Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-20 / 68. szám
TARKA OLDAL 1992. március 20., péntek © »BÉKÉS MEGYEI HÍRÜPBeszélgetőpartnerünk: Mussolini „kedvese” Az elmúlt hetekben a Komé- dium színpadán varázslat történt: Kiss Mari a Csúcstalálkozó című darabban emlékezetes alakítást nyújtott az egykori olasz diktátor kedvesének szerepében. — A Csúcstalálkozó fantasztikus darab! — mondja a temperamentumos színésznő. — Kitűnő a rendezés, emlékezetes marad a szerepe. Nem mindennapi feladat volt... , —Volt? — Érthetetlen, miért vették le ilyen gyorsan a műsorról. Sok mindent mesélnek az emberek... De beszéljünk inkább a szerepről. Volt egy epizód, amikor magát Mussolinit is meg kellett jelenítenem, utánozni próbáltam a gesztusait. Korabeli filmeket néztem meg, utána olvastam. Hihetetlen, hogy tulajdonképpen mennyi anyag van Hitlerről, és milyen kevés a Dúcéról. — Kiss Mari nem is olyan régen még a Madách Színház tagja volt. Mi történt? — Csupán annyi, hogy ezentúl nem színházhoz, hanem darabra akarok szerződni. Nem akarom magam egyetlen társulathoz sem lekötni. így több színházban, több kollégával játszhatok együtt, és ez nagyon vonzó állapot. —Nem érzi kicsit kiszolgáltatottnak magát? — A színész mindig kiszolgáltatott. Ez az állapot is sok-sok bizonytalansággal jár. Csakhogy rájöttem: a Madách tagjaként sem volt jobb a helyzetem. Vagy kaptam szerepet vagy nem, játszhattam vagy nem. A szerződés manapság semmiféle biztonságot sem jelent a színésznek, a dolgok egyik napról a másikra megváltozhatnak körülöttünk. Jöhet egy új igazgató, „A szakma sosem kényeztetett el túlzottan” akinek nem tetszik a hajad színe és fel is út, le is út. —Azt beszélik, meglehetősen remeteéletet él Máriaremetén. — Igaz. Kicsit visszavonultam, nem lakom bent a városban. Pedig ebben a szakmában forgolódni kellene, ott lenni mindenütt, ahol a kollégák, a rendezők megfordulnak, különben elfelejtik az embert, de én szeretem Máriaremetét. Annyira falusias a jellege, olyan meghitt a település hangulata, ott a gyerekkoromra, Nyékládházára emlékeztet jninden. Az ember meggondolja, mielőtt elszánja magát, hogy bejöjjön a városba... Amíg nem volt kocsim, buszoztam, beszélgettem az emberekkel, ismerkedtem. — A szinçsz mégsem zárkózhat el a világtól... — Nem is tudnék nem odafigyelni az emberekre, hiszen kiterjedt rokonságom van: a nővérem pedagógus, a szüleim nyugdíjasok, a bátyám mérnök. Újságokra sajnos kevés az időm, marad az „első kézből” származó információ. Amit az emberek beszélnek. —A családja? — A férjem lovakkal foglalkozik. Én magam is nagyon szeretem őket. Azelőtt is lovagoltam, s ha történetesen nem színész volnék, biztosan a lovakkal bajlódnék magam is. Van egy tizenéves tündéri kislányom, Anna, 6 az első számú kritikusom. — Hadd kérdezzem meg: milyen ma Kiss Mari közérzete? — A közérzetem? Pontosan olyan, mint bárki másnak. Tele vagyok — vagyunk — félelemmel, aggodalommal a határainkhoz közel dúló háború, az itthoni gazdasági bizonytalanság miatt. Engem ezek a szörnyűségek borzasztóan megviselnek, épp úgy, mint azt hiszem minden más érzékeny embert. Nem az apró, áthidalható gondok nyugtalanítanak, amíg csak ezekkel kell törődni, semmi baj sincs. Csak amikor már az ember élete is bizonytalanná válik, akkor kezdődnek a zűrök. Ezért — ne nevessen ki—mindig „próbatevő feladatok” elé állítom magam, hogy felkészüljek a legnehezebb időkre is. Arra, hogy ha az élet netán kemény helyzet elé állítana, ne rokkanjak meg, ne törjek össze. Mert bármi adódhat, s nekem fel kell nevelnem a gyermekemet. —Már megízlelte a siker Izét, mégis, mintha kicsit borús gondolatai volnának... — Tényleg, hagyjuk ezt. Valóban volt már részem a sikerben, legalábbis abban, amit magam annak tartottam, ha nem is nagyon gyakran. Az emberektől is kaptam elismerést, de a szakma sosem kényeztetett el túlzottan. A pálya inkább csak a pillanatok örömét adta meg. — Akkor miért csinálja? Miért nem választja csak a lovakat? — Mert szeretem a színpadot. Mindig reménykedem, hogy jön egy olyan szerep, amit örömmel csinálnék, amit kár volna kihagyni. Ez pontosan olyan, mint amikor az ember a ló hátán ül, vágtázik, s pillanatról pillanatra más és más akadályt kell leküzdenie. Ez fantasztikus kielégülést nyújt... Szémann Béla FEB A boldog házasság tízparancsolata Tíz jótanács azoknak, akik meg szeretnék őrizni házastársukat életük végéig. 1. Soha ne feküdjünk le vita vagy veszekedés után, előbb feltétlenül béküljünk ki. 2. Hagyjunk partnerünknek elég időt és lehetőséget hobbijai és barátai számára. 3. Törjünk ki néha a mindennapok megszokott unalmából. Egy hétvégi kirándulást mindenki megengedhet magának, a gyertyafényes vacsora és a romantika pedig ébren tartja a szerelmet. 4. Az együttes örömök összekovácsolják a párokat. 5. Ne legyünk türelmetlenek az ágyban, hagyjunk időt a partnerünknek, hogy rájöjjön, mi Altató — Uram! Sajnos, ma nem tudom megjavítani a televízióját. —De akkor mit csináljak? —Vegyen be két tabletta altatót, és holnap reggel hívjon fel! Praktikus-—Nem akarok férjhez menni egy olyan szörnyű zsugori fráterhez, amilyen te vagy! Tessék, itt van a jegygyűrűd! — De hol van az a doboz, amelyben volt? Elismerés A gazdag texasi turista Ausztráliába érkezett, és életében először látott kengurut. —Ami igaz, az igaz—ismerte el. — A maguk szöcskéi nagyobbak, mint a mieink!... Szúnyog —Mondd, hol vannak télen a szúnyogok? — Fogalmam sincs róla, de azt szeretném, ha nyáron is ottmaradnának! okoz neki igazán örömöt; csak azután lesz a szex mindkettőjük számára igazi élvezet. 6. A problémákat mindig meg kell beszélni; a szőnyeg alá söprés a lehető legrosszabb, ami egy kapcsolatban előfordulhat. 7. Ne akadályozza semmiben partnerét, ellenkezőleg, állandóan segítse! 8. Tartósítja a házasságot, ha időnként külön mennek el nyaralni. 9. Ne sajnáljuk egymásra az időt, különösen akkor ne, ha mindkét fél dolgozik. 10. Ne hagyagolja el a külsejét otthon sem; a jólápoltság vonzóvá tesz, és ez nemcsak nőkre vonatkozik! (FEB) Logikus — Hogy létezik az, hogy a haja teljesen ősz, a szakálla pedig fekete? — Ez természetes, hiszen a szakállam húsz évvel fiatalabb. Őszintén — Ugye szép a kalapom, Márti? — Csodálatos, Juditkám, de én a te helyedben másként hordanám. —Hogyan? —Dobozban. Attól függ — Ugye a modern férfi divatjamúlt dolognak tartja a hozományt? —Az attól függ, hogy a vőlegényről van-e szó vagy a menyasszony apjáról! Nyelvtehetség — A férje beszél eszperantóul? — Tökéletesen, mintha ott született volna. Auguszta és Elemér Lapunk február 28-ai számában közöltük Kertész Zsuzsa történetét Augusztáról és Elemérről, majd egy dialógust írtunk le, amelynek befejezését kértük olvasóinktól. A legfrappánsabb befejezések közlését ígértük, s hozzá értékes könyvjutalmak kisorsolását. íme a három legjobbnak ítélt írás. A könyvutalványokat postán küldjük ki. A történet így kezdődött: két csinos hölgy áll a Váci utcai kirakat előtt. — De gyönyörű ez a kosztüm! — Tényleg gyönyörű. — Olyan régen vágyom már egy ilyenre! — Menjünk be. — Menjünk. Végül is mi történhet? Olvasóink innen folytatták. 1. folytatás Amikor beléptek a butikba, a kinti hidegtől dermedt arcukat simogatni kezdte a jól fűtött helyiség melege. —Jó napot kívánok ! — hangzott szinte egyszerre mindkettőjük szájából. — Jó napot kívánok! — válaszolta egy hang, s a boltban felfüggesztett divatos ruhák akadályát leküzdve eléjük lépett az eladónő. A nő karcsú volt és csinos, öltözködési stílusában kiabált az üzlet reklámja. — Miben segíthetek? — hangzott a már sablonosnak tűnő kérdés. — A kirakatban láttam egy tűzpiros kosztümöt, és ha lehetne..^ —-jí Természetesen, asszonyom— s egy elegáns mozdulattal kiemelte a kirakatból a már utolsónak számító ominózus darabot.—Parancsoljon, meg is lehet próbálni — mondta s egy függönyös fülkére mutatott. Krisztinnek boldogság sugárzott az arcáról, hosszú kabátját kigombolta, majd lassan levetette magáról hétköznapi, agyonhordott holmijait. Amikor felöltözködött, s az utolsó ráncot is kisimította, maga is meglepődött a látványtól. A ruha teljes egészében igazodott idomaihoz s kiemelte karcsú derekát. Ekkor már tudta, hogy megveszi, akár mennyibe is kerüljön. Kilépve a próbafülkéből, az eladónő szinte legyökerezett az összhatástól. Az asszony szépsége és a ruha fazonja légiesen harmonizált. — Na, hogy tetszem? — kérdezte barátnőjét, aki úgy elveszett a többi, csodálatos modell tengerében, hogy csaknem iránytű kellett ahhoz, hogy megtalálja a próbafülkét. —Tudod Krisztine, ha őszinte akarok lenni, én úgy látom, mintha előnytelenül kiemelné a fenekedet, egyszóval túl nagy benne a .... — kis szünet után tovább folytatta —, ... és nézd meg, hátul a derekadnál olyan bő, hogy azt hinné az ember, hogy az itt ráhagyott anyag- mennyiséggel próbálta volna a szabó kiegyensúlyozni azt, amit a dekoltázsnál elszabott. A váll- tömésekről meg nem is beszélek, mert azok úgy hátra vannak csúszva, hogy egy kívülálló számára úgy tűnik, mintha hátul is melleid nőttek volna. Krisztine megfordult, visz- szament a fülkébe és dühösen vetkőzni kezdett. Barátnője arcán látszott a megelégedés és tovább forgolódott a divatos kiegészítők között. Gondolatai annyira messze járták, hogy észre sem vette az asztalüveg kiálló hegyes sarkát, csak akkor, amikor beleakadva az erős rántástól leszakította kabátja két gombját. A vastag fekete kabát árulkodva nyílt széjjel, s előbukkant alóla az előbb próbált kosztüm hasonmása. Zavartan fogta össze, s türelmetlenül várta, hogy Krisz- tinnel elhagyja a helyiséget. Amikor Krisztine megjelent karján a ruhával, a két nő izgatottan várta a választ. — Nos? — kérdezte határozottan az üzletasszony. — Nem, azt hiszem mégsem. Köszönöm. Krisztine barátnője elégedetten nyugtázta, hogy nem fog az utcán szembejönni ruhája. Az eladónő meglepődve hallgatta a nem várt választ, majd ennyit szólt: — Sajnálom, asszonyom, már csak azért is, mert ez idáig mind a 15 darabot eladtam ezen az egyen kívül, és mindegyik vevőmön láttam, de úgy állt rajtuk, hogy az már szinte a modell megcsúfolása volt. Magán viszont, asszonyom, a ruha kiadta végre azt a fazont, amire a divattervezők gondoltak. Kovács Pál, Békéscsaba SL> ф сД» «IN «г'-' 2. folytatás — Jó napot kívánok! Mit parancsolnak, mit adhatok? — Köszönjük, csak azt a piros kosztümöt szeretnénk megnézni, ami a kirakatban van. — A, igen! Hölgyem, önnek remek ízlése van. Ez egy eredeti olasz modell, és ezt mintha magának tervezték volna. Szeretné felpróbálni? Azt hiszem, már ez az utolsó darabunk ebből a modellből. — Háát, ha lehetne, talán igen, felpróbálnám. Ezzel az eladónő odaadja Évának a ruhát, és 6 izgatottan viszi a próbafülkébe. Közben barátnőjével susmusol. — Te, ez biztos egy maszek butik, ezt a ruhát mi nem tudnánk egy fizetésből, ha-ha, fizetésből, segélyből kifizetni. Figyelted a nőt? Azt hittem, már a pénzed is elszedi. „Mintha magára tervezték volna!” — Közben már a próbafülkébe értek. — Tényleg! Nézd milyen gyönyörű, és ez a csipke itt a nyakán! — Figyelj! Mi ez a zaj? Úristen! Rablás?! Kintről: — Nyugi! Nyugalom! Senkinek nem lesz baja, csak maradjanak nyugodtan! A rablók fekete zsákokba dobálták a ruhákat. A két nő megrettenve lapított a próbafülkében. — Hé! Én kint hagytam a kabátomat! — Nem, Évikém, nem csak a kabátodat! Mikor bejöttem, a többi ruhádat is kitettem ide a székre, a fülke elé. — Hozd be gyorsan ! — Jó! Úristen! Nincs! Elvitték! — Elvitték?! És most mi lesz?! — Pszt! Elmentek! Éva és barátnője kimentek a fülkéből, az eladónő a pulton zokogott. Mikor meghallotta beszélgetésünket, fel se nézett, csak ezt mondta: — Sajnálom, hölgyeim. A kosztümöt, amit meg akartak venni, épp az imént rabolták el. Nézzenek be hozzánk a jövő héten. Talán lesz egy ugyanolyan. — Ó! Ezt igazán sajnálom! Pedig milyen szép darab volt! Talán a jövő héten! Viszlát! És Éva kitipegett a gyönyörű, piros, új olasz kosztümében az utcára. — Hát igen! Tudod mennyi ennek az ára? — Hm? — Kilencezer-nyolcszáz- nyolc forint! Ezt soha nem tudtam volna megvenni. A pénztárcám meg az elrabolt farmeremben maradt. Mindegy! Úgyis csak százötven forint volt benne. Bánfi Rita, Medgyesbodzás —Jv «IN «IN «IN 3.folytatás ... A szavakat tett követi. Belépnek az üzletbe. Almélkodva nézegetik a szebbnél szebb konfekciótermékeket. Nézelődnek úgy negyed órányit, mikor az egyik barátnő hirtelen megáll és megfogja barátnője karját, majd előre mutat. Az ott a férjed, ugye? A másik megfordul, majd döbbenten megszólal, igen 6 az, az én Gyuszim. Nézd, ugyanolyan kosztüm van a kezében, amit megcsodáltunk. Látod, nem felejtette el a szülinapomat. Mondja kipirult arccal. De az öröm nem tart sokáig, mert a próbafülkéből kilép egy vörös hajú hölgy, és felkiált. Jaj, Gyu- szikám, az még szebb, ami nálad van, azt vedd meg nekem! A két barátnő sarkon fordul és elhagyja az üzletet. Kívül megszólal az egyik. A te Gyuszid el van maradva, hiszen a vörös szín kiment a divatból. Na, na, nehogy a „Gyuszóka” újból évtizedekig imádja a vöröset. Tóth János, Körösladány
