Békés Megyei Hírlap, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-25-26 / 21. szám

A HÉT TÉMÁJA

1992. január 25-26., szombat-vasárnap

àRÉKËS MEGYEI HlRLAP✓

„Érted haragszom, nem ellened”

Szarvason a helyzet változatlan

Vannak nehéz esetek. Olyanok is, melyektől szívünk szerint viszolyogva fordulnánk el. Mégsem tehetjük, mert a nyilvánosságra tartozó dolgok elhallgathatatlanok. Ha egy politikus neve kétes ügyekkel kapcsolható össze, egyenesen bűn a hallgatás. Túl nagy a tét, talán a sorsunk, melyet a bizalmunk alapján választottak kezébe adunk. Ha a politikus ráadásul a lelkészi hivatás gyakorlója, még inkább úgy érzi az ember, hogy nem illendő gyengeségeinek felmutatása. A politika azonban ennél öntörvényűbb. Felszínre sodorja a már elenyészettnek hitt hordalékot is, különösen, ha a politikus cselekedetei korbácsolják fel az indulatok tengerét.

Hosszú hónapok óta múlhatatlanul gyulladásos állapotban van a szarvasi közélet. Deme Zoltán országgyűlési képviselő bizonyára elhivatott és küldetéstudatra valló nyilatkozatai, cselekedetei a városlakók jó részének egyre nagyobb ellenállásába ütköznek. Erkölcsi, politikai követelményekből oly magas dombot sikerült összeraknia, melynek megmászására talán az ő erejéből sem futja. S ha ezt észreveszik az emberek, megszólhatók-e azért, mert szemére vetik?

Józsa Lajos ma a szarvasi ótemplomi gyülekezethez tartozik. Korábban Deme Zoltán mellett az újtemplomi gyülekezet gondnoka volt.

— 1990. március 26-án írtam a presbitériumnak egy levelet, ez a választások utáni napokban történt — kezdett az események felsorolásába Józsa Lajos. — A presbitérium ülésén fel is olvasták. Ezen mjír nem vettem részt. Ahogy tudom, Deme Zoltán reagálása meglehetősen ingerült volt, ami érthető is. De vita nem alakult ki, hiszen amit leírtam, előtte sem volt ismeretlen. A kampányidőszak végéig mindennap a környezetében voltam, láttam, mi történik. Amit leírtam, ismerheti a gyülekezet is, de a presbiterek többsége mindenképpen. Azt hiszem, a levélben nincs rosszindulat, de várakozás igen: talán ér valamit a figyelmeztetés.

— Megváltozott valami önök között?

— Deme Zoltán nem volt ilyen, amíg a hatalom szele meg nem legyintette. 1988-ban ismertem meg. Nagyon jó kapcsolatban voltunk: jöttünk-mentünk egymáshoz. Aztán tá kellett döbbennem Zoli megváltozására. A hatalom megszállottja lett. Sokszor elhangzik részéről, hogy a régi rendszerben ki, mit csinált, és ki mit nem csinált. Egy lelkésznek hiténél, hivatásánál fogva éppen a megbocsátást kellene hirdetnie. Szarvason másképp alakultak volna a dolgok, ha 6 a megbocsátás szószólója lesz. S éppen ez hiányzik tevékenységéből, mely során alapvetően szubjektív elemekre épített, és személyeske- dővé vált. Ez nemcsak egy lelkésztől, egy képviselőtől is elfogadhatatlan. Mindenki abból a rendszerből jött, azt szolgálta. Ha másként nem, úgy, hogy hallgatott. Deme úr nem tud az elmúlt rendszerből olyan példát említeni, hogy miként állt szemben a ma már általa is bírált rendszerrel. Vajon a teológián miért éppen 6 volt a KISZ összekötője? Mi volt a feladata? Erről egyszer maga beszélt.

— Szerencsésebb lenne talán a szarvasi évekről beszélni.

— 1989 nyarán jó barátságban voltunk. Azt tapasztaltam, hogy már akkor is szívesen vette volna, ha bevonják az akkori állampárti intézményrendszerbe. A Hazafias Népfrontban kívánt vezető pozíciót betölteni. Igyekeztünk lebeszélni erről. A HNF-ról pillanatok alatt váltott. December végén a lakásomban említette meg, hogy vállalta az országgyűlési képviselőséget. Tőlem éppen az MDF-hez igyekezett. Akkor ismertem meg végképpen, amikor 1990 januárjában gyülekezete gondnoka lettem. Mindaddig felnéztem a lelkészekre. Nagyot kellett csalódnom, rögtön az első napokban. Pénzügyi emberként szerettem magam körül a rendet, s mindenkit óvtam attól, hogy törvénytelenséget kövessen el. Első meglepetésként felfedeztem, hogy a hivatalos pénztáron kívül létezik egy „fekete kassza” is. Ennek forrásai közül csak arról szólok, ami biztosan bizonyítható. 1988-ban és '89-ben az egyház a bérek bruttósítására szolgáló összeget átutalta az újtemplomi gyülekezetnek is. E pénzeket azonban nem vételezték be a hivatalos pénztárba. Külön kezelték, s ebből többnyire személyi jellegű kifizetések történtek. Adómentesen, az alapvető szabályok figyelmen kívül hagyásával. A sírásók, akiknek küldték a pénzt, már nem voltak az egyház alkalmazottai. Tiltakoztam a fekete kassza ellen, s megmondtam, hogy amíg ott leszek, ilyesmiről szó sem lehet. Rossz néven vette tőlem. Volt egy alkalmazottunk, akit ha legálisan foglalkoztatunk, adóznunk kellett volna utána, s fizetnünk a társadalombiztosítást. Arra utasított Deme úr, hogy a perselypénzbe betett adományokból — mielőtt megszámlálnánk, bevételeznénk a pénzt — rendszeresen vegyek ki hozzávetőleg öt-ötszáz forintot. Ebből fizettük volna az alkalmazottakat. Ezt az utasítását megtagadtam. Amíg ott voltam, ilyesmire nem is került sor. Nem tudtam volna a gyülekezet szemébe nézni. Még akkor sem, ha a gyülekezet érdekében járunk így el. Az erkölcsi megítélést tartottam súlyosnak: egy lelkész titokban pénzt vetetne ki a perselyből. Megromlott a kapcsolatunk, el kellett jönnöm. Erre hivatkoztam a presbitériumnak írt levelemben is. E levélben még nem írtam le a konkrétumokat, de elmondtam a presbitereknek. A fekete kasszáról és másról egy másik levélben tettem említést. Amikor ezt átadtam Deme Zoltánnak, jelen volt felesége, Sonkoly Márton, a szám- vizsgáló bizottság elnöke, Tóth Gyöngyi és mások. Roszik György, a felügyelőnk is kapott egy példányt Úgy gondoltam, hogy az egyháznak nincs szüksége arra, hogy gazdálkodásában pénzügyi visszaéléseket találjanak. Egy példányt április 2-án Deme Zoltánnak és a felügyelőnknek is átadtam. Deme Zoltán aláírásával igazolta ezt az én példányomon. Aznap este eljött a lakásomra, és elkérte az általa aláírt levelet, azt mondta: „Ha ez tudomására jut bárkinek, se képviselő, se lelkész nem lehetek.” Rendkívüli módon félt. Ha viszont egy lelkész fél, akkor nem tiszta a lelkiismerete. Az adó meg nem fizetése a vallásos meggyőződés szerint is helytelen. S lehetnek-e egy lelkésznek titkai a gyülekezete előtt?

—Más kifogása ivóit Deme Zoltánnal szemben?

— Azt még megértettem, hogy a választás utáni első napon szakított támogatói egy részével. Azt viszont már nem, hogy miért nem a kampány időszakában tette meg ezt. A válasza erre az volt: „Győzni akartam.” О azt mondja manapság, hogy kettős küldetése van. Ez nem igaz. Egyszerűen csak győzni akart.

— Békességben vált el a gyülekezettől?

— Senki mással nem volt bajom. Igaz, az utolsó napon azt mondta az egyik presbiter azért megyek el a gyülekezettől, mert a kommunisták beépített ügynöke vagyok, s mert nem tudtam megakadályozni Deme Zol

„Rágalmazás vagy egyéb címen nem tettem feljelentést, hiszen, ha Jézust támadják, abból nem csinál problémát” Fotó: Fazekas Ferenc

tán képviselőségét. A lelkész úrnak ehhez egyetlen szava sem volt.

— Deme Zoltán is jelen volt, amikor a pénzügyi visz- szaéléseket ismertette a presbitériummal?

— Igen. És elismerte.

— Mennyi pénzt tartalmazhatott a fekete kassza?

— Pontosan nem tudom. A bérbruttósítás két évében évi 14—15 ezer forintos tételről lehetett szó. Elsősorban az erkölcsi kár tűnik nagynak.

—Az adóhatóság észrevehette volna a visszaélést?

— Nem valószínű. 1991 februárjában a társadalom- biztosítás tartott egy ellenőrzést. Néhány szabálytalanságot találtak, ki is gyűjtették az anyagot. Aztán elejtették az ügyet.

— Egy fiatalembernél természetes is lehet a többre törekvés.

— Neki fontosabb volt a világi hatalom, mint az,

hogy szolgálja gyülekezetét. Ez a gyülekezet Deme Zoltánt és feleségét szerette, gondoskodással vette körül. Négy szoba összkomfortos lakást biztosított neki, csakhogy szolgáljon. Deme Zoltánnak a lelkészi hivatás arra volt jó, hogy hatalomra tegyen szert. Az Ország- gyűlésben pedig nyíltan támadja az evangélikus egyház vezetőit. Ez is etikátlan. Az ő gyakorlati tevékenysége fényévnyi távolságra van attól, ami a Bibliában olvasható. Azzal próbálja ellensúlyozni ezt, hogy rendszeresen, igaz pontatlanul idézget belőle. Sőt, olyan „idézeteket” is hallottunk már tőle, amelyre még senkinek nem sikerült rábukkannia a Bibliában. Tévesen, sőt ellenkező előjellel idéz. %

—A választásokon így fogadták el a szarvasiak.

— Helyzeti előnye volt: hiteles lelkésznek tartották. A mai napig ebből él. Egyszer csak helyre kell tenni a dolgokat. Nem kell a fejét venni. A Biblia is ismeri a farizeusok és képmutatók fogalmát.

„Engem átvertek”

A levél meglehetősen kemény vádakkal illeti Deme Zoltánt.

Nem is lehet más teendőnk, mint felkeresni a szarvasi képviselőt, lehetőséget adva az állítások megerősítésére vagy cáfolására.

— Képviselő úr, tudomásunk szerint korábban Ön bizonyos kapcsolatban állt a pártállam szervezeteivel, pontosabban, a teológián KISZ-összekötőként működött. Valós információ ez?

— Lehetetlen, hiszen a teológián nem volt semmiféle KISZ-szel kapcsolatos tevékenység a pártállam besúgóin kívül. Egyet közülük sikerült is lebuktatnunk. Az információ tehát abszolút téves. Annyit tudni kell, hogy minden második professzort a teológián a pártállam nevezett ki. Ilyen értelemben elég nagy befolyás alatt állt a vezetés. De hogy én KISZ-összekötó lettem volna! Meg kellene kérdezni az informátort, honnan szerzett ilyesmiről tudomást.

—Ahogyan elmondta, éppen Ön mesélte neki...

— Nos, lehet, hogy a református gimnáziumban történteket említenem neki. Ott a matematikatanár rám bízta a gimnázium építőtáborainak szervezését. Ezeket az ügyeket a református kollégium életében én intéztem. Magam is részt vettem egyébként az építőtáborokban. Azt is elmondhatom, hogy március tizenötödikén koszorúzás volt a Kossuth-szobomál, más gimnáziumok KISZ-titkárai mellett én is feltűntem a református kollégium képviselőjeként.

—Létezik-e ma vagy volt-e valamikor fekete kassza a gyülekezetnél?

— Xz egyik, ótemplommal együttesen tartott presbi- tériumi ülésen a tégi gondnokom előállt ezzel az...

ötlettel? Fekete kasszáról egyáltalán nem tudok beszámolni. Nem tudom egyébként, 6 mire gondolt, fejtegetett néhány gondolatot. A fekete kassza lényegében azt jelentené, a gyülekezeti pénzeket úgy használtuk fel, hogy nem vezettük át a pénztárkönyvbe. Ezt igazolni kellene. A kijelentést nem tartottam olyan komoly dolognak, hogy külön is foglalkozzak vele. Rágalmazás vagy egyéb címen nem tettem feljelentést, hiszen, ha Jézust támadják, abból nem csinál problémát. Ha embertömegeket érintene a kérdés, nyilván léptem volna. Köztudott, hogy a számvevőszék minden félévben ellenőrzi az anyagi természetű ügyeinket. Ha itt fekete kassza lett volna, a számvevőszéknek erről tudomást kellett volna szereznie.

— Néhány éve, 1988—89-ben központi keretet kaptak a bérek bruttósítására, amelyet — egyes feltevések szerint— más célra használtak.

— Ebben a témában is mondhatom, hogy a számvevőszék kikerülése nélkül semmi nem történhetett. Mégis, ez esetben, az egyházvezetés tudtával, jól elkülöníthető módon, nem mindent a bruttósításra fordítottunk. A bruttósítással valóban kaptunk olyan összeget, amely több volt, mint amit az alkalmazottainknak az eredeti célra feloszthattunk. Semmiféle titkos dolog nem történt, a gyülekezet pénzügyeivel megbízott vezetés tudtával a temetőgondnokot segélyeztük 6 ezer forintos összegben azért, mert soha nem fogadott el semmit a munkájáért. Előzőleg az országos pénztárost kérdeztem meg, miért küldtek több pénzt. Azt a választ kaptam, ha nem kell a többlet, küldjük vissza. Mire úgy döntöttem, hogy segélyezésre fordítjuk az összeget, amit pénztári bizonylattal is igazolhatunk.

— Két ilyen kifizetésről tudunk.

— Az biztos, hogy egyszer fordult elő más célra kifizetés, s a következő évben csak bruttósításra fordítottuk a pénzt.

■— Végül is nyomaszthatta a dolog, mert 1990 februárjában, amikor a társadalombiztosítás ellenőrzött, és ön nem volt itt, erőteljesen nehezményezte, hogy előzetesen nem szóltak a vizsgálatról.

— Az ellenőrzésre bármikor készek voltunk, biztos, hogy nem elleneztem.

— A volt gondnoka, mielőtt eltávozott innen, írt egy levelet, amelyben megindokolta lépését, egy másikban pedig konkrétan megjelölte a pénzügyi természetű gondokat. a fekete kasszát, és ön aláírta ezt a levelet.

■— Nem emlékszem, látni kellene ezt a levelet.

— Azért nem tudjuk megmutatni, mert tudomásunk szerint az aláírás után, este megkereste a gondnokot Arborétum utcai lakásán, és elkérte tőle.

— Most, hogy így mondja valami rémlik. De hogy mi volt a levélben, és miért kértem vissza, ezt most nem tudom megmondani. Sajnálom. Nem tudom, hogy a gondnokom milyen gálád módon akart valami hülyeségbe belekeverni. Régen levontam a konzekvenciát, hogyan, miért került ide, ki küldte. Eljutottam oda, hogy a leggonoszabb dolgokat is el tudom képzelni róla.

— Úgy tudjuk, kezdetben nagyon jó volt önök között a kapcsolat. Mitől romlott meg ennyire a viszonyuk?

— Az volt a véleménye, hogy lelkészként semmilyen módon ne legyek képviselő. Tényleg el tudom képzelni, hogy valamilyen kapcsolata és küldetése volt. Ha hívő ember lenne, ezt nem tette volna meg. Van egy bizonyos emberismeretem, de azt kell mondanom, ez egyszer tévedtem. Átvertek.

—Elmondaná konkrétan, hogyan történt?

— Feltételezéseim vannak csupán, nem mondhatok többet. Amikor engem megválasztottak képviselőnek, itthagyott mindent. Valahogy úgy nézett ki a dolog, hogy nem érte el a célját, a küldetése befejeződött.

— Visszatérve a levélre. Amikor a gondnoktól elkérte, állítólag azt mondta: ha kiderülne a tartalma, sem képviselő, sem lelkész nem lehetne többé. Ez eléggé megrázó ahhoz, hogy az ember emlékezzen rá.

— Neki talán jobban kéne emlékezni rá. Vagy nekem? Nem is tudom. Én most nem tagadok. Nem tudom, hogy miről van szó. Elismerném, ha lenne valami. Tényleg úgy látom, hogy koncepciózus dolog volt, engem átvertek, a gondnok küldetése nagyon rosszul sikerült, gyengén szerepelt. Van egy ilyen feltételezésem, de nincs hozzá bizonyítékom.

— Arról is hallottunk, hogy abba a bizonyos fekete kasszába nemcsak bérbruttósítási pénzek kerültek, hanem adományok is.

— Ezt igazolni kell. Ezt nem lehet igazolni.

— Gondolom, a bruttósítási összeg megérkezése dokumentálható.

— Nézze, az egyházmegyei számvevőszék itt járt, és nem talált semmi hiányosságot.

— Elhangzott még egy állítás. Utasította-e Józsa Lajost arra, hogy a perselyezést követően az adó és a társadalombiztosítási járulék megtakarítása céljából tervezett, nem hivatalos bérezéshez időnként vegyen ki meghatározott összeget a perselypénz összeszámolása előtt?

— Megtörtént ez a dolog?

— Úgy tudom, a gondnok megtagadta e kérés teljesítését.

■— Biztosan nem történt meg.

— Nem is az a kérdés, hogy vett-e ki valaki pénzt a perselyből, hanem az, hogy a kérés elhangzott-e?

— Nem emlékszem rá. lehet, hogy volt ilyesmi. Ha netán volt ilyesmi, akkor is csak arról lehetett szó, hogy volt olyan alkalmazottunk, akit nem kellett minden hónapban rendszeresen fizetnünk.

—A perselypénzből el lehet végezni ilyen kifizetéseket?

— Kérdezze meg a pénztárosomat.

— A bérbruttósításból visszamaradt pénzt tehát nem szabályos célra használták fel.

— Az egyik presbiter ötlete lehetett, hogy ebből fizessük ki a temetőgondnokot, aki soha nem fogadott el a munkájáért Fizetséget. A pénz mindig ott volt a páncélszekrényben. Már ezért sem lehet fekete kassza. Az egyháznak küldtem volna vissza? Az lett volna a legjobb.

(A képviselő úr behozott egy névtelen levelet, melyben a panaszos apja bűneiért az egyik mai szarvasi ügyész elmozdítását kéri.)

0

— Mit lehet kezdeni egy olyan levéllel, amelyben a gyermeken kellene számonkérni apja cselekedeteit?

— Vannak olyanok, akik olyan pozícióban vannak, amilyet egyszerűen nem érdemelnek meg.

— A Parlament és a kormány ha akarna, hozzányúlhatna az ügyészi szervezethez. Miért nem teszi meg azt, amiről ön úgy gondolja, hogy helyben meg kell tennie? Elvárható ez egy képviselőtől?

— El. Ha egyetlen kis lépést meg tudok tenni, akkor azt megteszem. Akkor is, ha bármilyen egyezségek, paktumok vannak a háttérben.

Az egyházat ki kell hagyni

Az egyházi és politikai motívumok Szarvason kialakult szövevényében való eligazodáshoz segítségül hívtuk dr. Frenkl Róbertét, az evangélikus egyház országos felügyelőjét.

— Hogyan ítéli meg az evangélikus egyház lelkészei közvetlen politikai szerepvállalását?

— Az egyház nem támogathat pártokat vagy politikát: valójában saját identitásának megfelelően az evangéliumot közvetíti a társadalom számára — válaszolta dr. Frenkl Róbert. — A korábbi rendszer parlamentjében ott ültek a nép által meg nem választott egyházi vezetők. Mintegy képviselték az egyházat, noha erre senki nem hatalmazta fel őket. Tiltakozott volna igazságérzetem az ellen, hogy most saját területükről, a nép által küldött lelkészek ne juthassanak be a Parlamentbe. Hozzátettem akkoriban, természetesen minél inkább egész embert kíván a képviselői pálya, annál jobban keresni kell a bölcs kompromisszumot az egyházi szolgálatban. Az országos presbitériumban már akkor is jelen voltak azok a vélemények, hogy a képviselőséget megtiltani nem lehet, de idejére a lelkész szüneteltesse a papi hivatás foglalkozásszerű gyakorlását. Az önkormányzati képviselőség vállalásával mindenki egyetértett: a lelkészek ezen az úton is tegyenek azért a közösségért, amelyben élnek. Az országgyűlési képviselők azonban a pártokhoz kötődnek. Azt mondtam: ezt is engedjük meg, de lebeszélő jelleggel. Jelenleg folyik a zsinati törvénykezésünk, s bizonyára rövidesen kialakul egyházunk álláspontja. Addig egyéni vélemények vannak. Nem akarok elébe vágni a dolgoknak, de úgy gondolom, a lelkészi és képviselői tevékenység szétválasztása lesz a megoldás.

— Ha valaki országgyűlési képviselő lesz, olyan helyzetbe kerül, amelyben a politika eszközei jelentősen eltérnek az egyház áltat gyakorolt módszerektől. Szerencsés-e az, ha e jegyek még keverednek is a lelkészi és a képviselői tevékenységben?

— Hát ez a gond. Ezek a lelkész képviselők ugyanabba a csapdába esnek, mint korábban a püspök képviselők: úgy vélik, hogy az egyházat is képviselik a Parlamentben. Elvárják, hogy véleményüket a hiteles egyházi véleménynek tekintsék. Szó sincs erről. Senki nem hatalmazta fel rá őket. Korábbi pályájuk sem. Messzire vezető politikai kérdés, hogy mi történik akkor, ha egy programmal megválasztanak valakit, s a törvényhozásban nem azt képviseli. A politikusnak ezzel el kell majd számolnia választóinak. Különösen nem szerencsés, ha valaki egyidejűleg aktív lelkész és aktív képviselő.

— Deme Zoltán képviselői tevékenysége megosztotta Szarvas és környéke evangélikusait, másrészt a nem vallásos, illetve más felekezetekhez tartozó tömegeket kicsit szembe állította az evangélikus egyházzal.

— Ez nagyon nehéz dolog. Jól ismerem a Békés megyei gyülekezeteket: komoly, mélyen hívő közösségek. Nagy kár, hogy ilyen helyzetbe kerültek. A megoldás csak az lehet, ha szétválik a lelkészi és a képviselői tevékenység. Amiért személy szerint fájlalom a kialakult helyzetet, az a Deme Zoltán iránti megbecsülésem. Családját is jól ismerem: nagyon értékes evangélikus lelkész család. О is mélyen hívő fiatalemberként élt a tudatomban. Nála a politikai meggyőződés és a hit talán nem a legszerencsésebben erősíti egymást. Nem fegyelmi problémának tartom: a párbeszéd híveként mindenfajta fegyelminek ellene vagyok. De amíg örülök annak, hogy a lelkésszel dialógust folytathatok, a képviselőhöz semmi közöm. A veszélyt abban látom, hogy Deme Zoltán hitbeli meggyőződésből erősíti politikai „megtisztító” tevékenységét. Ez rajongás. О egy igen értékes egyházi közösséghez, az EKÉ-hez tartozik: náluk a személyes megtérés nagy hangsúlyt kap. Talán az ő felelősségük lenne az EKÉ-hez tartozó lelkészség és a párthoz kötődő politikusság határainak, korlátainak megállapítása. Veszélyes, ha valaki hitből intoleránssá válik. De kerülném, hogy politikusi tevékenységét minősítsem. Lehet, hogy jó, s lehet, hogy tévesen, vagdal- kozva nyúl bele a helyi ügyekbe. Nincs közöm hozzá, de azt mondhatom: ebből az egyházat ki kell hagyni. Lelkésznek ilyen küldetése nincs.

— Az egyház ügyeinél maradva: a közvélemény az egyház és Deme Zoltán közötti békétlenségről úgy szerzett ismereteket, hogy ő felhasználta a nyilvánosságot a zsinat, az egyházi vezetés megkérdőjelezésére, megtámadására. Nincs arra mód, hogy belső konfliktusaikat az evangélikus egyház fórumain rendezzék?

— Általánosságban: az egyház — bár a történelem azt mutatja, hogy számtalanszor előfordult — nem lehet intoleráns, mégha el is várnák esetenként, nem lehet szeretetról, békességről prédikálni, s közben békétlenséget gyakorolni. Lehet, hogy Deme Zoltán túllépte már azt a határt, amit egy kisebb területi közösség politikailag elfogad, s ebből gondok származnak az egyházra nézve is. De személyes véleményem szerint messze van még attól a határtól, amelyet az egyház már nem tolerál.

— Ha jó! értem, nem kívánják felvenni azt a kesztyűt, amit ő az egyház felé dobott.

— Konkrétabb válaszom: elóbb-utóbb valamilyen rendnek kell kialakulnia. Ez a helyzet igénybe veszi a hívek, a lelkész kollégák idegrendszerét. Ámikor egy lelkész képviselőként mintegy följelenti elöljáróit a sajtóban és a Parlamentben, felelőtlenül nyilatkozgat — rágalmazásért feljelenthető is lenne —, akkor nyilvánvaló, hogy hosszú távon ez elviselhetetlen. A keresztényi szeretet nem lekvár, nem a dolgok elkenése. A zsinat által hozott új törvényeknek az egyház érvényt szerez majd. Bízom abban, hogy ez nem hatalmi, fegyelmi, bírói eszközökkel történik meg, hanem az egyházhoz méltó módon, a közakarat nevében. Magyarországon kis történelmi egyházként viszonylag jól állunk a belső egység dolgában. Rendeznünk kell belső dolgainkat. Ne legyen az, hogy még az egyházi ügyek is ingerük a társadalmat, ahelyett, hogy a társadalmi megbékélés irányába hatnának.

Kiss A. János — László Erzsébet