősséget, hogy a történelem olyannak könyveljen el, mint aki nem tett meg mindent az egyházáért, annak értékeiért, a papságáért és a jogaiért. Ha bármi következménye lesz is püspöki tevékenységemnek, vállalom. A hitem, az Isten és az ember előtti felelősség és a nép szeretete kötelez erre. —Püspöki címere és választott jelmondata is erre utal? — A címer a nagyváradi püspökséget alapító Szent Lászlót ábrázolja, amint vizet fakaszt a sziklából szomjazó vitézeinek. A legendasőrizte történet jelkép is. Mózesre emlékeztet,, aki a rabságból az ígéret földjére vezetett, szomjazó népének fakasztott vizet. Az én viszonylatomban ennek annyi az üzenete, hogy a sok évtizedes lelki kiszikkadtság, lelki szomjúzás után népemet, a híveimet én is az élővizek forrásához, az egyház igazságaihoz szeretném vezetni. A jelmondatom: Petra Cristus. Annyit jelent: A kő pedig Krisztus. Vagyis Krisztus az, akiből újjá tudunk születni és akiből új életünk forrása ered. Árpási Zoltán
