Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-12 / 36. szám
1992. február 12., szerda SPORT Ф íkékés MEC.YEi hírlap s Újabb szenzáció az alpesieknél Újabb szenzációs végeredményt hozott a férfi alpesi síelők Val d’Isere-ben zajló viadala. A kombinációban ugyanis — amire senki sem számított — két, jószerével ismeretlen olasz versenyző révén kettős olasz siker született. A bajnok Josef Polig lett Martin előtt. A két magyar nem tudott beférni a legjobb harminc közé, Kőszáli 33. lett ösz- szetettben, Kristály Péter pedig 37. helyen végzett, de szép teljesítmény tőlük, hogy mindkétszer végigmentek a pályán. Az olimpia műsorán először szereplő női 7,5 kilométeres biatlon bajnoka Anfisza Rez- cova (Független Államok Közössége) lett. A 69 induló között a magyarok legjobbja Bereczky Brigitta volt, 61. helyre futott célba — jóval többet vártak tőle. Visszatérve a nagyobb érdeklődéssel kísért lesiklásra, tulajdonképpen egyesélyes maradt az összetett erőpróba kimenetele. A legtöbben előre fogadni mertek volna az összetett Világ Kupa-éllovasra, a svájci Paul Accolára, aki idén mind a három kombinációs VK-versenyt megnyerte, és Calgaryban ebben a számban bronzérmes lett. A lesiklás ötödik helye után azonban a hellének legnagyobb reménysége a műlesiklásban fatális hibát követett el. A jeges, rendkívül nehéz pályán kicsúszott, s noha kaput nem tévesztett, azzal, hogy „visszaekézett” a kapuk közé, csaknem nyolc mp-et vesztett, így elbúcsúzhatott érmes álmaitól. (Cseppet sem sportszerű módon a második futamban — látva esélytelenségét — komolytalanul versenyzett, a lesiklásban szokásos stílusban, egykedvűen kerülgette a kapukat, majd a célnak hátat fordítva csúszott át a képzeletbeli vonalon. Ezzel a „produkciójával” 21. lett.) Nála is rosszabbul járt a szám világbajnoka, az osztrák Stefan Eberharter, aki kiábrándítóan gyenge idényét igazolva az első futamban esett a kapuk áldozatává. A nehéz viszonyokra jellemző egyébként, hogy az 55 induló közül 13 elvérzett. Accola és Eberharter hibájával az osztrák Hubert Strolz előtt nyílt soha vissza nem térő lehetőség. Az olimpiai címvédőnek már csak végig kellett volna mennie az erős havazásban megrendezett második futamban a pályán, miután az első szakaszt magabiztosan nyerte, ám öt kapuval a cél előtt, szinte karnyújtásnyira az aranyéremtől, kisodródott és kiesett. Pedig Strolz lehetett volna minden ALBERTVILLE 92, idők első férfi alpesi síelője, aki megvédi olimpiai címét! A favoritok „elszálltak”, így teljességgel váratlan végeredmény született. Az az olasz Josef Polig szerezte meg az aranyérmet, aki a lesiklásban a hatodik, a műlesiklásban pedig az ötödik lett, s aki alig akarta elhinni a történteket: — Csípjenek meg, mert még most sem hiszem el, hogy bajnok vagyok. Ilyen eredményre nem is gondolhattam, nem is remélhettem ezt. Hihetetlen ez a győzelem. Totótippjeink a 7. hét szelvényeihez. 1. Bari—Verona 1 x 2. Cagliari—Foggia x 1 3. Cremonese—Parma x2 4. Fiorentina—Milan x2 5. Genoa—Roma x 6. Internazionale—Sampdoria 1 7. Juventus—Atalanta 1 8. Lazio—Ascoli 1 9. Napoli—Torino 1 x 10. Ancona—Pisa 1 11. Bologna—Brescia lx 12. Lecce—Cesena x 13. Udinese—Lucchese 1 x +1 mérkőzés: 14. Palermo—Casertana 1 Nevezés a hét végéig Farsang Kupa Orosházán л* Az orosházi polgár- mesteri hivatal kultu- rális osztálya Farsang Kupa teremi abdarúgó-tomát rendez február 29-én és március elsején. A kétnapos tornára a fenti címen nevezhetnek felnőtt csapatok február 14- éig, péntekig. A nevezési lapok személyesen is leadhatók a városháza II. emelet 9. sz. irodájában. A csapatokban csak olyan nem igazolt játékosok szerepelhetnek, akik legfeljebb megyei II. osztályban vagy annál alacsonyabb osztályú bajnokságban szerepelnek. Hömpölyög a Krabbe-ügy Bár ezekben a napokban a téli olimpia eseményei állnak a sportvilág érdeklődésének a középpontjában, mégis szinte állandóan érkeznek újabb és újabb hírek a Krabbe-ügyről. Mint ismeretes, Katrin Krabbe, a németek kétszeres világbajnok futónője és két további versenyző, Grit Breuer és Silke Möller a januári dél-afrikai edzőtáborozáson doppingvizsgálaton esett át, s a szakértők szemében az eredmény nem volt „tiszta”. Végül is az első és a második teszt negatív eredményt hozott, mégis fennáll a manipuláció gyanúja, mert a szakértők szerint a vizsgálati anyag azonos személytől származhatott. A Német Atlétikai Szövetség nap mint nap foglalkozik a három sportoló doppingügyével, arra való tekintettel is, hogy a hónap végén Genovában fedettpályás Európa-bajnokság lesz. Helmut Meyer, a szövetség elnöke kedden úgy nyilatkozott a dpa munkatársának, hogy a hónap végéig, tehát az Eb kezdetéig minden, eddig még tisztázatlan kérdésre választ kapnak., flem lesz könnyű...” —jósolta a szövetség elsőszámú embere. A folyamatban lévő vizsgálattól függetlenül Krabbe és Breuer tagja a német válogatottnak, amely február 22-én Párizsban részt vesz hat nemzet együttesének a hagyományos versenyén. Arról viszont nem szól a dpa jelentése, hogy Möller miért nincs a válogatottban, valószínű, hogy nem sikerült bekerülnie a csapatba. Labdarúgó NB III. Alföld csoport A tavaszi idény sorsolása A Labdarúgó NB III Alföld csoportjának tavaszi sorsolását elkészítette a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség. Miként a legmagasabb osztályban, itt is március 8-án rendezik az első fordulót, s június 13-áig tart az idény. 16. forduló, március 8. 14.30 óra: Nagyszénás—Mezőtúr, Kecskeméti TE—Gyo- maendrőd, Fájsz—Makó, Hódmezővásárhely-—Kiskőrös, Kiskundorozsma—Ceglédi Honvéd, Gyula—Szigetszent- miklós, Csongrád—Dabas, Szegedi Dózsa—Orosházi MTK. 17. forduló, március 15. 14.30: Dabas—Szegedi Dózsa, Szigetszentmiklós—Csongrád, Ceglédi Honvéd—Gyula, Kiskőrös—Kiskundorozsma, Makó—Hódmezővásárhely, Gyomaendrőd—Fájsz, Mezőtúr—Kecskeméti TE, Orosházi MTK—Nagyszénás. 18. forduló, március 22. 15.00: Fájsz—Mezőtúr, Hódmezővásárhely—üyomaend- rőd, Kiskundorozsma—Makó, Gyula—Kiskőrös, Csongrád— Ceglédi Honvéd, Szegedi Dózsa—Szigetszentmiklós, Orosházi MTK—Dabas, Kecskeméti TE—Nagyszénás. 19. forduló, március 29. 16.00: Nagyszénás—Dabas, Szigetszentmiklós—Orosházi MTK, Ceglédi Honvéd—Szegedi Dózsa, Kiskőrös—Csongrád, Makó—Gyula, Gyomaendrőd—Kiskundorozsma, Mezőtúr—Hódmezővásárhely, Kecskeméti TE—Fájsz. 20. forduló, április 5.16.30: Kiskundorozsma—Mezőtúr, Gyula—Gyomaendrőd, Csongrád—Makó, Szegedi Dózsa— Kiskőrös, Orosházi MTK— Ceglédi Honvéd, Dabas—Szigetszentmiklós, Hódmezővásárhely—Kecskeméti TE, Fájsz—Nagyszénás. 21. forduló, április 12. 16.30: Nagyszénás—Szigetszentmiklós, Ceglédi Honvéd— Dabas, Kiskőrös—Orosházi MTK, Makó—Szegedi Dózsa, Gyomaendrőd—Csongrád, Mezőtúr—Gyula, Kecskeméti TE—Kiskundorozsma, Fájsz— Hódmezővásárhely. 22. forduló, április 19. 17.00: Csongrád—Mezőtúr, Szegedi Dózsa—Gyomaendrőd, Orosházi MTK—Makó, Dabas—Kiskőrös, Szigetszentmiklós—Ceglédi Honvéd, Kiskundorozsma—Fájsz, Gyula— Kecskeméti TE, Hódmezővásárhely—Nagyszénás. 23. forduló, április 26. 17.00: Nagyszénás—Ceglédi Honvéd, Kiskőrös—Szigetszentmiklós, Makó—Dabas, Gyomaendrőd—Orosházi MTK, Mezőtúr—Szegedi Dózsa, Kecskeméti TE—Csongrád, Fájsz—Gyula, Hódmezővásárhely—Kiskundorozsma. 24. forduló, május 3.17.00: Orosházi MTK—Mezőtúr, Dabas—Gyomaendrőd, Szigetszentmiklós—Makó, Ceglédi Honvéd—Kiskőrös, Gyula— Hódmezővásárhely, Csongrád—Fájsz, Szegedi Dózsa— Kecskeméti TE, Kiskundorozsma—Nagyszénás. 25. forduló, május 10.17.00: Nagyszénás—Kiskőrös, Makó—Ceglédi Honvéd, Gyomaendrőd—Szigetszentmiklós, Mezőtúr—Dabas, Kecskeméti TE—Orosházi MTK, Fájsz— Szegedi Dózsa, Hódmezővásárhely—Csongrád, Kiskundorozsma—Gyula. 26. forduló, május 17.17.00: Szigetszentmiklós—Mezőtúr, Ceglédi Honvéd—Gyomaendrőd, Kiskőrös-—Makó, Csongrád—Kiskundorozsma, Szegedi Dózsa—Hódmezővásárhely, Orosházi MTK—Fájsz, Dabas—Kecskeméti TE, Gyula— Nagyszénás. 27. forduló, május 24.17.00: Nagyszénás—Makó, Gyomaendrőd—Kiskőrös, Mezőtúr—Ceglédi Honvéd, Kecskeméti TE—Szigetszentmiklós, Fájsz—Dabas, Hódmezővásárhely—Orosházi MTK, Kiskundorozsma—Szegedi Dózsa, Gyula—Csongrád. 28. forduló, május 31.17.00: Kiskőrös—Mezőtúr, Makó— Gyomaendrőd, Szegedi Dózsa—Gyula, Orosházi MTK— Kiskundorozsma, Dabas— Hódmezővásárhely, Szigetszentmiklós—Fájsz, Ceglédi Honvéd—Kecskeméti TE, Csongrád—Nagyszénás. 29. fordulójúnius 7.17.00: Nagyszénás—Gyomaendrőd, Mezőtúr—Makó, Kecskeméti TE—Kiskőrös, Fájsz—Ceglédi Honvéd, Hódmezővásárhely— Szigetszentmiklós, Kiskundorozsma—Dabas, Gyula—Orosházi MTK, Csongrád—Szegedi Dózsa. 30. forduló, június 13. 17.00: Gyomaendrőd—Mezőtúr, Orosházi MTK—Csongrád, Dabas—Gyula, Szigetszentmiklós—Kiskundorozsma, Ceglédi Honvéd—Hódmezővásárhely, Kiskőrös—Fájsz, Makó—Kecskeméti TE, Szegedi Dózsa—Nagyszénás. A Ceglédi Honvéd, a Gyomaendrőd, a Szegedi Dózsa, a Szigetszentmiklós és a Mezőtúr a sorsolásban megadott időpontban szombaton rendezi mérkőzéseit. Az utolsó három fordulót egységesen, a sorsolásban megadott időpontban kell lejátszani. Lapunk holnapi, csütörtöki számában közöljük a megyei labdarúgóbajnokság tavaszi szezonjának menetrendjét. A nagyszénásiak hazai környezetben elbántak a gyulaiakkal. A 3—0-as vereség után a fürdővárosiak vajon mire lesznek képesek a visszavágón Fotó: Gál Edit Pályázat! Sportcsarnoknévadó Ötletadó pályázatot írt ki a békéscsabai városi sport- csarnok, vagyis olvasóinkat arra kéri: legyen Ön az intézmény névadója! Bárki pályázhat érdekes, eredeti ötletekkel: a város, a megye híres szülötteinek nevével — akik a sport vagy a kultúra terén váltak ismertté — vagy a tájhoz, a városhoz kötődő elnevezéssel. Több azonos pályázat esetében sorsolással döntenek. A győztes pályadíjat és szerzőjének nevét lapunk március 14-ei számában tesszük közzé. A győztes választhat: 5 ezer forintot nyerhet vagy kap egy egész esztendőre és minden eseményre érvényes bérletet a sportcsarnok rendezvényeire. Az ötleteket névvel és címmel ellátva február 29-éig kell eljuttatni a sportcsarnok szervezési osztályára, 5600 Békéscsaba, Gyulai út. Sok volt a „kapok” Békéscsabai Előre FC—Csongrád 2—0 (2—0) Cement- és szénakció! Tavalyi árnál olcsóbb magyar cement, 450 Ft/q áfával. A megye területén 30 q felett díjtalan házhoz szállítás. AMÍG A KÉSZLET TART! Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, Bessenyei u., 100 néző. V.: Kokavecz. Békéscsaba: Baji — Mracskó, Usmajev, Szenti (Tardi), Ottlakán — Belvon, Kurucz, Csató, Manaila — Gricajuk, Miklva. Edző: Pásztor József. Csongrád: Palatinusz (Janiga) — Tóth, Kálmán, Korom, Kiri — Kocsis (Püködi), Farkas, Gábor (Vikor), Kolonyi — Túri (Rácz), Fórizs. Edző: Fehér László. A két csapat találkozója jó háromnegyedórás késéssel kezdődött — technikai okok miatt. Már a 13. percben Szentibe kíméletlenül beleszálltak, le is kellett cserélni. Ez is arra utalt, hogy a vendégek ezen a napon főleg a rugdosódással foglalkoznak majd. Ugyanis ezután Gricajuk, majd Manaila bánta a hasonló belépőket. A békéscsabaiak viszont megkönnyítették a vendégek dolgát azzal, hogy meglehetősen pontatlanul játszottak. G.: Manaila a 13., a 38. p. Jó: Manaila, Kurucz, Usmajev, ill. Korom, Kálmán. (gyurkó) Egy „soron kívüli” mérkőzést rendeznek a héten: a hazánkban tartózkodó román első ligás és ott 5. helyen álló Gloria Sport SA Bistrita lép pályára a Békéscsabai Előre FC vendégeként. A tálkozót február 13-án, csütörtökön 14.30 órai kezdettel játsszák a Bessenyei utcai pályán. Sóder (dunai) 1100 Ft/m3 Békéscsabán díjtalan házhoz szállítás. Fenyő fűrészáru: 16 500 Ft-tól 22 000 Ft-ig áfával. Szovjet pala reklámáron. Tatai brikett 764 Ft/q. Dorogi brikett 740 Ft/q. Biobrikett 670 Ft/q. Pécsi iszap 370 Ft/q. Importszén 650 Ft/q. 30 q felett díjtalan házhoz szállítás a megye területén. Új tüzelő- és építőanyag-kereskedés. Békéscsaba, Berényi út 140. (a fénysorompótól 50 m-re). Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7—17 óráig, szombaton 7—13 óráig. Telefon/telefax: (66) 24-454. Borbély Gáborné tüzelő- és építőanyag-kereskedő Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr.Serédi János ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66)27-844; főszerkesztő: (66) 26-057; telefax: (66)21-401; kiadó: (66) 26-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, egy évre 2940 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068