Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-24 / 46. szám
A Centrál homlokzata Szerkesztő: Ménesi György. Telefon: Battonya,310 Költségvetés Holnap, február 25-én 16 órai kezdettel tartja soron következő ülését Mezőhegyes város képvi- selő-testülete, a városháza házasságkötő termében. A városatyák ezúttal második fordulóban tárgyalják az idei költségvetést. A továbbiakban az 1991-es év zárszámadása, illetve különböző bejelentések kerülnek napirendre. Az ülés nyilvános, az érdeklődő polgárokat szeretettel várják. Halló, majoriak! Az önkormányzat négy majorban (a 6-osban, a 21-esben, a 73-asban és a 81-esben) kíván a közeljövőben nyilvános távbeszélőállomást létesíteni. A beruházás pénzügyi fedezetét a város 1992. évi költségvetéséből biztosítják. Ennyire futotta Az elmúlt évben a város kép- viselő-testülete összesen 6 millió 367 ezer forint támogatást nyújtott húsz különböző szervezetnek. A támogatottak között szerepel többek között a sportegyesület 1 millió 150 ezer forinttal, a református egyház és a V-Modell Kft. 500-500 ezer forinttal. A „szerencsés” 20 közül 11 szervezetnek lényegesen kevesebb pénzzel kellett beérnie: ők 12 ezer forinttól 72 ezer forintig terjedő összeget kaptak. Út, útalapok Az idén a Petőfi és a Dózsa utcában, a ruházati bolt előtt, valamint a 47-es majorban építenek utat, illetve útalapot Mezőhegyesen. A ruházati bolt előtti szakaszt még ebben az évben ellátják záróréteggel, a másik három esetben csak az útalapokat fogják zz idén elkészíteni. Javuló ellátás A 73-as majorban várhatóan javulni fog a lakosság alapvető élelmiszerrel való ellátása. Ennek érdekében a képviselő-testület 40 ezer forint támogatásban részesítette Deszpot Istvánná Marois Júlia magánvállalkozót, aki a 73-as majorban folytat kiskereskedői tevékenységet. Kell a csörgőóra Naponta 25 diák jár be Mezőhegyesről a makói középiskolákba. Az önkormányzat arra kérte a Körös Volán illetékeseit, hogy a Gyula és Szeged között közlekedő, 7 óra 35 perckor induló járatot legalább egy negyedórával korábban indítsák, hogy a diákoknak ne kelljen egy másik, igen korai járattal utazniuk. A kérést a Volán nem tudta teljesíteni, mert „a járat korábbi indítása esetén két megyét illetően megváltoznának a csatlakozási pontok”. Már külföldre is? Mezőhegyes nem tudja anyagilag támogatni a felvidéki Selmecbánya műemlékeinek felújítását. A képviselő-testület elismerésre méltónak tartja a Szlovákiához tartozó város erőfeszítéseit, de megjegyzi, hogy jelenleg a mezőhegyesi műemlékek megóvására sincs elegendő pénze a városnak. MEZŐHEGYES ÉS KÖRNYÉKE 1992. február 24., hétfő „Ha a háza árát ideadja...” Egyik kórházunk hirdető- tábláján különös szórólapot láttam: Palacsik Béláné, Mezőhegyes, Komlós u. 14. szám alatti lakos idős korúaknak ígér teljes ellátást életük végéig. „Nyugdíját is megtarthatja, ha a háza árát majd ideadja” — olvasom. Felkerestem Palacsiknét. A férjével együtt készségesen végigkalauzoltak a családi házukhoz épített öregek otthonán. Öt szoba, közös helyiségek, télikert, vadonatúj minden, de látszik, hogy az építkezés lendülete valami miatt megtört. A családi ház halijában ültünk le beszélgetni. — A férjem korábban kórházi beteghordóként dolgozott, gyakran került kapcsolatba idős emberekkel — kezdi Palacsik - né. — Szeret velük foglalkozni, egykettőre kitalálja a kívánságukat is. Évekkel ezelőtt a vonaton megismerkedett egy idős bácsival, addig-addig beszélgettek, hogy az utazás végén megszületett az egyezség: Feri bácsi hozzánk költözött, mi vállaltuk a gondozását. Ennek március 8-án lesz négy éve. Időközben jött az ötlet, hogy Feri bácsi mellett még több idős embert is el tudnánk tartani. — Ezért építettük meg a házunk folytatásaként az új épületet — veszi át a szót Palacsik úr. — A földszinten öt szoba van, ezek egy-, illetve kétágyasak. Az emeleti részben még ugyanennyit ki tudnánk alakítani. Lent és fent összesen 16 személynek lenne helye. Teljes ellátást nyújtanánk nekik, beleértve az állandó orvosi felügyeletet is. — Miért a feltételes mód? Nincsenek jelentkezők? — Jelentkezők lennének, de nem szabad elfelejteni, hogy ez egy magánvállalkozás lesz, állami támogatás nélkül. Következésképpen a hozzánk beköltözőknek számításaink szerint legalább 300 ezer forinttal vagy ennek megfelelő értékkel, ingatlannal kell rendelkezniök. Szegeden és Debrecenben létezik hasonló állami konstrukció: ezeken a helyeken 800 ezer forintot kell a jelentkezőknek alapítványi célra befizetniük. Mi csak 300 ezret kérünk, de van egyéb kikötésünk is: a gondozásra szoruló személynek szellemileg épnek kell lennie, és lehetőleg gyermektelennek. Ennek az utóbbinak a magyarázatát a keserű gyakorlati tapasztalatok adják: a temetés után az olyan örökös is tartja a markát, aki korábban ajtót sem nyitott a hozzátartozójára. — Tegyük fel, hogy ennek a cikknek a hatására lesznek érdeklődők. Mondjuk, egyikőjük- nek van egy300 ezer forintot érő kis háza Szarvason. — Ennek mi is örülnénk. Az idős bácsi vagy néni beköltözhetne hozzánk egy hónap próbaidőre. Kölcsönös megelégedettség esetén véglegesen vállalnánk a gondozását. Ekkor kérnénk, hogy a házát bocsássa áruba, s az érte kapott pénzzel járuljon hozzá az otthon fenntartásához, bővítéséhez. — Tehát a beköltözők pénzéből kívánják befejezni az építkezést? — így terveztük, sajnos, ez még nem jött össze. Éppen a hiányzó pénz miatt fogtunk egy másik vállalkozásba. Temetkezési kellékeket, kegytárgyakat árusítunk, halottszállítást vállalunk. Hosszú távon ez már a most érettségiző fiunk üzlete lesz, én a feleségemmel megmaradok az öregek otthonánál. A beszélgetés végén Palacsi- kék meginvitálnak egyetlen lakójukhoz. A parányi szobában rend, tisztaság, patinás lakberendezési tárgyak. Formanek Ferenc műbútorasztalos volt, magával hozta legkedvesebb bútorait. — 1910-ben születtem Aradon — mondja. — A románok alatt vagonlakók lettünk Mezőhegyesen, itt gyerekeskedtem. Később elkerültem Battonyára, majd Hódmezővásárhelyen éltem le az életemet. A második feleségem halála után a vonaton találkoztam Palacsik úrral, 6 mondta, hogy költözzek hozzájuk. Nem bántam meg, nincs itt nekem semmi bajom. Sajnos, a szemem romlik, olvasni már nem nagyon szeretek, de a tévét még rendszeresen nézem. Búcsúzkodva Formanek Fe- renctől és a Palacsik házaspártól, a kapuban még megkérdezem, hogy mennyi pénzt hozott az idős műbútorasztalos ebbe a vállalkozásba. — Nincs ebben semmi titok — válaszol Palacsik úr. — Egymillió- nyolcszázezret. beáll a sorba! Tavaly a Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ magánvállalkozóknak bérbe adta a Centrál éttermet. Időközben a bérlő (állítólag dicstelenül) eltávozott, de tény, hogy első megjelenése óta zűrök vannak Mezőhegyesen a közétkeztetéssel. A Centrálban hol főznek, hol nem, újabban előfizetéses rendszerű étkeztetéssel próbálkoznak. A szemben lévő polgármesteri hivatal dolgozóinak a félórás ebédszünet kevés lett volna arra, hogy a cukorgyári étkezdében vagy a Hotel Nónius éttermében ebédeljenek. Ezért született az átmeneti megoldás: a hivatalnokok az általános iskolai diákotthon konyháján költik el ebédjüket. Képünkön Kassai Béla polgármester látható a gyermekek között. Két dudás egy csárdában? A hír meglepő: Mezőhegyesen újabb környezetvédelmi egyesület alapítását tervezi egy fiatalember, Kövesdi Sándor. A polgármesteri hivatalban a következő felvilágosítást kapom: — A régi egyesület elsősorban városvédelemmel foglalkozik, az új pedig természeti értékeink megőrzését tűzi ki célul. Ezek után felkerestem Kövesdi Sándort. Elöljáróban elmondta magáról, hogy tavaly végzett a helyi, szakmunkásképzőben, villanyszerelő. Ősszel rögtön beiratkozott a dolgozók esti gimnáziumának első osztályába. A törekvő fiatalembernek akkor még volt munkahelye, a mezőgazdasági kombinát alkalmazta az építőipari részlegben. Négy hónap letelte után azonban mennie kellett: a szerződését nem hosszabbították meg. — Jelenleg munkanélküli vagyok — mondja a 18. születésnapját ünneplő Kövesdi Sándor. — Kapom a pályakezdőknek járó segélyt, de úgy néz ki, hogy rövidesen sikerül valami munkát találnom. Addig is szeretném hasznossá tenni magamat, ezért gondoltam ki a barátommal, Kolozsi Norberttel egy környezetvédő egyesület megalakítását. Régi vágyam ez nekem, talán az utcánk végén lévő szeméttelep látványa is erre ösztönzött, hogy cselekedjek. — Hogyan kezdett hozzá? — Először a polgármester urat, Kassai Bélát kerestem fel. örömmel fogadta a kezdeményezésemet, és megígérte, hogy támogat bennünket. Tőle a volt rajztanámőmhöz, Deli Zoltán- néhoz és a férjéhez vezetett az utam. Úgy döntöttünk, létrehozzuk az egyesületet. Azóta érdeklődtem a gyulai cégbíróságon a bejegyzés feltételeiről. Készül az alapszabály-tervezetünk. Már az ülés helyét és pontos idejét is lefixáltuk: az ÁMK-ban találkozunk március 13-án, pénteken délután 3 órakor. Mindenkit várunk, aki szereti ezt a várost, és aki egyesületi tagként be is kapcsolódna értékeink megóvásába. Az oldal fotóit Gál Edit és Fazekas Ferenc készítette. Szalonképtelenek Jó tíz évvel ezelőtt a Teleorman megyei Botoroaga faluból autóztunk Bukarest felé. Az éjszakát Dumitru szüleinél töltöttük, akik — nem túlzás!' — lucullusi lakomával vártak bennünket. Éjfél körül már úgy éreztük, hogy még egy falat, és lefordulunk a székről. Pedig hátra volt még... no, nem a feketeleves, hanem a parázson sütött báránycomb! Abból csak úgy tessék-lássék módra enni a legnagyobb illetlenség lett volna... Ebben az időben Romániában jószerével már csak feketén lehetett húshoz jutni. Evés közben minduntalanul erre gondoltam, de háborgó lelkiismeretemet láncú bácsi saját termésű bora szép lassan elaltatta. Mondom, másnap Bukarest felé tartottunk, s azt hiszem, nem csak én voltam másnapos. Olyat kérdeztem az autóban, amit nem illett volna. — Nálatok ilyen is van? — mutattam megdöbbenve az út melletti, félig földbe vájt putrikra, a közöttük ténfergő rongyos emberekre, s az önfeledten hancúrozó, alulról pucér gyermekekre. — Ne foglalkozz velük! — szűrte meg fogai közt a szavakat Dumitru.—Azok nem románok, már Decebal előtt is itt voltak, s ugyanígy éltek. „Ne foglalkozz velük!” Mintha most már itthon is hallanánk ilyesféle „jótanácsot”. Nekünk is megvannak a saját szalonképtelen társadalmi rétegeink. Viszont ütemes tapsot, lelkes ovációt egyelőre (még) senki sem vár tőlünk. Vagy tévedek?! . JLl « h _ Nem firtatják a múltat! Névvel és címmel ellátott levelében egyik mezőhegyesi olvasónk többek között a következőket kérdezi: „Nem tudom, miért van arra szükség a jelenlegi gazdasági helyzetben, hogy a cukorgyárban nyugdíjasokat foglalkoztassanak az egyre növekvő munkanélküliség mellett? Talán azért, mert valaki pártveterán vagy munkásőr századparancsnok volt? Ők becsületes nyugdíjat kapnak, a maguk és a családjuk megélhetése biztosítva van, de a sok becsületes munkanélküli nem tudja, hogy miből vásároljon kenyeret a családjának.” Olvasónk kérését Bihari László igazgatónak továbbítottuk. — Évek óta sokkal kevesebb dolgozót engedünk korengedménnyel nyugdíjba, mint ahányan ezt kérik — mondja Bihari László. -— Egyrészt ez a megoldás pénzbe kerül, másrészt pedig bizonyos munkakörökben szükségünk van az emberekre. Ha új dolgozót kellene felvennünk a korengedményes helyére, akkor a gyár tulajdonképpen duplán fizetne: nyugdíjat is, és munkabért is. A gyári rendészek között valóban alkalmazunk nyugdíjasokat is. Mindig meghatározott rövid időre kötünk velük szerződést, éppen azért, hogy ha saját dolgozóink vagy saját nyugdíjasaink közül jelentkezne valaki erre a munkára, tudjuk őt alkalmazni. Sajnos, éppen az a gondunk, hogy cukorgyáriak nem szívesen vállalják a rendészeti munkát. Hogy valaki korábban ki volt, mi volt, ezzel mi egyáltalán nem foglalkozunk. Két új szervezet * A mezőhegyesi önkormányzat több újságban is közzétette hirdetéseit: vezetőket keres az újonnan megalakítandó család- segítő központ és a városellátó szervezet élére. Kassai Béla polgármestertől azt kérdeztük, hogy mi tette szükségessé a családsegítő központ létrehozását. — Városunkban is egyre több család jut nehéz helyzetbe — kezdte válaszát egy mély sóhajjal a polgármester. — A kombináttól is és a kendergyártól is tömeges elbocsátásokra számítunk. De nem csak a szűkös anyagiak okoznak gondot. Vannak olyanok, akiknél a lelki dolgokat kell rendbe tenni, olyanok, akiknél a megromlott családi élet helyreállításához kell sgítséget nyújtani... Természetesen a központnak nem lesz hatósági jogköre, így például nem lát el segélyezési feladatokat. Viszont: együtt fog működni a hatósággal, felderíti a támogatásra szoruló időseket, a hátrányos helyzetben élő gyermekeket, a gondokkal küszködő családokat. Szükség szerint tanácscsal látja el a rászorulókat. Éppen ezért úgy kívánjuk összeválogatni a munkatársakat, hogy legyen közöttük pedagógus, pszichológus, jogász és egészségügyi szakképesítéssel rendelkező egyén is. Megjegyzem, szó sincs arról, hogy az új központnak ennyi főállású alkalmazottja lenne. Egy, legfeljebb két dolgozó alkalmazását tervezzük teljes munkaidőben, a többi három-négy részfoglalkozású lenne. A polgármester után Antal István pénzügyicsoport-vezető- höz fordultunk, a városellátó szervezet felől érdeklődtünk. —Ez a szervezet—így Antal úr—bizonyos értelemben a polgármesteri hivatal tehermentesítésére is szolgál. Ez utóbbinak ugyanis elsősorban hatósági feladatokat kell ellátnia. A városellátó szervezet tevékenységében viszont a kommunális szolgáltató jelleg fog dominálni. így többek között a szemétszállítás, a távhőszolgáltatás, a közterületek, az utak és a járdák fenntartása: mind-mind a városellátókhoz fog kerülni. Hogy ez így legyen, gondoskodnunk kell a megfelelő személyi és anyagi feltételekről. Ami az anyagiakat illeti, szeretném hangsúlyozni, hogy pénzügyi szempontból mindezt meg lehet úgy oldani, hogy nem kell hozzányúlnunk a költségvetési tartalékhoz. Bizonyos átcsoportosítások viszont elkerülhetetlenek lesznek. Az egész kérdéskör koncepcióját beépítettem a város 1992. évi költségvetésébe.
