Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-07-08 / 57. szám

1992. március 7-8., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM Mennyire kicsi a kisgrafika? Hogy moccanni kell a leder­medő szellemi télben — érzik a művészek. Közel egy éve ala­kult meg Békéscsabán a Békés­táji Művészeti Társaság. Majd ezt követte a Gyulai Művészek Társasága, de MASE néven nemrég még egy művészi cso­portosulás kezdte meg tevé­kenységét a megyeszékhelyen. S ez még bizonyára nem a végle­ges állapot, az egymáshoz szo­rosabban tartozó vagy tartozni szándékozó alkotók kisebb-na- gyobb körei még sokáig fogják mozgásban tartani az évtizede­ken át megközelítőleg állóvíz jellegű művészeti élet tükrét, mintegy visszahatásként és til­takozásként is az „egy akol, egy pásztor” lejárt formulája és gya­korlata ellen, s nem csupán a mi régiónkban, hanem szerte az országban. A műhelyekből, tár­saságokból, körökből, csopor­tokból frissen burjánzó sejtek rendszereként szövődik az új magyar művészeti élet, s ennek a szövődésnek (Isten ments, hogy „szövődménnyé” váljon!) kell betöltenie annak a védőhá­lónak a szerepét, amelyet eddig a politikai hatalom tartott oda, ahová akart, a Képzőművészek Szövetsége vagy a Művészeti Alap által. Persze ez a védőháló sem lesz biztonságosabb, mint amaz volt, ha a társadalom tükrét nem bor­zolja fel a művészeti hullámgyű- rűzést visszaverő, ahhoz hason­ló, annak ikerfolyamataként je­lentkező fodrozódás, s a művé­szek baráti köreinek az amplitú­dóját nem veszik át, nem fokoz­zák fel s vezetik át a társadalom rétegeibe a művészetbarátok kö­rei, tehát ha a művészek önszer­veződési törekvései nem tükrö­ződnek vissza a művészetbará­tok egyesületeinek az önszerve­ződésében. Máris említenék egy példát, az 1973-ban alapított Művészet- barátok egyesületét, amely Bu­dapesten működik, közel 1000 taggal, tagdíjjal, állami támoga­tás nélkül, önerejéből tartva fenn magát, s 1991 ősze óta, a Lakitelek Alapítvány jóvoltából kéthavonta megjelenő füzetek­ben, a Művészet és barátai szá­maiban afféle nagy családként fordul az érdeklődési-vonzalmi körébe eső művészek és esemé­nyek felé; s ez egy nagyon érde­kes kerületű kör, amelynek az átmérője például Szalay Lajost a közvélemény által esetleg kö­zépszerűnek ítélt alkotókkal kapcsolja össze. (Egyébként éppen a nemrég zárult békéscsa­bai Alföldi Tárlat alkalmából adtak ki először díjat, jelezve egyetértésüket az új kiírás szel­lemével.) Hangsúlyosabban gyűjtő vonzatú társulás a Kisgrafika Barátok Köre elnevezésű grafi­kagyűjtő és művelődési egyesü­let, amely a háború előtti ex lib­ris és kisgrafika-alkotók és -gyűjtők szerveződéseinek a jogutódjaként, hosszas letiltást és stagnálást követően 1959 óta működik folyamatosan, s 1962- től adja ki, szintén változó sze­rencsével és szinten szerkesztett Kisgrafika című, hol fél-, hol negyedévenként napvilágot látó folyóiratát. A kisgrafikát (s ezen belül maradjunk a fő műfajnál, a könyv gazdáját, tulajdonosát je­lölő könyvjegynél, az ex libris­nél) a legnagyobb művészek (is) művelik, hiszen egyszerű levél­ként, levélborítékba csúsztatva utazhat, terjedhet, köthet össze barátokat, gyűjtőtársakat, föld­részeket egy-egy ilyen négyzet- centimétemyi kiskompozíció. A világ ex libris-gyűjtő egyesü­leteit egyébként egy, az UNES­CO által is támogatott szervezet fogja össze, s nemzetközi pályá­zatokkal, kongresszusokkal, kiállításokkal ösztönzi ezt az alapfokú műgyűjtő mozgalmat, mely a komoly műgyűjtés isko­lája. Tenyérnyi linó-, fa- vagy rézmetszeteket a legszerényebb jövedelmű műbarát is gyűjthet, a szerény kiadást meg sem érzi, közben elragadja a szenvedély, s ha kedve és pénze engedi, egy idő után átszakosodhat akár ak- varellre, akár pasztellre, majd olajfestmény vagy akár szobrok gyűjtésére. És persze közösen, baráti kör­ben, ahogy például az érem­vagy bélyeggyűjtők csereberél­nek — „sokszorosított” öröm a műgyűjtés, s a művészetbarátok szövetkezésének, társasági for­máinak is ezer és egy változata lehetséges, akárcsak a művé­szek céheinek. A lényeg az: he­lyettünk senki sem viszi át a fo­lyón sem a szerelmet (Nagy László) —, sem ikertestvérét, a művészetet. „ „ , , Banner Zoltán 60 éves a világ legszebb asszonya „Nagyon öreg szemei van­nak” — nyilatkozta egy „illeté­kes” a hollywoodi Universal Stúdiótól és elintézte, hogy Eli­zabeth Taylort töröljék a sztárje­löltek listájáról és azonnali ha­tállyal elbocsássák. Gondolhat­ja a kedves olvasó, hogy ez nem napjainkban történt — amikor Liz Taylor február 27-én 60. születésnapját ünnepelte —, hanem a ’40-es évek elején, ami­kor a művésznő a legjobb úton volt ahhoz, hogy országosan ismert gyermekszínész váljék belőle. Szerencsére azonban a konkurencia, az MGM Társaság szerződtette a Londonból érke­zett sötét hajú tiniszépséget, rá osztotta a főszerepet a „National Velvet” című szentimentális lovasfdmben, 1944-től már vi­lághírű sztárt kötött hozzá a szerződés. Liz Taylor 15 esztendős volt, amikor a pletykarovatáról is­mert újságírónő, Hedda Hopper első ízben nevezte őt „a világ legszebb asszonyának”. Ezt követően pedig számtalanszor leírták ezeket a szavakat, miköz­ben „a Taylor” mozirajongók millióinak bálványa lett. A filmdíva híressé vált házas­ságairól is. Nick Hiltontól, a szállodalánc dúsgazdag örökö­sétől rövid házasság után elvált, és attól fogva rajta ragadt a mon­dás: „szép, gazdag, híres — de boldogtalan”. Úgy viselte ezt, mint egy testre szabott estélyi ruhát és ezzel csak növelte nép­szerűségét. Nem sikerült tartós boldogságot találnia a világhírű angol színész, Richard Burton oldalán sem, akihez kétszer ment feleségül és kétszer el is vált tőle. Mint színésznő különösen nagy sikert ért el Tennessee Wil­liams „Macska a forró háztetőn” A születésnapi partira 1000 híresség volt hivatalos című drámájának filmváltozatá­val. Felejthetetlen alakítást nyújtott az „Amerikai tragédiá­ban” (Theodore Dreiser regé­nyéből) és a gyakori megbetege­dése miatt tíz éven át forgatott (1953—1963) Kleopátrában is. Később főleg öregedő nők prob­lémáival foglalkozó filmekben játszott különböző kisebb szere­peket. Elizabeth Taylor rendszere­sen fellépett a Broadway színhá­zaiban és a londoni West End Theater-ben is, de leginkább akkor került a lapok első oldalai­ra, amikor éppen nem játszott színházban. Többször kénysze­rült alkoholelvonó kúrának alá­vetni magát. Az egyik ilyen al­kalommal a klinikán ismerke­dett meg a nála 20 évvel fiata­labb Larry Fortensky építőmun­kással. 1991-ben kötött házassá­guk példátlan szenzáció volt, mert „magánügyként” akarták kezelni, és az erre kíváncsi ri­porterek hada helikopterről kö­vette nyomon a garden partyt. Liz Taylor azóta egyre hangoz­tatja, hogy boldog, miközben gyémántokat és más luxuscik­keket reklámoz. Egyetlen példányban nyomtatott könyv Kner Izidornál készült Könyvészeti ritkaságok kö­zött is külön figyelmet érdemel, ha a könyv kolofonjában azt ol­vassuk, hogy egyetlen példány­ban készült. A meglepő felfede­zés kíváncsiságot ébreszt, mi­ként jött létre ez a nyomdászati szempontból sem közömbös unikum, amely a gyomai Kner Nyomda terméke. Az első világháborút követő húszas években Conrad Ottó, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ügyvezető igazgatója volt Knerék mecénása, aki — mint bibliofil könyvek gyűjtője — messzemenő megértéssel támo­gatta Kner Imre könyvművésze­ti törekvéseit és az „európai ní­vójú nyomtatványok” egész so­rát rendelte a gyomai nyomdá­tól. Conrad felesége Marcus Aurelius német fordí­tású elmélkedéseiből részleteket válogatott ki s azt — férje 50. születésnapjára szánt meglepetésként — egyetlen példányban rendelte meg Knerék- től. A 24,5 X 32 cm-es, álló formátumú, 28 számozott és 6 szá­mozatlan lapoldalas könyv 1930-ban ké­szült. Szövegét római jellegű antikva betű­vel nyomták merített papírra, melynek víz­jele bőredőzetű ruhá­ban ülő, lanton játszó koronás főt ábrázol. Minden egyes lapol­dalon 14,5 X 21,5 cm- es tükröt adó stilizált, római díszítésű kör­zetbe foglalták a szö­vegrészeket, melyek 28 Marcus Aurelius idézetet tartalmaznak. A kolofon szövege: „Ez a könyv Olga Conrad kérésére Kner Izidor gyomai könyv­nyomdájában 1930 májusában és júniusában Otto Conrad ré­szére egyetlen példányban ké­szült.” Nevezett részére tehát egyet­len példányt nyomtattak, de elő­zőleg négy próbanyomat is ké­szült, melyek közül a második maradt meg, s az a Békés Me­gyei Könyvtár tulajdona. Kner Imre hasonlóan szerette volna kifejezni háláját Conrad- nak, ezért Szabó Lőrinctől el­kérte Omár Khájjám Rubaiját- fordítását, melyet szintén egyet­len példányban nyomtatott ki. Balogh Ferenc DIESES BUCH WURDE IM AUFTRAGE VON OLGA CONRAD VON DER BUCHDRUCKEREI ISIDOR KNER IN OYOMA IM MAI UND JUNI 1930 FÜR OTTO CONRAD IN EINEM EINZIGEN EXEMPLAR HERGESTELLT *-2A Otto Conrad részére, egyetlen példány­ban... V iKÉKÉS MEf.YEl HÍRLAP Az adakozó szív A Békés Megyei Könyvtár kiállítássorozata bizonyítja, ma a művészet esztétikai választás tárgya. Szabad lehetőség! Ma- nierista korunkban a valóság utánzása és eszményítése ösz- szeegyeztethetetlen — hiszen a világ többé nem egyértelmű, tar­talmi és anyagi többértelműség­gel van dolgunk. A könyvtár ga­lériájában kiállító művész, Ste- fanovits Péter, operaházi előstú- diumok (díszletfestő) után, Raszler Károly tanítványaként végez a Képzőművészeti Főis­kolán 1978-ban. A kedves olva­só a Magyar Nemzet hasábjain gyakran találkozhat grafikáival. A bemutatott anyag gondolati ciklusba szerveződő grafikai lapokból áll. A kiállításrende­zők a tartalmi kifejezést segítve helyezték el a paravánokat, mintegy körülölelve az egyes ciklusokat. Az első ciklus STIG- MA-sorozatában az ember hát­térjelként szolgál, amit befed, „befest” a művész munkameg­osztási ágra utaló egyszerűsített jelekkel — egyneműsítve az embereket. A SZÍV-ciklusban az emberi szív ARITMIÁS „DADOGÁSAIT” láthatjuk. A pasztelltechnikával készített so­rozat lapjai lírai ihletésű kompo­zíciók — a kiállított anyag leg­szebb darabjai. Egyéni értelme­zésben: a szív, ami játékos; a szív, ami nem találja fészkét; a szív, ami pántokkal lekötözött; a szív, ami a zsarnok szíve; a szív, ami kokafoniával áldott, zenei mértéket kereső; a szív, ami ál­dozatra képes; a szív, ami ada­kozó. Stefanovits a megváltó kere­sésére indul, „pegazusa” kicsi csikó, tollszámyaídcal — ami kékről rózsaszínre vált. Pegazu­sával berepül a művészet temp­lom-várába, ahol a templom bel­ső és külső „kollázs” falai még állnak (xerox). A művész elin­dult ÜNNEPET dicsérni és új „megváltót” keresni. Kérdés: mi maradt meg a műélvező szá­mára? Csak a befejező ciklus példázata: a csendéletek, ahol a terített asztalról az örvénylő VÁKUUM elszippantja az „aranyhalat”. Groteszk kika­csintás ez, hiszen a tizenkét szék üres! Hol vannak az apostolok? Végül az EMBER asztala CSAK maradékkal van teli, sőt a felkínált aranyborjúba villám csap! A művész új „istenek” felé kiált. Hitehagyottak, mi lesz ve­letek? Stefanovits Péter a csendesen folydogáló grafikusi-illusztrá- tori pálya mindennapjain átlép. Az ironikus, groteszk szemlélet aktuális társadalmi töltetű önki­fejezés művészi formarendjét keresi — igényes megvalósítás­sal. Szilágyi András .•áfa... fi,., „S. , ■ A művész (középen) a megváltó keresésére indul... Fotó: Kovács Erzsébet Hetényi György versei: Hollósy Kornélia emlékére Nemzet első csalogánya voltál, nemzetemnek szívedből daloltál: hangokban és áriákban szóltál, színházakban hazádért dobogtál. Itt, a lakod falusi vidéken, hull a hó most magas egek kékén: füstben úszik valamennyi kémény, s magyar szívek eljövő reményén. Emléktáblád szürke mély kövére, virág borul s neved emlékére. Oh. de meddig voltál félre téve? —Itt vagy újra, ismét dicsőségre! Neve^ őrzi Dombegyház örökre itt a falon; márványkőbe vésve. Égi tájról, olykor ide nézz be, szükség lesz a lelked szellemére. (Hollósy Kornélia emléktáblája leleplezése alkalmából, Dombegyház, 1990. február 14.) Európa meg csak nézi Szét kell verni az asztalokat! — hogy ne legyen asztal az ember előtt. Ha nem tudja sorsát ott intézni: csak játsszon barbárt és emberevőt. De ne hozzák elém a káoszt, ha nincs többé megegyezés, ha darabra vágják a világot, s szétszedik az Isten egét. Csak lehessen őrültül kacagni a hatalom hős színpadán. Szét kell veretni a házakat! — hogy ne legyen ház az ember felett. Minek a ház, ha a gyűlölet tart össze tetőt s minden követ. Csak a gyilkoló fegyverek tárát kell naponta újra tölteni, hogy örüljön az ördögi hóhér, ha népeket a tűzvész veri. * Csak így lehet őrültül kacagni a hatalom hős színpadán. Európa meg csak nézi a Hold TV fagyos falán... „Fejek” — Perei Zoltán fametszetei Szorító

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom