Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-08-09 / 33. szám
EXKLUZÍV 1992. február 8-9., szombat-vasárnap Romániai választások Az elrontott polgármester-jelöltség Vallomások két esztendő küzdelmeiről Király István az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének alelnöke. 1947-ben született, mérnöki diplomát szerzett, egy vállalat gyártásvezetőjeként dolgozott, közben 1984-ig Káli István néven négy prózakötete jelent meg. A „fordulat” óta kifejtett munkájára, szerepére, a jelenlegi helyzet általa tett értékelésére, a szerinte még létező jövőbeli kilátásokra a későbbiekben visszatérünk. Most, két nappal a romániai helyhatósági választások előtt beszélgetésünknek azt a részét idézem fel, amelyben Király István elmeséli, hogyan „fricskázták” ki őt a marosvásárhelyi polgármester-jelöltek listájáról. A nemzetközi visszhangot keltett ügyet így vezette be a „szenvedő alany”: — Eredetileg öt-hat jelöltje volt az RMDSZ-nek, ezekből alaposabb értékelések után maradt kettő, és maradtam én tartalékban, aki eleinte nem akartam elfogadni ezt a jelölést, mert ilyen jellegű ambícióim soha nem voltak. Nekünk állandó párbeszédünk volt a román demokratikus pártokkal, és a helyhatósági választásokra létrehoztunk egy konvenciót, melynek lényege, hogy a közösen állított jelöltet mindannyiunk (RMDSZ, Nemzeti Parasztpárt, Nemzeti Liberális Párt, Polgári Szövetség és a Román Szociáldemokrata Párt—ez utóbbi végül kilépett a konvencióból) támogatja. Az RMDSZ előbb Рокоту Lászlót jelölte; róla tudni kell, hogy az ökológus mozgalom tagja, és sajnos az ökológus mozgalom országos szinten aláírt egy kartát a Nemzeti Megmentési Fronttal, emiatt nagy volt vele szemben a visszafogottság a demokratikus konvenció részéről. Azt mondták, nem értik, hogy az RMDSZ miért hoz egy ilyen embert polgármester-jelöltnek, amikor olyan emberük van, mint Király István, aki szerintük érti és érzi ennek a városnak az életét. Na, erre a kollégák meggyőztek, hogy próbáljuk meg, én elvállaltam azzal a feltétellel, hogy ha a konvenció jelöltjeként indulok, vagyis, ha mindenik elfogad. Végül is mint személyt elfogadtak volna, de az ellenérvük ez volt: nem tudják elképzelni, hogy Marosvásárhelynek magyar polgármestere legyen, hisz ez bármilyen intézkedést hozna, ha nem tetszik valamelyik politikai csoportosulásnak, akkor mindig az etnikai érvet fordítják ellene ürügyként. Komolytalan vádaskodások Akkor döntöttek úgy, hogy a konvenció* két jelöltet indít: egyet az RMDSZ, egyet pedig a román ellenzék. Az RMDSZ jelöltjének megállapításakor azt mondtam, ha az elnökség engem tart rátermettebbnek, akkor a közösség rámuta- tása elől nem lehet félreállni. Рокоту egy szavazatot kapott, a többit én... Lélekben készültem hát a polgármester-jelöltségre, mert tudtam, hogy itt komoly megmérettetés lesz. Ahogy telt az idő, mindinkább éreztem, hogy van esélyem, hiszen régi román kollégáim is jelezték, hogy nagyon örülnek a jelöltetésemnek, és rám szavaznak. Hogy ebben mennyi volt az őszinteség, azt most már soha megtudni nem fogom... Nyilánvaló volt, hogy valami készül, mert nagy nyüzsgés indult meg, próbálták egy frontba tömöríteni a román pártokat, ebbe a „Szent Vatra Romaneasca Szövetségbe” meghívták valamennyi román pártot. A nemzeti liberálisok el sem mentek, a szociáldemokraták elmentek, de nem vettek részt, a parasztpártiak, amikor megtudták miről van szó, felálltak és kimentek... A mostani hatalomnak birtokában van minden statisztikai adat, tehát előre láthatták a választás kimenetelét, ezért arra volt szükség, hogy egy népszerű magyar ember ne lehessen jelölt. És ekkor elindították a lavinát. Három szervezet adott be óvást ellenem: a Tartalékos Tisztek Egyesülete, a Háborús Veteránok Egyesülete és az Észak-Nyugat-Erdélyből 1940—44 között Elüldözött Románok Szövetsége. Az első jogtalanság az volt, hogy nem politikai szervezetek nem adhattak volna be óvást, ezért az első tárgyaláson a bírónő ezt az óvást átalakította magánszemélyek óvásává. Hát ott egy csomó olyan dologgal vádolnak, mint hogy huligánbanda élén betörtem 1989. december 22-én a tanácshoz, feltörtem a szekrényeket, és mit tudom én milyen katonai relikviákat vittem el; hogy 1990. március 20-án a tribünről izgató beszédben arra szólítottam fel a magyarokat, hogy fegyverkezzenek fel, és öljék meg a románokat; hogy néhány idegen magyar élén elfoglaltam a kenyérgyárat, és kényszerítettem a magyarokat, hogy sztrájkoljanak, hogy a román lakosság ne jusson kenyérhez; megszentségtelenítettem a román zászlót..., szóval ezek voltak a vádak. Éreztem, itt valami súlyos dolog készül, az első tárgyalási napon nem volt lehetőségem ügyvédet fogadni... — Hogyhogy?... — Nem tudtam. Én azt hittem, tiszteletben tartják a törvényt, és akkor nem lett volna szükségem védőügyvédre, mert egyik vádpont sem illeszkedett be abba, amit a hetvenes számú választási törvény előír arra, hogy milyen alapon lehet megóvni a jelölteket. Kértem, vessék el ezeket a vádakat, hiszen nem illeszkednek be a törvénybe, a bíróság mégis helyt adott nekik, és másnapra újra tárgyalást tűzött ki a tanúk kihallgatásával. Én arra készültem a tanúimmal és a védőügyvéddel, hogy bizonyítsuk a vádpontok valótlanságát. Az első két tanúm két román volt, akik nyilvánvalóan bizonyították, hogy nem voltam soha románellenes. Nem is lehettem, hiszen a feleségem félromán, de én ebből nem akartam soha semmilyen politikai tőkét kovácsolni. Hát ezen az ötórás tárgyaláson kígyót-békát rám mondtak. Frunda György, aki parlamenti képviselő, hazajött Bukarestből, ő volt a védőügyvédem, remekül végezte a dolgát, mert megértette, hogy nem rólam van szó, hanem egy ügyről, elvekről. Mindkét oldalról öt-öt tanút hallgattak meg, a mi első két tanúnk után következő háromnak a vád már nem is tett fel kérdéseket, annyira nyilvánvaló volt a vádak hamissága. A másik-oldalon szereplő tanúk hamis tanúskodása szinte ordított. Azt hiszem, örök életemben tiszta maradok ebből a szempontból, hisz a „kenyérgyári sztrájkot” az egyik szerint reggel kilenckor „szerveztem”, a másik szerint délben egy és két óra között, a harmadik pedig délután három és fél öt között „látott”... Ilyen ez a politikai harc —Ilyen aktív voltál?... —- Igen, nagyon aktív voltam szerintük. Érdekes, azt is én „találtam ki”, hogy „sóval teli zacskókat osztogattam a magyaroknak, hogy dobálják a románok szemébe”. Annyira nyilvánvaló volt a vád alaptalansága, hogy az ügyésznő (akit állítólag azért tettek oda, hogy „ellensúlyozza a bírónő állítólagos objektivitását”, lévén ez az ügyésznő a Vatra fő szervezője a törvényszéken) kénytelenkelletlen kijelentette, hogy 6, az ügyész, mint a jog képviselője ebben az esetben kéri az óvások elutasítását és a törvény alkalmazását. Visszavonultak döntéshozatalra. Közben ketten a feljelentőim közül „titkos magánbeszélgetést” kezdeményeztek velem. Vasila T. Suciu nevű tartalékos rendőr ezredes egy alja ember, aki a tárgyaláson kijelentette, hogy „nekünk semmi bajunk nincs Király úrral, csak azt akarjuk, hogy a város polgár- mestere egy tiszta ember legyen”, az ítélethozatalra várva odajött hozzám és a következőket suttogta: „Király úr, én sok sikert kívánok önnek, és telkemből kérem, hogy legyen az első magyar, aki egy román segítségére siet, amikor azt egy másik magyar megtámadja”. A másik feljelentőm, loan Judea tartalékos ezredes, aki annak idején a Nemzeti Megmentési Front Maros megyei elnöke volt, és eléggé el nem ítélhető szerepet játszott Sütő András bántalmazásában, ezt mondta mosolyogva nekem az ítélethirdetés előtt: „Te Király, barátocskám, hát ilyen ez a politikai harc, próbálkoztunk mi is...” Hát a döntés csak másnap reggel született meg: az óvásnak helyt adtak, törölnek a listáról, a döntés jogerős és végrehajtandó. De az indoklás nem született meg csak másnap délben („nagyon jól meg kell indokolni...”). A további harcra az egyedüli lehetőség az volt, hogy Románia főügyésze az én nevemben fellebbez a törvényszéki döntés ellen. Nem igazán lelkesedett a gondolatért, de végül is ő a törvény fő képviselője az országban, és be kellett látnia, hogy ebben az esetben választania kell: vagy a törvényt védi, vagy pedig helyt ad egy törvénytelenségnek, és akkor láncban jöhet a többi. Végül is fellebbezett, még aznap délután kitűzték a megyei törvényszéken az ügy újratárgyalását, először két bíró jelenlétében. Visszavonultak döntésre. Döntés nem született, mert menet közben kiderítették, hogy az ilyen, a főügyész által beadott fellebbezések letárgyalásakor nem elég két bíró, hanem három kell, és akkor három bíró jelenlétében ismét újra tárgyalták az ügyet, ismét visszavonultak döntéshozatalra, és úgy döntöttek, hogy helyt adnak az óvásnak. Gyakorlatilag ettől a pillanattól kezdve az ellentét már nem az RMDSZ és a marosvásárhelyi törvényszék szintjén van, hanem az ország igazságszolgáltatása és a marosvásárhelyi törvényszék között. Ha én főügyész lennék, nem törődnék bele egykettőre, hogy kétségbe vonják jogi ismereteimet mindenféle bírócskák. Érdekességként említeném, hogy az egyik román tanúm, aki a Román Nemzeti Egységpárt tagja, biztosított arról, hogy a tárgyaláson a bírónő objektív lesz, és ha a vád képviselői nem tudnak írásos bizonyítékokkal szolgálni a vád alátámasztására, akkor nem kétséges, hogy elvetik az ellenem benyújtott óvást. Tehát ez a politikai erő mintha hajlott volna arra, hogy ebben az esetben ne történjen jogtiprás, csak megfélemlítés, megszorongatás. De úgy tűnik, menet közben belépett egy másik erő, amelyik ezt az egészet hátulról irányítja. Most egészen nyilvánvaló, hogy ebben az országban két fontos erő maradt változatlanul: a hadsereg és a törvénykezés. Ezeknek pedig teljesen nyilvánvalóak a magyarokkal szembeni érzelmeik. A helyi Nemzeti Megmentési Frontot országos szinten támadták, amiért szövetkezett a legszélsőségesebb pártokkal (Szocialista Munkapárt, Nagy Románia Párt) csak azért, hogy ne legyen magyar polgármester Marosvásárhelyen, akkor a front országos vezetése támadta a helyi vezetőket. Ugyanezzel védekeztek: a frontnak is az az érdeke, hogy itt román polgármester legyen. Itt senki nem vállalja a nyílt politikai megmérettetést, az ellenfelet nem szabad a politikai harctérre engedni, ha az nyerni tudna. Ez a lényeg. —Eldöntött tény, hogy nem indulhatsz a helyhatósági választásokon? — Igen. —Ez azt jelenti, hogy nem lesz magyar jelölt? — Gondoltunk az óvás lehetőségére, és Рокоту László független jelöltként indult a mi biztatásunkra azért, hogy ha az RMDSZ jelöltjét kifricskázzák a listáról, akkor maradjon egy magyar jelölt is. A választási törvény értelmében nincs lehetősége az RMDSZ-nek jelöltet állítani, hiszen január 9-éig lehetett leadni a jelöltek névsorát, tíz napot adott a törvény az óvások benyújtására, három napot az óvások letárgyalására, egy napot az ítélethirdetésekre, és január 25-én, azaz tegnap le kellett tenni a végleges listát ahhoz, hogy a szavazólapokat sokszorosítani tudják. —A városban most fele-fele arányban vannak magyarok és románok? — Mi is azt hittük, de valamit tud az ellenfelünk, amit mi nem tudunk. Ugyanis amikor összehívták a társaságot erre a nagy román összeborulásra, akkor ott hangsúlyozottan kimondták, hogy magyarveszély van Marosvásárhelyen... Ide kívánkozik az, amit még 1985-ben, egy autóbuszon utazva hallottam Ciontea úr, akkor még rajztanár, ma vatrás szenátor szájából, amint odaszólt valakinek: „Szatmár a miénk, Nagyvárad már a miénk, Kolozsvár rég a miénk, és most következik Marosvásárhely”... 1989 decemberében, a fordulat napján egy kisgyermek egy papírt adott a kezembe, hogy „Né, bácsi, most dobták ki az ablakon, tessék megnézni, mi ez!” Hát ez volt az akkori megyei első titkárnak, Ungur elvtársnak egy bizonyos, Ceausescuhoz küldött jegyzéke, melyben kéri 7600 új munkahely létrehozását Marosvásárhelyen, mert még 22 ezer 800 románra lenne szükség ahhoz, hogy túlsúlyban legyenek a városban... Gyakorlatilag erre megy ki a játék. Majd a katonák... Mivel a választásokra nem sikerült összehozni ezt a teljes román egységet, a Román Nemzeti Egységpárt helyi vezetése kihallgatást kért az államelnöktől, s ennek egyik témájáról tudomást szereztünk: túl sok a magyar Vásárhelyen... Úgy tűnik, már kezükben van a népszámlálásnak egy részleges eredménye. Olyan információ érkezett, hogy a nagy kétség- beesés amiatt van, hogy Marosvásárhelyen a választópolgároknak még mindig 57 százaléka vallotta magát magyarnak, ebben természetesen benne van a cigányság jó része is, a magyar érzelmű cigányoké, akik nemzetiségnek a cigányt íratták be, de anyanyelvűknek a magyart. Emiatt volt ez a nagy megbolydulás, és valószínű ennek a részleges népszámlálási eredménynek estem én is áldozatául. Mert ha megtetézzük ezt a részeredményt azzal, hogy nem voltam népszerűtlen román körökben sem, nem kétséges, hogy lett volna esélyem. —Állítólag 6 ezer katona ide vezénylésével a mérleg nyelvét „helyre tudnák billenteni”. — Igen, szó volt róla, hogy ez az a létszám, ami számukra megoldaná a kérdést, de Marosvásárhelyen négy választókörzet van, ebből egy a katonáké. Megvannak az 1990. május 20-ai választási eredmények, az akkori népszavazáskor az első menetben 1270, a másodikban 1470 katona szavazott Marosvásárhelyen, tehát ez a két adat mérvadó. Tehát itt van egy szálka már a testben, ami azt bizonyítja, hogy ebben az országban igazán demokratikus választásokat tartani nem lehet, mert nincs esély arra, hogy az emberek politikai harcban meg- méretkezzenek. Ha még közbejön egy nyilvánvaló választási csalás, ilyen például, hogy katonaságot átcsoportosítanak, akkor félő, hogy azok ellen, akik a hatalmukat meg tudnák tartani, komoly intézkedéseket foganatosítanak. —Ha azok a vádak, amelyeket ellened felhoztak, igazak, akkor téged büntetőjo- gilag felelősségre lehetne vonni, és akkor téged be kellene zárjanak a börtönbe. Nem? — De igen. Egy picit izgulok is, mert ha ezeket a vádakat „bebizonyítják”, hát én öt éven alul nem úszom meg. De érdekes módon a vád ügyvédje is kijelentette, hogy „nincsen semmi probléma, Király úr különben egy derék ember, tanácstag nagyon is lehet, hasznos tagja lehet a társadalomnak is, szakmai hozzáértésével segítheti Marosvásárhelyt, csak éppen polgármester nem lehet, mert semmi garancia rá, hogy tudna pártatlanul vezetni”. Én vagyok-e vagy egy rossz sakkbábu? —Nem viselt meg ez a hercehurca? — Egyetlen pillanatig roppantam meg, péntek este a főügyészi fellebbezés második letárgyalása után, ítélethirdetés előtt, mert azért ott nem volt kellemes, amikor a fülembe sziszegték, hogy „te marha” és közbekiabálták, hogy „nem szégyelled magad”, csak a „holttestemen keresztül”, s ilyeneket... Nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy most mi is vagyok én tulajdonképpen? Én vagyok-e vagy egy rossz sakkbábu, egy paraszt, aki esetleg ott áll, hogy királynővé váltsák, de valaki lesepri a tábláról, nem a játék szabályai szerint: és mi lesz, hogyha nemcsak lesepernek a tábláról, hanem bedobnak a szemétbe, és valahol egy kukában elrothadok, immár nem mint sakkfigura, hanem mint egy darab fa?... Egy picit megroppantam... Hát a hitem olyan, amilyen, és akkor azt mondtam magamban, csak az nem történhet meg velem, ami ellen erőm lesz védekezni. És attól a pillanattól kezdve helyrejöttem. Negyedóra múlva már 800 ember előtt, a mohiban megjelent választópolgárok előtt a legderűsebben beszéltem. Csodálkoztam is magamon, hogy megtudtam az ítéletet, és negyedóra múlva képes voltam megnevettetni nyolcszáz embert. Ez egy választási gyűlés volt... — Ami már teljesen értelmetlenné vált... — Igen, nem volt semmi értelme, de az emberek vártak, ott ültek szorongva, várták a bírósági döntést. És jöttem, és közöltem velük, és fel tudtam oldani a hangulatukat. —Es nem uszítottad őket... — Abszolút nem. Úgy mentek haza, mintha győztünk volna. Tudtam, hogy már egész nap mozgolódás van a városban, és ezt le kell csitítani. Nekünk nincs szükségünk másfajta harcra, mint a politikaira, nincs is másra esélyünk. Mert azt a felelősséget, amit sokan vaktában vállalnának, mert nem itt élnek, azt nem vállalhatjuk, hogy akár egyetlen csepp vér is a lelkünket nyomja. A folytatás: Románia főügyésze újabb rendkívüli fellebbezést nyújtott be Király István polgármester-jelöltsége ügyében. Az ügyet Románia Legfelsőbb Bírósága újratárgyalta. Az óvást elvetették, azonban Király István mégsem indulhat a helyhatósági választásokon, mert időközben kifutottak abból az időből, amíg viszszaírhatták volna a jelöltlistára. Ily módon nem érheti szó a ház elejét, hisz Királynak „igazságot szolgáltattak”. De a „kecske is jóllakott”, az RMDSZ-nek Marosvásárhelyen nincs jelöltje. És még egy adalék: a választások idejére szakmai továbbképző tanfolyamot szerveztek Marosvásárhelyen a más vidékeken állomásozó katonák részére. Molnár H. Lajos Jó két éve volt Romániában a fordulat. Fordulat, másnak aligha nevezhető, bár az új vezetés (a diktatúra utáni új diktatúra?) előszeretettel emleget revolúciót. Kétségtelen, Temesváron forradalminak lehetett minősíteni a megmozdulást, csakhogy—és ezt nagyon sokan mondják odaát is—ezt a forradalmat ellopták. Javarészt a régi nómenklatúrához tartozó, hamis demokraták ragadták kezükbe a hatalmat, új eszméket hazudtak a népnek. A többpártrendszer csupán színjátéknak tűnik, hisz az első választásokat minden jel szerint manipulálták, az ellenzéket gátolják megnyilvánulásaiban, ha kell, bányászokkal veretik meg sorozatosan. Az életszínvonal rohamosan romlik, jóformán semmit nem tesz a személyi érvényesülésre összpontosító vezetés a gazdasági katasztrófából való kilábalás érdekében. Egy kormány bukott, bukóban a másik, a következő is. A helyzet minket különösen azért aggaszt, mert — mérsékelt becslések szerint is — vagy két és fél millió magyar él a keleti határainkon túli Kárpát-kanyarban. Az ö sorsuk még elviselhetetlenebb román polgártársaiknál, mivel az addig szőnyeg alá söpört nacionalizmus, konkrétabban a magyarellenesség féktelen tombolását hozta el az a bizonyos fordulat. Csírájában elfojtották az autonómiára törekvés gondolatát, és sajnos, úgy hírlik, ebben az RMDSZ is túlzottan megalkuvó szerepet játszott. A helyhatósági választásokat többször elhalasztották. Sejthető a halogatás, a berzenkedés oka: a többségében magyarok által lakott városokban, településeken elkerülhetetlen, hogy magyar legyen a polgármester. Szállingóztak immár a hírek arról is, hogy a végül is február 9-ére kiírt helyhatósági választásokat elég szemérmetlenül manipulálják, a magyar jelölteket igyekeznek befeketíteni, ahol lehet (főleg a „kulcsfontosságú helyeken”) töröltetni a listákról. Interjút készítettem Király Istvánnal, aki az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének alelnöke, és akit — ennek már nemzetközi híre van — botrányos per kíséretében töröltettek a polgármesterjelöltek listájáról.
