Békés Megyei Hírlap, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-24 / 20. szám
SZEGHALOM ÉS KÖRNYÉKE 1992. január 24., péntek 0 Ha ez a füzesgyarmati ártézi kút beszélni tudna... Az oldalt írta és szerkesztette Nagy Ágnes. Fogadóóra: Szeghalom, városháza, csütörtökönként 10 és 12 óra között. Telefon: (66) 27-844 Beszélik... Olcsóbb lett! Füzesgyarmat. — El nem hiszik, milyen örömmel számolunk be arról, hogy Füzesgyarmaton nemhogy a felére, de még annál is kevesebbre — 900-ról 400 forintra — csökkent a szennyvízszállítás fordulóinak díja. A költségvetési üzem megszűnése miatt e szolgáltatásról a jövőben a polgármesteri hivatalnak kell gondoskodnia, ezért megvásárolták az ehhez szükséges „kellékeket” s a gyarmatiak már rendelhetik is a szippantást: olcsóbban! Harminchárom Körösújfalu. — Bagó Imré- né harminchárom éve kereste fel az első újszülöttet Körösújfalun, s ki tudja azóta hány családhoz kopogtatott be a vésztői védőnő, hogy jótanácsokkal segítse a babák ellátását. A napokban, nyugdíjba vonulása alkalmából pénzjutalomban részesítették— a képviselő-testület döntése alapján — az idős ápolónőt, akire bizonyára sokan emlékeznek majd hálával. Ledolgozható adó Bucsa. — Nemrég döntött a képviselő-testület arról, hogy bevezetik a telek-, a kommunális és az iparűzési adót. A telekadó fizetése alól a hetven éven felüli lakosság mentességet élvez s tervezik olyan munkák meghirdetését, melyek elvégzését beszámítják az adóba, ezzel is könnyítve az anyagi terheken. Nagycsaládosok! Kertészsziget. — Az elmúlt év decemberében hívták életre a Nagycsaládosok Egyesületét Kertészszigeten s máris két sikeres akciót tudhatnak maguk mögött. Karácsony előtt ruha-, majd cipővásár szervezésével könnyítették az ajándékvásárlást s a jövőben az érdekvédelmen túl a szabadidő hasznos eltöltésében is segíteni kívánnak. Lesz átültetés? Szeghalom. — Emlékeznek még Bacsa Jánosra, aki feleségét elvesztette, s nagy betegen neveli két apró gyermekét? Veseátültetéséhez sok pénz kell. Azóta is figyelemmel kísérjük a sorsát s örömmel számolhatunk be arról, hogy mióta utoljára találkoztunk, megkétszereződött az adományok összege. Eddig 700 ezer jött össze a szükséges 1 millió 300 ezerből. Bacsa János továbbra is segítségünkre vár! A fotókat Fazekas Ferenc készítette Ki fizeti meg a baráti kör tartozását? Az elmúlt évben új titkára lett a Sárréti Múzeum Baráti Körének Szeghalmon. Vele, Kele Józseffel beszélgettünk... — Október 19-én kaptam átmeneti jelleggel ezt a megbízást, miután a korábbi titkár, Miklya Jenő lemondott. —Mennyiben változott meg a baráti kör szerepe azzal, hogy a megyei múzeumi szervezet szárnyai alá vette a múzeumot? —- A baráti kör megalakításával célunk az volt, hogy egyáltalán megszülessen ez a múzeum. Nos, ezen már messze túlléptünk. A megyei szervezetnek sajnos nincs „ereje” a múlt emlékeinek gyűjtésére, ami nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk erről a feladatról. Sőt. Véleményem szerint ebben segíthet a legtöbbet a baráti kör. Természetesen ez csak akkor megy, ha a jövőben helyi szervezeteit, azok munkáját erősíteni tudja. Azzal, hogy a kis gyűjteményeket felkaroljuk s a helyi csoportok működését erősítjük, a kör gazdasági helyzetét is meg tudjuk szilárdítani. — Ha már említette... Annyi mindent beszélnek a szeghalmiak manapság: például azt, hogy a baráti kör bizonyos pénzekkel nem tud elszámolni... ■— Ez a megfogalmazás így nem fedi a valóságot. Elmondom, miről van szó. Még az előző rendszerben a minisztérium 100 ezer forintot juttatott el a baráti körhöz azzal, hogy azt az Árpád-kori falu helyreállításához használják fel. Igen ám, de az ásatás elhúzódott, s bizonyos külső súgásokra a pénzt másra — kiállításrendezésre, helyi lapra... — költötték el. Egyébként azóta a minisztérium elfogadta ezzel kapcsolatos elszámolásunkat. Vagy itt a Tildy- szobor kérdése... Szóbeli ígérvény jócskán akadt, így a baráti kör elkészítette a művésszel a szerződést. Azóta a szobor áll, de az ígért pénzek máig sem érkeztek meg. A tartozásunk 140 ezer forint. Most a várossal, a megyével, s a kisgazdapárttal próbálkozunk, bízom benne, hogy kisegítenek szorult helyzetünkből. — Jelenleg mennyi a baráti kör vagyona? — Ha ez vagyon, lehet perpillanat ezer forintunk... — Miben bizakodik ezek után? — Szeretnénk az egész gazdálkodásunkat átszervezni, változtatunk kiadványpolitikánkon és időben megkezdjük a felkészülést a honfoglalás évfordulójára. Egyébként leginkább abban bízom, hogy a pártok a jövőben nem csak jelmondatokban használják a nemzeti öntudat, a hagyományápolás kérdését, hanem a tettek mezejére lépnek vele. Horgászparadicsom Vésztőn? Most, amikor hótól fehérük a föld s vizeinket jég karcsúsítja, talán nem időszerű horgászatról írni. Persze lehet hogy vannak, akiknek jólesik kicsit a nyárról, a feszülő zsinegről, a „nagy halról” álmodozni? Aki így érez, kérem, tartson velünk! A Mágori Horgász Egyesület a közelmúltban levelet írt a helyi önkormányzati képviselő-testület tagjainak. Ebből idézzük az alábbi részletet: „...a Vésztő nagyközség mellett fekvő Holt-Se- bes-Körös (Cifraág) 0289/21 és a 0289/23 hrsz. alatt nyilvántartott területe 1991. január 1-től, mint vízterület, a Mágori Horgász Egyesület kezelésébe került és a horgászati jogot az egyesület gyakorolja rajta.” Bizonyára kitalálták olvasóink, hogy elképzeléseik, álmaik megvalósulására kérték a testület támogatását a levél megfogalmazói. Hogy milyen elképzelésekről van szó? Erről kérdeztük Huszár Jánost, az egyesület elnökét. Mint elmondta, valamikor nem csak vízben, de halban is gazdag volt ez a terület. Sajnos, ez már a múlté, de az egyesület nem adja fel. Szeretnének területükön egy olyan tórendszert kialakítani, ahol kedvükre—s ami még lényegesebb: eredményesen — horgászhatnak e sport kedvelői. Az évtizedek során elsekélyesedett, szennyeződött, iszapolódott terület rendbehozását, a környék parkosítását már az ősszel elkezdték, s a kiviteli terv elkészültét (de még inkább a jó idő beálltát) követően, tavasszal ismét munkához látnak. Bíznak benne, hogy a testület anyagi támogatásával és sok-sok társadalmi munkával az álom a horgászparadicsomról még ez évben valósággá válik. „Sokan gondolják: kirúgtak” Annak idején itt, szeghalmi oldalunkon írtunk arról a vizsgálatról, melyet a Vésztői Szakosított Szociális Otthon vezetője ügyében indítottak. Mivel a képviselő-testület zárt ülésen tárgyalt a témában, részleteket nem tudhattunk meg. Eddig. Most az intézmény igazgatóját, Nagy Imrét kerestük fel. — Dolgozói bejelentésre indult a vizsgálat. A vád az volt ellenem, hogy tettlegesen bántalmazom a gondozottakat. Hogy ez igaz vagy sem, egy háromtagú bizottság vizsgálta.-—Az eredmény? — Engedje meg, hogy idézzek a levélből, melyben a testület döntéséről értesítettek: „...a dolgozói bejelentésben foglaltak nem felelnek meg a valóságnak és nem nyertek bizonyítást sem, így a vezető részéről fegyelmi vétség nem történt”. — Mindenesetre pályázatot írtak ki a szociális otthon vezetői székére. Vállalja a megmérettetést? — Örülök, hogy erre a beszélgetésre sor került, mert sokan már azt gondolják, nem is vagyok az intézmény élén. Hogy kirúgtak. Pedig erről szó sincs. Sőt! Tervezem, hogy beadom a pályázatom, mert továbbra is itt szeretnék élni s ezzel az összekovácsolt társasággal kívánok dolgozni. Mindezen túl vállalom a megmérettetést azért is, mert ha megfutamodnék, sokan azt gondolnák Vésztőn, bűnös vagyok. És ezt nem szeretném. —Nyilván van, amiben változtatni kíván a jövőben. — Ha a pályázatot elnyerem, legfőbb célom a gondozottak és a dolgozók életkörülményeinek javítása lesz. „Kaparóson” egymilliót! Amin nyerte és amiben haza- vitte... Gondolataiba merülve ballagott hazafelé a szeghalmi N. M. január 15-én. Nem volt rózsás kedvében, hiszen kórházi beutaló lapult a zsebében. Út közben eszébe jutott, van egy kettese a lottón, vehetne másik szelvényt a nyereményből. Aprója nem volt, nagyobb pénzzel egészítette ki az összeget, s a visszajárót kaparós sorsjegyben kérte... És N. M. azóta milliomos! Nem akart hinni a szemének: az első „Gyors lutri”-t lekaparva látta, egymilliót nyert. (Azt már csak zárójelben tesszük mindehhez, hogy a másik sorsjegy is húsz forintot ért.) A boldog nyertes nevét — kérésére — nem tesszük közzé, azt azonban elárulta, hogy két gyermeke van, a pénz egyrészt az ő boldogulásukat szolgálja majd, de előtte szeretnék otthonukba bevezetni a központi fűtést, s ha futja az összegből, a bútorcsere gondolatával is kacérkodnak. Ne bántsa a lelkiismeret kedves olvasó, e sorok írója is szívesen venne fel hasonló nyereményt... Ettől még úgy hiszem, nem estünk az irigység bűnébe. Azért, hogy haszna is legyen azoknak, akik idáig elolvasták ezt a történetet, hadd mellékeljünk egy „sorsjegy használati utasítást”, N. M. tanácsait követve: Lottózzunk minimum harminc évig hiába (mint ő), ha sorsjegyet veszünk, csakis ötvenessel fizessünk (mint ő), a takaró mázat a saját kötmünkkel kaparjuk le (mint ő)„. És ha hiába mindez? Akkor mese nincs, kevesebb pénzt költünk — mintő. Rendszám(szám)adás A közelmúltban jelent meg az az írásunk, melyben a gépkocsirendszámok tömeges visszaadásának okait kutattuk. Szeghalmon is érdeklődtünk, ahol hasonló helyzetről számolt be a rendőrség illetékese. Megtudtuk, hogy a kötelező biztosítás bevezetésekor volt az első döm- ping, s most a súlyadó váltott ki hasonló hatást. Az elmúlt év júniusától megnégyszereződött azok száma, akik a takarékosságnak ezt a módját választották, s beadták rendszámaikat a rendőrségen. Egyébként — mint megtudtuk — a súlyadó bevezetésének kedvező hatása is van: a lepusztult, évek óta nem használt járművek sorsát (különösen a vállalatok, szövetkezetek) most gyorsan rendezik, hiszen a hanyagság, a forgalomból történő kivonás halogatása immár kemény forintokban mérhető. Ha már farsang van... Ez a történet valamikor decemberben kezdődött, amikor a Szeghalmi Önkormányzat MDF Frakciója nevében dr. Tóth Imréné és dr. Pallaghy Ferenc képviselő kérdőívvel fordult mindazokhoz, akik—divatos szóval élve— a város „szürkeállományát” képezik. Gondolták, nem csak a képviselőknek, a városban élő értelmiségnek is fontosak azok a közművelődéssel kapcsolatos témák, melyeket feldolgoztak e kérdőíveken s tervezték, hogy az így összegyűlt, jobbnál jobb ötleteket egy fórumon teszik közkinccsé, hadd profitáljon belőle aki eljön. Ennyit az előzményekről. Aztán a napokban valóban megrendezték a „kosarak fórumát.” Hogy miért így nevezem ezt az estét? Farsang van, a bálák, a táncos rendezvények ideje. Van aki petrezselymet árul, és van aki kosarat ad. És persze van aki kapja azt... így történt ezzel a felméréssel is. A száztíz kérdőívből ugyanis tízegynéhány érkezett vissza, a többiek — gondolhatták a fórum rendezői — talán szóban kívánják elmondani építő gondolataikat. Sőt! Még azt is remélték bizonyára, hogy olyanok is eljönnek majd az eszmecserére, akik nem kaptak névre szóló meghívót. Ezért is fogalmaztak így levelükben: „Tisztelettel meghívjuk önt és munkatársait, barátait, akik véleményükkel, munkájukkal hozzá kívánnak járulni...” És itt hullott a második kosáreső. Nem sokan, vagy inkább — így pontos a megfogalmazás —, nem elegen (korántsem elegen!) jöttek el erre az együttgondolkodásra. Pedig akik Szeghalmon élnek, azok tudják csak igazán, mennyi minden vár változtatásra, megújításra a kultúra területén... És akik ott voltak, tanúi lehettek: ötletekben sincs hiány. Magasra szárnyaltak a szép gondolatok, élvezet volt hallgatni... Megújult közművelődésre, kultúrára szomjúhozó polgárokra, európai műveltségű ifjúságra, az ügy megszállottjaira áhítozott minden hozzászóló... Aztán mikor az est előadói feltették a kérdést, ki vállalna részt egy olyan bizottság munkájában, mely az itt elhangzottak valóra váltásán fáradozna: egy ember jelentkezett... Ennyit a „kosarak fórumáról”. Ha már farsang van... Nyáron jégkrém, télen gesztenye... Utolsó simítások előtt a Schöller-lerakat Több mint egy évtizede vetette meg a lábát Szeghalmon a Budatej Közös Vállalat. Telt, múlt az idő, 1990. február 1-vel létrejött a Schöller—Budatej Bt. Schöller úr, a német tulajdonos úgy tervezte, az országban négy lerakatot hoz létre, de ha egy üzlet beindul... Minderről Sáfián Imre, a bt. szeghalmi raktárvezetője tájékoztatott, majd elmondta, ma már 10 Schöller-lerakat — méretüket tekintve akár hűtőházaknak is nevezhetnénk őket—építését kezdték el, köztük a szeghalmit is. A mintegy 54 millió forintos beruházás előreláthatóan március 1 -jére készül el. Az 500 négyzetméter alapterületű épületben nem csak a jégkrémek, illetve télen a gesztenye és a mirelit áruk fémek el, de öt irodát is birtokba vehetnek az itt dolgozók. S ha már a dolgozóknál tartunk... A közeljövőben a bt. 6-8 ember felvételét tervezi. A betöltetlen munkakörökre, annak rendje-módja szerint, pályázatot írnak ki... S hogy a gyerekeknek is örömhírrel szolgáljunk: az itt tárolt jégkrémeket a megye egész területén terítik majd. I ( Jffak, közreadjuk Azt mondták az ,,ánti" Magyarországon, csak az a bajunk, hogy túl messze vagyunk a jóistentől és túl közel Ausztriához. Hogy sziikebb hazánk Szeghalom mihez van közel, az itt lakók pontosan érzik: a teljes ellehetetlenüléshez. Az országos átlagnak duplája a munkanélküliek aránya és ez a 15 százalék nagyon sok családot hoz nehéz helyzetbe. Az, amitől viszont túl messze vagyunk, az a fellendülés. Országunk nagyjai—túl messze—hosszasan elvitatkozgatnak, ki és mikor nyomta meg a gombot, miközben itt százszámra küldik el az embereket a munkahelyükröLEz a vidék mostohagyerek volt, maradt és ezen a rendszerváltás sem változtatott. Ide túl nehezen sorakoznak a beruházni vágyó tőkés befektetők. Persze, kész a recept: vállalkozzon mindenki! Már csak két kérdés marad, miből és mire. Hiszen a munka- nélküliek épphogy megélnek, nincs induló tőkéjük. Hitelt felvenni 40%- os kamat mellett lehetne, de milyen vállalkozás biztosít ilyen megtérülést? Egyetlen egy biztos befektetés most a kocsmanyitás, van is belőle jócskán. Remélem, előbb-utóbb ez sem lesz aranybánya. A terület adottsága miatt a mezőgazdasági jellegű vállalkozás jöhetne számításba, ha az előző évek felvásárlási mizériái és az alacsony jövedelmezőség el nem vették volna a kistermelők kedvét. Ebből a kilátástalan helyzetből a vidék önerőből képtelen kilábalni. Kellene a segítség, de nagyon. Ez nemcsak—vagy nem elsősorban — pénzt jelentene, hanem lehetőséget. Esélyt a felzárkózásra, arra, hogy ezt az esélyt megragadva, meglévő erőnket összeszedve, megpróbáljunk közelebb kerülni a jóistenhez és—üsse kő—Ausztriához is. Gila Károly
