Békés Megyei Hírlap, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-25-26 / 21. szám

ipÉKÉS MEGYEI HÍRLAP­MUVESZETEK - TÁRSADALOM 1992. január 25-26., szombat-vasárnap О Még színpadon a főkonzul Margit, Erzsébet, Ilona, Rózsika... A Los-Angeles-i főkonzul—egyelőre még Budapesten—ezen az estén floridai ingatlanügyekkel foglalkozik. De ha valaki azt gondolná, hogy ez már a diplomáciai tevékenység része, az téved. Márton András egyelőre még eredeti hivatását is gyakorolja, játszik a Radnóti Színházban. — Azt hittem, nagyon kelle­mes lesz ez a „sima átmenet” — panaszolja a színész, mielőtt színpadra szólítanák a Floridai öröklakás eladó című produk­cióban —, dolgozom a konzulá­tus felállításán, és közben ját­szom is. De olyan fájdalmas, hi­szen nagyon jó volt ebben a da­rabban játszani. Meg aztán félek attól is, hogy eltűnik az a varázs, kapcsolat, ami a közönséggel megszerettetett, s amit itt sike­rült kialakítani. — Mindezek a döntése ellen szólhattak, s bizonyára voltak más hangok is, melyek nem biz­tatták arra, hogy egy teljesen más pályára lépjen, elmenjen diplomatának Amerikába... — Tudom, sokan mondanak, gondolnak rosszakat emiatt ró­lam. Isteni szerencse, hogy ezek legtöbbje nem jut el hozzám, meg van is egy olyan — nem mindig szerencsés -— képessé­gem, hogy el tudom hárítani azt, amit nem akarok tudomásul venni. — On népszerű, elismert szí­nész, rendező, a Merlin Színház révén színházszervező is, sike­res ember. Talán ezért is csodál­koztunk olyan sokan, hogy mindennek hátat tudfordítani. — Mindezt én is így érzem magamról, s éppen ezért nem juthatott eszembe, hogy a sze­mélyes karrierem érdekében menjek el külföldre diplomatá­nak. Ilyen jellegű sikerre nincs szükségem. De úgy érzem, ak­kora a feladat, ezen a poszton annyi mindent lehet tenni, hogy ez mindennél erősebben arra ösztökélt, hogy elvállaljam a főkonzuli hivatalt. — Mondana valamit erről az önre váró feladatról? — Nagyon örülök, hogy az előző, a bolsevik kormány nem tette a lábát a nyugati partra. Az ott élő 250 ezer magyar szerve­zeteik, egyesületeik, közössé­geik eddig csak a kommunista rendszerű anyaország ellenében léteztek. Segíteni szeretnék ne­kik abban, hogy elfogadják: itt­hon a sok ellenségeskedésből, a széthullásból is egy újfajta mi­nőség, új egység van születő­ben, amihez nekik, a kintieknek is lehet közük, sőt mindkét fél érdeke, hogy legyen is közük. Ha erre az új Magyarország-, illetve Európa-képre fel tudom hívni a figyelmüket, segíthetek minden olyan törekvésükben, ami nem ellentétes a mi kormá­nyunk szándékaival, akkor úgy érzem, tettem valamit. — Színészekről szólva a leg­gyakoribb közhely, hogy polgári életük eseményeit is ,.szerep­nek” nevezzük. — Ez egyáltalán nem leki­Márton András Romualdas Baltusnikas Ábrándok című darabjában csinylő jelző, nem is utasítanám vissza.. Hiszen mi, színészek tudjuk igazán, hogy mennyire halálosan komolyan kell venni a szerepet, ha jói akarjuk csinálni. Ha pedig az ember egy feladatot elhisz, azért úgy dolgozik, mint­ha az örökkévalóságnak csinál­ná. — Tényleg, mennyi időt ad önmagának a „szerepváltás­ra” ? — Sosem érdekelt, mi lesz tíz év múlva. Annyi gazdag lehető­séget tár fel az élet, hogy ameny- nyit lehet, meg kell ragadni és végig kell csinálni. — Elég erre egy emberélet? — Persze sok mindent félbe­hagytam, most is két dolgot, amelyek után űr maradt ben­nem: a Merlin Színház és a taní­tás — nagyon tehetséges negye­dikes főiskolai osztályomat ha­gyom itt. Ebből a szempontból kicsit korán jött a kihívás. De a nyugati parton is nagyon sokat tudok majd tenni a Merlinért — ebben bízom. S talán a színész­pedagógiára gyakorolt szerény hatásomnak is nyoma marad azzal, hogy lefordítottam ameri­kai barátom, Robert Cohen szí­nészpedagógiai könyvét, s ez már kiadás előtt áll. — Van, aminek örül, hogy itt hagyja, s van olyan, amit sajnál­ni fog? — Örülök, hogy itt maradnak akiket utálok, majd lesznek új ellenségek is... S hogy lesz-e honvágyam? Tudja, gyakorlat­ból tudom, hogy az akkor támad föl igazán, ha az új helyen nem érzi az ember a saját fontossá­gát, ha nincs feladata. „Második figyelmeztetés”— a színésznek készülődnie kell. Szerencsét, sikert kívánok új hivatalához, de magunknak, a közönségnek is kívánok valamit Márton Andrástól: majdan egy sikeres, színészi visszatérést. Molnár Gabriella Diakonissza nővérek a csabai kórházban A békéscsabai kórház „kór­házi bizottsága” 1933. július 7- én kelt jegyzőkönyvében (28. sz.) olvashatjuk: „Igazgató (dr. Remenár Elek, sebészfőorvos) bejelenti, hogy a békéscsabai evangélikus Diakonisyzaképző Intézet vezetője azzal a kéréssel fordul a bizottsághoz, hogy a kórház belgyógyászati osztá­lyán két kiképzett diakonissza alkalmaztassék. Dr. Szeberényi Gusztáv (evangélikus lelkész) közli a bizottsággal, hogy a dia­konisszák Németországban nyertek kiképzést és szükség volna, hogy gyakorlatot szerez­zenek. Próbaidőre kéri alkal­maztatásukat olyan költséggel, mint amennyit a világi ápolónők kapnak. Igazgató a belgyógyá­szati osztályos főorvos (dr. Becsey Oszkár) aggályait közölte ezután, melyre vonatko­zóan dr. Jeszenszky Pál (kér. városi orvos) előadta, hogy a diakonisszákat nagy megelége­désére alkalmazta néhány bete­génél." 1938. december 21-ei bizott­ságijegyzőkönyvből (28. és 29. sz.) a következőket tudhatjuk meg: „Az igazgató jelenti, hogy a fennálló rendelkezések szerint a kórházi ápolószemélyzetnek 2 heti fizetéses szabadságra van igényjogosultsága. Ennek meg­felelően javasolja a szolgálatot teljesítő 6 rendes és 1 kisegítő diakonisszánál is a fizetéses szabadság engedélyezését. Ez 152 Pengő 50 fillért tesz ki, amely összeget a megtakarítá­soknál jelentkezőből a Diako­nissza Intézetnek kell kifizet­ni..." Kik is voltak a diakonisszák? A régebbi egyházakban hivata­losan kirendelt szegény- és be­tegápolónők. К. u. a VI. század­ban Konstantinápolyban 40 dia­konissza működött, köztük a legelőkelőbb családok egyiké­hez tartozó OLYMPIAS nevű fiatal özvegy. A 600. év körül CYRIACUS patriarcha templo­mot építtetett, melyet DIAKO­NISSZA TEMPLOMNAK ne­vezett el. Későbbiekben csak a protestáns egyházakban létez­tek diakonisszák, kiknek szer­vezése a protestantizmus kelet­kezésével egykorú. Az újabb korban az első — a kor igényei­nek megfelelő—Dl AKONISZ- SZA HÁZAT Fliedner Tivadar emelte 1836-ban a Rajna melletti Kaiserswerthben. Szá­muk 1893-ban a 6000-et is meg­haladta. Hazánkban az első dia­konissza létesítményt 1885-ben nissza nyert kiképzést a borosz­lói intézetben. így az első anya­házat — özv. Simkó Károlyné adományából — 1930-ban Sze- berényi Lajos esperes avathatta fel. 1933-ban — Luther születé­sének 400. évfordulóján — Raf- fay Sándor püspök felszentelte a Lepény Pál utcában újraépített DIAKONISSZA ANYAHÁ­ZAT, amely a BETHANIA ne­vet kapta. A békéscsabai VÁROSI KÖZKÓRHÁZBAN a férfi és női sebészeti osztályon, műtő­ben, belosztályon 11 diakonisz- sza nővér teljesített szolgálatot. Az Egészségvédő Intézetben a diakonisszák asszisztensnők voltak, a „Hangya” és „Rokka” üzemekben napközi gyermek- otthont vezettek. Magángyakor­latot folytató orvosoknak a házi betegápolásban segítettek, így dr. Jeszenszky Pál rendelőjében és dr. Varga Géza szanatóriumá­ban. A diakonissza nővérek szakmailag kitűnően képzettek voltak, és ami lényeges, a bete­geket nagy empátiával és utolér­hetetlen pszichológiai módsze­rekkel tudták ápolni! A világháború okozta kény­szerű hadi- és szükségkórhá­zakban nélkülözhetetleneknek bizonyultak. Megható volt, aho­gyan a hadifogságból hazatért testileg-lelkileg elgyötört embe­reknek az életkedvét visszaad­ták! Fáradságot nem ismerve éjt nappallá téve dolgoztak, és köz­ben tudtak időt szakítani a fiatal nővérek tanítására is. A diako­nissza ápolónővérek a háború után is helyükön maradtak, 1951-ben megfosztva szeretett egyenruhájuktól „civilben” is tovább tevékenykedtek, még akkor is, amikor tárgyi lehetősé­geiket sorra elvették tőlük. Pél­damutatóan tudtak együttmű­ködni a kórházba helyezett, ren­dűktől megfosztott apácákkal. Nagyon sok egykori beteg hálával emlékezik ma is Margit, Erzsébet, Ilona, Rózsika, Dóra nővérre és a többi diakonisszára, nem utolsósorban Mekis Máriá: ra, az anyaház vezetőjére! Dr. Sonkoly Kálmán Győrben avatták fel, kezdemé­nyezője Karsay Sándor evangé­likus püspök. A diakonisszákat, kiket nővé­reknek neveztek, bizonyos meg­határozott tanulmányi és próba­idő után, egyházi megáldásban részesítették. Az,,anyaházhoz” tartoztak, az rendelkezett velük, gondoskodott betegségükben és öreg korukban ellátásukról. Többirányú, magas színvonalú képzésben részesültek: beteg­ápolás, tanítónő képzés, elesett személyek testi és lelki meg­mentése. A kórházak s a beteg­ápolás körüli reformok jórészt a diakonisszák érdeme. A csabai diakonissza anya­ház megalapításának elősegí- tője dr. Szeberényi Gusztáv volt. Rövid életében — 51 évet élt — teremtette meg az intézményes diakóniát. 1923-ban saját paró­kiáját felajánlva, 8 árva számára árvaházat szervezett. Ez volt Csabán az első diakonissza in­tézmény. Segítője volt egy csa­bai földműves lány, Mekis Má­ria, aki 19 éves korában elhatá­rozta, hogy betegápolónő lesz! Tanulmányait a boroszlói (Bres- lau-Wroclaw) német „BETHA­NIEN” diakonissza anyaházban végezte. Példájára többen vál­lalták a nemes hivatást. 1927 és 1938 között 34 csabai diako­Leithner Margit kis betegével Hátulsó sor: Pusztai Rozália, dr. Járó András, dr. Remenár Elek, dr. Paróczay László se­bész, kórházigazgató, Leith­ner Margit. Első sor: Dér Etel­ka, Uhrin Margit, Gécs Judit, Ferenczi Piroska, Poth Anna Mária, Szikora Erzsébet Az egykori diakonisszaképző és árvaház épülete Egyes iskolák igénylik Szakmai szolgáltatásokra szükség van Dr. Kincses László, a megyei pedagógiai intézet igazgatója állapította meg ezt azon a ta­nácskozáson, amelyre a megyei önkormányzat képviselői és a szeptemberben megbízott szak­mai és pedagógiai szakértők kaptak meghívást. A féléves munka tapasztala­tait a szakértők a következőkben foglalták össze: — a heti egy nap, amely ren­delkezésükre áll, csak a legsür­getőbb feladatok megoldására elegendő, elmélyült szakértői munkára nincs lehetőség; — a szakértők és az iskolák kapcsolata fellazult, kapcsolat- felvételük esetleges; — a szakmai—pedagógiai információk áramlása akadozik; — az biztató, hogy egyes is­kolák és tanárok igénylik a se­gítséget; , — gátló tényező viszont, hogy az iskolák félnek ennek anyagi vonzatától; — aggodalmuknak adtak hangot a közoktatási törvény tervezetének centralizációs tö­rekvései miatt. Szilágyi Menyhért, a megyei önkormányzat alelnöke el­mondta, hogy az önkormányzat a továbbiakban is biztosítja a szakértői hálózat működtetésé­hez és a tanulmányi versenyek zavartalan megszervezéséhez szükséges anyagi eszközöket, s lehetőség van a fizika, a szlovák és a román nyelv szakértőinek beállítására. Árra viszont nincs pénz, hogy egy második napot biztosítsanak a szakértői tevé­kenységre. Elmondta azt is, hogy a szakértők szolgáltatásai az iskolák számára továbbra is ingyenesek. Osztotta a szakér­tők aggodalmát a közoktatási törvény tervezetével kapcsolat­ban. Bár a minisztérium illeté­kesei szerint ez nem csorbítja az iskolák önállóságát, a tervezet szövege egyértelműen az ellen­kezőjét bizonyítja. Példát is mondott erre: a Szeged közpon­tú területi oktatási központ szak­embereinek joga lesz a tőlük nagyon távol eső helységek is­kolaigazgatóinak, tanárainak alkalmasságát véleményezni, így sorsukról dönteni. Ezután dr. Kincses László bejelentette, hogy a húsz szakér­tő megbízását június 30-áig meghosszabítja. Szeptembertől kezdve pályázat útján töltik be a szakértői helyeket. Kutas Ferenc Bán Zsuzsa: Hülyítenek Úgy látszik, javíthatatlan vagyok. Eddig az ment az agyamra, hogy mindenhol a szocialista embertí­pust állították elém példának—bár egyetlen konkrét képviselőjével sem találkoztam, soha. Most meg az új embertípussal hülyítenek, aki korunk embere, aki ,.nekünk kell", és ez a VÁLLALKOZÓ. Csupa nagy­betűvel. Jó néhány ismerősöm bele is vágott valami­féle vállalkozásba, de ők olyanok, akiknek eddig is volt pénze. Vagyis korszerűen fogalmazva: alaptő­kéje. És gondolkodjunk: korábban, több mint negy­ven éven át főleg kinek volt? Alaptőke nélkül pedig az amúgy közel álló és gondoskodó bankok szóba sem állnak velünk. Viszont nekem megmarad az okos választás lehe­tősége. Egyik nagyon értelmes reklámunk szerint ugyanis: „—Oá! Oá! —Jó, jó, jó! Tudjuk, mi van általában a pelenká­ban. De mi van a Liberóban?" —Na mi? „—Az okos választás lehetősége." Ez mind a miénk, akiknek nincs alaptőkéje a vállalkozáshoz, mert eddig is olyan mulyák voltunk, hogy alulnézetből szemlélgettiik a történelmet. A rendszerváltás, ami állítólag bekövetkezett, korántsem jelenti azt, hogy az utolsókból lettek az elsők. Naná, hogy nem! Most orrán-száján dől a vállalkozás, a vállalkozó embertípus dicsérete. Cso­dálom, hogy még senkinek nem jutott eszébe azt mondani, hogy Magyarország a korlátlan lehetősé­gek hazája! Akkor kimondom én. Mások is kicsiben kezdték, igaz, hogy nem itt, és milliomosok lettek. Például látom, hogy az egyik utcasarkon huszonkilenc:forin­tért árulnak két tekercs WC-papírt. Felvásárlóm tőle, és két sarokkal odébb eladom harmincért. Alap­tőke a fél fizetésem, és mire letelik a hónap, megdup­lázom. Ha valaki ellopja tőlem az ötletet, lehet, hogy Liberóban kezdek utazni. Még mindig olcsóbb, mint taxiban... Manapság, amikor az ember olyan sokszor gya­nút fog, hogy X vagy Y visszaéléseket követ el, cáfolják azzal, hogy talán nem etikus, amit csinál, amúgy jogszerű. —Ja, az egészen más. Ha jogszerű, akkor minden rendben van. Hogy nem etikus? Ki figyel oda? Régen azért a látszatra megpróbáltak vigyázni legalább, de most minek? A vállalkozás lázában égve nem lehet mindenki etikus! Ez már túl nagy luxus volna, nem? Van egy olyan érzésem, hogy engem még mindig hülyítenek...

Next

/
Oldalképek
Tartalom